ΤΟΥ ΑΥΤΟΥ ΚΕΦΑΛΑΙΟΝ Περὶ τοῦ ἀχράντου σώματος, οὗ μεταλαμβάνομεν. α. Τὸ τοῦ Κυρίου καὶ Θεοῦ ἡμῶν σώματος οὗ μεταλαμβάνομεν, ἀδελφοὶ, αὐτό ἐστι τὸ σῶμα, ὃ ἐκ τῆς ἡμετέρας οὐσίας ἀνέλαβεν, ὃ ἐκ τῆς ἀχράντου καὶ Θεοτόκου προσείληφεν· οὐ γὰρ δύο σώματα δώσωμεν τῷ Χριστῷ· ἓν γάρ ἐστιν αὐτοῦ τὸ σῶμα, καὶ μίαν θυσίαν ὑπὲρ ἡμῶν ἀνήνεγκε τῷ Θεῷ καὶ Πατρί. Εἰ γὰρ καὶ πολλάκις τὴν μυστικὴν ἀναίμακτον θυσίαν ἐπιτελοῦμεν, διὰ τὸ ἐν παντὶ τόπῳ καὶ χρόνῳ πάντα πιστὸν μεταλαμβάνειν τοῦ θείου σώματός τε καὶ αἵματος· ἀλλ’ ἡ αὐτὴ θυσία ἐστί· τὸ γὰρ αὐτὸ σῶμα προσφέρομεν, τὸν αὐτὸν ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ τὸν αἴροντα τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου. Ἐπεὶ εἰ ἄλλο ἦν ἐκεῖνο, καὶ ἄλλο τοῦτο, πολλαὶ θυσίαι, καὶ οὐ μία, προσηνέχθησαν ὑπὲρ ἡμῶν, ὡς διαφόρως ὁ θεῖος ἀπόστολος εἴρηκεν ἐν τῇ πρὸς Ἑβραίους Ἐπιστολῇ· Τοιοῦτος γὰρ ἡμῖν ἔπρεπεν ἀρχιερεὺς, ὅσιος, ἄκακος, ἀμίαντος, κεχωρισμένος ἀπὸ τῶν ἁμαρτωλῶν, καὶ ὑψηλότερος τῶν οὐρανῶν γενόμενος· ὃς οὐκ ἔχει καθ’ ἡμέραν ἀνάγκην ὥσπερ οἱ ἀρχιερεῖς, πρότερον ὑπὲρ τῶν ἰδίων ἁμαρτιῶν θυσίας ἀναφέρειν, ἔπειτα τῶν τοῦ λαοῦ.ΤΟΥ ΑΥΤΟΥ ΚΕΦΑΛΑΙΟΝ
Περὶ τοῦ ἀχράντου σώματος, οὗ μεταλαμβάνομεν.
α'. Τὸ τοῦ Κυρίου καὶ Θεοῦ ἡμῶν ὁ σώματος οὗ
μεταλαμβάνομεν, ἀδελφοί, αὐτό ἐστι τὸ σῶμα, ὃ ἐκ
τῆς ἡμετέρας οὐσίας ἀνέλαβεν, ὃ ἐκ τῆς ἀχράντου
καὶ Θεοτόκου προσείληφεν· οὐ γὰρ δύο σώματα δώσωμενὶ τῷ Χριστῷ· ἐν γὰρ ἐστὶν αὐτοῦ τὸ σῶμα,
καὶ μίαν θυσίαν ὑπὲρ ἡμῶν ἀνήνεγκε τῷ Θεῷ καὶ
Πατρί. Εἰ γὰρ καὶ πολλάκις τὴν μυστικὴν ἀναίμα
στην θυσίαν ἐπιτελοῦμεν, διὰ τὸ ἐν παντὶ τόπῳ καὶ
χρόνῳ πάντα πιστὸν μεταλαμβάνειν τοῦ θείου σώμα
τός τε καὶ αἵματος· ἀλλ' ἡ αὐτὴ θυσία ἐστί· τὸ γὰρ
αὐτὸ σῶμα προσφέρομεν, τὸν αὐτὸν ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ
τὸν αίροντα τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου. Ἐπεὶ εἰ ἄλλο
ἦν ἐκεῖνοι, καὶ ἄλλο τοῦτο, πολλαὶ θυσίαι, καὶ οὐ
μία, προσηνέχθησαν ὑπὲρ ἡμῶν, ὡς διαφόρως ὁ θεῖος
ἀπόστολος εἴρηκεν ἐν τῇ πρὸς Ἑβραίους Επιστολῇ·
• Τοιοῦτος γὰρ ἡμῖν ἔπρεπεν ἀρχιερεὺς, ὅσιος, ακαπος, ἀμίαντος, κεχωρισμένος ἀπὸ τῶν ἁμαρτωλῶν,
καὶ ὑψηλότερος τῶν οὐρανῶν γενόμενος· ὃς οὐκ ἔχει
καθ' ἡμέραν ἀνάγκην ὥσπερ οἱ ἀρχιερεῖς, πρότερον
ὑπὲρ τῶν ἰδίων ἁμαρτιῶν θυσίας αναφέρειν, ἔπειτα
τῶν τοῦ λαοῦ κ. Τοῦτο γὰρ ἐποίησεν ἐφάπαξ, ἑαυτὸν
ἀνενέγκας.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· «Χριστὸς δὲ παραγενόμενος ἀρχιερεὺς τῶν μελλόντων ἀγαθῶν διὰ τῆς
μείζονος καὶ τελειοτέρας σκηνῆς, οὐ χειροποιήτου,
τουτέστιν, οὐ ταὐτῆς τῆς κτίσεως, οὐδὲ δι' αἵματος
τράγων και μόσχων, διὰ δὲ τοῦ ἰδίου αἵματος εἰσῆλθεν ἐφάπαξ εἰς τὰ ἅγια, αἰωνίαν λύτρωσιν εὑράμε- G
νος.» Καὶ μετ' ὀλίγα· Οὐ γὰρ εἰς χειροποίητα ἅγια
εἰσῆλθεν ὁ Χριστὸς ἀντίτυπα τῶν ἀληθινῶν, ἀλλ' εἰς
αὐτὸν τὸν οὐρανὸν, νῦν ἐμφανισθῆναι τῷ προσώπῳ
τοῦ Θεοῦ ὑπὲρ ἡμῶν· οὐδ᾽ ἵνα πολλάκις προσφέρη
ἑαυτὸν, ὥσπερ ὁ ἀρχιερεὺς εἰσέρχεται εἰς τὰ ἅγια
κατ' ἐνιαυτὸν ἐν αἵματι ἀλλοτρίῳ· ἐπεὶ ἔδει αὐτὸν
πολλάκις παθεῖν ἀπὸ καταβολῆς κόσμου. Νῦν δὲ
ἅπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων, εἰς ἀθέτησιν ἁμαρ
τίας, διὰ τῆς θυσίας αὐτοῦ πεφανέρωται· καὶ καθ
στον ἀπόκειται τοῖς ἀνθρώποις ἅπαξ ἀποθανεῖν, μετά
δὲ τοῦτο κρίσις, οὕτω καὶ ὁ Χριστὸς ἅπαξ προσενεχθεὶς τὸ πολλῶν ἀνενεγκεῖν ἁμαρτίας, ἐκ δευτέρου
χωρὶς ἁμαρτίας ὀφθήσεται τοῖς αὐτὸν ἀπεκδεχομένας εἰς σωτηρίαν.» Καὶ αὖθις· ὁ Καὶ πᾶς μὲν ἀρχιερεὺς ὁ ἔστηκε καθ' ἡμέραν λειτουργῶν, καὶ τὰς
αὐτὰς πολλάκις προσφέρων θυσίας, αἵτινες οὐδέποτε
δύνανται περιελεῖν ἁμαρτίας. Οὗτος δὲ μίαν ὑπὲρ
ἁμαρτιῶν προσενέγκας θυσίαν, εἰς τὸ διηνεκὲς ἐκάμισεν ἐν δεξιᾷ τοῦ Πατρὸς", τὸ λοιπὸν ἐκδεχόμενος,
έως τεθῶσιν οἱ ἐχθροὶ αὐτοῦ ὑποπόδιον τῶν ποδῶν
αὐτοῦ· μιᾷ γὰρ προσφορᾷ τετελείωσεν εἰς τὸ διηνε
EJUSDEM CAPUT
De immaculato corpore, cujus participes sumus.
40%
1. Corpus Domini Deique nostri quod participanus ', fratres, corpus ipsum est quod de nostra
substantia accepit, quod ex impolluta Deipara
assumpsit. Neque enim duo corpora Christo tribuerimus: quia unum ipsius est corpus, et unam
hostiam pro nobis obtulit Deo et Patri. Nam quanıvis mysticum hoc incruentumque sacrificium 657
sæpius peragamus (co quod omni loco et tempore
quilibet fidelis divinum corpus et sanguinem participet), eadem tamen hostia est. Idem enim corpus
offerimus, eumdemque Agnum Dei qui tollit pec.
β cata mundi, Nam alioqui, si aliud hoc, aliud
illud esset, jam multæ hostiæ pro nobis, et non
una oblata fuisset: quemadmodum divinus Apostolus in Epistola ad Hebræos multifarie ait:
• Talis enim decebat, ut nobis esset Pontifex,
sanctus, iunocens, impollutus, segregatus a peccatoribus, et excelsior coelis factus: qui non habet
necessitatem quotidie, quemadmodum pontifices,
prius pro suis delictis hostias offerre, deinde pro
populi. Hoc enim fecit semel se offerendo '. > Et
post alia: «Cliristus autem assistens Pontifex futurorum bonorum per amplius et perfectius tabernaculum non manu factum, id est, non hujus
creationis, neque per sanguinem hircorum et vitulorum; sed per proprium sanguinen, introivit
semel in sancta, aterna redemptione inventa 4.»
Et paucis interjectis: • Non enim in manufacta
sancta Jesus introivit, exemplaria verorum; sed
in ipsum coelum, ut appareat nunc vultui Dei pro
nobis. Neque ut sape offerat semetipsum, quem
admodum pontifex intrat in sancta per singulos
annos in sanguine alieno alioqui oportebat eum
frequenter pali ab origine mundi. Nunc autem semel in consummatione sæculorum ad destitutionem
peccati per hostiam suam apparuit. Εt quemadmodum statutum est hominibuș semel mori, post hoc
autem, judicium; sic et Christus semel oblatus ad
multorum tollenda peccata: secundo sine peccato
apparebit exspectantibus se in salutem ".. Εt
rursus: «Et omnis quidem pontifex presto est quetidie ministrans, et easdem sæpe offerens hostias,
quæ numquam possunt auferre peccata. Hic autem unam pro peccatis offerens hostiam, in sempifernum sedet in dextera Patris, de cætero exsp…
ctans donec ponantur inimici ejus scabellum pedum
ejus. Una enim oblatione consummavit in sempiternum sanctificatos. Contestatur antem nobis et
Et
* Danras.lib.tv, De file, cap. 13; Niceph. et alii. Joan. 1, 16. * Hebr. vii, 26, 27. * ibid. 11, 12.
ibil. 24-28.
6 Pantin. Τοῦ αὐτοῦ κεφάλαιον ἄλλο εἰς τὸ αὐτό. h Deest καὶ ἡμῶν. in edit. • Reg. 2005 δῶμεν.
! Eulit. 4. Reg. 1 ἐπεὶ εἰ ἀλλὰ μὲν ἐκεῖνο, καί. * Αίς, τῶν λαοῦ. 1 Κ. 2035 ιερεύς, κι R. 2928 καὶ πᾶς
λειτουργών. Pantini lectionem redinco, quam cod. nonnulli Novi Testamenti exhibent. m Ductus in
margine legendum monet æðráę; ex vulgatis uimirum editionibus Græcis N. T. • R. 2035 τοῦ Θεοῦ,
ut apud Apostolum legitur.
Τοῦτο γὰρ ἐποίησεν ἐφάπαξ, ἑαυτὸν ἀνενέγκας. Καὶ μεθ’ ἕτερα· Χριστὸς δὲ παραγενόμενος ἀρχιερεὺς τῶν μελλόντων ἀγαθῶν διὰ τῆς μείζονος καὶ τελειοτέρας σκηνῆς, οὐ χειροποιήτου, τουτέστιν, οὐ ταύτης τῆς κτίσεως, οὐδὲ δι’ αἵματος τράγων καὶ μόσχων, διὰ δὲ τοῦ ἰδίου αἵματος εἰσῆλθεν ἐφάπαξ εἰς τὰ ἅγια, αἰωνίαν λύτρωσιν εὑράμενος. Καὶ μετ’ ὀλίγα· Οὐ γὰρ εἰς χειροποίητα ἅγια εἰσῆλθεν ὁ Χριστὸς ἀντίτυπα τῶν ἀληθινῶν, ἀλλ’ εἰς αὐτὸν τὸν οὐρανὸν, νῦν ἐμφανισθῆναι τῷ προσώπῳ τοῦ Θεοῦ ὑπὲρ ἡμῶν· οὐδ’ ἵνα πολλάκις προσφέρῃ ἑαυτὸν, ὥσπερ ὁ ἀρχιερεὺς εἰσέρχεται εἰς τὰ ἅγια κατ’ ἐνιαυτὸν ἐν αἵματι ἀλλοτρίῳ· ἐπεὶ ἔδει αὐτὸν πολλάκις παθεῖν ἀπὸ καταβολῆς κόσμου. Νῦν δὲ ἅπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων, εἰς ἀθέτησιν ἁμαρτίας, διὰ τῆς θυσίας αὐτοῦ πεφανέρωται· καὶ καθόσον ἀπόκειται τοῖς ἀνθρώποις ἅπαξ ἀποθανεῖν, μετὰ δὲ τοῦτο κρίσις, οὕτω καὶ ὁ Χριστὸς ἅπαξ προσενεχθεὶς τὸ πολλῶν ἀνενεγκεῖν ἁμαρτίας, ἐκ δευτέρου χωρὶς ἁμαρτίας ὀφθήσεται τοῖς αὐτὸν ἀπεκδεχομένοις εἰς σωτηρίαν. Καὶ αὖθις·ΤΟΥ ΑΥΤΟΥ ΚΕΦΑΛΑΙΟΝ
Περὶ τοῦ ἀχράντου σώματος, οὗ μεταλαμβάνομεν.
α'. Τὸ τοῦ Κυρίου καὶ Θεοῦ ἡμῶν ὁ σώματος οὗ
μεταλαμβάνομεν, ἀδελφοί, αὐτό ἐστι τὸ σῶμα, ὃ ἐκ
τῆς ἡμετέρας οὐσίας ἀνέλαβεν, ὃ ἐκ τῆς ἀχράντου
καὶ Θεοτόκου προσείληφεν· οὐ γὰρ δύο σώματα δώσωμενὶ τῷ Χριστῷ· ἐν γὰρ ἐστὶν αὐτοῦ τὸ σῶμα,
καὶ μίαν θυσίαν ὑπὲρ ἡμῶν ἀνήνεγκε τῷ Θεῷ καὶ
Πατρί. Εἰ γὰρ καὶ πολλάκις τὴν μυστικὴν ἀναίμα
στην θυσίαν ἐπιτελοῦμεν, διὰ τὸ ἐν παντὶ τόπῳ καὶ
χρόνῳ πάντα πιστὸν μεταλαμβάνειν τοῦ θείου σώμα
τός τε καὶ αἵματος· ἀλλ' ἡ αὐτὴ θυσία ἐστί· τὸ γὰρ
αὐτὸ σῶμα προσφέρομεν, τὸν αὐτὸν ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ
τὸν αίροντα τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου. Ἐπεὶ εἰ ἄλλο
ἦν ἐκεῖνοι, καὶ ἄλλο τοῦτο, πολλαὶ θυσίαι, καὶ οὐ
μία, προσηνέχθησαν ὑπὲρ ἡμῶν, ὡς διαφόρως ὁ θεῖος
ἀπόστολος εἴρηκεν ἐν τῇ πρὸς Ἑβραίους Επιστολῇ·
• Τοιοῦτος γὰρ ἡμῖν ἔπρεπεν ἀρχιερεὺς, ὅσιος, ακαπος, ἀμίαντος, κεχωρισμένος ἀπὸ τῶν ἁμαρτωλῶν,
καὶ ὑψηλότερος τῶν οὐρανῶν γενόμενος· ὃς οὐκ ἔχει
καθ' ἡμέραν ἀνάγκην ὥσπερ οἱ ἀρχιερεῖς, πρότερον
ὑπὲρ τῶν ἰδίων ἁμαρτιῶν θυσίας αναφέρειν, ἔπειτα
τῶν τοῦ λαοῦ κ. Τοῦτο γὰρ ἐποίησεν ἐφάπαξ, ἑαυτὸν
ἀνενέγκας.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· «Χριστὸς δὲ παραγενόμενος ἀρχιερεὺς τῶν μελλόντων ἀγαθῶν διὰ τῆς
μείζονος καὶ τελειοτέρας σκηνῆς, οὐ χειροποιήτου,
τουτέστιν, οὐ ταὐτῆς τῆς κτίσεως, οὐδὲ δι' αἵματος
τράγων και μόσχων, διὰ δὲ τοῦ ἰδίου αἵματος εἰσῆλθεν ἐφάπαξ εἰς τὰ ἅγια, αἰωνίαν λύτρωσιν εὑράμε- G
νος.» Καὶ μετ' ὀλίγα· Οὐ γὰρ εἰς χειροποίητα ἅγια
εἰσῆλθεν ὁ Χριστὸς ἀντίτυπα τῶν ἀληθινῶν, ἀλλ' εἰς
αὐτὸν τὸν οὐρανὸν, νῦν ἐμφανισθῆναι τῷ προσώπῳ
τοῦ Θεοῦ ὑπὲρ ἡμῶν· οὐδ᾽ ἵνα πολλάκις προσφέρη
ἑαυτὸν, ὥσπερ ὁ ἀρχιερεὺς εἰσέρχεται εἰς τὰ ἅγια
κατ' ἐνιαυτὸν ἐν αἵματι ἀλλοτρίῳ· ἐπεὶ ἔδει αὐτὸν
πολλάκις παθεῖν ἀπὸ καταβολῆς κόσμου. Νῦν δὲ
ἅπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων, εἰς ἀθέτησιν ἁμαρ
τίας, διὰ τῆς θυσίας αὐτοῦ πεφανέρωται· καὶ καθ
στον ἀπόκειται τοῖς ἀνθρώποις ἅπαξ ἀποθανεῖν, μετά
δὲ τοῦτο κρίσις, οὕτω καὶ ὁ Χριστὸς ἅπαξ προσενεχθεὶς τὸ πολλῶν ἀνενεγκεῖν ἁμαρτίας, ἐκ δευτέρου
χωρὶς ἁμαρτίας ὀφθήσεται τοῖς αὐτὸν ἀπεκδεχομένας εἰς σωτηρίαν.» Καὶ αὖθις· ὁ Καὶ πᾶς μὲν ἀρχιερεὺς ὁ ἔστηκε καθ' ἡμέραν λειτουργῶν, καὶ τὰς
αὐτὰς πολλάκις προσφέρων θυσίας, αἵτινες οὐδέποτε
δύνανται περιελεῖν ἁμαρτίας. Οὗτος δὲ μίαν ὑπὲρ
ἁμαρτιῶν προσενέγκας θυσίαν, εἰς τὸ διηνεκὲς ἐκάμισεν ἐν δεξιᾷ τοῦ Πατρὸς", τὸ λοιπὸν ἐκδεχόμενος,
έως τεθῶσιν οἱ ἐχθροὶ αὐτοῦ ὑποπόδιον τῶν ποδῶν
αὐτοῦ· μιᾷ γὰρ προσφορᾷ τετελείωσεν εἰς τὸ διηνε
EJUSDEM CAPUT
De immaculato corpore, cujus participes sumus.
40%
1. Corpus Domini Deique nostri quod participanus ', fratres, corpus ipsum est quod de nostra
substantia accepit, quod ex impolluta Deipara
assumpsit. Neque enim duo corpora Christo tribuerimus: quia unum ipsius est corpus, et unam
hostiam pro nobis obtulit Deo et Patri. Nam quanıvis mysticum hoc incruentumque sacrificium 657
sæpius peragamus (co quod omni loco et tempore
quilibet fidelis divinum corpus et sanguinem participet), eadem tamen hostia est. Idem enim corpus
offerimus, eumdemque Agnum Dei qui tollit pec.
β cata mundi, Nam alioqui, si aliud hoc, aliud
illud esset, jam multæ hostiæ pro nobis, et non
una oblata fuisset: quemadmodum divinus Apostolus in Epistola ad Hebræos multifarie ait:
• Talis enim decebat, ut nobis esset Pontifex,
sanctus, iunocens, impollutus, segregatus a peccatoribus, et excelsior coelis factus: qui non habet
necessitatem quotidie, quemadmodum pontifices,
prius pro suis delictis hostias offerre, deinde pro
populi. Hoc enim fecit semel se offerendo '. > Et
post alia: «Cliristus autem assistens Pontifex futurorum bonorum per amplius et perfectius tabernaculum non manu factum, id est, non hujus
creationis, neque per sanguinem hircorum et vitulorum; sed per proprium sanguinen, introivit
semel in sancta, aterna redemptione inventa 4.»
Et paucis interjectis: • Non enim in manufacta
sancta Jesus introivit, exemplaria verorum; sed
in ipsum coelum, ut appareat nunc vultui Dei pro
nobis. Neque ut sape offerat semetipsum, quem
admodum pontifex intrat in sancta per singulos
annos in sanguine alieno alioqui oportebat eum
frequenter pali ab origine mundi. Nunc autem semel in consummatione sæculorum ad destitutionem
peccati per hostiam suam apparuit. Εt quemadmodum statutum est hominibuș semel mori, post hoc
autem, judicium; sic et Christus semel oblatus ad
multorum tollenda peccata: secundo sine peccato
apparebit exspectantibus se in salutem ".. Εt
rursus: «Et omnis quidem pontifex presto est quetidie ministrans, et easdem sæpe offerens hostias,
quæ numquam possunt auferre peccata. Hic autem unam pro peccatis offerens hostiam, in sempifernum sedet in dextera Patris, de cætero exsp…
ctans donec ponantur inimici ejus scabellum pedum
ejus. Una enim oblatione consummavit in sempiternum sanctificatos. Contestatur antem nobis et
Et
* Danras.lib.tv, De file, cap. 13; Niceph. et alii. Joan. 1, 16. * Hebr. vii, 26, 27. * ibid. 11, 12.
ibil. 24-28.
6 Pantin. Τοῦ αὐτοῦ κεφάλαιον ἄλλο εἰς τὸ αὐτό. h Deest καὶ ἡμῶν. in edit. • Reg. 2005 δῶμεν.
! Eulit. 4. Reg. 1 ἐπεὶ εἰ ἀλλὰ μὲν ἐκεῖνο, καί. * Αίς, τῶν λαοῦ. 1 Κ. 2035 ιερεύς, κι R. 2928 καὶ πᾶς
λειτουργών. Pantini lectionem redinco, quam cod. nonnulli Novi Testamenti exhibent. m Ductus in
margine legendum monet æðráę; ex vulgatis uimirum editionibus Græcis N. T. • R. 2035 τοῦ Θεοῦ,
ut apud Apostolum legitur.
«Καὶ πᾶς μὲν ἀρχιερεὺς ἕστηκε καθ’ ἡμέραν λειτουργῶν, καὶ τὰς αὐτὰς πολλάκις προσφέρων θυσίας, αἵτινες οὐδέποτε δύνανται περιελεῖν ἁμαρτίας. Οὗτος δὲ μίαν ὑπὲρ ἁμαρτιῶν προσενέγκας θυσίαν, εἰς τὸ διηνεκὲς ἐκάθισεν ἐν δεξιᾷ τοῦ Πατρὸς, τὸ λοιπὸν ἐκδεχόμενος, ἕως τεθῶσιν οἱ ἐχθροὶ αὐτοῦ ὑποπόδιον τῶν ποδῶν αὐτοῦ· μιᾷ γὰρ προσφορᾷ τετελείωκεν εἰς τὸ διηνεκὲς τοὺς ἁγιαζομένους. Μαρτυρεῖ δὲ ἡμῖν τὸ Πνεῦμα τὸ ἅγιον. Μετὰ γὰρ τὸ προειρηκέναι· αὕτη ἡ διαθήκη, ἣν διαθήσομαι πρὸς αὐτοὺς μετὰ τὰς ἡμέρας ἐκείνας, λέγει Κύριος, διδοὺς νόμους μου ἐπὶ καρδίας αὐτῶν, καὶ ἐπὶ τῶν διανοιῶν αὐτῶν ἐπιγράψω αὐτοὺς, καὶ τῶν ἁμαρτιῶν αὐτῶν καὶ τῶν ἀνομιῶν αὐτῶν οὐ μὴ μνησθῶ ἔτι. Ὅπου δὲ ἄφεσις τούτων, οὐκέτι προσφορὰ περὶ ἁμαρτίας.» β. Ὥσπερ οὖν τὸ ἐκ γυναικὸς βρέφος γεννώμενον τέλειός ἐστιν ἄνθρωπος· ἐσθίον δὲ καὶ πίνον αὐξάνει μὲν, καὶ οὐχ ἕτερον προσλαμβάνεται σῶμα, καὶ οὐ δύο ἢ πολλὰ αὐτοῦ λέγομεν σώματα, ἀλλ’ ἓν, τὸ γεννώμενον ἐκ μητρὸς, καὶ ἡ φύσις τὴν αὔξησιν διὰ τῆς φυσικῆς οἰκονομίας ἐργάζεται·ΤΟΥ ΑΥΤΟΥ ΚΕΦΑΛΑΙΟΝ
Περὶ τοῦ ἀχράντου σώματος, οὗ μεταλαμβάνομεν.
α'. Τὸ τοῦ Κυρίου καὶ Θεοῦ ἡμῶν ὁ σώματος οὗ
μεταλαμβάνομεν, ἀδελφοί, αὐτό ἐστι τὸ σῶμα, ὃ ἐκ
τῆς ἡμετέρας οὐσίας ἀνέλαβεν, ὃ ἐκ τῆς ἀχράντου
καὶ Θεοτόκου προσείληφεν· οὐ γὰρ δύο σώματα δώσωμενὶ τῷ Χριστῷ· ἐν γὰρ ἐστὶν αὐτοῦ τὸ σῶμα,
καὶ μίαν θυσίαν ὑπὲρ ἡμῶν ἀνήνεγκε τῷ Θεῷ καὶ
Πατρί. Εἰ γὰρ καὶ πολλάκις τὴν μυστικὴν ἀναίμα
στην θυσίαν ἐπιτελοῦμεν, διὰ τὸ ἐν παντὶ τόπῳ καὶ
χρόνῳ πάντα πιστὸν μεταλαμβάνειν τοῦ θείου σώμα
τός τε καὶ αἵματος· ἀλλ' ἡ αὐτὴ θυσία ἐστί· τὸ γὰρ
αὐτὸ σῶμα προσφέρομεν, τὸν αὐτὸν ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ
τὸν αίροντα τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου. Ἐπεὶ εἰ ἄλλο
ἦν ἐκεῖνοι, καὶ ἄλλο τοῦτο, πολλαὶ θυσίαι, καὶ οὐ
μία, προσηνέχθησαν ὑπὲρ ἡμῶν, ὡς διαφόρως ὁ θεῖος
ἀπόστολος εἴρηκεν ἐν τῇ πρὸς Ἑβραίους Επιστολῇ·
• Τοιοῦτος γὰρ ἡμῖν ἔπρεπεν ἀρχιερεὺς, ὅσιος, ακαπος, ἀμίαντος, κεχωρισμένος ἀπὸ τῶν ἁμαρτωλῶν,
καὶ ὑψηλότερος τῶν οὐρανῶν γενόμενος· ὃς οὐκ ἔχει
καθ' ἡμέραν ἀνάγκην ὥσπερ οἱ ἀρχιερεῖς, πρότερον
ὑπὲρ τῶν ἰδίων ἁμαρτιῶν θυσίας αναφέρειν, ἔπειτα
τῶν τοῦ λαοῦ κ. Τοῦτο γὰρ ἐποίησεν ἐφάπαξ, ἑαυτὸν
ἀνενέγκας.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· «Χριστὸς δὲ παραγενόμενος ἀρχιερεὺς τῶν μελλόντων ἀγαθῶν διὰ τῆς
μείζονος καὶ τελειοτέρας σκηνῆς, οὐ χειροποιήτου,
τουτέστιν, οὐ ταὐτῆς τῆς κτίσεως, οὐδὲ δι' αἵματος
τράγων και μόσχων, διὰ δὲ τοῦ ἰδίου αἵματος εἰσῆλθεν ἐφάπαξ εἰς τὰ ἅγια, αἰωνίαν λύτρωσιν εὑράμε- G
νος.» Καὶ μετ' ὀλίγα· Οὐ γὰρ εἰς χειροποίητα ἅγια
εἰσῆλθεν ὁ Χριστὸς ἀντίτυπα τῶν ἀληθινῶν, ἀλλ' εἰς
αὐτὸν τὸν οὐρανὸν, νῦν ἐμφανισθῆναι τῷ προσώπῳ
τοῦ Θεοῦ ὑπὲρ ἡμῶν· οὐδ᾽ ἵνα πολλάκις προσφέρη
ἑαυτὸν, ὥσπερ ὁ ἀρχιερεὺς εἰσέρχεται εἰς τὰ ἅγια
κατ' ἐνιαυτὸν ἐν αἵματι ἀλλοτρίῳ· ἐπεὶ ἔδει αὐτὸν
πολλάκις παθεῖν ἀπὸ καταβολῆς κόσμου. Νῦν δὲ
ἅπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων, εἰς ἀθέτησιν ἁμαρ
τίας, διὰ τῆς θυσίας αὐτοῦ πεφανέρωται· καὶ καθ
στον ἀπόκειται τοῖς ἀνθρώποις ἅπαξ ἀποθανεῖν, μετά
δὲ τοῦτο κρίσις, οὕτω καὶ ὁ Χριστὸς ἅπαξ προσενεχθεὶς τὸ πολλῶν ἀνενεγκεῖν ἁμαρτίας, ἐκ δευτέρου
χωρὶς ἁμαρτίας ὀφθήσεται τοῖς αὐτὸν ἀπεκδεχομένας εἰς σωτηρίαν.» Καὶ αὖθις· ὁ Καὶ πᾶς μὲν ἀρχιερεὺς ὁ ἔστηκε καθ' ἡμέραν λειτουργῶν, καὶ τὰς
αὐτὰς πολλάκις προσφέρων θυσίας, αἵτινες οὐδέποτε
δύνανται περιελεῖν ἁμαρτίας. Οὗτος δὲ μίαν ὑπὲρ
ἁμαρτιῶν προσενέγκας θυσίαν, εἰς τὸ διηνεκὲς ἐκάμισεν ἐν δεξιᾷ τοῦ Πατρὸς", τὸ λοιπὸν ἐκδεχόμενος,
έως τεθῶσιν οἱ ἐχθροὶ αὐτοῦ ὑποπόδιον τῶν ποδῶν
αὐτοῦ· μιᾷ γὰρ προσφορᾷ τετελείωσεν εἰς τὸ διηνε
EJUSDEM CAPUT
De immaculato corpore, cujus participes sumus.
40%
1. Corpus Domini Deique nostri quod participanus ', fratres, corpus ipsum est quod de nostra
substantia accepit, quod ex impolluta Deipara
assumpsit. Neque enim duo corpora Christo tribuerimus: quia unum ipsius est corpus, et unam
hostiam pro nobis obtulit Deo et Patri. Nam quanıvis mysticum hoc incruentumque sacrificium 657
sæpius peragamus (co quod omni loco et tempore
quilibet fidelis divinum corpus et sanguinem participet), eadem tamen hostia est. Idem enim corpus
offerimus, eumdemque Agnum Dei qui tollit pec.
β cata mundi, Nam alioqui, si aliud hoc, aliud
illud esset, jam multæ hostiæ pro nobis, et non
una oblata fuisset: quemadmodum divinus Apostolus in Epistola ad Hebræos multifarie ait:
• Talis enim decebat, ut nobis esset Pontifex,
sanctus, iunocens, impollutus, segregatus a peccatoribus, et excelsior coelis factus: qui non habet
necessitatem quotidie, quemadmodum pontifices,
prius pro suis delictis hostias offerre, deinde pro
populi. Hoc enim fecit semel se offerendo '. > Et
post alia: «Cliristus autem assistens Pontifex futurorum bonorum per amplius et perfectius tabernaculum non manu factum, id est, non hujus
creationis, neque per sanguinem hircorum et vitulorum; sed per proprium sanguinen, introivit
semel in sancta, aterna redemptione inventa 4.»
Et paucis interjectis: • Non enim in manufacta
sancta Jesus introivit, exemplaria verorum; sed
in ipsum coelum, ut appareat nunc vultui Dei pro
nobis. Neque ut sape offerat semetipsum, quem
admodum pontifex intrat in sancta per singulos
annos in sanguine alieno alioqui oportebat eum
frequenter pali ab origine mundi. Nunc autem semel in consummatione sæculorum ad destitutionem
peccati per hostiam suam apparuit. Εt quemadmodum statutum est hominibuș semel mori, post hoc
autem, judicium; sic et Christus semel oblatus ad
multorum tollenda peccata: secundo sine peccato
apparebit exspectantibus se in salutem ".. Εt
rursus: «Et omnis quidem pontifex presto est quetidie ministrans, et easdem sæpe offerens hostias,
quæ numquam possunt auferre peccata. Hic autem unam pro peccatis offerens hostiam, in sempifernum sedet in dextera Patris, de cætero exsp…
ctans donec ponantur inimici ejus scabellum pedum
ejus. Una enim oblatione consummavit in sempiternum sanctificatos. Contestatur antem nobis et
Et
* Danras.lib.tv, De file, cap. 13; Niceph. et alii. Joan. 1, 16. * Hebr. vii, 26, 27. * ibid. 11, 12.
ibil. 24-28.
6 Pantin. Τοῦ αὐτοῦ κεφάλαιον ἄλλο εἰς τὸ αὐτό. h Deest καὶ ἡμῶν. in edit. • Reg. 2005 δῶμεν.
! Eulit. 4. Reg. 1 ἐπεὶ εἰ ἀλλὰ μὲν ἐκεῖνο, καί. * Αίς, τῶν λαοῦ. 1 Κ. 2035 ιερεύς, κι R. 2928 καὶ πᾶς
λειτουργών. Pantini lectionem redinco, quam cod. nonnulli Novi Testamenti exhibent. m Ductus in
margine legendum monet æðráę; ex vulgatis uimirum editionibus Græcis N. T. • R. 2035 τοῦ Θεοῦ,
ut apud Apostolum legitur.
PG 95:408οὕτω καὶ νῦν ἐπειδὴ κεφαλὴ ἡμῶν ἐστιν ὁ Χριστὸς, καὶ γεγόναμεν αὐτοῦ σύσσωμοι, καὶ σῶμα αὐτοῦ ἐσμεν ἀεὶ αὐξανόμενον. Γεγόναμεν δὲ αὐτοῦ σύσσωμοι τῇ μετοχῇ τῆς σαρκὸς αὐτοῦ καὶ τοῦ αἵματος αὐτοῦ· Λαβὼν γὰρ ἄρτον καὶ ποτήριον ἐξ οἴνου καὶ ὕδατος, ηὐχαρίστησε καὶ ηὐλόγησε, καὶ εἶπε· Τοῦτό μού ἐστι τὸ σῶμα. Καὶ ἀντὶ τῆς φυσικῆς οἰκονομίας, ὁ ἄρτος καὶ ὁ οἶνος σὺν ὕδατι διὰ τοῦ λόγου αὐτοῦ γέγονε σῶμα καὶ αἷμα αὐτοῦ. Ὥσπερ ἦν τὸ σῶμα αὐτοῦ πρὸ τῆς ἐκ νεκρῶν ἀναστάσεως φθαρτὸν, κλώμενον, ἐσθιόμενον καὶ πινόμενον, ἀδιάφθορον μέντοι· ἐπεὶ τίνος ἕνεκεν οὐ μετὰ τὴν ἀνάστασιν τοῦτο πεποίηκεν, ἀλλὰ πρὸ τῆς ἀναστάσεως; Ὅτι τὸ διὰ τῆς ἀναστάσεως ἄφθαρτον σῶμα οὐ κλᾶται, οὔτε ἐσθίεται, οὔτε πίνεται· οὔτε αἷμα τὸ ἄφθαρτον κέκτηται σῶμα, ἀλλ’ οὔτε σὰρξ ἂν δικαίως ὀνομάζοιτο, καθώς φησιν ὁ τῆς θεολογίας ἐπώνυμος Γρηγόριος ἐν τῷ εἰς βάπτισμα λόγῳ· Πίστευε Χριστὸν τὸν Υἱὸν τοῦ Θεοῦ ἥξειν πάλιν μετὰ τῆς ἐνδόξου αὐτοῦ παρουσίας κρῖναι ζῶντας καὶ νεκρούς·
οὐκέτι μὲν σάρκα, οὐκ ἀσώματον δὲ, οἷς οἶδεν αὐτὸς λόγους, θεοειδεστέρου σώματος, ἵνα καὶ ὀφθῇ ὑπὸ τῶν ἐκκεντησάντων, καὶ μείνῃ Θεὸς ἔξω παχύτητος. Καὶ τοῦτο τοίνυν ὃ μεταλαμβάνομεν σῶμα καὶ αἷμα τοῦ Θεοῦ ἡμῶν φθαρτόν ἐστι, κλώμενον καὶ ἐκχεόμενον, ἐσθιόμενον, καὶ πινόμενον· καὶ ὥσπερ ἡ ἔπαυξις τοῦ ἡμετέρου σώματος, πᾶσαν πληροῖ φυσικὴν οἰκονομίαν τῆς ἐξ ἀρχῆς συστάσεως τοῦ σώματος ἡμῶν· οὕτω καὶ ἡ τελετὴ τῶν ἁγίων μυστηρίων πᾶσαν πληροῖ τὴν πνευματικὴν καὶ ὑπερφυῆ οἰκονομίαν τῆς τοῦ Θεοῦ Λόγου σαρκώσεως. γ. Ἐφ’ ἡμῶν γὰρ ἡ σπορὰ τοῦ Πατρὸς ἀρχή τίς ἐστι τῆς τοῦ σώματος τοῦ βρέφους συστάσεως· χορηγεῖται δὲ τροφὴ ἐκ τῶν τῆς μητρὸς αἱμάτων καὶ γίνεται μεταβολὴ τοῦ ὑποκειμένου ὑλικοῦ εἰς ὀργανικὸν σῶμα, κατὰ τὴν δοθεῖσαν τῇ φύσει δύναμιν παρὰ τοῦ Δημιουργοῦ τῆς φύσεως ἡμῶν καὶ δυνάμεως, καὶ οὕτω σὰρξ καὶ αἷμα, καὶ ὀστέα, καὶ τὰ λοιπὰ τῶν μελῶν συνίσταται δι’ ἑλκτικῆς καὶ καθεκτικῆς καὶ ἀλλοιωτικῆς, ἤτοι θρεπτικῆς δυνάμεως·
PG 95:409ὁμοίως καὶ ἡ διὰ τῆς βρώσεως τοῦ σώματος προςθήκη, διὰ τῆς θρεπτικῆς ἤτοι ἑλκτικῆς, καὶ καθεκτικῆς, καὶ ἀλλοιωτικῆς δυνάμεως τὴν αὔξησιν ποιεῖται τοῦ σώματος. Ἔδει οὖν καὶ ἐν τῇ ἐπαυξήσει τοῦ Κυριακοῦ σώματος θεωρῆσαι πᾶσαν τὴν θείαν οἰκονομίαν τῆς αὐτοῦ σαρκώσεως, καὶ σταυρώσεως, καὶ ταφῆς, καὶ ἀναστάσεως, καὶ ἀφθαρσίας. Οὐ γὰρ ἐξ ἀρχῆς τὸ τοῦ Κυρίου σῶμα ἄφθαρτον γέγονεν, ἀλλὰ φθαρτὸν καὶ παθητὸν ἕως τῆς ἀναστάσεως, μετὰ δὲ τὴν ταφὴν γέγονεν ἄφθαρτον, διὰ τῆς θείας δυνάμεως ἀναστῆσαν ἐκ νεκρῶν καὶ συναφθαρτίσαν ἡμᾶς. δ. Πῶς οὖν γέγονεν; Ἐκεῖ ἦν ἡ ἁγία Παρθένος ἡ τράπεζα, ἔχουσα τὴν ὕλην τοῦ σώματος· εἶτα κατὰ τὴν τοῦ ἀγγέλου φωνὴν Πνεῦμα ἅγιον ἐπῆλθεν ἐπ’ αὐτήν. Τότε ἡ δύναμις τοῦ Ὑψίστου αὐτῇ ἐπεσκίασεν, ὁ θεῖος Λόγος, ἡ θεία ὑπόστασις, καὶ προσελάβετο ἐξ αὐτῆς σάρκα· καὶ ὧδε κεῖται, ὡς ἐν γαστρὶ τῆς Παρθένου, ἐν τῇ τραπέζῃ τῇ μυστικῇ, ὕλη ὁ ἄρτος καὶ τὸ ἐξ οἴνου καὶ ὕδατος κρᾶμα. Καὶ γὰρ ἡ μήτηρ ἐκ τούτων ἐτρέφετο, καὶ τῷ βρέφει ἐχορήγει τὴν τοῦ σώματος ὕλην.Spiritus sancti panis et vinum in accretionem τοῦ σώματος τοῦ Χριστοῦ γίνεται ἓν σῶμα, καὶ
corporis Christi unum corpus fiunt, et non duo.
Itemque sicut corpus Domini quod ex sancta
Dei Genitrice natum est, corruptioni obnoxium
crat usque ad resurrectionem, atque adeo clavis
et lancea sectum fuit: ita quoque corpus illud
cujus participes sumus, universam hanc admittit
‹rconomiam. Jacet panis in sacra mensa tanquam in utero Virginis: Spiritus sanctus supervenit, velut sciscitanti Virgini: «Quomodo flet
istud, quoniam virum non cognosco?» dictum est
ab angelo: Spiritus sanctus superveniet in te; ›
sic etiam in mensa Spiritus sanctus supervenit, et
fit corpus Christi.
Deinde per manns sacerdotis elevatur tanquam
οὐ δύο.
Καὶ ὥσπερ τὸ σῶμα τοῦ Κυρίου τεχθὲν ἐκ τῆς
ἁγίας Θεοτόκου φθαρτὸν ἦν ἕως τῆς ἀναστάσεως,
τεμνόμενον τοῖς ἥλοις καὶ τῇ λόγχῃ· οὕτω καὶ τὸ
σῶμα οὗ μεταλαμβάνομεν, πᾶσαν δέχεται τὴν οἰκονο
μίαν. Κεῖται ὁ ἄρτος ἐν τῇ ἁγίᾳ τραπέζῃ, ὡς ἐν
γαστρὶ τῆς Παρθένου Πνεῦμα ἅγιον ἐπιφοιτᾷ, ὡς
εἶπεν ὁ ἄγγελος τῇ Παρθένῳ ἐρωτησάσῃ· «Πῶς
ἔσται μοι τοῦτο, ἐπεὶ ἄνδρα οὐ γινώσκω;» Πνεῦμα
ἅγιον ἐπελεύσεται ἐπὶ σέ· οὕτω καὶ ἐν τῇ τραπέζη
Πνεῦμα ἅγιον ἐπιφοιτᾷ, καὶ γίνεται σῶμα Χριστοῦ.
Εἶτα διὰ τῶν χειρῶν τοῦ ἀρχιερέως ὑψοῦται, ὡς
ἡ οἰκονομία· συναφθαρτίζει γὰρ ἡμᾶς. Καὶ γὰρ μέσ
χρι μὲν τοῦ βρωθῆναι ὑφ' ἡμῶν, φθαρτὸν αὐτὸ λέγο
μεν. Πῶς γὰρ ἄφθαρτον κλᾶται καὶ ἐσθίεται; μετά
δὲ τὴν μετάληψιν ἄφθαρτόν ἐστιν εἰς σύστασιν καὶ
εἰς τὴν οὐσίαν τῆς ψυχῆς ἡμῶν χωροῦν· ἄφθαρτον
ἀδιάφθορον εἰς ἡμῶν ἀφθαρσίαν. Οὕτω φρονοῦμεν,
καὶ οὕτω πιστεύομεν. Αλλ' εὔχου ὑπὲρ ἡμῶν, ἁγιών
in cruce, atque in nobis sepelitur, et economia ἢ ἐπὶ σταυροῦ, καὶ ἐν ἡμῖν θάπτεται, καὶ τελειοῦται
perficitur: nos quippe simut incorruptos reddit.
Enimvero quoad usque a nobis edatur, corruptibile illud dicimus. Quomodo enim, si corrumpi
nequit, frangatur et comedatur. Post sumptionein autem jam incorruptibile est, ad consistentiam et in substantiam animæ nostræ transiens:
incorruptibile, inquam, destructionisque nescium;
at nos ab omni corruptela vindicet. Ita sentimus,
ita quoque credimus. Interim ora pro nobis, sanctissime.
τατε.
* Reg. codd. tɛpłwę.
NOTÆ.
Καὶ εἰς ἐπαύξησιν τοῦ σώματος. Εt in accretionem corporis Christi. Quidam Catholicorum
accretione ista Dominici corporis censent significari nutritionem vegetationemque membrorum Ecclesiæ, quæ corpus. est illius mysticum; quia in
homilia quæ subsequitur, idem auctor adducto
perinde exemplo alimenti quod in corporis nostri.
substantiam transit, et quo vegetamur et augescimus, subjungit: Οὕτω καὶ ἐπειδὴ κεφαλὴ ἡμῶν
ἐστιν ὁ Χριστὸς καὶ γεγόναμεν αὐτοῦ σύσσωμοι, καὶ
σῶμα αὐτοῦ ἀεὶ αὐξανόμενον· Quandoquidem Chri
stus capul nostrum est, nosque concorporales ipsius
sumus, imo corpus ejus quod semper augescit. Quia
vero paulo post ait, pro naturali operandi ratione
(qua nempe nutritio et accretio fit), panem et vinum
cum aqua per sermonem ipsius fieri corpus et sanguinem ejus; et rursum: Non naturali ratione et œconomia, ut in nobis, sed supra naturæ modum, panem
et vinum cedere ad accretionem corporis et sanguinis
Christi, ita ut corpus unum sit, et non duo, substantialem accretionem enm intelligere pro certo habeo.
Quidni igitur (ut quidem disi ad cap. 13, lib. iv De
fide orth.), hic illius sensus fuerit, Domini corpus
et sanguinem, etsi mole non augescit amplius, conversis tamen consecratione pane et vino cum aqua,
accretionis et extensionis eximium quoddam genus
obtinere, ut per omnes orbis Ecclesias sit præsens,
et a singulis delibus unum et idem manens corpus
recipiatur. Cæterum nemo qui sincerus esse velit,
inficiari possit, qui inculcatum toties hac in epistola et homilia, fuseque multis enarratum conversi in humani corporis substantiam alimenti
exemplum, aliud nihil menti objiciat aut exprimat,
nisi panem et vinum in corpus et sanguinem Dosmini vere et proprie transmutari, non nudam nescio cujus imaginariæ virtutis et efficaciæ communicationem. Id quod Petrus Mansur ex Joanne Damasceno, ut et aliis ex Patribus acceperit: quæ
vero de corporis Domini in Eucharistia corruptione
subinde conatur astruere, hæc ipsius commenta -
tiones sunt, quas Michael Glycas novis posthac
portentis auxit. Atqui nec Damascenum, nec Orientales alios solam Christi corporis virtutem aut figuram in Eucharistia agnovisse, certo quivis_inferat ex eorum dialogis cum Saracenis, ut puta Theodori Abucaræ et Samonæ Gazensis, in quibus nibil
simile vel per somnium reperias; quo tamen compesci facile poterant infidelium oblocutiones: sed
hoc duntaxat, quemadmodum cibus in hominis
substantiam hepatis virtute convertitur, ita et invocatione Spiritus sancti panem vinumque in corpus et sanguinem Christi. Atque hæc fides est quam
Orientis Ecclesiæ præstari volunt ab iis qui Mohammedismum relinquunt: quam legesis t. II Biblioth. PP. Græc., p. 27. Quinimo communicationem istam virtutis et efficacia Cyrillus Hierosolymitanus exclusit ipso loco cathechesis 3, quem
Protestantes sibi favere jactitant, ubi nempe de
chrismate ita loquitur: Quemadmodum panis Eucharistiæ post sancti Spiritus invocationem non est
amplius panis communis, ἀλλὰ σῶμα Χριστοῦ, sed
corpus Christi; sic et sanctum hoc unguentum non
nudum est adhuc, neque (si quis ita malit dicere)
commune, post invocationem, ἀλλὰ Χριστοῦ χάρισμα
καὶ Πνεύματος ἁγίου παρουσίᾳ τῆς αὐτοῦ θεότητος
Avepyntixò rivoμevov, sed Christi charisma, quod
Spiritus sancti præsentia divinitatis ejus efficacitate
præditum est. Argumentatur nimirum a majore ad
minus, ut quemadmodum in Eucharistia ipsum
Christi corpus exsistit, sic in sacro unguento Spiritus sancti virtus quæ Christi donum est, insideat
Φησὶν ὁ ἱερεὺς, ὡς ὁ ἄγγελος, Ἵνα ἐπιφοιτῆσαν Πνεῦμα τὸ ἅγιον ἁγιάσῃ καὶ ποιήσῃ, τὸν μὲν ἄρτον τοῦτον σῶμα ἅγιον Χριστοῦ, καὶ τὸ ποτήριον τοῦτο αἷμα τίμιον Χριστοῦ· καὶ οὐ διὰ φυσικῆς οἰκονομίας, ἀλλ’ ὑπερφυοῦς γίνεται εἰς ἐπαύξησιν τοῦ Κυριακοῦ σώματος καὶ αἵματος ἓν σῶμα, καὶ οὐ δύο. ε. Εἶτα ὑψοῦται ἐν ταῖς χερσὶ τοῦ ἱερέως ὡς ἐπὶ σταυροῦ, καὶ διαδίδοται κλώμενον, καὶ οὕτως ἐν ἡμῖν θάπτεται, καὶ συναφθαρτίζει ἡμᾶς. Τοῦτο γάρ ἐστι τὸ πέρας τῆς οἰκονομίας. Οὐ διαφθείρεται ἐν ἡμῖν, ὡς οὐ διεφθάρη τὸ τοῦ Κυρίου σῶμα ἐν τῷ τάφῳ. Ἕως δὲ τῆς ἡμῶν μεταλήψεως πάντα τῆς φθορᾶς ὑπομένει. Καὶ κλᾶται ὑφ’ ἡμῶν τιμίως καὶ πιστῶς, καὶ ὑπὸ ἀνόμων χειρῶν πολλάκις ἀτιμάζεταί τε καὶ ῥίπτεται, καὶ ὑπὸ μυῶν καὶ σκωλήκων· ἀλλ’ οὐ διαφθείρεται, οὐδὲ χωρεῖ εἰς τὸ μὴ εἶναι. Συνάγεται γὰρ ἀοράτως εἰς ἓν σῶμα. Καὶ γὰρ καὶ ὁ Κύριος περιετμήθη, καὶ ἐπὶ σταυροῦ ἐκ τῶν ποδῶν καὶ χειρῶν καὶ τῆς πλευρᾶς αἷμα ἐξέχεεν, ἀλλ’ εἰς ἓν καὶ ταυτὸν συνήχθη· ἀνέστη γὰρ ὅλον τὸ σῶμα ὁλόκληρον. Ἔφη ὁ Χριστός· Τοῦτο ποιεῖτε εἰς τὴν ἐμὴν ἀνάμνησιν.Spiritus sancti panis et vinum in accretionem τοῦ σώματος τοῦ Χριστοῦ γίνεται ἓν σῶμα, καὶ
corporis Christi unum corpus fiunt, et non duo.
Itemque sicut corpus Domini quod ex sancta
Dei Genitrice natum est, corruptioni obnoxium
crat usque ad resurrectionem, atque adeo clavis
et lancea sectum fuit: ita quoque corpus illud
cujus participes sumus, universam hanc admittit
‹rconomiam. Jacet panis in sacra mensa tanquam in utero Virginis: Spiritus sanctus supervenit, velut sciscitanti Virgini: «Quomodo flet
istud, quoniam virum non cognosco?» dictum est
ab angelo: Spiritus sanctus superveniet in te; ›
sic etiam in mensa Spiritus sanctus supervenit, et
fit corpus Christi.
Deinde per manns sacerdotis elevatur tanquam
οὐ δύο.
Καὶ ὥσπερ τὸ σῶμα τοῦ Κυρίου τεχθὲν ἐκ τῆς
ἁγίας Θεοτόκου φθαρτὸν ἦν ἕως τῆς ἀναστάσεως,
τεμνόμενον τοῖς ἥλοις καὶ τῇ λόγχῃ· οὕτω καὶ τὸ
σῶμα οὗ μεταλαμβάνομεν, πᾶσαν δέχεται τὴν οἰκονο
μίαν. Κεῖται ὁ ἄρτος ἐν τῇ ἁγίᾳ τραπέζῃ, ὡς ἐν
γαστρὶ τῆς Παρθένου Πνεῦμα ἅγιον ἐπιφοιτᾷ, ὡς
εἶπεν ὁ ἄγγελος τῇ Παρθένῳ ἐρωτησάσῃ· «Πῶς
ἔσται μοι τοῦτο, ἐπεὶ ἄνδρα οὐ γινώσκω;» Πνεῦμα
ἅγιον ἐπελεύσεται ἐπὶ σέ· οὕτω καὶ ἐν τῇ τραπέζη
Πνεῦμα ἅγιον ἐπιφοιτᾷ, καὶ γίνεται σῶμα Χριστοῦ.
Εἶτα διὰ τῶν χειρῶν τοῦ ἀρχιερέως ὑψοῦται, ὡς
ἡ οἰκονομία· συναφθαρτίζει γὰρ ἡμᾶς. Καὶ γὰρ μέσ
χρι μὲν τοῦ βρωθῆναι ὑφ' ἡμῶν, φθαρτὸν αὐτὸ λέγο
μεν. Πῶς γὰρ ἄφθαρτον κλᾶται καὶ ἐσθίεται; μετά
δὲ τὴν μετάληψιν ἄφθαρτόν ἐστιν εἰς σύστασιν καὶ
εἰς τὴν οὐσίαν τῆς ψυχῆς ἡμῶν χωροῦν· ἄφθαρτον
ἀδιάφθορον εἰς ἡμῶν ἀφθαρσίαν. Οὕτω φρονοῦμεν,
καὶ οὕτω πιστεύομεν. Αλλ' εὔχου ὑπὲρ ἡμῶν, ἁγιών
in cruce, atque in nobis sepelitur, et economia ἢ ἐπὶ σταυροῦ, καὶ ἐν ἡμῖν θάπτεται, καὶ τελειοῦται
perficitur: nos quippe simut incorruptos reddit.
Enimvero quoad usque a nobis edatur, corruptibile illud dicimus. Quomodo enim, si corrumpi
nequit, frangatur et comedatur. Post sumptionein autem jam incorruptibile est, ad consistentiam et in substantiam animæ nostræ transiens:
incorruptibile, inquam, destructionisque nescium;
at nos ab omni corruptela vindicet. Ita sentimus,
ita quoque credimus. Interim ora pro nobis, sanctissime.
τατε.
* Reg. codd. tɛpłwę.
NOTÆ.
Καὶ εἰς ἐπαύξησιν τοῦ σώματος. Εt in accretionem corporis Christi. Quidam Catholicorum
accretione ista Dominici corporis censent significari nutritionem vegetationemque membrorum Ecclesiæ, quæ corpus. est illius mysticum; quia in
homilia quæ subsequitur, idem auctor adducto
perinde exemplo alimenti quod in corporis nostri.
substantiam transit, et quo vegetamur et augescimus, subjungit: Οὕτω καὶ ἐπειδὴ κεφαλὴ ἡμῶν
ἐστιν ὁ Χριστὸς καὶ γεγόναμεν αὐτοῦ σύσσωμοι, καὶ
σῶμα αὐτοῦ ἀεὶ αὐξανόμενον· Quandoquidem Chri
stus capul nostrum est, nosque concorporales ipsius
sumus, imo corpus ejus quod semper augescit. Quia
vero paulo post ait, pro naturali operandi ratione
(qua nempe nutritio et accretio fit), panem et vinum
cum aqua per sermonem ipsius fieri corpus et sanguinem ejus; et rursum: Non naturali ratione et œconomia, ut in nobis, sed supra naturæ modum, panem
et vinum cedere ad accretionem corporis et sanguinis
Christi, ita ut corpus unum sit, et non duo, substantialem accretionem enm intelligere pro certo habeo.
Quidni igitur (ut quidem disi ad cap. 13, lib. iv De
fide orth.), hic illius sensus fuerit, Domini corpus
et sanguinem, etsi mole non augescit amplius, conversis tamen consecratione pane et vino cum aqua,
accretionis et extensionis eximium quoddam genus
obtinere, ut per omnes orbis Ecclesias sit præsens,
et a singulis delibus unum et idem manens corpus
recipiatur. Cæterum nemo qui sincerus esse velit,
inficiari possit, qui inculcatum toties hac in epistola et homilia, fuseque multis enarratum conversi in humani corporis substantiam alimenti
exemplum, aliud nihil menti objiciat aut exprimat,
nisi panem et vinum in corpus et sanguinem Dosmini vere et proprie transmutari, non nudam nescio cujus imaginariæ virtutis et efficaciæ communicationem. Id quod Petrus Mansur ex Joanne Damasceno, ut et aliis ex Patribus acceperit: quæ
vero de corporis Domini in Eucharistia corruptione
subinde conatur astruere, hæc ipsius commenta -
tiones sunt, quas Michael Glycas novis posthac
portentis auxit. Atqui nec Damascenum, nec Orientales alios solam Christi corporis virtutem aut figuram in Eucharistia agnovisse, certo quivis_inferat ex eorum dialogis cum Saracenis, ut puta Theodori Abucaræ et Samonæ Gazensis, in quibus nibil
simile vel per somnium reperias; quo tamen compesci facile poterant infidelium oblocutiones: sed
hoc duntaxat, quemadmodum cibus in hominis
substantiam hepatis virtute convertitur, ita et invocatione Spiritus sancti panem vinumque in corpus et sanguinem Christi. Atque hæc fides est quam
Orientis Ecclesiæ præstari volunt ab iis qui Mohammedismum relinquunt: quam legesis t. II Biblioth. PP. Græc., p. 27. Quinimo communicationem istam virtutis et efficacia Cyrillus Hierosolymitanus exclusit ipso loco cathechesis 3, quem
Protestantes sibi favere jactitant, ubi nempe de
chrismate ita loquitur: Quemadmodum panis Eucharistiæ post sancti Spiritus invocationem non est
amplius panis communis, ἀλλὰ σῶμα Χριστοῦ, sed
corpus Christi; sic et sanctum hoc unguentum non
nudum est adhuc, neque (si quis ita malit dicere)
commune, post invocationem, ἀλλὰ Χριστοῦ χάρισμα
καὶ Πνεύματος ἁγίου παρουσίᾳ τῆς αὐτοῦ θεότητος
Avepyntixò rivoμevov, sed Christi charisma, quod
Spiritus sancti præsentia divinitatis ejus efficacitate
præditum est. Argumentatur nimirum a majore ad
minus, ut quemadmodum in Eucharistia ipsum
Christi corpus exsistit, sic in sacro unguento Spiritus sancti virtus quæ Christi donum est, insideat
PG 95:412Ὁσάκις γὰρ ἐσθίετε τὸν ἄρτον τοῦτον, καὶ τὸ ποτήριον τοῦτο πίνετε, τὸν θάνατον τοῦ Υἱοῦ τοῦ ἀνθρώπου καταγγέλλετε. Θανάτου δὲ μνήμη φθορά ἐστι. Φθορὰ γὰρ θάνατος, ἀλλ’ οὐ διαφθορά .... Εὑρέθη δὲ τοῦτο τὸ κεφάλαιον εἰς χαρτίον παλαιότατον, κατεφθαρμένον, ἐξ ἰδιοχείρου αὐτοῦ ἐσχεδιασμένον γράμμασι κατὰ σίγγλον (εδιτ. κατασιγήλοις)· ὡς ἦν δὲ δυνατὸν, τὰ σωζόμενα ἀνελέγησαν, εἰ καὶ ἀτελῶς, ἵνα μὴ πάντη ἀπόλωνται.
Spiritus sancti panis et vinum in accretionem
corporis Christi unum corpus fiunt, et non duo.
Itemque sicut corpus Domini quod ex sancta
Dei Genitrice natum est, corruptioni obnoxium
crat usque ad resurrectionem, atque adeo clavis
et lancea sectum fuit: ita quoque corpus illud
cujus participes sumus, universam hanc admittit
‹rconomiam. Jacet panis in sacra mensa tanquam in utero Virginis: Spiritus sanctus supervenit, velut sciscitanti Virgini: «Quomodo flet
istud, quoniam virum non cognosco?» dictum est
ab angelo: Spiritus sanctus superveniet in te; ›
sic etiam in mensa Spiritus sanctus supervenit, et
fit corpus Christi.
Deinde per manns sacerdotis elevatur tanquam
in cruce, atque in nobis sepelitur, et economia
perficitur: nos quippe simut incorruptos reddit.
Enimvero quoad usque a nobis edatur, corruptibile illud dicimus. Quomodo enim, si corrumpi
nequit, frangatur et comedatur. Post sumptionein autem jam incorruptibile est, ad consistentiam et in substantiam animæ nostræ transiens
incorruptibile, inquam, destructionisque nescium;
at nos ab omni corruptela vindicet. Ita sentimus,
ita quoque credimus. Interim ora pro nobis, sanctissime.
* Reg. codd. tɛpłwę.
NOTÆ.
Εt in accretionem corporis Christi. Quidam Catholicorum
accretione ista Dominici corporis censent significari nutritionem vegetationemque membrorum Ecclesiæ, quæ corpus. est illius mysticum; quia in
homilia quæ subsequitur, idem auctor adducto
perinde exemplo alimenti quod in corporis nostri.
substantiam transit, et quo vegetamur et augescimus, subjungit
Quandoquidem Chri
stus capul nostrum est, nosque concorporales ipsius
sumus, imo corpus ejus quod semper augescit. Quia
vero paulo post ait, pro naturali operandi ratione
(qua nempe nutritio et accretio fit), panem et vinum
cum aqua per sermonem ipsius fieri corpus et sanguinem ejus; et rursum: Non naturali ratione et œconomia, ut in nobis, sed supra naturæ modum, panem
et vinum cedere ad accretionem corporis et sanguinis
Christi, ita ut corpus unum sit, et non duo, substantialem accretionem enm intelligere pro certo habeo.
Quidni igitur (ut quidem disi ad cap. 13, lib. iv De
fide orth.), hic illius sensus fuerit, Domini corpus
et sanguinem, etsi mole non augescit amplius, conversis tamen consecratione pane et vino cum aqua,
accretionis et extensionis eximium quoddam genus
obtinere, ut per omnes orbis Ecclesias sit præsens,
et a singulis delibus unum et idem manens corpus
recipiatur. Cæterum nemo qui sincerus esse velit,
inficiari possit, qui inculcatum toties hac in epistola et homilia, fuseque multis enarratum conversi in humani corporis substantiam alimenti
exemplum, aliud nihil menti objiciat aut exprimat,
nisi panem et vinum in corpus et sanguinem Dosmini vere et proprie transmutari, non nudam nescio cujus imaginariæ virtutis et efficaciæ communicationem. Id quod Petrus Mansur ex Joanne Damasceno, ut et aliis ex Patribus acceperit: quæ
vero de corporis Domini in Eucharistia corruptione
subinde conatur astruere, hæc ipsius commenta
tiones sunt, quas Michael Glycas novis posthac
portentis auxit. Atqui nec Damascenum, nec Orientales alios solam Christi corporis virtutem aut figuram in Eucharistia agnovisse, certo quivis_inferat ex eorum dialogis cum Saracenis, ut puta Theodori Abucaræ et Samonæ Gazensis, in quibus nibil
simile vel per somnium reperias; quo tamen compesci facile poterant infidelium oblocutiones: sed
hoc duntaxat, quemadmodum cibus in hominis
substantiam hepatis virtute convertitur, ita et invocatione Spiritus sancti panem vinumque in corpus et sanguinem Christi. Atque hæc fides est quam
Orientis Ecclesiæ præstari volunt ab iis qui Mohammedismum relinquunt: quam legesis t. II Biblioth. PP. Græc., p. 27. Quinimo communicationem istam virtutis et efficacia Cyrillus Hierosolymitanus exclusit ipso loco cathechesis 3, quem
Protestantes sibi favere jactitant, ubi nempe de
chrismate ita loquitur: Quemadmodum panis Eucharistiæ post sancti Spiritus invocationem non est
amplius panis communis, sed
corpus Christi; sic et sanctum hoc unguentum non
nudum est adhuc, neque (si quis ita malit dicere)
commune, post invocationem,
Avepyntixò rivoμevov, sed Christi charisma, quod
Spiritus sancti præsentia divinitatis ejus efficacitate
præditum est. Argumentatur nimirum a majore ad
minus, ut quemadmodum in Eucharistia ipsum
Christi corpus exsistit, sic in sacro unguento Spiritus sancti virtus quæ Christi donum est, insideat
S. JOANNIS DAMASCENT
Spiritus sanctus. Postquam enim prædixit: Tesla
mentum, quod testabor ad illos, dicit Dominus
Dando leges meas in cordibus eorum et in mentibus eorum superscribam eas, et iniquitatum
eorum jam non recordabor amplius. Ubi autem
horum remissio, jam non est oblatio pro peccato
2. Sicut igitur infans ex muliere natus, perfectus
homo est; edendo autem et bibendo augescit quidem, sed non aliud corpus assumit: neque duo
aut plura ipsius corpora dicimus, sed unum, quod
natum est ex matre: atque incrementum istud secundum inditam sibi œconomiam natura perficit
sic et in eo quod tractamus argumento, quandoquidem Christus caput nostrum est, nosque ejusdem
cum ipso corporis, ipsius proinde sumus corpus
658 quod semper augescit. Porro ejusdem cum
eo corporis sumus, participatione carnis et sanguinis ipsius: «Accipiens enim panem et calicem
ex vino et aqua temperatum, gratias egit et benedixit, et ait: Hoc est corpus meum f.» Atque naturalis rationis operandi loco panis et vinum cum
aqua per sermonem ipsius facta sunt corpus et
sanguis illius. Sicut corpus ipsius ante resurrecioneum eorruptioni subjectum erat; utpote fractum,
manducatum et potatum; non ita tamen ut omni
modo admitteret corruptionem..... Enimvero quænam alia causa fuerit, cur non post resurrectionem
id fecerit, sed ante resurrectionem, nisi quia cor- ἐπώpus ante resurrectionem non est incorruptibile, nec
frangitur, nec editur, nec bibitur: quin nec sanguinem habet corpus immortale: imo ne caro quidem jure appellanda sit, ait Gregorius cognomento
Theologus in Oratione de baptismo: e Crede, inquit, Christum Dei Filium qui denuo venturus est
cum gloria judicare vivos et mortuos; non qui jam
amplius exsistat caro: neque tamen absque corpore, sed cujus corpus divinius sit, ea quam ipse
novit ratione: ut et videatur ab iis qui ipsum
pupugerunt, et maneat Deus omnis crassitiei expers.» Hoc igitur quod participamus corpus sanguisque Dei nostri, corrumpi potest; quippe quod
frangatur, effundatur, edatur, et bibatur: ac quem.
admodum accretione corporis nostri impletur ceco
nomia naturalis, quam a prima procuratione sua corpus nostrum accepit; sic sanctorum cela.
Ilebr. x, 41-58. "Ex Liturgia sancti Jacobi.
P Mss.
Edit. et R. idem Reg. alter, quemadmodum fert Apostoli textus,
Reg. q Reg. 2935 r Edila Superduum el, quod non habent mss.
ipsius proinde corpus. Particula hic illatio est, ut sit planus auctoris sensus: nec alia supplenda est, quam nec edita, nec mss. babeant. * Reg. 2935 Hic quædam desunt in Regio altero.
Paulo post ex iisdem codd. addidi quod in editis aberal. n filæc desunt in editis, sed necessaria sunt,
Non qui jam exsistat
caro. Hic repeto Nazanzeni locum, quem attuli ad
cap. 1, lib. iv, De fid. ex epist. 11 ad Cledon. quo
Theologus a gloria Dei excludit eos, qui dixerint
Christum carnem deposuisse,
et Deitatem sine corpore jam
esse, etc. Unde Damascenus defluit carnem eamdem qua mortua erat revixisse,
Second witness · khazarzar edition
De immaculato corpore ΤΟΥ ΑΥΤΟΥ ΚΕΦΑΛΑΙΟΝ Περὶ τοῦ ἀχράντου σώματος, οὗ μεταλαμβάνομεν. αʹ. Τὸ τοῦ Κυρίου καὶ Θεοῦ ἡμῶν σώματος οὗ μεταλαμβάνομεν, ἀδελφοὶ, αὐτό ἐστι τὸ σῶμα, ὃ ἐκ τῆς ἡμετέρας οὐσίας ἀνέλαβεν, ὃ ἐκ τῆς ἀχράντου καὶ Θεοτόκου προσείληφεν· οὐ γὰρ δύο σώματα δώσωμεν τῷ Χριστῷ· ἓν γάρ ἐστιν αὐτοῦ τὸ σῶμα, καὶ μίαν θυσίαν ὑπὲρ ἡμῶν ἀνήνεγκε τῷ Θεῷ καὶ Πατρί. Εἰ γὰρ καὶ πολλάκις τὴν μυστικὴν ἀναίμακτον θυσίαν ἐπιτελοῦμεν, διὰ τὸ ἐν παντὶ τόπῳ καὶ χρόνῳ πάντα πιστὸν μεταλαμβάνειν τοῦ θείου σώματός τε καὶ αἵματος· ἀλλ' ἡ αὐτὴ θυσία ἐστί· τὸ γὰρ αὐτὸ σῶμα προσφέρομεν, τὸν αὐτὸν ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ τὸν αἴροντα τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου. Ἐπεὶ εἰ ἄλλο ἦν ἐκεῖνο, καὶ ἄλλο τοῦτο, πολλαὶ θυσίαι, καὶ οὐ μία, προσηνέχθησαν ὑπὲρ ἡμῶν, ὡς διαφόρως ὁ θεῖος ἀπόστολος εἴρηκεν ἐν τῇ πρὸς Ἑβραίους Ἐπιστολῇ· «Τοιοῦτος γὰρ ἡμῖν ἔπρεπεν ἀρχιερεὺς, ὅσιος, ἄκακος, ἀμίαντος, κεχωρισμένος ἀπὸ τῶν ἁμαρτωλῶν, καὶ ὑψηλότερος τῶν οὐρανῶν γενόμενος· ὃς οὐκ ἔχει καθ' ἡμέραν ἀνάγκην ὥσπερ οἱ ἀρχιερεῖς, πρότερον ὑπὲρ τῶν ἰδίων ἁμαρτιῶν θυσίας ἀναφέρειν, ἔπειτα τῶν τοῦ λαοῦ. Τοῦτο γὰρ ἐποίησεν ἐφάπαξ, ἑαυτὸν ἀνενέγκας.» Καὶ μεθ' ἕτερα· «Χριστὸς δὲ παραγενόμενος ἀρχιερεὺς τῶν μελλόντων ἀγαθῶν διὰ τῆς μείζονος καὶ τελειοτέρας σκηνῆς, οὐ χειροποιήτου, τουτέστιν, οὐ ταύτης τῆς κτίσεως, οὐδὲ δι' αἵματος τράγων καὶ μόσχων, διὰ δὲ τοῦ ἰδίου αἵματος εἰσῆλθεν ἐφάπαξ εἰς τὰ ἅγια, αἰωνίαν λύτρωσιν εὑράμενος.» Καὶ μετ' ὀλίγα· «Οὐ γὰρ εἰς χειροποίητα ἅγια εἰσῆλθεν ὁ Χριστὸς ἀντίτυπα τῶν ἀληθινῶν, ἀλλ' εἰς αὐτὸν τὸν οὐρανὸν, νῦν ἐμφανισθῆναι τῷ προσώπῳ τοῦ Θεοῦ ὑπὲρ ἡμῶν· οὐδ' ἵνα πολλάκις προσφέρῃ ἑαυτὸν, ὥσπερ ὁ ἀρχιερεὺς εἰσέρχεται εἰς τὰ ἅγια κατ' ἐνιαυτὸν ἐν αἵματι ἀλλοτρίῳ· ἐπεὶ ἔδει αὐτὸν πολλάκις παθεῖν ἀπὸ καταβολῆς κόσμου. Νῦν δὲ ἅπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων, εἰς ἀθέτησιν ἁμαρτίας, διὰ τῆς θυσίας αὐτοῦ πεφανέρωται· καὶ καθόσον ἀπόκειται τοῖς ἀνθρώποις ἅπαξ ἀποθανεῖν, μετὰ δὲ τοῦτο κρίσις, οὕτω καὶ ὁ Χριστὸς ἅπαξ προσενεχθεὶς τὸ πολλῶν ἀνενεγκεῖν ἁμαρτίας, ἐκ δευτέρου χωρὶς ἁμαρτίας ὀφθήσεται τοῖς αὐτὸν ἀπεκδεχομένοις εἰς σωτηρίαν.» Καὶ αὖθις· «Καὶ πᾶς μὲν ἀρχιερεὺς ἕστηκε καθ' ἡμέραν λειτουργῶν, καὶ τὰς αὐτὰς πολλάκις προσφέρων θυσίας, αἵτινες οὐδέποτε δύνανται περιελεῖν ἁμαρτίας. Οὗτος δὲ μίαν ὑπὲρ ἁμαρτιῶν προσενέγκας θυσίαν, εἰς τὸ διηνεκὲς ἐκάθισεν ἐν δεξιᾷ τοῦ Πατρὸς, τὸ λοιπὸν ἐκδεχόμενος, ἕως τεθῶσιν οἱ ἐχθροὶ αὐτοῦ ὑποπόδιον τῶν ποδῶν αὐτοῦ· μιᾷ γὰρ προσφορᾷ τετελείωκεν εἰς τὸ διηνε κὲς τοὺς ἁγιαζομένους. Μαρτυρεῖ δὲ ἡμῖν τὸ Πνεῦμα τὸ ἅγιον. Μετὰ γὰρ τὸ προειρηκέναι· αὕτη ἡ διαθήκη, ἣν διαθήσομαι πρὸς αὐτοὺς μετὰ τὰς ἡμέρας ἐκείνας, λέγει Κύριος, διδοὺς νόμους μου ἐπὶ καρδίας αὐτῶν, καὶ ἐπὶ τῶν διανοιῶν αὐτῶν ἐπιγράψω αὐτοὺς, καὶ τῶν ἁμαρτιῶν αὐτῶν καὶ τῶν ἀνομιῶν αὐτῶν οὐ μὴ μνησθῶ ἔτι. Ὅπου δὲ ἄφεσις τούτων, οὐκέτι προσφορὰ περὶ ἁμαρτίας.» βʹ. Ὥσπερ οὖν τὸ ἐκ γυναικὸς βρέφος γεννώμενον τέλειός ἐστιν ἄνθρωπος· ἐσθίον δὲ καὶ πίνον αὐξάνει μὲν, καὶ οὐχ ἕτερον προσλαμβάνεται σῶμα, καὶ οὐ δύο ἢ πολλὰ αὐτοῦ λέγομεν σώματα, ἀλλ' ἓν, τὸ γεννώμενον ἐκ μητρὸς, καὶ ἡ φύσις τὴν αὔξησιν διὰ τῆς φυσικῆς οἰκονομίας ἐργάζεται· οὕτω καὶ νῦν ἐπειδὴ κεφαλὴ ἡμῶν ἐστιν ὁ Χριστὸς, καὶ γεγόναμεν αὐτοῦ σύσσωμοι, καὶ σῶμα αὐτοῦ ἐσμεν ἀεὶ αὐξανόμενον.
Γεγόναμεν δὲ αὐτοῦ σύσσωμοι τῇ μετοχῇ τῆς σαρκὸς αὐτοῦ καὶ τοῦ αἵματος αὐτοῦ· «Λαβὼν γὰρ ἄρτον καὶ ποτήριον ἐξ οἴνου καὶ ὕδατος, ηὐχαρίστησε καὶ ηὐλόγησε, καὶ εἶπε· Τοῦτό μού ἐστι τὸ σῶμα.» Καὶ ἀντὶ τῆς φυσικῆς οἰκονομίας, ὁ ἄρτος καὶ ὁ οἶνος σὺν ὕδατι διὰ τοῦ λόγου αὐτοῦ γέγονε σῶμα καὶ αἷμα αὐτοῦ. Ὥσπερ ἦν τὸ σῶμα αὐτοῦ πρὸ τῆς ἐκ νεκρῶν ἀναστάσεως φθαρτὸν, κλώμενον, ἐσθιόμενον καὶ πινόμενον, ἀδιάφθορον μέντοι· ἐπεὶ τίνος ἕνεκεν οὐ μετὰ τὴν ἀνάστασιν τοῦτο πεποίηκεν, ἀλλὰ πρὸ τῆς ἀναστάσεως; Ὅτι τὸ διὰ τῆς ἀναστάσεως ἄφθαρτον σῶμα οὐ κλᾶται, οὔτε ἐσθίεται, οὔτε πίνεται· οὔτε αἷμα τὸ ἄφθαρτον κέκτηται σῶμα, ἀλλ' οὔτε σὰρξ ἂν δικαίως ὀνομάζοιτο, καθώς φησιν ὁ τῆς θεολογίας ἐπώνυμος Γρηγόριος ἐν τῷ εἰς βάπτισμα λόγῳ· «Πίστευε Χριστὸν τὸν Υἱὸν τοῦ Θεοῦ ἥξειν πάλιν μετὰ τῆς ἐνδόξου αὐτοῦ παρουσίας κρῖναι ζῶντας καὶ νεκρούς· οὐκέτι μὲν σάρκα, οὐκ ἀσώματον δὲ, οἷς οἶδεν αὐτὸς λόγους, θεοειδεστέρου σώματος, ἵνα καὶ ὀφθῇ ὑπὸ τῶν ἐκκεντησάντων, καὶ μείνῃ Θεὸς ἔξω παχύτητος.» Καὶ τοῦτο τοίνυν ὃ μεταλαμβάνομεν σῶμα καὶ αἷμα τοῦ Θεοῦ ἡμῶν φθαρτόν ἐστι, κλώμενον καὶ ἐκχεόμενον, ἐσθιόμενον, καὶ πινόμενον· καὶ ὥσπερ ἡ ἔπαυξις τοῦ ἡμετέρου σώματος, πᾶσαν πληροῖ φυσικὴν οἰκονομίαν τῆς ἐξ ἀρχῆς συστάσεως τοῦ σώματος ἡμῶν· οὕτω καὶ ἡ τελετὴ τῶν ἁγίων μυστηρίων πᾶσαν πληροῖ τὴν πνευματικὴν καὶ ὑπερφυῆ οἰκονομίαν τῆς τοῦ Θεοῦ Λόγου σαρκώσεως. γʹ. Ἐφ' ἡμῶν γὰρ ἡ σπορὰ τοῦ Πατρὸς ἀρχή τίς ἐστι τῆς τοῦ σώματος τοῦ βρέφους συστάσεως· χορηγεῖται δὲ τροφὴ ἐκ τῶν τῆς μητρὸς αἱμάτων καὶ γίνεται μεταβολὴ τοῦ ὑποκειμένου ὑλικοῦ εἰς ὀργανικὸν σῶμα, κατὰ τὴν δοθεῖσαν τῇ φύσει δύναμιν παρὰ τοῦ Δημιουργοῦ τῆς φύσεως ἡμῶν καὶ δυνάμεως, καὶ οὕτω σὰρξ καὶ αἷμα, καὶ ὀστέα, καὶ τὰ λοιπὰ τῶν μελῶν συνίσταται δι' ἑλκτικῆς καὶ καθεκτικῆς καὶ ἀλλοιωτικῆς, ἤτοι θρεπτικῆς δυνάμεως· ὁμοίως καὶ ἡ διὰ τῆς βρώσεως τοῦ σώματος προσθήκη, διὰ τῆς θρεπτικῆς ἤτοι ἑλκτικῆς, καὶ καθεκτικῆς, καὶ ἀλλοιωτικῆς δυνάμεως τὴν αὔξησιν ποιεῖται τοῦ σώματος. Ἔδει οὖν καὶ ἐν τῇ ἐπαυξήσει τοῦ Κυριακοῦ σώματος θεωρῆσαι πᾶσαν τὴν θείαν οἰκονομίαν τῆς αὐτοῦ σαρκώσεως, καὶ σταυρώσεως, καὶ ταφῆς, καὶ ἀναστάσεως, καὶ ἀφθαρσίας. Οὐ γὰρ ἐξ ἀρχῆς τὸ τοῦ Κυρίου σῶμα ἄφθαρτον γέγονεν, ἀλλὰ φθαρτὸν καὶ παθητὸν ἕως τῆς ἀναστάσεως, μετὰ δὲ τὴν ταφὴν γέγονεν ἄφθαρτον, διὰ τῆς θείας δυνάμεως ἀναστῆσαν ἐκ νεκρῶν καὶ συναφθαρτίσαν ἡμᾶς. δʹ. Πῶς οὖν γέγονεν; Ἐκεῖ ἦν ἡ ἁγία Παρθένος ἡ τράπεζα, ἔχουσα τὴν ὕλην τοῦ σώματος· εἶτα κατὰ τὴν τοῦ ἀγγέλου φωνὴν Πνεῦμα ἅγιον ἐπῆλθεν ἐπ' αὐτήν. Τότε ἡ δύναμις τοῦ Ὑψίστου αὐτῇ ἐπεσκίασεν, ὁ θεῖος Λόγος, ἡ θεία ὑπόστασις, καὶ προσελάβετο ἐξ αὐτῆς σάρκα· καὶ ὧδε κεῖται, ὡς ἐν γαστρὶ τῆς Παρθένου, ἐν τῇ τραπέζῃ τῇ μυστικῇ, ὕλη ὁ ἄρτος καὶ τὸ ἐξ οἴνου καὶ ὕδατος κρᾶμα. Καὶ γὰρ ἡ μήτηρ ἐκ τούτων ἐτρέφετο, καὶ τῷ βρέφει ἐχορήγει τὴν τοῦ σώματος ὕλην. Φησὶν ὁ ἱερεὺς, ὡς ὁ ἄγγελος, «Ἵνα ἐπιφοιτῆσαν Πνεῦμα τὸ ἅγιον ἁγιάσῃ καὶ ποιήσῃ, τὸν μὲν ἄρτον τοῦτον σῶμα ἅγιον Χριστοῦ, καὶ τὸ ποτήριον τοῦτο αἷμα τίμιον Χριστοῦ·» καὶ οὐ διὰ φυσικῆς οἰκονομίας, ἀλλ' ὑπερφυοῦς γίνεται εἰς ἐπαύξησιν τοῦ Κυριακοῦ σώματος καὶ αἵματος ἓν σῶμα, καὶ οὐ δύο. εʹ. Εἶτα ὑψοῦται ἐν ταῖς χερσὶ τοῦ ἱερέως ὡς ἐπὶ σταυροῦ, καὶ διαδίδοται κλώμενον, καὶ οὕτως ἐν ἡμῖν θάπτεται, καὶ συναφθαρτίζει ἡμᾶς. Τοῦτο γάρ ἐστι τὸ πέρας τῆς οἰκονομίας. Οὐ διαφθείρεται ἐν ἡμῖν, ὡς οὐ διεφθάρη τὸ τοῦ Κυρίου σῶμα ἐν τῷ τάφῳ. Ἕως δὲ τῆς ἡμῶν μεταλήψεως πάντα τῆς φθορᾶς ὑπομένει. Καὶ κλᾶται ὑφ' ἡμῶν τιμίως καὶ πιστῶς, καὶ ὑπὸ ἀνόμων χειρῶν πολλάκις ἀτιμάζεταί τε καὶ ῥίπτεται, καὶ ὑπὸ μυῶν καὶ σκωλήκων· ἀλλ' οὐ διαφθείρεται, οὐδὲ χωρεῖ εἰς τὸ μὴ εἶναι. Συνάγεται γὰρ ἀοράτως εἰς ἓν σῶμα. Καὶ γὰρ καὶ ὁ Κύριος περιετμήθη, καὶ ἐπὶ σταυροῦ
2 ἐκ τῶν ποδῶν καὶ χειρῶν καὶ τῆς πλευρᾶς αἷμα ἐξέχεεν, ἀλλ' εἰς ἓν καὶ ταυτὸν συνήχθη· ἀνέστη γὰρ ὅλον τὸ σῶμα ὁλόκληρον. Ἔφη ὁ Χριστός· «Τοῦτο ποιεῖτε εἰς τὴν ἐμὴν ἀνάμνησιν. Ὁσάκις γὰρ ἐσθίετε τὸν ἄρτον τοῦτον, καὶ τὸ ποτήριον τοῦτο πίνετε, τὸν θάνατον τοῦ Υἱοῦ τοῦ ἀνθρώπου καταγγέλλετε.» Θανάτου δὲ μνήμη φθορά ἐστι. Φθορὰ γὰρ θάνατος, ἀλλ' οὐ διαφθορά .... Εὑρέθη δὲ τοῦτο τὸ κεφάλαιον εἰς χαρτίον παλαιότατον, κατεφθαρμένον, ἐξ ἰδιοχείρου αὐτοῦ ἐσχεδιασμένον γράμμασι κατὰ σίγγλον (εδιτ. κατασιγήλοις)· ὡς ἦν δὲ δυνατὸν, τὰ σωζόμενα ἀνελέγησαν, εἰ καὶ ἀτελῶς, ἵνα μὴ πάντη ἀπόλωνται.