PG 96:761ΙΑ. Τοῦ ἐν ἁγίοις Πατρὸς ἡμῶν Ἰωάννου τοῦ Δαμασκηνοῦ ἐγκώμιον εἰς τὸν ἅγιον Ἰωάννην Χρυσόστομον. α. Ἔδει μὲν, ὦ Ἰωάννη πάγχρυσε, τοὺς τῶν σῶν ἐγκωμίων πειρωμένους ἐφάπτεσθαι, γλώσσης χρυσέης εὐμοιρηκότας, λόγον προφέρειν χρυσόῤῥοον. Ἐπὶ δὲ τούτοις τὴν σὴν ἔδει παρεῖναι φωνήν· μόνη γὰρ ἂν ἑαυτῆς ἀξίως τῆς εὐφημίας καταστοχάσαιτο, καὶ ταῦτά γε νῦν. Σοὶ γὰρ τῷ ἐπὶ γῆς πρὸ ἐκδημίας συμβιοτεύσαντι, λήθη τῶν κατορθουμένων ἐν πρωτολογίαις ἑαυτῆς ὑπῆρχε κατήγορος. Ἀποκρύπτεται γάρ πως τοῖς σοφοῖς τὰ σφῶν κατορθωμάτων, ὡς ἂν μὴ παραῤῥυῇ τὸ εἶναι τῷ οἴεσθαι· ἀλλ’ ἐπεὶ πατράσι φίλα καὶ τὰ τῶν παίδων ψελλίσματα, καὶ δύο λεπτὰ Θεῷ τῶν κατορθωμάτων τῶν ἁβρῶν προσφιλέστερα· οὐ δυνάμει γὰρ, προαιρέσει δὲ μᾶλλον κρίνειν ταῦτα πέφυκε· πρὸς δὲ καὶ φιλοθέου ἀνδρὸς προτροπὴν οὐκ ἀπωστέον· αἰδοῖος γὰρ οὗτος καὶ χάριτας ὅτι πλείστας πρὸς ἡμῶν ὀφειλόμενος· τῶν μὲν λόγων ἐφάπτομαι· ἀλλ’ οὐκ ἀνέδην, οὐδὲ συστολῆς ἄτερ, ἀλλὰ τῷ δέει μὲν συστελλόμενος, καί σοι τῶν σῶν θείων τε καὶ ἱερῶν διδαγμάτων προφέρω τὰ ἀκροθίνια.οι ε'. Δεῦτε, πάντες νοερῶς ἐκδημούσης συνεκδημή. Α σωμεν. Δεῦτε, πάντες καρδίας πόθῳ πρὸς τὸν τάφον κατιούσῃ συγκαταβῶμεν. Περιστοιχήσωμεν τὸν δε ρώτατον κράββατον. Ὕμνους ἱεροὺς ᾄσωμεν, ὡδέπως μελωδούντες - Χαῖρε, κεχαριτωμένη, ὁ Κύριος μετὰ σου. Χαίροις, ἡ προωρισμένη Μήτηρ Θεοῦ. Χαίροις, ἡ προεκλελεγμένη τῇ πρὸ αἰώνων βουλῇ τοῦ Θεοῦ, γῆς θειότατον βλάστημα, πυρός θείου κατοικητήριον, Πνεύματος ἁγίου ἱερώτατον ἄγαλμα, ὕδατος ζῶντος πηγή, παράδεισος τοῦ τῆς ζωῆς ξύλου, θείου βότρυος κλῆμα ἔμψυχον νέκταρ καὶ ἀμβροσίαν πηγάζοντος, ποταμός πλήρης τῶν ἀρωμάτων τοῦ Πνεύματος, άρουρα τοῦ θείου ἀστάχυος, ῥόδον τῇ παρθενίᾳ φανώτατον, καὶ πνέων τῇ εὐωδία τῆς χάριτος, κρῖνον τοῦ βασιλικοῦ ἀμφιάσματος, ἀμνὰς ἡ τε κοῦσα τὸν Ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ, τὸν αίροντα τὴν ἁμαρ- Β τίαν τοῦ κόσμου, τῆς σωτηρίας ἡμῶν ἐργαστήριον, ἀγγελικῶν ὑπερτέρα δυνάμεων, δούλη καὶ μήτηρ. Δεῦτε, τὸν τάφον περιστοιχήσωμεν τὸν ἀκήρατον, καὶ θείας ἀρυσώμεθα χάριτος. Δεῦτε, ψυχικαῖς ἀγκάλαις τὸ ἀειπάρθενον σῶμα βαστάσωμεν, καὶ συνεισέλθωμεν ἔνδον τοῦ μνήματος, καὶ συννεκρω θῶμεν, τοῖς μὲν τοῦ σώματος ἀπογινόμενοι πάθεσιν, συζῶντες δὲ ζωὴν ἀπαθὴ καὶ ἀκήρατον ἀκουτισθῶ- μεν τοὺς θείους ύμνους ἐξ ἀΰλων τῶν ἀγγελικών χειλέων προϊεμένους. Εἰσέλθωμεν προσκυνήσοντες, καὶ γνῶμεν τοῦ μυστηρίου τὸ ξένον, ὡς ἦρται, ὡς μεμετεώρισται, ὡς πρὸς οὐρανὸν είληπται, ὡς τῷ Υἱῷ πασῶν ὑπερθεν τῶν ἀγγελικῶν παρίσταται τά- ξεων· οὐδὲν γὰρ μέσον Μητρὸς καὶ Υἱοῦ. Τοῦτόν σοι τὸν ἐξόδιον λόγον τρίτον ἐπὶ τοῖς δυσὶ πεποίημαι, Μῆτερ Θεοῦ, αἰδοῖ καὶ πόθῳ τῆς Τριάδος ᾗ ἐλειτούρ- γησας τῇ πατρικῇ εὐδοκίᾳ, καὶ τῇ δυνάμει τοῦ Πνεύ ματος, τὸν ἄναρχον Λόγον, την παντοδύναμον τοῦ Θεοῦ δεξαμένη σοφίαν καὶ δύναμιν. Δέχου τοίνυν τὴν προθυμίαν, τὴν δύναμιν ὑπεραίρουσαν, καὶ δίδου τὴν σωτηρίαν, παθῶν ψυχικῶν ἀλλοτρίωσιν, νόσων σω· ματικῶν λόφωσιν, περιστάσεων λύσιν, βίου γαλη- ναίαν κατάστασιν, φωτισμὸν Πνεύματος· τὸν πρὸς τὸν σὸν Υἱὸν πόθον ἐκπύρσευσον, εὐάρεστον αὐτῷ τὸν βίον ἡμῶν κατάστησον, ὡς ἂν καὶ τῆς ἐκεῖθεν τυχόντες μακαριότητος, τῇ Υἱοῦ δόξῃ ὁρῶντες σε ἐξαστράπτουσαν, ὕμνους ἱερούς αναπέμψωμεν, αίω- νίως εὐφραινόμενοι, ἐν ἐκκλησίᾳ ἑορταζόντων ἀξίως τοῦ Πνεύματος, τῷ διὰ σοῦ τὴν σωτηρίαν ἡμῶν οἰ κοδομήσαντι, Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ καὶ Θεῷ ἡμῶν· ᾧ ἡ δόξα καὶ τὸ κράτος, σὺν τῷ ἀνάρχῳ Πατρὶ, καὶ τῷ παναγίῳ καὶ ζωοποιῷ Πνεύματι, νῦν, καὶ ἀεὶ, καὶ εἰς τοὺς σύμπαντας καὶ ἀτελευτήτους αἰῶν νας τῶν αἰώνων. Αμήν. Τοῦ ἐν ἁγίοις Πατρὸς ἡμῶν Ἰωάννου τοῦ Δαμα- σκηνοῦ ἐγκώμιον εἰς τὸν ἅγιον Ιωάννην Χρυ σόστομον (72). α'. Εδει μὲν, ὦ Ἰωάννη πάγχρυσε, τοὺς τῶν σῶν * ΧΙ. LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. Agite, omnes desiderio cordis cum ea quæ in mo-' numentum descendit, descendamus : sanctissimum grabatum circumspiamus. Sacros lymnos cana- mus, hoc modo concinentes : Ave, gratia plena, Dominus tecum. Ave, quæ prædestinata es Dei Mater. Ave, quæ consilio Dei ante sæcula præelecta es, ut divinum germen esses divini ignis habitacu- lum, Spiritus sancti sacrata statua, aquae vive fons, ligui vitæ paradisus, divini racemi palmes, ex quo nectar animatum et ambrosia profluxerunt : Nuvius aromatum Spiritus plenus, terra divinæ spi- ca, rosa virginitate clarissima, et gratiæ fragran- tiam spirans, regii indumenti lilium, agna Agnum Dei pariens tollentem peccatum mundi, salutis no- stra officing, angelicis potestatibus sublimnior, an- cilla et mater. Agite, mundissimum sepulcrum cir- cumdemus, divinumque inde gratiam hauriamus. Agite, ulnis animi corpus perpetua virginitati a1- dictum gestemus, in monumentum introeamus, unaque moriamur, abdicatis quidem corporis af- fectibus, simul vero cum ea nulli labi, nulli vitio obnoxiam ducentes vitam; divinos denique canticos ex angelicis labiis nulli materiæ subjectis ellusos audiamus. Introcamus adoraturi, mysterii- que novitatem cognoscamus, ut elata, ut sublata, ut in cœlum delata est, ut Filio super omnes ange- lorum classes astat: nihil enim inter Filium et Matrem medii est. Hanc ad te de tuo exitu tertiam orationem post duas alias habui, cum summa erga Trinitatem reverentia et desiderio, cui ex compla cito Patris, Spirius virtute ministranti, Verbum principii expers, omnipotentemque Dei sapientiam et facultatem excipiendo. Conatum itaque vires meas excedentem suscipe, salutein praebe, vitio- rum animi alienationem, ægritudinum corporis quietem, adversariorum casuum solutionem, vitæ tranquillam conditionem, Spiritus illuminationem. Amorem in Filium tuum accende, vitam nostram quæ illi grata sit, institue, ut beatitatis quæ apud ipsum est, participes facti, te Nati tui gloria re- splendentem intuentes, sacros hymnos emittamus, æterna oblectatione, in eorum conventu, qui pro dignitate Spiritus festa celebrant, in illius honorem D qui per te salutem nostram est operatus, Christi Dei Filii, cui gloria et imperium cum Patre prin- cipii nescio, sanctissimnoque et vividco Spiritu, nunc et semper, et in omnia, et infinita sæcula sæculorum. Amen. IA'. Luc. 1, 28. chiepiscopi Remensis, codice qui transiit in Biblio- C Sancti Patris nostri Joannis Damasceni oratio in laudem sancti Joannis Chrysostomi. thecam Regiam. Orationem hanc Savilius habuit, et Allatius ad Cl. Auberum miserat. · 5. Eia agite, omnes una cum abeunte abeamus.' (72) Ex Illustrissini DD. Mauritii Le Tellier, ar- 1. Necesse quidem erat, o Joannes, qui totus
Ἔσται γάρ μοι τοιαύτην ὑπόθεσιν ἀνελίττοντι, ἐγγὺς μὲν ἀξίας ἐληλυθότι, οὐχ ὁ τυχὼν ἔπαινος, ἀπολειφθέντι δὲ ταύτης, ὃ μὴ παθεῖν ἄριστον, ἀλλ’ ἀμήχανον, συγγνώμη ἥττῃ δικαίᾳ καθυποκύψαντι, καί μοι δίδου τὴν πυρίπνοον χάριν τοῦ Πνεύματος. Χριστοῦ γὰρ καὶ αὐτὸς ἐχρημάτισας στόμα, ἐξάγων ἐξ ἀναξίου ἄξιον οὐχ ἕνα που ἢ δύο· τοῦτο γὰρ ἄν τις τυχὸν καὶ τῶν πολλῶν δράσειεν· ἀλλ’ οἴκους ὅλους, καὶ δήμους, καὶ ἄστεα. β. Ἀρξάμενος γὰρ ἐξ ἑαυτοῦ, καὶ σαυτὸν ὄντως Ἱερουσαλὴμ κατασκευάσας πόλιν Θεοῦ ζῶντος εἰς κατοικητήριον θείου Πνεύματος, πανταχόσε γῆς, Ἑώας τε καὶ Ἑσπερίου λήξεως, Ἄρκτου τε καὶ Μεσημβρίας ἐπῆλθες τῷ λόγῳ τὰ πέρατα, ὡς καὶ ἐπὶ σοὶ εὐστοχώτατα λεχθῆναι τοῦ θεσπεσίου Δαβὶδ τὸ θεῖον προαναφώνημα· Εἰς πᾶσαν τὴν γῆν ἐξῆλθεν ὁ φθόγγος αὐτῶν, καὶ εἰς τὰ πέρατα τῆς οἰκουμένης τὰ ῥήματα αὐτῶν. Φοιτητὴς γὰρ γέγονας τῆς ὄντως αὐτοσοφίας τοῦ Χριστοῦ, τῆς τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ἐνυποστάτου δυνάμεως, καὶ τοῦτον ἰχνηλατήσας ὅσῃ δύναμις, καὶ μιμητὴς Θεοῦ γενόμενος ὡς ἀνθρώπῳ δυνατόν.οι ε'. Δεῦτε, πάντες νοερῶς ἐκδημούσης συνεκδημή. Α σωμεν. Δεῦτε, πάντες καρδίας πόθῳ πρὸς τὸν τάφον κατιούσῃ συγκαταβῶμεν. Περιστοιχήσωμεν τὸν δε ρώτατον κράββατον. Ὕμνους ἱεροὺς ᾄσωμεν, ὡδέπως μελωδούντες - Χαῖρε, κεχαριτωμένη, ὁ Κύριος μετὰ σου. Χαίροις, ἡ προωρισμένη Μήτηρ Θεοῦ. Χαίροις, ἡ προεκλελεγμένη τῇ πρὸ αἰώνων βουλῇ τοῦ Θεοῦ, γῆς θειότατον βλάστημα, πυρός θείου κατοικητήριον, Πνεύματος ἁγίου ἱερώτατον ἄγαλμα, ὕδατος ζῶντος πηγή, παράδεισος τοῦ τῆς ζωῆς ξύλου, θείου βότρυος κλῆμα ἔμψυχον νέκταρ καὶ ἀμβροσίαν πηγάζοντος, ποταμός πλήρης τῶν ἀρωμάτων τοῦ Πνεύματος, άρουρα τοῦ θείου ἀστάχυος, ῥόδον τῇ παρθενίᾳ φανώτατον, καὶ πνέων τῇ εὐωδία τῆς χάριτος, κρῖνον τοῦ βασιλικοῦ ἀμφιάσματος, ἀμνὰς ἡ τε κοῦσα τὸν Ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ, τὸν αίροντα τὴν ἁμαρ- Β τίαν τοῦ κόσμου, τῆς σωτηρίας ἡμῶν ἐργαστήριον, ἀγγελικῶν ὑπερτέρα δυνάμεων, δούλη καὶ μήτηρ. Δεῦτε, τὸν τάφον περιστοιχήσωμεν τὸν ἀκήρατον, καὶ θείας ἀρυσώμεθα χάριτος. Δεῦτε, ψυχικαῖς ἀγκάλαις τὸ ἀειπάρθενον σῶμα βαστάσωμεν, καὶ συνεισέλθωμεν ἔνδον τοῦ μνήματος, καὶ συννεκρω θῶμεν, τοῖς μὲν τοῦ σώματος ἀπογινόμενοι πάθεσιν, συζῶντες δὲ ζωὴν ἀπαθὴ καὶ ἀκήρατον ἀκουτισθῶ- μεν τοὺς θείους ύμνους ἐξ ἀΰλων τῶν ἀγγελικών χειλέων προϊεμένους. Εἰσέλθωμεν προσκυνήσοντες, καὶ γνῶμεν τοῦ μυστηρίου τὸ ξένον, ὡς ἦρται, ὡς μεμετεώρισται, ὡς πρὸς οὐρανὸν είληπται, ὡς τῷ Υἱῷ πασῶν ὑπερθεν τῶν ἀγγελικῶν παρίσταται τά- ξεων· οὐδὲν γὰρ μέσον Μητρὸς καὶ Υἱοῦ. Τοῦτόν σοι τὸν ἐξόδιον λόγον τρίτον ἐπὶ τοῖς δυσὶ πεποίημαι, Μῆτερ Θεοῦ, αἰδοῖ καὶ πόθῳ τῆς Τριάδος ᾗ ἐλειτούρ- γησας τῇ πατρικῇ εὐδοκίᾳ, καὶ τῇ δυνάμει τοῦ Πνεύ ματος, τὸν ἄναρχον Λόγον, την παντοδύναμον τοῦ Θεοῦ δεξαμένη σοφίαν καὶ δύναμιν. Δέχου τοίνυν τὴν προθυμίαν, τὴν δύναμιν ὑπεραίρουσαν, καὶ δίδου τὴν σωτηρίαν, παθῶν ψυχικῶν ἀλλοτρίωσιν, νόσων σω· ματικῶν λόφωσιν, περιστάσεων λύσιν, βίου γαλη- ναίαν κατάστασιν, φωτισμὸν Πνεύματος· τὸν πρὸς τὸν σὸν Υἱὸν πόθον ἐκπύρσευσον, εὐάρεστον αὐτῷ τὸν βίον ἡμῶν κατάστησον, ὡς ἂν καὶ τῆς ἐκεῖθεν τυχόντες μακαριότητος, τῇ Υἱοῦ δόξῃ ὁρῶντες σε ἐξαστράπτουσαν, ὕμνους ἱερούς αναπέμψωμεν, αίω- νίως εὐφραινόμενοι, ἐν ἐκκλησίᾳ ἑορταζόντων ἀξίως τοῦ Πνεύματος, τῷ διὰ σοῦ τὴν σωτηρίαν ἡμῶν οἰ κοδομήσαντι, Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ καὶ Θεῷ ἡμῶν· ᾧ ἡ δόξα καὶ τὸ κράτος, σὺν τῷ ἀνάρχῳ Πατρὶ, καὶ τῷ παναγίῳ καὶ ζωοποιῷ Πνεύματι, νῦν, καὶ ἀεὶ, καὶ εἰς τοὺς σύμπαντας καὶ ἀτελευτήτους αἰῶν νας τῶν αἰώνων. Αμήν. Τοῦ ἐν ἁγίοις Πατρὸς ἡμῶν Ἰωάννου τοῦ Δαμα- σκηνοῦ ἐγκώμιον εἰς τὸν ἅγιον Ιωάννην Χρυ σόστομον (72). α'. Εδει μὲν, ὦ Ἰωάννη πάγχρυσε, τοὺς τῶν σῶν * ΧΙ. LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. Agite, omnes desiderio cordis cum ea quæ in mo-' numentum descendit, descendamus : sanctissimum grabatum circumspiamus. Sacros lymnos cana- mus, hoc modo concinentes : Ave, gratia plena, Dominus tecum. Ave, quæ prædestinata es Dei Mater. Ave, quæ consilio Dei ante sæcula præelecta es, ut divinum germen esses divini ignis habitacu- lum, Spiritus sancti sacrata statua, aquae vive fons, ligui vitæ paradisus, divini racemi palmes, ex quo nectar animatum et ambrosia profluxerunt : Nuvius aromatum Spiritus plenus, terra divinæ spi- ca, rosa virginitate clarissima, et gratiæ fragran- tiam spirans, regii indumenti lilium, agna Agnum Dei pariens tollentem peccatum mundi, salutis no- stra officing, angelicis potestatibus sublimnior, an- cilla et mater. Agite, mundissimum sepulcrum cir- cumdemus, divinumque inde gratiam hauriamus. Agite, ulnis animi corpus perpetua virginitati a1- dictum gestemus, in monumentum introeamus, unaque moriamur, abdicatis quidem corporis af- fectibus, simul vero cum ea nulli labi, nulli vitio obnoxiam ducentes vitam; divinos denique canticos ex angelicis labiis nulli materiæ subjectis ellusos audiamus. Introcamus adoraturi, mysterii- que novitatem cognoscamus, ut elata, ut sublata, ut in cœlum delata est, ut Filio super omnes ange- lorum classes astat: nihil enim inter Filium et Matrem medii est. Hanc ad te de tuo exitu tertiam orationem post duas alias habui, cum summa erga Trinitatem reverentia et desiderio, cui ex compla cito Patris, Spirius virtute ministranti, Verbum principii expers, omnipotentemque Dei sapientiam et facultatem excipiendo. Conatum itaque vires meas excedentem suscipe, salutein praebe, vitio- rum animi alienationem, ægritudinum corporis quietem, adversariorum casuum solutionem, vitæ tranquillam conditionem, Spiritus illuminationem. Amorem in Filium tuum accende, vitam nostram quæ illi grata sit, institue, ut beatitatis quæ apud ipsum est, participes facti, te Nati tui gloria re- splendentem intuentes, sacros hymnos emittamus, æterna oblectatione, in eorum conventu, qui pro dignitate Spiritus festa celebrant, in illius honorem D qui per te salutem nostram est operatus, Christi Dei Filii, cui gloria et imperium cum Patre prin- cipii nescio, sanctissimnoque et vividco Spiritu, nunc et semper, et in omnia, et infinita sæcula sæculorum. Amen. IA'. Luc. 1, 28. chiepiscopi Remensis, codice qui transiit in Biblio- C Sancti Patris nostri Joannis Damasceni oratio in laudem sancti Joannis Chrysostomi. thecam Regiam. Orationem hanc Savilius habuit, et Allatius ad Cl. Auberum miserat. · 5. Eia agite, omnes una cum abeunte abeamus.' (72) Ex Illustrissini DD. Mauritii Le Tellier, ar- 1. Necesse quidem erat, o Joannes, qui totus
Σὺ πέρατα γὰρ τὰ τῆς φύσεως Γάδειρα πάσης ἀρετῆς ἰδέαν ἐπὶ τῷ βαθυτάτῳ θεμελίῳ τῆς ταπεινώσεως ᾠκοδόμησας, δι’ ἧς μόνης καὶ Θεὸς σώζειν εὐδόκησε, καὶ ἄνθρωπος σώζεται. Οὐδὲν γὰρ ταύτης ἀσφαλέστερον ἔρεισμα. Ἡ δὲ ταπείνωσις ὡς ἐκ πίστεως παντί που δῆλον. Πῶς γὰρ ἄν τις καθυποβαίη τῷ κρείττονι, μὴ πιστεύσας ὅτι κρείττων καὶ ὕψιστος; γ. Λόγων δὲ πλήρης ὡς Λόγου θεραπευτὴς ἐγεγόνεις, δι’ ὧν τὸν θεῖον Λόγον, καὶ ἐνυπόστατον τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς, διὰ Πνεύματος τῷ Πατρὶ ἐκήρυξας ὁμοούσιον, μονάδα σαφῶς εἰδέναι ἐν Τριά· προσκυνουμένην, καὶ Τριάδα εἰς μονάδα ἀνακεφαλαιουμένην, παράδοξόν τινα φέρουσαν τὴν ἕνωσίν τε καὶ διαίρεσιν. Οὔτε τὸ ἑνιαῖον συγκεχυμένον, οὔτε τὸ τρισσὸν δι’ ἄμπαξ διαιρούμενον· ἐν θατέρῳ δὲ συντηρούμενον θάτερον, ἐν τῇ ἑνώσει μὲν τῆς οὐσίας τῶν ὑποστάσεων τὸ ἑνιαῖόν τε καὶ τῆς φύσεως ἀπαράλλακτον. Ταῦτα πᾶσαν τὴν οἰκουμένην ἐδίδαξας, μίαν θεότητα τρισυπόστατον ἐν μιᾷ τῶν αὐτῆς ὑποστάσεων ὁλικῶς ἡμῖν κοινωνήσασαν·οι ε'. Δεῦτε, πάντες νοερῶς ἐκδημούσης συνεκδημή. Α σωμεν. Δεῦτε, πάντες καρδίας πόθῳ πρὸς τὸν τάφον κατιούσῃ συγκαταβῶμεν. Περιστοιχήσωμεν τὸν δε ρώτατον κράββατον. Ὕμνους ἱεροὺς ᾄσωμεν, ὡδέπως μελωδούντες - Χαῖρε, κεχαριτωμένη, ὁ Κύριος μετὰ σου. Χαίροις, ἡ προωρισμένη Μήτηρ Θεοῦ. Χαίροις, ἡ προεκλελεγμένη τῇ πρὸ αἰώνων βουλῇ τοῦ Θεοῦ, γῆς θειότατον βλάστημα, πυρός θείου κατοικητήριον, Πνεύματος ἁγίου ἱερώτατον ἄγαλμα, ὕδατος ζῶντος πηγή, παράδεισος τοῦ τῆς ζωῆς ξύλου, θείου βότρυος κλῆμα ἔμψυχον νέκταρ καὶ ἀμβροσίαν πηγάζοντος, ποταμός πλήρης τῶν ἀρωμάτων τοῦ Πνεύματος, άρουρα τοῦ θείου ἀστάχυος, ῥόδον τῇ παρθενίᾳ φανώτατον, καὶ πνέων τῇ εὐωδία τῆς χάριτος, κρῖνον τοῦ βασιλικοῦ ἀμφιάσματος, ἀμνὰς ἡ τε κοῦσα τὸν Ἀμνὸν τοῦ Θεοῦ, τὸν αίροντα τὴν ἁμαρ- Β τίαν τοῦ κόσμου, τῆς σωτηρίας ἡμῶν ἐργαστήριον, ἀγγελικῶν ὑπερτέρα δυνάμεων, δούλη καὶ μήτηρ. Δεῦτε, τὸν τάφον περιστοιχήσωμεν τὸν ἀκήρατον, καὶ θείας ἀρυσώμεθα χάριτος. Δεῦτε, ψυχικαῖς ἀγκάλαις τὸ ἀειπάρθενον σῶμα βαστάσωμεν, καὶ συνεισέλθωμεν ἔνδον τοῦ μνήματος, καὶ συννεκρω θῶμεν, τοῖς μὲν τοῦ σώματος ἀπογινόμενοι πάθεσιν, συζῶντες δὲ ζωὴν ἀπαθὴ καὶ ἀκήρατον ἀκουτισθῶ- μεν τοὺς θείους ύμνους ἐξ ἀΰλων τῶν ἀγγελικών χειλέων προϊεμένους. Εἰσέλθωμεν προσκυνήσοντες, καὶ γνῶμεν τοῦ μυστηρίου τὸ ξένον, ὡς ἦρται, ὡς μεμετεώρισται, ὡς πρὸς οὐρανὸν είληπται, ὡς τῷ Υἱῷ πασῶν ὑπερθεν τῶν ἀγγελικῶν παρίσταται τά- ξεων· οὐδὲν γὰρ μέσον Μητρὸς καὶ Υἱοῦ. Τοῦτόν σοι τὸν ἐξόδιον λόγον τρίτον ἐπὶ τοῖς δυσὶ πεποίημαι, Μῆτερ Θεοῦ, αἰδοῖ καὶ πόθῳ τῆς Τριάδος ᾗ ἐλειτούρ- γησας τῇ πατρικῇ εὐδοκίᾳ, καὶ τῇ δυνάμει τοῦ Πνεύ ματος, τὸν ἄναρχον Λόγον, την παντοδύναμον τοῦ Θεοῦ δεξαμένη σοφίαν καὶ δύναμιν. Δέχου τοίνυν τὴν προθυμίαν, τὴν δύναμιν ὑπεραίρουσαν, καὶ δίδου τὴν σωτηρίαν, παθῶν ψυχικῶν ἀλλοτρίωσιν, νόσων σω· ματικῶν λόφωσιν, περιστάσεων λύσιν, βίου γαλη- ναίαν κατάστασιν, φωτισμὸν Πνεύματος· τὸν πρὸς τὸν σὸν Υἱὸν πόθον ἐκπύρσευσον, εὐάρεστον αὐτῷ τὸν βίον ἡμῶν κατάστησον, ὡς ἂν καὶ τῆς ἐκεῖθεν τυχόντες μακαριότητος, τῇ Υἱοῦ δόξῃ ὁρῶντες σε ἐξαστράπτουσαν, ὕμνους ἱερούς αναπέμψωμεν, αίω- νίως εὐφραινόμενοι, ἐν ἐκκλησίᾳ ἑορταζόντων ἀξίως τοῦ Πνεύματος, τῷ διὰ σοῦ τὴν σωτηρίαν ἡμῶν οἰ κοδομήσαντι, Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ καὶ Θεῷ ἡμῶν· ᾧ ἡ δόξα καὶ τὸ κράτος, σὺν τῷ ἀνάρχῳ Πατρὶ, καὶ τῷ παναγίῳ καὶ ζωοποιῷ Πνεύματι, νῦν, καὶ ἀεὶ, καὶ εἰς τοὺς σύμπαντας καὶ ἀτελευτήτους αἰῶν νας τῶν αἰώνων. Αμήν. Τοῦ ἐν ἁγίοις Πατρὸς ἡμῶν Ἰωάννου τοῦ Δαμα- σκηνοῦ ἐγκώμιον εἰς τὸν ἅγιον Ιωάννην Χρυ σόστομον (72). α'. Εδει μὲν, ὦ Ἰωάννη πάγχρυσε, τοὺς τῶν σῶν * ΧΙ. LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. Agite, omnes desiderio cordis cum ea quæ in mo-' numentum descendit, descendamus : sanctissimum grabatum circumspiamus. Sacros lymnos cana- mus, hoc modo concinentes : Ave, gratia plena, Dominus tecum. Ave, quæ prædestinata es Dei Mater. Ave, quæ consilio Dei ante sæcula præelecta es, ut divinum germen esses divini ignis habitacu- lum, Spiritus sancti sacrata statua, aquae vive fons, ligui vitæ paradisus, divini racemi palmes, ex quo nectar animatum et ambrosia profluxerunt : Nuvius aromatum Spiritus plenus, terra divinæ spi- ca, rosa virginitate clarissima, et gratiæ fragran- tiam spirans, regii indumenti lilium, agna Agnum Dei pariens tollentem peccatum mundi, salutis no- stra officing, angelicis potestatibus sublimnior, an- cilla et mater. Agite, mundissimum sepulcrum cir- cumdemus, divinumque inde gratiam hauriamus. Agite, ulnis animi corpus perpetua virginitati a1- dictum gestemus, in monumentum introeamus, unaque moriamur, abdicatis quidem corporis af- fectibus, simul vero cum ea nulli labi, nulli vitio obnoxiam ducentes vitam; divinos denique canticos ex angelicis labiis nulli materiæ subjectis ellusos audiamus. Introcamus adoraturi, mysterii- que novitatem cognoscamus, ut elata, ut sublata, ut in cœlum delata est, ut Filio super omnes ange- lorum classes astat: nihil enim inter Filium et Matrem medii est. Hanc ad te de tuo exitu tertiam orationem post duas alias habui, cum summa erga Trinitatem reverentia et desiderio, cui ex compla cito Patris, Spirius virtute ministranti, Verbum principii expers, omnipotentemque Dei sapientiam et facultatem excipiendo. Conatum itaque vires meas excedentem suscipe, salutein praebe, vitio- rum animi alienationem, ægritudinum corporis quietem, adversariorum casuum solutionem, vitæ tranquillam conditionem, Spiritus illuminationem. Amorem in Filium tuum accende, vitam nostram quæ illi grata sit, institue, ut beatitatis quæ apud ipsum est, participes facti, te Nati tui gloria re- splendentem intuentes, sacros hymnos emittamus, æterna oblectatione, in eorum conventu, qui pro dignitate Spiritus festa celebrant, in illius honorem D qui per te salutem nostram est operatus, Christi Dei Filii, cui gloria et imperium cum Patre prin- cipii nescio, sanctissimnoque et vividco Spiritu, nunc et semper, et in omnia, et infinita sæcula sæculorum. Amen. IA'. Luc. 1, 28. chiepiscopi Remensis, codice qui transiit in Biblio- C Sancti Patris nostri Joannis Damasceni oratio in laudem sancti Joannis Chrysostomi. thecam Regiam. Orationem hanc Savilius habuit, et Allatius ad Cl. Auberum miserat. · 5. Eia agite, omnes una cum abeunte abeamus.' (72) Ex Illustrissini DD. Mauritii Le Tellier, ar- 1. Necesse quidem erat, o Joannes, qui totus
PG 96:765ἡ δέ ἐστιν ὁ Υἱὸς τοῦ Θεοῦ καὶ Λόγος, ὁ ἀπαθὴς παθητῇ φύσει ἑνούμενος, καὶ ταῦτα οἱονεὶ ὑφιστάμενος, καὶ τοῦ εἶναι ἀρχόμενος, σαρκούμενός τε καὶ παχυνόμενος, καὶ ὁ ἁπλοῦς τῇ φύσει φύσεως προσλήψει συντιθέμενος, καὶ διφυὴς ἀληθῶς γνωριζόμενος, ὡς δύο φύσεις φέρων μετὰ τὴν ἕνωσιν, ἐξ ὧν ἕν ἐστιν ἅπερ κηρύττεται· τελείως ἔχουσαν ἑκάστην κατὰ τὸν ὅρον τε καὶ λόγον τὸν ἑαυτῆς, τὴν μὲν ἄναρχόν τε καὶ ἄκτιστον, τὴν δὲ ἠργμένην τε καὶ ἐκτισμένην τὴν μὲν ἀπαθῆ, ἀόρατον, ἀναφῆ, ἀπερίγραπτον, τὴν δὲ παθητήν τε καὶ ὁρωμένην, καὶ ἁπτὴν, καὶ περιγραπτήν· θελητικὴν ἑκατέραν, καὶ αὐτεξούσιον, καὶ ἐνεργητικὴν, αὐτὸς τοῦτο κἀκεῖνο τελῶν, ὁ εἷς Χριστὸς, καὶ Υἱὸς, καὶ Κύριος· τῆς μὲν ὀργανικῶς λειτουργησάσης, τῆς δὲ δεσποτικῶς ἐνεργησάσης· ἑκατέρας τὴν οἰκείαν ἐνέργειάν τε καὶ αὐτεξούσιον κίνησιν ἐχούσης· αὐτοῦ δὲ τοῦ ἑνὸς τοῦτο κἀκεῖνο τελοῦντος, δι’ ἀμφοῖν τὴν ἡμῶν κατεργασαμένου σωτήριον ἀνακαίνισιν, ἐφ’ ᾧ συμπαθῶς ἑαυτὸν κεκένωκε. δ. Ταῦτα μαθὼν ἐδίδαξας, καὶ τούτοις ἐποικοδομεῖν τὴν τῶν ἀρίστων ἔργων χρυσαυγῆ τε καὶ ἀργυροφεγγῆ εὐπρέπειαν·σέης εὐμοιρηκότας, λόγον προφέρειν χρυσόῤῥοαν. Ἐπὶ δὲ τούτοις τὴν σὴν ἔδει παρείναι φωνήν μόνη γὰρ ἂν ἑαυτῆς ἀξίως τῆς εὐφημίας καταστοχάσαιτο, καὶ ταῦτά γε νῦν. Σοὶ γὰρ τῷ ἐπὶ γῆς πρὸ ἐκδημίας συμβιοτεύσαντι, λήθη τῶν κατορθουμένων ἐν πρωτ τολογίαις ἑαυτῆς ὑπῆρχε κατήγορος. Αποκρύπτεται γάρ πως τοῖς σοφοῖς τὰ σφῶν κατορθωμάτων, ώς ἂν μὴ παραῤῥυῇ τὸ εἶναι τῷ οἴεσθαι ἀλλ' ἐπεὶ πα- τράσι φίλα καὶ τὰ τῶν παίδων ψελλίσματα, καὶ δύο λεπτὰ Θεῷ τῶν κατορθωμάτων τῶν ἁβρῶν προσφι λέστερα· οὐ δυνάμει γὰρ, προαιρέσει δὲ μᾶλλον κρίνειν ταῦτα πέφυκε· πρὸς δὲ καὶ φιλοθέου ἀνδρὸς προτροπὴν οὐκ ἀπωστέον· αἰδοῖος γὰρ οὗτος καὶ χάριτας ὅτι πλείστας πρὸς ἡμῶν ὀφειλόμενος· τῶν μὲν λόγων ἐφάπτομαι· ἀλλ' οὐκ ἀνέδην, οὐδὲ συστο- λῆς ἄτερ, ἀλλὰ τῷ δέει μὲν συστελλόμενος, και σο: τῶν σῶν θείων τε καὶ ἱερῶν διδαγμάτων προφέρω τὰ ἀκροθίνια. Εσται γάρ μοι τοιαύτην υπόθεσιν ἀνελίττοντι, ἐγγὺς μὲν ἀξίας έληλυθότι, οὐχ ὁ τυ χὼν ἔπαινος, ἀπολειφθέντι δὲ ταύτης, ὁ μὴ παθεῖν ἄριστον, ἀλλ᾽ ἀμήχανον, συγγνώμη ήττῃ δικαία και θυποκύψαντι, καί μοι δίδου τὴν πυρίπνοον χάριν τοῦ Πνεύματος. Χριστοῦ γὰρ καὶ αὐτὸς ἐχρημάτισας στόμα, ἐξάγων ἐξ ἀναξίου ἄξιον· οὐχ ἵνα που ἢ δύο τοῦτο γὰρ ἄν τις τυχὸν καὶ τῶν πολλῶν δράσειεν· ἀλλ᾽ οἴκους ὅλους, καὶ δήμους, καὶ ἄστεα. έγκωμίων πειρωμένους ἐφάπτεσθαι, γλώσσης χρυσ Β Τu β'. ᾿Αρξάμενος γὰρ ἐξ ἑαυτοῦ, καὶ σαυτὸν ὄντως Ἱερουσαλήμ κατασκευάσας πόλιν Θεοῦ ζῶντος εἰς και τοικητήριον θείου Πνεύματος, πανταχόσε γῆς, Εύας τε καὶ Εσπερίου λήξεως, "Αρκτου τε καὶ Μεσημε βρίας ἐπῆλθες τῷ λόγῳ τὰ πέρατα, ὡς καὶ ἐπὶ σοὶ ευστοχώτατα λεχθῆναι τοῦ θεσπεσίου Δαβὶδ τὸ θεῖον προαναφώνημα· Εἰς πᾶσαν τὴν γῆν ἐξῆλθεν ὁ φθόγγος αὐτῶν, καὶ εἰς τὰ πέρατα τῆς οἰκουμένης τὰ ῥήματα αὐτῶν. Φοιτητής γὰρ γέγονας τῆς ὄντως αυτοσοφίας τοῦ Χριστοῦ, τῆς τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ἐνυποστάτου δυνάμεως, καὶ τοῦτον ιχνηλατήσας ὅση δύναμις, καὶ μιμητής Θεοῦ γενόμενος ὡς ἀνθρώπῳ δυνατόν. Σὺ πέρατα γὰρ τὰ τῆς φύσεως Γάδειρα πάσης ἀρετῆς ἰδέαν ἐπὶ τῷ βαθυτάτῳ θεμελίῳ τῆς ταπεινώσεως ᾠκοδόμησας, δι᾿ ἧς μόνης καὶ Θεὸς σώζειν εὐδόκησε, καὶ ἄνθρωπος σώζεται. Οὐδὲν γὰρ ταύτης ἀσφαλέστερον ἔρεισμα. Ἡ δὲ ταπείνωσις ὡς ἐκ πίστεως παντί που δῆλον. Πῶς γὰρ ἄν τις καθ υποβαίη τῷ κρείττονι, μὴ πιστεύσας ὅτι κρείττων καὶ ὕψιστος; γ. Λόγων δὲ πλήρης ως Λόγου θεραπευτής έγε- γόνεις, δ᾽ ὧν τὸν θεῖον Λόγον, καὶ ἐνυπόστατον τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρός, διὰ Πνεύματος τῷ Πατρὶ ἐκήρυ ξας ὁμοούσιον, μονάδα σαφῶς εἰδέναι ἐν Τριάδι προσκυνουμένην, καὶ Τριάδα εἰς μονάδα ἀνακεφα λαιουμένην, παράδοξόν τινα φέρουσαν τὴν ἕνωσίν τε S. JOANNIS DAMASCENI aureus es, eos qui laudes tuas dicere aggrederen. A tur, auream linguam nactos, sermonem auro flueu- Lem proferre. Imo tua ipsius voce opus foret, quippe quæ sola sul ipsius praeconium digne pos- set exsequi. Quanquam id quidem hodie. Olim quippe, priusquam ex hac vita transires, cum in- ter bomines telluris incolas simul· viveres, tuis re- cte factis oblivione suppressis, in primis alloquiis ea statim sui ipsius accusatrix erat. Sic enim com- paratum est, ut sapientibus viris proba sua faci- nora lateant, ne id quod sunt, existimatione de- fuat. Quia vero ipsæ quoque balbutientium puero- rum voces grata parentibus ipsorum accidunt, Deoque minuta duo sunt acceptiora, quam quæ opulenti magnificique homines præstant (quoniam non ex potentia, sed ex voluntate ea colet anti- mare), sed nec religiosi erga Deum viri, qui reve- rentia multa dignus est, multiplicique titulo de nobis bene meritus, jussa repudianda sunt: ea- propter dicendi initium faciam, non tamen temere, nec tota libertate, sed cohibente metu, divinorum tuorum, sacrorumque documentorum primitias of- fero Mibi siquidem argumentum istud evolventi, si diguitatem ejus assecutus ero, haud parum lau- dis accedet; sin autem ejus obtinendæ impar sum (quando haec non pati eximium foret, quin nec pos- sibile), veniam rogo indulgens mihi, qui victoria justa collum subjicio, ferventemque Spiritus es, qui ex indigno dignum extraxeris, non unum præstiterit), sed et familias integras, plebesque, ac quoque veram Jerusalem, civitatem Dei viventis fecisti, quo divini Spiritus domicilium evaderes ; funque adeo ubique terrarum, Orientis Occidentis- que tractus, Austri item, et Septentrionis fnes, verbo pervagatus es, ut de te perquam apposite prænuntiatum sit divinum illud sanctissimi Davidis effatum: In omnem terram exivil sonus eorum, et in fines orbis terræ verba eorum". Fuisti siquidem alumnus Christi, qui ipsa vere sapientia est, sub- stans Dei et Patris virtus*, ejusque, quantum pe- nes te erat, vestigia promendo, imitator factus es Dei, juxta atque homini possibile est. enim ter- ninos columnasque natura, omnis nempe virtutis specimen struxisti in profundissimo humilitatis fundamento, per quam solam, et salvaro Deus vo- fuit, et salvus fit homo. Nullum quippe fulcrum ea firmius est. Ast humilitatem ex fide originem tra- bere nemini non perspicuum est. Quinam enim divino numnini subsit aliquis, ni certo credat allis simum esse divinum numen ? quoque plenus fuisti, quibus divinum subsisten- temque Dei et Patris Sermonein, suppetias ferente Spiritu, consubstantialem esse Patri prædicasti; ut unitas adoranda in Trinitate palam innotesceret, nec non Trinitas ad unitatis suminam revocata, Psal. xvin, 5; Rom. x, 18. *1 Cor. 1, 21. gratiam impertire. Nam Christi quoque os effectus alterumve hominem (quod vel e multis quispiam civitates. D 2. Enimvero a te ipse statim exorsus, teipsum C 3. Atqui Sermonis cultor cum esses, sermonum
ὡς ἂν μὴ τῷ κριτικῷ πυρὶ πλησιάσαντες φρυγανώδεις ὄντες ἀναλωθείημεν· πλέον δὲ καὶ πλέον καθαρθείημεν, δαπανώμενοι μὲν ὅσον κίβδηλον, καὶ καθαροὶ καθαρῷ τῷ πυροῦντι καὶ θεοῦντι συναιωνίζοντες. Τίς μοι δοίη γλῶσσαν ἀξίαν τῆς εὐφημίας; Τίς με θείη ἀνὰ ἡμέραν τὴν ἔμπροσθεν, ὅτε ηὔγει πῦρ θεῖον γλωσσοειδῶς τυπούμενον, ἐφ’ ἑκάτερόν τε τῶν ἀποστόλων ἑνοειδῶς καὶ πολυμερῶς ἀναπαυόμενον, ὡς ἂν τὸ ἑνιαῖον δόγμα τῆς πίστεως ἐν πολυσχεδέσι γλώσσαις καταγγελθείη συνάγον εἰς ἓν τὰ διεστῶτα, καταλυθείσης τῆς πολυσχιδοῦς πλάνης, πρὸς ἣν κακῶς ὡμονόησαν οἱ πάλαι πυργοποιήσαντες, καὶ μισθὸν ἔλαβον τῆς ἀσεβείας τὴν συγχυτικὴν τῆς γλώσσης, καὶ δι’ αὐτῆς τῆς γνώμης διαίρεσιν; Τίς μοι ταύτης μεταδοίη τῆς γλώςσης τοῦ Πνεύματος, ὡς ἂν τὰ τοῦδε τοῦ πνευματοφόρου ἀνδρὸς τὰ ὑπὲρ φύσιν ἐξαγγείλω πλεονεκτήματα; Ὠκεανὸς ἐνταῦθα παρήτω λόγων, νοημάτων τε ἄβυσσος, ἀλλ’ οὐχ ὑπείκει λόγοις ἡ χάρις τοῦ Πνεύματος. Ὁ γὰρ ἄνευ τοῦ Πνεύματος βουλόμενος λέγειν τὰ τοῦ Πνεύματος, φωτὸς ἄνευ βλέπειν προαιρεῖται, καὶ σκότον ἔχει ποδηγὸν τῆς ὁράσεως.σέης εὐμοιρηκότας, λόγον προφέρειν χρυσόῤῥοαν. Ἐπὶ δὲ τούτοις τὴν σὴν ἔδει παρείναι φωνήν μόνη γὰρ ἂν ἑαυτῆς ἀξίως τῆς εὐφημίας καταστοχάσαιτο, καὶ ταῦτά γε νῦν. Σοὶ γὰρ τῷ ἐπὶ γῆς πρὸ ἐκδημίας συμβιοτεύσαντι, λήθη τῶν κατορθουμένων ἐν πρωτ τολογίαις ἑαυτῆς ὑπῆρχε κατήγορος. Αποκρύπτεται γάρ πως τοῖς σοφοῖς τὰ σφῶν κατορθωμάτων, ώς ἂν μὴ παραῤῥυῇ τὸ εἶναι τῷ οἴεσθαι ἀλλ' ἐπεὶ πα- τράσι φίλα καὶ τὰ τῶν παίδων ψελλίσματα, καὶ δύο λεπτὰ Θεῷ τῶν κατορθωμάτων τῶν ἁβρῶν προσφι λέστερα· οὐ δυνάμει γὰρ, προαιρέσει δὲ μᾶλλον κρίνειν ταῦτα πέφυκε· πρὸς δὲ καὶ φιλοθέου ἀνδρὸς προτροπὴν οὐκ ἀπωστέον· αἰδοῖος γὰρ οὗτος καὶ χάριτας ὅτι πλείστας πρὸς ἡμῶν ὀφειλόμενος· τῶν μὲν λόγων ἐφάπτομαι· ἀλλ' οὐκ ἀνέδην, οὐδὲ συστο- λῆς ἄτερ, ἀλλὰ τῷ δέει μὲν συστελλόμενος, και σο: τῶν σῶν θείων τε καὶ ἱερῶν διδαγμάτων προφέρω τὰ ἀκροθίνια. Εσται γάρ μοι τοιαύτην υπόθεσιν ἀνελίττοντι, ἐγγὺς μὲν ἀξίας έληλυθότι, οὐχ ὁ τυ χὼν ἔπαινος, ἀπολειφθέντι δὲ ταύτης, ὁ μὴ παθεῖν ἄριστον, ἀλλ᾽ ἀμήχανον, συγγνώμη ήττῃ δικαία και θυποκύψαντι, καί μοι δίδου τὴν πυρίπνοον χάριν τοῦ Πνεύματος. Χριστοῦ γὰρ καὶ αὐτὸς ἐχρημάτισας στόμα, ἐξάγων ἐξ ἀναξίου ἄξιον· οὐχ ἵνα που ἢ δύο τοῦτο γὰρ ἄν τις τυχὸν καὶ τῶν πολλῶν δράσειεν· ἀλλ᾽ οἴκους ὅλους, καὶ δήμους, καὶ ἄστεα. έγκωμίων πειρωμένους ἐφάπτεσθαι, γλώσσης χρυσ Β Τu β'. ᾿Αρξάμενος γὰρ ἐξ ἑαυτοῦ, καὶ σαυτὸν ὄντως Ἱερουσαλήμ κατασκευάσας πόλιν Θεοῦ ζῶντος εἰς και τοικητήριον θείου Πνεύματος, πανταχόσε γῆς, Εύας τε καὶ Εσπερίου λήξεως, "Αρκτου τε καὶ Μεσημε βρίας ἐπῆλθες τῷ λόγῳ τὰ πέρατα, ὡς καὶ ἐπὶ σοὶ ευστοχώτατα λεχθῆναι τοῦ θεσπεσίου Δαβὶδ τὸ θεῖον προαναφώνημα· Εἰς πᾶσαν τὴν γῆν ἐξῆλθεν ὁ φθόγγος αὐτῶν, καὶ εἰς τὰ πέρατα τῆς οἰκουμένης τὰ ῥήματα αὐτῶν. Φοιτητής γὰρ γέγονας τῆς ὄντως αυτοσοφίας τοῦ Χριστοῦ, τῆς τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ἐνυποστάτου δυνάμεως, καὶ τοῦτον ιχνηλατήσας ὅση δύναμις, καὶ μιμητής Θεοῦ γενόμενος ὡς ἀνθρώπῳ δυνατόν. Σὺ πέρατα γὰρ τὰ τῆς φύσεως Γάδειρα πάσης ἀρετῆς ἰδέαν ἐπὶ τῷ βαθυτάτῳ θεμελίῳ τῆς ταπεινώσεως ᾠκοδόμησας, δι᾿ ἧς μόνης καὶ Θεὸς σώζειν εὐδόκησε, καὶ ἄνθρωπος σώζεται. Οὐδὲν γὰρ ταύτης ἀσφαλέστερον ἔρεισμα. Ἡ δὲ ταπείνωσις ὡς ἐκ πίστεως παντί που δῆλον. Πῶς γὰρ ἄν τις καθ υποβαίη τῷ κρείττονι, μὴ πιστεύσας ὅτι κρείττων καὶ ὕψιστος; γ. Λόγων δὲ πλήρης ως Λόγου θεραπευτής έγε- γόνεις, δ᾽ ὧν τὸν θεῖον Λόγον, καὶ ἐνυπόστατον τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρός, διὰ Πνεύματος τῷ Πατρὶ ἐκήρυ ξας ὁμοούσιον, μονάδα σαφῶς εἰδέναι ἐν Τριάδι προσκυνουμένην, καὶ Τριάδα εἰς μονάδα ἀνακεφα λαιουμένην, παράδοξόν τινα φέρουσαν τὴν ἕνωσίν τε S. JOANNIS DAMASCENI aureus es, eos qui laudes tuas dicere aggrederen. A tur, auream linguam nactos, sermonem auro flueu- Lem proferre. Imo tua ipsius voce opus foret, quippe quæ sola sul ipsius praeconium digne pos- set exsequi. Quanquam id quidem hodie. Olim quippe, priusquam ex hac vita transires, cum in- ter bomines telluris incolas simul· viveres, tuis re- cte factis oblivione suppressis, in primis alloquiis ea statim sui ipsius accusatrix erat. Sic enim com- paratum est, ut sapientibus viris proba sua faci- nora lateant, ne id quod sunt, existimatione de- fuat. Quia vero ipsæ quoque balbutientium puero- rum voces grata parentibus ipsorum accidunt, Deoque minuta duo sunt acceptiora, quam quæ opulenti magnificique homines præstant (quoniam non ex potentia, sed ex voluntate ea colet anti- mare), sed nec religiosi erga Deum viri, qui reve- rentia multa dignus est, multiplicique titulo de nobis bene meritus, jussa repudianda sunt: ea- propter dicendi initium faciam, non tamen temere, nec tota libertate, sed cohibente metu, divinorum tuorum, sacrorumque documentorum primitias of- fero Mibi siquidem argumentum istud evolventi, si diguitatem ejus assecutus ero, haud parum lau- dis accedet; sin autem ejus obtinendæ impar sum (quando haec non pati eximium foret, quin nec pos- sibile), veniam rogo indulgens mihi, qui victoria justa collum subjicio, ferventemque Spiritus es, qui ex indigno dignum extraxeris, non unum præstiterit), sed et familias integras, plebesque, ac quoque veram Jerusalem, civitatem Dei viventis fecisti, quo divini Spiritus domicilium evaderes ; funque adeo ubique terrarum, Orientis Occidentis- que tractus, Austri item, et Septentrionis fnes, verbo pervagatus es, ut de te perquam apposite prænuntiatum sit divinum illud sanctissimi Davidis effatum: In omnem terram exivil sonus eorum, et in fines orbis terræ verba eorum". Fuisti siquidem alumnus Christi, qui ipsa vere sapientia est, sub- stans Dei et Patris virtus*, ejusque, quantum pe- nes te erat, vestigia promendo, imitator factus es Dei, juxta atque homini possibile est. enim ter- ninos columnasque natura, omnis nempe virtutis specimen struxisti in profundissimo humilitatis fundamento, per quam solam, et salvaro Deus vo- fuit, et salvus fit homo. Nullum quippe fulcrum ea firmius est. Ast humilitatem ex fide originem tra- bere nemini non perspicuum est. Quinam enim divino numnini subsit aliquis, ni certo credat allis simum esse divinum numen ? quoque plenus fuisti, quibus divinum subsisten- temque Dei et Patris Sermonein, suppetias ferente Spiritu, consubstantialem esse Patri prædicasti; ut unitas adoranda in Trinitate palam innotesceret, nec non Trinitas ad unitatis suminam revocata, Psal. xvin, 5; Rom. x, 18. *1 Cor. 1, 21. gratiam impertire. Nam Christi quoque os effectus alterumve hominem (quod vel e multis quispiam civitates. D 2. Enimvero a te ipse statim exorsus, teipsum C 3. Atqui Sermonis cultor cum esses, sermonum
Διὸ πάλιν πρὸς αὐτὸν ἐπάνειμι τὸν νῦν εὐφημούμενον, ἐξ αὐτοῦ ὡς θείου λαμπτῆρος τὸν λύχνον ἀνάπτων τῆς γνώσεως, ὡς ἂν αὐτὸς εἴη τῆς εὐφημίας ὑπόθεσις, καὶ τῶν ἐπαίνων χορηγός. ε. Τίς μὲν οὕτω πολὺς ἐν λόγῳ καὶ μέγας ἐν φρονήσει, ὧν ἡ σύγκρισις ἀσύγκριτος, ὡς ἄδηλον εἶναι ποτέρῳ μᾶλλον οὗτος θαυμασιώτερος; Τίς οὕτω τύπος ἀρετῆς ἦν καὶ ὁρώμενος, ὡς μὴ δεῖσθαι λόγου πρὸς παίδευσιν; Τίς λόγων νιφάδας ἐξέχεε τοῖς ἔργοις ἐφεπομένας, ἐκ τούτων τε λαμβανούσας τὴν δύναμιν, ὡς καὶ ἐπὶ τούτου λέγειν, ὧν ἤρξατο ποιεῖν τε καὶ διδάσκειν, ὃ περὶ Ἰησοῦ τοῦ Θεοῦ μου Λουκᾶς φησιν ὁ θεσπέσιος, ἐξ οὗ τὸ εἶναι, καὶ τὸ εὖ εἶναι κεκλήρωται; Τίς πρᾶξιν ἐπῆλθε καὶ θεωρίαν, σαρκός τε ἡδονὰς πατήσας, ὡς ἄσαρκος, καὶ μετὰ Θεοῦ τὰ θεῖα σκεψάμενος; Τίς πίστει ὡς ψυχῇ τὰ ἔργα οἷα μέλη σώματος εὐτάκτως περιέθηκε καὶ ὑπέταξε, καὶ ἔργα πίστει ἐψύχωσε καὶ ἐζώωσεν, ὧν θάτερον θατέρου δίχα, ἄχρηστον καὶ ἀνόνητον, εἰ καὶ τῇ πίστει, οὐκ ἀπὸ σκοποῦ δοίη τις τὸ προτέρημα; Τίς οὕτω γαστριμαργίαν ἐξέωσε, δουλώσας τὴν δέσποιναν, καὶ φιμώσας μαιμάσσουσαν εὐσεβεῖ λογισμῷ, αὐτοκρατὴς, οὐ θεραπευτὴς ταύτης γενόμενος; 2.σέης εὐμοιρηκότας, λόγον προφέρειν χρυσόῤῥοαν. Ἐπὶ δὲ τούτοις τὴν σὴν ἔδει παρείναι φωνήν μόνη γὰρ ἂν ἑαυτῆς ἀξίως τῆς εὐφημίας καταστοχάσαιτο, καὶ ταῦτά γε νῦν. Σοὶ γὰρ τῷ ἐπὶ γῆς πρὸ ἐκδημίας συμβιοτεύσαντι, λήθη τῶν κατορθουμένων ἐν πρωτ τολογίαις ἑαυτῆς ὑπῆρχε κατήγορος. Αποκρύπτεται γάρ πως τοῖς σοφοῖς τὰ σφῶν κατορθωμάτων, ώς ἂν μὴ παραῤῥυῇ τὸ εἶναι τῷ οἴεσθαι ἀλλ' ἐπεὶ πα- τράσι φίλα καὶ τὰ τῶν παίδων ψελλίσματα, καὶ δύο λεπτὰ Θεῷ τῶν κατορθωμάτων τῶν ἁβρῶν προσφι λέστερα· οὐ δυνάμει γὰρ, προαιρέσει δὲ μᾶλλον κρίνειν ταῦτα πέφυκε· πρὸς δὲ καὶ φιλοθέου ἀνδρὸς προτροπὴν οὐκ ἀπωστέον· αἰδοῖος γὰρ οὗτος καὶ χάριτας ὅτι πλείστας πρὸς ἡμῶν ὀφειλόμενος· τῶν μὲν λόγων ἐφάπτομαι· ἀλλ' οὐκ ἀνέδην, οὐδὲ συστο- λῆς ἄτερ, ἀλλὰ τῷ δέει μὲν συστελλόμενος, και σο: τῶν σῶν θείων τε καὶ ἱερῶν διδαγμάτων προφέρω τὰ ἀκροθίνια. Εσται γάρ μοι τοιαύτην υπόθεσιν ἀνελίττοντι, ἐγγὺς μὲν ἀξίας έληλυθότι, οὐχ ὁ τυ χὼν ἔπαινος, ἀπολειφθέντι δὲ ταύτης, ὁ μὴ παθεῖν ἄριστον, ἀλλ᾽ ἀμήχανον, συγγνώμη ήττῃ δικαία και θυποκύψαντι, καί μοι δίδου τὴν πυρίπνοον χάριν τοῦ Πνεύματος. Χριστοῦ γὰρ καὶ αὐτὸς ἐχρημάτισας στόμα, ἐξάγων ἐξ ἀναξίου ἄξιον· οὐχ ἵνα που ἢ δύο τοῦτο γὰρ ἄν τις τυχὸν καὶ τῶν πολλῶν δράσειεν· ἀλλ᾽ οἴκους ὅλους, καὶ δήμους, καὶ ἄστεα. έγκωμίων πειρωμένους ἐφάπτεσθαι, γλώσσης χρυσ Β Τu β'. ᾿Αρξάμενος γὰρ ἐξ ἑαυτοῦ, καὶ σαυτὸν ὄντως Ἱερουσαλήμ κατασκευάσας πόλιν Θεοῦ ζῶντος εἰς και τοικητήριον θείου Πνεύματος, πανταχόσε γῆς, Εύας τε καὶ Εσπερίου λήξεως, "Αρκτου τε καὶ Μεσημε βρίας ἐπῆλθες τῷ λόγῳ τὰ πέρατα, ὡς καὶ ἐπὶ σοὶ ευστοχώτατα λεχθῆναι τοῦ θεσπεσίου Δαβὶδ τὸ θεῖον προαναφώνημα· Εἰς πᾶσαν τὴν γῆν ἐξῆλθεν ὁ φθόγγος αὐτῶν, καὶ εἰς τὰ πέρατα τῆς οἰκουμένης τὰ ῥήματα αὐτῶν. Φοιτητής γὰρ γέγονας τῆς ὄντως αυτοσοφίας τοῦ Χριστοῦ, τῆς τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ἐνυποστάτου δυνάμεως, καὶ τοῦτον ιχνηλατήσας ὅση δύναμις, καὶ μιμητής Θεοῦ γενόμενος ὡς ἀνθρώπῳ δυνατόν. Σὺ πέρατα γὰρ τὰ τῆς φύσεως Γάδειρα πάσης ἀρετῆς ἰδέαν ἐπὶ τῷ βαθυτάτῳ θεμελίῳ τῆς ταπεινώσεως ᾠκοδόμησας, δι᾿ ἧς μόνης καὶ Θεὸς σώζειν εὐδόκησε, καὶ ἄνθρωπος σώζεται. Οὐδὲν γὰρ ταύτης ἀσφαλέστερον ἔρεισμα. Ἡ δὲ ταπείνωσις ὡς ἐκ πίστεως παντί που δῆλον. Πῶς γὰρ ἄν τις καθ υποβαίη τῷ κρείττονι, μὴ πιστεύσας ὅτι κρείττων καὶ ὕψιστος; γ. Λόγων δὲ πλήρης ως Λόγου θεραπευτής έγε- γόνεις, δ᾽ ὧν τὸν θεῖον Λόγον, καὶ ἐνυπόστατον τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρός, διὰ Πνεύματος τῷ Πατρὶ ἐκήρυ ξας ὁμοούσιον, μονάδα σαφῶς εἰδέναι ἐν Τριάδι προσκυνουμένην, καὶ Τριάδα εἰς μονάδα ἀνακεφα λαιουμένην, παράδοξόν τινα φέρουσαν τὴν ἕνωσίν τε S. JOANNIS DAMASCENI aureus es, eos qui laudes tuas dicere aggrederen. A tur, auream linguam nactos, sermonem auro flueu- Lem proferre. Imo tua ipsius voce opus foret, quippe quæ sola sul ipsius praeconium digne pos- set exsequi. Quanquam id quidem hodie. Olim quippe, priusquam ex hac vita transires, cum in- ter bomines telluris incolas simul· viveres, tuis re- cte factis oblivione suppressis, in primis alloquiis ea statim sui ipsius accusatrix erat. Sic enim com- paratum est, ut sapientibus viris proba sua faci- nora lateant, ne id quod sunt, existimatione de- fuat. Quia vero ipsæ quoque balbutientium puero- rum voces grata parentibus ipsorum accidunt, Deoque minuta duo sunt acceptiora, quam quæ opulenti magnificique homines præstant (quoniam non ex potentia, sed ex voluntate ea colet anti- mare), sed nec religiosi erga Deum viri, qui reve- rentia multa dignus est, multiplicique titulo de nobis bene meritus, jussa repudianda sunt: ea- propter dicendi initium faciam, non tamen temere, nec tota libertate, sed cohibente metu, divinorum tuorum, sacrorumque documentorum primitias of- fero Mibi siquidem argumentum istud evolventi, si diguitatem ejus assecutus ero, haud parum lau- dis accedet; sin autem ejus obtinendæ impar sum (quando haec non pati eximium foret, quin nec pos- sibile), veniam rogo indulgens mihi, qui victoria justa collum subjicio, ferventemque Spiritus es, qui ex indigno dignum extraxeris, non unum præstiterit), sed et familias integras, plebesque, ac quoque veram Jerusalem, civitatem Dei viventis fecisti, quo divini Spiritus domicilium evaderes ; funque adeo ubique terrarum, Orientis Occidentis- que tractus, Austri item, et Septentrionis fnes, verbo pervagatus es, ut de te perquam apposite prænuntiatum sit divinum illud sanctissimi Davidis effatum: In omnem terram exivil sonus eorum, et in fines orbis terræ verba eorum". Fuisti siquidem alumnus Christi, qui ipsa vere sapientia est, sub- stans Dei et Patris virtus*, ejusque, quantum pe- nes te erat, vestigia promendo, imitator factus es Dei, juxta atque homini possibile est. enim ter- ninos columnasque natura, omnis nempe virtutis specimen struxisti in profundissimo humilitatis fundamento, per quam solam, et salvaro Deus vo- fuit, et salvus fit homo. Nullum quippe fulcrum ea firmius est. Ast humilitatem ex fide originem tra- bere nemini non perspicuum est. Quinam enim divino numnini subsit aliquis, ni certo credat allis simum esse divinum numen ? quoque plenus fuisti, quibus divinum subsisten- temque Dei et Patris Sermonein, suppetias ferente Spiritu, consubstantialem esse Patri prædicasti; ut unitas adoranda in Trinitate palam innotesceret, nec non Trinitas ad unitatis suminam revocata, Psal. xvin, 5; Rom. x, 18. *1 Cor. 1, 21. gratiam impertire. Nam Christi quoque os effectus alterumve hominem (quod vel e multis quispiam civitates. D 2. Enimvero a te ipse statim exorsus, teipsum C 3. Atqui Sermonis cultor cum esses, sermonum
Καὶ τόσον αὐτῷ τῆς ἐγκρατείας τὸ περιὸν, ὡς λανθάνειν, εἴτε καὶ ὅ τι, καὶ ὅσον προσεφέρετο βρώσεώς τε καὶ πόσεως. Ἡ μὲν γὰρ φύσις ἐπίκηρος, καὶ τὸ σαρκίον ῥευστὸν καὶ κινούμενον, καὶ ὥσπερ πνεύματος ἐνδεές· ἀναπνοῆς γὰρ ἄνευ ζῇν τῶν ἀμηχάνων, καὶ τῶν λοιπῶν οὕτω χρεὼν ἀναπληροῦσθαι τὴν ἔνδειαν. Τρία γὰρ τὰ κενούμενα, ξηρὸν, καὶ ὑγρὸν καὶ πνεῦμα· ὧν ἑκάστου ἡ κατάλληλος ἀναπλήρωσις συνιστᾷν τόδε τὸ σῶμα φυσικῶς πρὸς τοῦ κτίσαντος ὥρισται. Ἄλλ’ ἡ χάρις τοῦ Πνεύματος οὐχ ὑπείκει φύσεως ὅροις. Οὐ γὰρ ἐν ἄρτῳ μόνῳ ζήσεται ὁ ἄνθρωπος, ἀλλ’ ἐπὶ παντὶ ῥήματι ἐκπορευομένῳ διὰ στόματος Θεοῦ. Τίς οὕτω καθαρὸς καὶ ψυχὴν καὶ διάνοιαν πρὸς τῷ σώματι, ὡς μαρτυρεῖσθαι αὐτῷ καὶ τὸ πρὸς μίξεις ἠλίθιον; Ἀλλ’ οὐκ ἠλίθιον ὄντως· οὐ γὰρ ἄλογον, οὐδὲ φύσεως τὸ ἀῤῥώστημα, λόγου δὲ ἐπικράτεια ἡνιοχοῦντος τὸ ἄλογον, καὶ πᾶσαν τὴν ἔφεσιν πρὸς Θεὸν ἀνατείνοντος, ἐφ’ ᾧ καὶ δεδημιούργητο, ἀποστρεφομένου μὲν τὸ λεῖον τῆς ἡδονῆς ὡς πυρὸς ὑπέκκαυμα, προαιρουμένου δὲ τὸ τραχὺ τῆς ἀρετῆς φέρον πρὸς ῥᾳστώνην ἀί̈διον.σέης εὐμοιρηκότας, λόγον προφέρειν χρυσόῤῥοαν. Ἐπὶ δὲ τούτοις τὴν σὴν ἔδει παρείναι φωνήν μόνη γὰρ ἂν ἑαυτῆς ἀξίως τῆς εὐφημίας καταστοχάσαιτο, καὶ ταῦτά γε νῦν. Σοὶ γὰρ τῷ ἐπὶ γῆς πρὸ ἐκδημίας συμβιοτεύσαντι, λήθη τῶν κατορθουμένων ἐν πρωτ τολογίαις ἑαυτῆς ὑπῆρχε κατήγορος. Αποκρύπτεται γάρ πως τοῖς σοφοῖς τὰ σφῶν κατορθωμάτων, ώς ἂν μὴ παραῤῥυῇ τὸ εἶναι τῷ οἴεσθαι ἀλλ' ἐπεὶ πα- τράσι φίλα καὶ τὰ τῶν παίδων ψελλίσματα, καὶ δύο λεπτὰ Θεῷ τῶν κατορθωμάτων τῶν ἁβρῶν προσφι λέστερα· οὐ δυνάμει γὰρ, προαιρέσει δὲ μᾶλλον κρίνειν ταῦτα πέφυκε· πρὸς δὲ καὶ φιλοθέου ἀνδρὸς προτροπὴν οὐκ ἀπωστέον· αἰδοῖος γὰρ οὗτος καὶ χάριτας ὅτι πλείστας πρὸς ἡμῶν ὀφειλόμενος· τῶν μὲν λόγων ἐφάπτομαι· ἀλλ' οὐκ ἀνέδην, οὐδὲ συστο- λῆς ἄτερ, ἀλλὰ τῷ δέει μὲν συστελλόμενος, και σο: τῶν σῶν θείων τε καὶ ἱερῶν διδαγμάτων προφέρω τὰ ἀκροθίνια. Εσται γάρ μοι τοιαύτην υπόθεσιν ἀνελίττοντι, ἐγγὺς μὲν ἀξίας έληλυθότι, οὐχ ὁ τυ χὼν ἔπαινος, ἀπολειφθέντι δὲ ταύτης, ὁ μὴ παθεῖν ἄριστον, ἀλλ᾽ ἀμήχανον, συγγνώμη ήττῃ δικαία και θυποκύψαντι, καί μοι δίδου τὴν πυρίπνοον χάριν τοῦ Πνεύματος. Χριστοῦ γὰρ καὶ αὐτὸς ἐχρημάτισας στόμα, ἐξάγων ἐξ ἀναξίου ἄξιον· οὐχ ἵνα που ἢ δύο τοῦτο γὰρ ἄν τις τυχὸν καὶ τῶν πολλῶν δράσειεν· ἀλλ᾽ οἴκους ὅλους, καὶ δήμους, καὶ ἄστεα. έγκωμίων πειρωμένους ἐφάπτεσθαι, γλώσσης χρυσ Β Τu β'. ᾿Αρξάμενος γὰρ ἐξ ἑαυτοῦ, καὶ σαυτὸν ὄντως Ἱερουσαλήμ κατασκευάσας πόλιν Θεοῦ ζῶντος εἰς και τοικητήριον θείου Πνεύματος, πανταχόσε γῆς, Εύας τε καὶ Εσπερίου λήξεως, "Αρκτου τε καὶ Μεσημε βρίας ἐπῆλθες τῷ λόγῳ τὰ πέρατα, ὡς καὶ ἐπὶ σοὶ ευστοχώτατα λεχθῆναι τοῦ θεσπεσίου Δαβὶδ τὸ θεῖον προαναφώνημα· Εἰς πᾶσαν τὴν γῆν ἐξῆλθεν ὁ φθόγγος αὐτῶν, καὶ εἰς τὰ πέρατα τῆς οἰκουμένης τὰ ῥήματα αὐτῶν. Φοιτητής γὰρ γέγονας τῆς ὄντως αυτοσοφίας τοῦ Χριστοῦ, τῆς τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ἐνυποστάτου δυνάμεως, καὶ τοῦτον ιχνηλατήσας ὅση δύναμις, καὶ μιμητής Θεοῦ γενόμενος ὡς ἀνθρώπῳ δυνατόν. Σὺ πέρατα γὰρ τὰ τῆς φύσεως Γάδειρα πάσης ἀρετῆς ἰδέαν ἐπὶ τῷ βαθυτάτῳ θεμελίῳ τῆς ταπεινώσεως ᾠκοδόμησας, δι᾿ ἧς μόνης καὶ Θεὸς σώζειν εὐδόκησε, καὶ ἄνθρωπος σώζεται. Οὐδὲν γὰρ ταύτης ἀσφαλέστερον ἔρεισμα. Ἡ δὲ ταπείνωσις ὡς ἐκ πίστεως παντί που δῆλον. Πῶς γὰρ ἄν τις καθ υποβαίη τῷ κρείττονι, μὴ πιστεύσας ὅτι κρείττων καὶ ὕψιστος; γ. Λόγων δὲ πλήρης ως Λόγου θεραπευτής έγε- γόνεις, δ᾽ ὧν τὸν θεῖον Λόγον, καὶ ἐνυπόστατον τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρός, διὰ Πνεύματος τῷ Πατρὶ ἐκήρυ ξας ὁμοούσιον, μονάδα σαφῶς εἰδέναι ἐν Τριάδι προσκυνουμένην, καὶ Τριάδα εἰς μονάδα ἀνακεφα λαιουμένην, παράδοξόν τινα φέρουσαν τὴν ἕνωσίν τε S. JOANNIS DAMASCENI aureus es, eos qui laudes tuas dicere aggrederen. A tur, auream linguam nactos, sermonem auro flueu- Lem proferre. Imo tua ipsius voce opus foret, quippe quæ sola sul ipsius praeconium digne pos- set exsequi. Quanquam id quidem hodie. Olim quippe, priusquam ex hac vita transires, cum in- ter bomines telluris incolas simul· viveres, tuis re- cte factis oblivione suppressis, in primis alloquiis ea statim sui ipsius accusatrix erat. Sic enim com- paratum est, ut sapientibus viris proba sua faci- nora lateant, ne id quod sunt, existimatione de- fuat. Quia vero ipsæ quoque balbutientium puero- rum voces grata parentibus ipsorum accidunt, Deoque minuta duo sunt acceptiora, quam quæ opulenti magnificique homines præstant (quoniam non ex potentia, sed ex voluntate ea colet anti- mare), sed nec religiosi erga Deum viri, qui reve- rentia multa dignus est, multiplicique titulo de nobis bene meritus, jussa repudianda sunt: ea- propter dicendi initium faciam, non tamen temere, nec tota libertate, sed cohibente metu, divinorum tuorum, sacrorumque documentorum primitias of- fero Mibi siquidem argumentum istud evolventi, si diguitatem ejus assecutus ero, haud parum lau- dis accedet; sin autem ejus obtinendæ impar sum (quando haec non pati eximium foret, quin nec pos- sibile), veniam rogo indulgens mihi, qui victoria justa collum subjicio, ferventemque Spiritus es, qui ex indigno dignum extraxeris, non unum præstiterit), sed et familias integras, plebesque, ac quoque veram Jerusalem, civitatem Dei viventis fecisti, quo divini Spiritus domicilium evaderes ; funque adeo ubique terrarum, Orientis Occidentis- que tractus, Austri item, et Septentrionis fnes, verbo pervagatus es, ut de te perquam apposite prænuntiatum sit divinum illud sanctissimi Davidis effatum: In omnem terram exivil sonus eorum, et in fines orbis terræ verba eorum". Fuisti siquidem alumnus Christi, qui ipsa vere sapientia est, sub- stans Dei et Patris virtus*, ejusque, quantum pe- nes te erat, vestigia promendo, imitator factus es Dei, juxta atque homini possibile est. enim ter- ninos columnasque natura, omnis nempe virtutis specimen struxisti in profundissimo humilitatis fundamento, per quam solam, et salvaro Deus vo- fuit, et salvus fit homo. Nullum quippe fulcrum ea firmius est. Ast humilitatem ex fide originem tra- bere nemini non perspicuum est. Quinam enim divino numnini subsit aliquis, ni certo credat allis simum esse divinum numen ? quoque plenus fuisti, quibus divinum subsisten- temque Dei et Patris Sermonein, suppetias ferente Spiritu, consubstantialem esse Patri prædicasti; ut unitas adoranda in Trinitate palam innotesceret, nec non Trinitas ad unitatis suminam revocata, Psal. xvin, 5; Rom. x, 18. *1 Cor. 1, 21. gratiam impertire. Nam Christi quoque os effectus alterumve hominem (quod vel e multis quispiam civitates. D 2. Enimvero a te ipse statim exorsus, teipsum C 3. Atqui Sermonis cultor cum esses, sermonum
PG 96:767Οὕτως ἑαυτὸν συνεθίζων, ἐκ μικροῦ προβαίνων, ὡσημέραι ἀεὶ ἐγίνετο ἑαυτοῦ ἐγκρατέστερος, ἕως τὸ πάθος ἐκοίμησε τέλεον, ἀσκητικῇ τέχνῃ τιθασσεύσας καὶ δράσας ὑφήνιον, εἰς ἕξιν τοῦ ἔθους τῷ χρόνῳ καὶ προβάδην εἰς φύσιν ἐλάσαντος. Πόνος γὰρ θείας ἐπικουρίας τυχὼν, ἀπάθειαν χαρίζεσθαι πέφυκε. ζ. Τίς φιλαργυρίαν τῶν κτημάτων προαπεκτήσατο, μεθ’ ἧς καὶ τὰ κτήματα, οὕτω ποθήσας τὸ μὴ ἔχειν, ὡς ἕτερος τὸ ἔχειν; Τῶν παθῶν τὸ ἔρεισμα, τῆς ἐλπίδος τὸ στέρημα, τῆς πίστεως τὸ ἀντίπαλον. Διὸ καὶ Παῦλος ἡ θεόφθογγος λύρα τοῦ Πνεύματος, τῶν ἀποστολικῶν γλωσσῶν τὸ πολύηχον στόμα, δευτέραν εἰδωλολατρίαν ταύτην καιρίως κατονομάζει. Ἀφεὶς γάρ τις τῆς θείας προνοίας ἀφάψαι τῆς ἐλπίδος τὴν ἄγκυραν, τῶν χρημάτων τῇ συλλογῇ ἐπερείδεται. Ταῦτα τιθεὶς πρὸ τοῦ κρείττονος, ὡς ἀθάνατα βιωσόμενος, καὶ ὡς θάλασσα οὐκ ἐμπιπλώμενος, κἂν ὅ τι πλεῖστοι χρυσοῦ ποταμοὶ εἰσρέωσί τε καὶ μέγιστοι, οὐχ εἵλετο τούτους ὁ νῦν εὐφημούμενος, ἀλλ’ ἀπωσάμενος ἅπαντα, αὐχεῖν πατρίδα εὐκλεᾶ καὶ περίοπτον· τὴν Ἀντιόχου λέγω, καὶ τῆς ἑώας δεδεγμένην τοὺς οἴακας·ε'. Τις μὲν οὕτω πολὺς ἐν λόγῳ καὶ μέγας ἐν φρο- νήσει, ὧν ἡ σύγκρισις ἀσύγκριτος, ὡς ἄδηλον εἶναι ποτέρῳ μᾶλλον οὗτος θαυμασιώτερος; Τίς οὕτω τύπος ἀρετῆς ἦν καὶ ὁρώμενος, ὡς μὴ δεῖσθαι λόγου πρὸς παίδευσιν; Τίς λόγων νιφάδας ἐξέχει τοῖς ἔρ- γοις ἐφεπομένας, ἐκ τούτων τε λαμβανούσας τὴν δύναμιν, ὡς καὶ ἐπὶ τούτου λέγειν, ὧν ἤρξατο ποιεῖν τε καὶ διδάσκειν, δ περὶ Ἰησοῦ τοῦ Θεοῦ μου Λου κᾶς φησιν ὁ θεσπέσιος, ἐξ οὗ τὸ εἶναι, καὶ τὸ εὖ εἶναι κεκλήρωται ; Τίς πράξιν ἐπῆλθε καὶ θεωρίαν, σαρκός τε ἡδονὰς πατήσας, ὡς ἄσαρχος, καὶ μετὰ Θεοῦ τὰ θεῖα σκεψάμενος ; Τίς πίστει ὡς ψυχῇ τὰ Έργα οἷα μέλη σώματος ευτάκτως περιέθηκε καὶ ὑπέταξε, καὶ ἔργα πίστει εψύχωσε καὶ ἐξώωσεν, ὧν θάτερον θατέρου δίχα, ἄχρηστον καὶ ἀνόνητον, εἰ καὶ τῇ πίστει, οὐκ ἀπὸ σκοποῦ δοίη τις τὸ προτέ ρημα ; Τίς οὕτω γαστριμαργίαν ἐξέωσε, δουλώσας τὴν δέσποιναν, καὶ φιμώσας μαιμάσσουσαν εὐσεβεῖ λογισμῷ, αὐτοκρατής, οὐ θεραπευτής ταύτης γενό μενος ; ὡς λανθάνειν, εἴτε καὶ ὅ τι, καὶ ὅσον προσεφέρετο βρώσεώς τε καὶ πόσεως. Ἡ μὲν γὰρ φύσις ἐπίκηρος, καὶ τὸ σαρκίον ρευστὸν καὶ κινούμενον, καὶ ὥσπερ πνεύματος ἐνδεέ;· ἀναπνοῆς γὰρ ἄνευ ζῇν τῶν ἀμη- χάνων, καὶ τῶν λοιπῶν οὕτω χρεὼν ἀναπληρούσθαι τὴν ἔνδειαν. Τρία γὰρ τὰ κενούμενα, ξηρόν, καὶ ὑγρόν καὶ πνεῦμα· ὧν ἑκάστου ἡ κατάλληλος αναπλήρω τις συνιστῶν τόδε τὸ σώμα φυσικῶς πρὸς τοῦ κτίσ σαντος ώρισται. Αλλ' ἡ χάρις τοῦ Πνεύματος οὐχ ὑπείκει φύσεως ὅροις. Οὐ γὰρ ἐν ἄρτῳ μόνῳ ζή σεται ὁ ἄνθρωπος, ἀλλ' ἐπὶ παντὶ ῥήματι ἐκ- πορευομένῳ διὰ στόματος Θεοῦ. Τίς οὕτω καθαρός καὶ ψυχὴν καὶ διάνοιαν πρὸς τῷ σώματι, ὡς μαρτ τυρεῖσθαι αὐτῷ καὶ τὸ πρὸς μίξεις ἠλίθιον; Αλλ οὐκ ἠλίθιον ὄντως· οὐ γὰρ ἄλογον, οὐδὲ φύσεως τὸ ἀρρώστημα, λόγου δὲ ἐπικράτεια ἡνιοχοῦντος τὸ ἄλογον, καὶ πᾶσαν τὴν ἔφεσιν πρὸς Θεὸν ἀνατείνον τος, ἐφ᾽ ᾧ καὶ δεδημιούργητο, ἀποστρεφομένου μὲν τὸ λεῖον τῆς ἡδονῆς ὡς πυρὸς ὑπέκκαυμα, προαιρου- μένου δὲ τὸ τραχὺ τῆς ἀρετῆς φέρον πρὸς ῥᾳστώνην ἀΐδιον. Οὕτως ἑαυτὸν συνεθίζων, ἐκ μικροῦ προβαί- νων, ὡσημέραι ἀεὶ ἐγίνετο ἑαυτοῦ ἐγκρατέστερος, ἕως τὸ πάθος ἐκοίμησε τέλεον, ἀσκητικῇ τέχνῃ τι θασσεύσας καὶ δράσας ὑφήνιον, εἰς ἕξιν τοῦ ἔθους τῷ χρόνῳ καὶ προβάδην εἰς φύσιν ἐλάσαντος. Πόνος γὰρ θείας ἐπικουρίας τυχών, ἀπάθειαν χαρίζεσθαι πέφυκε. ζ'. Τίς φιλαργυρίαν τῶν κτημάτων προαπεκτή- σατο, μεθ' ἧς καὶ τὰ κτήματα, οὕτω ποθήσας τὸ μὴ ἔχειν, ὡς ἕτερος τὸ ἔχειν ; Τῶν παθῶν τὸ ἔρεισμα, τῆς ἐλπίδος τὸ στέρημα, τῆς πίστεως τὸ ἀντίπαλον. Διὸ καὶ Παῦλος ή θεόφθογγος λύρα τοῦ Πνεύματος, τῶν ἀποστολικῶν γλωσσῶν τὸ πολύηχον στόμα, δεν ! S. JOANNIS DAMASCENI B. Ecquis enim tam copiose facundiæ fuit, A tantæ prudentiæ et sagacitatis; quorum compara- tio sic sine comparatione est, ut perinde sit ob- scurum utra parte mirabilior fuerlt? Quis forma virtutum sic exstitit, aut unquam innotuit, ut ver- bis quibus institueretur non indiguerit? quis ver- borum imbres sic unquam profudit? quæ cum actionum consectaria essent, virtutem ex illis acce- perant, ut et de eo pronuntiare liceat, quod divinus Lucas de Jesu Deo nostro : Quæ cœpit facere et do- cere® : quandoquidem ab ipso, tum esse, tum bene esse nactus erat? quis ita actioni contemplationique dedit operam, ut calcatis carnis voluptatibus, ceu corpore vacaret, una cum Deo divina specularetur? quis ad fidem opera uti membra corporis ad animam ita composuit subjecitque? quis opera fde sic ani- mavit vividaque reddidit? quorum scilicet alterum sine altero inutile nulliusque emolumenti sit, ta- metsi quispiam antecellere fidem, haud absurde prorsus concedat. Quis sic gulam procul elimina- vit, ut hac hera servituti mancipata, lascivienteque effectus sit? • B frenata, religioso animo dominus ejus, non servus, D ut nesciret, an, quidve, aut quantum eibi potusque admitteret. Natura quippe ſato obnoxia est, et ca- runcula hæc fluxa, mobilisque, ac spirituum indiga. Quia fieri non potest, ut sine respiratione vitam trahamus, cæterisque perinde opus est nobis, ut indigentiam suppleamus. Enimvero tria sunt que evacuantur, siccum, humidumque, et spiritus, quo- rum cujusque idonea plenitudo a Conditore rerum C definita est, qua natura corporis constituatur. At vero gratia Spiritus naturæ terminis subjecta non est. Non euim in solo pane vivit homo, sed in omni verbo quod procedit ex ore Dei'. Quis sic animo cogitationeque, nedum corpore purus sit, ut de illius erga libidinem carnis obtusæ indolis testi- monium ferat : quanquam ea obtusa plane uon erat; quæ non bruta quædam nec naturæ infirmitas es- set, sed continentia rationis, qua pars non rationalis animæ regeretur, ut desiderium omne intenderetur ad Deum propter quem erat conditus : quæ volu- platis suavitatem ceu fomitem incendii refugeret, plurisque faceret virtutis asperitatem, qua ad tranquillitatem æternam subveheretur. His assue- factus, paulatimn progrediendo, seipso in dies conti- nentior evadebat, donec affectu exercitationis arte cicurato, frenisque subacto, contractam consuetu- dinem procedente tempore in naturam tandem mu- taret. Labor siquidem, cui divinum auxilium aspi- raverit, affectus sedare natus est. niis, ut non habere perinde ac alter habere peropta- ret? ea quippe pravorum animi motuum fulcimen- tum est, exstinctio spei, adversaria Adei. Unde Paulus divinarum Spiritus sancti vocum lyra, lin- guarum apostolicarum os multisonum, apposite cam * Art. 1, 1. • Deut. vii, 5; Matth. 1, 4. 5. Καὶ τόσον αὐτῷ τῆς ἐγκρατείας τὸ περιόνι 6. Tanta vero continentia illius praestantiæ fuit, - 7. Quis sic avaritiæ renuntiavit, unaque pecu-
γένος καὶ αἷμα περίβλεπτον, χρυσὸν, ἄργυρον, λίθους πολυτελεῖς, ἐσθῆτος ὅσον μαλακὸν καὶ περίδοξον ἄλλοις παραχωρήσας, πρὸς δὲ καὶ λόγου κλέος καὶ δυναστείαν. η. Φοιτᾷ πρὸς Μελέτιον τῆς Ἀντιοχέων Ἐκκλησίας τὸν πρόεδρον, ἄνδρα πλείστοις θείοις κομῶντα χαρίσμασι, βίῳ καὶ λόγῳ παντὶ περιηχούμενον· ὃς τοῦτον δεξάμενος ἔτος που ὀκτὼ καὶ δέκατον ἄγοντα, ἐραστής τε τοῦ κάλλους τῆς αὐτοῦ καρδίας γενόμενος, ὡς προβλεπτικῷ ὄμματι τὴν τοῦ νέου θεώμενος ἔκβασιν, τοῖς τε τῆς εὐσεβείας στοιχειώσας δόγμασιν, ἦθός τε καὶ τρόπον ἱκανῶς ἀποσεμνύνας, καὶ προγράψας τὸ κάλλος τῆς ἀληθείας, οὕτω διὰ λουτροῦ παλιγγενεσίας μορφοῖ ἐν αὐτῷ Χριστὸν, τὸν ὡραῖον παρὰ τοὺς υἱοὺς τῶν ἀνθρώπων, ὡς κάλλει ἐκλάμποντα τῆς θεότητος. Ἐτῶν ἦν ὡς τριάκοντα καὶ οὕτως ἅμα ἐν τῇ τελειότητι τῆς τε σωματικῆς καὶ πνευματικῆς ἡλικίας γενόμενος, καὶ τῶν θείων λόγων ἀναγνώστης προαχθεὶς ὁμοῦ καὶ διδάσκαλος, ῥύμῃ θείου ἔρωτος πρὸς τὴν ἔρημον μετανίσταται, σφριγῶσαν τὴν σάρκα καὶ φλοιδοῦσαν τοῖς πάθεσι καταμαράναι βουλόμενος, ὡς ἂν μὴ τὸ κρεῖττον δουλωθείη τῷ χείρονι.ε'. Τις μὲν οὕτω πολὺς ἐν λόγῳ καὶ μέγας ἐν φρο- νήσει, ὧν ἡ σύγκρισις ἀσύγκριτος, ὡς ἄδηλον εἶναι ποτέρῳ μᾶλλον οὗτος θαυμασιώτερος; Τίς οὕτω τύπος ἀρετῆς ἦν καὶ ὁρώμενος, ὡς μὴ δεῖσθαι λόγου πρὸς παίδευσιν; Τίς λόγων νιφάδας ἐξέχει τοῖς ἔρ- γοις ἐφεπομένας, ἐκ τούτων τε λαμβανούσας τὴν δύναμιν, ὡς καὶ ἐπὶ τούτου λέγειν, ὧν ἤρξατο ποιεῖν τε καὶ διδάσκειν, δ περὶ Ἰησοῦ τοῦ Θεοῦ μου Λου κᾶς φησιν ὁ θεσπέσιος, ἐξ οὗ τὸ εἶναι, καὶ τὸ εὖ εἶναι κεκλήρωται ; Τίς πράξιν ἐπῆλθε καὶ θεωρίαν, σαρκός τε ἡδονὰς πατήσας, ὡς ἄσαρχος, καὶ μετὰ Θεοῦ τὰ θεῖα σκεψάμενος ; Τίς πίστει ὡς ψυχῇ τὰ Έργα οἷα μέλη σώματος ευτάκτως περιέθηκε καὶ ὑπέταξε, καὶ ἔργα πίστει εψύχωσε καὶ ἐξώωσεν, ὧν θάτερον θατέρου δίχα, ἄχρηστον καὶ ἀνόνητον, εἰ καὶ τῇ πίστει, οὐκ ἀπὸ σκοποῦ δοίη τις τὸ προτέ ρημα ; Τίς οὕτω γαστριμαργίαν ἐξέωσε, δουλώσας τὴν δέσποιναν, καὶ φιμώσας μαιμάσσουσαν εὐσεβεῖ λογισμῷ, αὐτοκρατής, οὐ θεραπευτής ταύτης γενό μενος ; ὡς λανθάνειν, εἴτε καὶ ὅ τι, καὶ ὅσον προσεφέρετο βρώσεώς τε καὶ πόσεως. Ἡ μὲν γὰρ φύσις ἐπίκηρος, καὶ τὸ σαρκίον ρευστὸν καὶ κινούμενον, καὶ ὥσπερ πνεύματος ἐνδεέ;· ἀναπνοῆς γὰρ ἄνευ ζῇν τῶν ἀμη- χάνων, καὶ τῶν λοιπῶν οὕτω χρεὼν ἀναπληρούσθαι τὴν ἔνδειαν. Τρία γὰρ τὰ κενούμενα, ξηρόν, καὶ ὑγρόν καὶ πνεῦμα· ὧν ἑκάστου ἡ κατάλληλος αναπλήρω τις συνιστῶν τόδε τὸ σώμα φυσικῶς πρὸς τοῦ κτίσ σαντος ώρισται. Αλλ' ἡ χάρις τοῦ Πνεύματος οὐχ ὑπείκει φύσεως ὅροις. Οὐ γὰρ ἐν ἄρτῳ μόνῳ ζή σεται ὁ ἄνθρωπος, ἀλλ' ἐπὶ παντὶ ῥήματι ἐκ- πορευομένῳ διὰ στόματος Θεοῦ. Τίς οὕτω καθαρός καὶ ψυχὴν καὶ διάνοιαν πρὸς τῷ σώματι, ὡς μαρτ τυρεῖσθαι αὐτῷ καὶ τὸ πρὸς μίξεις ἠλίθιον; Αλλ οὐκ ἠλίθιον ὄντως· οὐ γὰρ ἄλογον, οὐδὲ φύσεως τὸ ἀρρώστημα, λόγου δὲ ἐπικράτεια ἡνιοχοῦντος τὸ ἄλογον, καὶ πᾶσαν τὴν ἔφεσιν πρὸς Θεὸν ἀνατείνον τος, ἐφ᾽ ᾧ καὶ δεδημιούργητο, ἀποστρεφομένου μὲν τὸ λεῖον τῆς ἡδονῆς ὡς πυρὸς ὑπέκκαυμα, προαιρου- μένου δὲ τὸ τραχὺ τῆς ἀρετῆς φέρον πρὸς ῥᾳστώνην ἀΐδιον. Οὕτως ἑαυτὸν συνεθίζων, ἐκ μικροῦ προβαί- νων, ὡσημέραι ἀεὶ ἐγίνετο ἑαυτοῦ ἐγκρατέστερος, ἕως τὸ πάθος ἐκοίμησε τέλεον, ἀσκητικῇ τέχνῃ τι θασσεύσας καὶ δράσας ὑφήνιον, εἰς ἕξιν τοῦ ἔθους τῷ χρόνῳ καὶ προβάδην εἰς φύσιν ἐλάσαντος. Πόνος γὰρ θείας ἐπικουρίας τυχών, ἀπάθειαν χαρίζεσθαι πέφυκε. ζ'. Τίς φιλαργυρίαν τῶν κτημάτων προαπεκτή- σατο, μεθ' ἧς καὶ τὰ κτήματα, οὕτω ποθήσας τὸ μὴ ἔχειν, ὡς ἕτερος τὸ ἔχειν ; Τῶν παθῶν τὸ ἔρεισμα, τῆς ἐλπίδος τὸ στέρημα, τῆς πίστεως τὸ ἀντίπαλον. Διὸ καὶ Παῦλος ή θεόφθογγος λύρα τοῦ Πνεύματος, τῶν ἀποστολικῶν γλωσσῶν τὸ πολύηχον στόμα, δεν ! S. JOANNIS DAMASCENI B. Ecquis enim tam copiose facundiæ fuit, A tantæ prudentiæ et sagacitatis; quorum compara- tio sic sine comparatione est, ut perinde sit ob- scurum utra parte mirabilior fuerlt? Quis forma virtutum sic exstitit, aut unquam innotuit, ut ver- bis quibus institueretur non indiguerit? quis ver- borum imbres sic unquam profudit? quæ cum actionum consectaria essent, virtutem ex illis acce- perant, ut et de eo pronuntiare liceat, quod divinus Lucas de Jesu Deo nostro : Quæ cœpit facere et do- cere® : quandoquidem ab ipso, tum esse, tum bene esse nactus erat? quis ita actioni contemplationique dedit operam, ut calcatis carnis voluptatibus, ceu corpore vacaret, una cum Deo divina specularetur? quis ad fidem opera uti membra corporis ad animam ita composuit subjecitque? quis opera fde sic ani- mavit vividaque reddidit? quorum scilicet alterum sine altero inutile nulliusque emolumenti sit, ta- metsi quispiam antecellere fidem, haud absurde prorsus concedat. Quis sic gulam procul elimina- vit, ut hac hera servituti mancipata, lascivienteque effectus sit? • B frenata, religioso animo dominus ejus, non servus, D ut nesciret, an, quidve, aut quantum eibi potusque admitteret. Natura quippe ſato obnoxia est, et ca- runcula hæc fluxa, mobilisque, ac spirituum indiga. Quia fieri non potest, ut sine respiratione vitam trahamus, cæterisque perinde opus est nobis, ut indigentiam suppleamus. Enimvero tria sunt que evacuantur, siccum, humidumque, et spiritus, quo- rum cujusque idonea plenitudo a Conditore rerum C definita est, qua natura corporis constituatur. At vero gratia Spiritus naturæ terminis subjecta non est. Non euim in solo pane vivit homo, sed in omni verbo quod procedit ex ore Dei'. Quis sic animo cogitationeque, nedum corpore purus sit, ut de illius erga libidinem carnis obtusæ indolis testi- monium ferat : quanquam ea obtusa plane uon erat; quæ non bruta quædam nec naturæ infirmitas es- set, sed continentia rationis, qua pars non rationalis animæ regeretur, ut desiderium omne intenderetur ad Deum propter quem erat conditus : quæ volu- platis suavitatem ceu fomitem incendii refugeret, plurisque faceret virtutis asperitatem, qua ad tranquillitatem æternam subveheretur. His assue- factus, paulatimn progrediendo, seipso in dies conti- nentior evadebat, donec affectu exercitationis arte cicurato, frenisque subacto, contractam consuetu- dinem procedente tempore in naturam tandem mu- taret. Labor siquidem, cui divinum auxilium aspi- raverit, affectus sedare natus est. niis, ut non habere perinde ac alter habere peropta- ret? ea quippe pravorum animi motuum fulcimen- tum est, exstinctio spei, adversaria Adei. Unde Paulus divinarum Spiritus sancti vocum lyra, lin- guarum apostolicarum os multisonum, apposite cam * Art. 1, 1. • Deut. vii, 5; Matth. 1, 4. 5. Καὶ τόσον αὐτῷ τῆς ἐγκρατείας τὸ περιόνι 6. Tanta vero continentia illius praestantiæ fuit, - 7. Quis sic avaritiæ renuntiavit, unaque pecu-
PG 96:769Ἄμφω γὰρ κατ’ ἀλλήλων ἐπιθυμεῖ, καὶ ἡ φθορὰ τοῦ σκηνώματος εἰκότως τῇ ψυχῇ τὴν ἐπικράτειαν δίδωσι· καὶ τοῖς πέλας προσομιλήσας ὄρεσιν, ὁδηγεῖται πρός τινα πρεσβύτην, Σύρον μὲν τὴν διάλεκτον, τὴν δὲ γνῶσιν οὐκ ἰδιώτην, ἄκραν φιλοσοφοῦντα ἐγκράτειαν, καὶ τούτου τὴν σκληραγωγίαν τέτρασιν ἀποσμηξάμενος ἔτεσιν, καὶ πάσης ἡδυπαθείας ῥᾷον περιγενόμενος, λόγον ἔχων τῷ πόνῳ συναμιλλώμενον, τῆς ἀδηλίας γλιχόμενος, ἐσχατιᾶς τινος ἐγένετο πάροικος, ἄντρον αὐχῶν καταγώγιον ὡς ἀρετῆς παλαίστραν καὶ κονιστήριον. Ἔνθα πόσους μὲν ἄθλους ὑποστὰς κατὰ τὸ πλῆθος τῶν ὀδυνῶν τὴν τοῦ Πνεύματος παράκλησιν ἀντελάμβανε; πόσας δὲ ἀναβάσεις ἐν τῇ καρδίᾳ θέμενος τῷ Πνεύματι κατειργάζετο; ἐκ δυνάμεως προβαίνων εἰς δύναμιν, καὶ δι’ ἀμφοῖν πράξεώς τε καὶ θεωρίας, ἄπαν Αἰγύπτιον νόημα τῆς ψυχῆς ἐξορίζων καὶ σώματος. θ. Μωϋσῆς τις ἄλλος τῷ βίῳ δεδωρημένος, τὴν Αἰγύπτου καταλελοίπει τὸν τῇδε βίον, καὶ τὰ τοῦ βίου, καὶ τρόπον τινὰ ἔξω τοῦ βίου γενόμενος, εἶδε Θεὸν ὡς ἐν βάτῳ τῷ τραχεῖ τοῦ βίου ἐκλάμποντα· καὶ ὥσπερ ἐξ ἀκάνθης τὸ ῥόδον, οὕτως ἐκ πόνων ἀρετῆς φυτὸν εὐῶδες εἰς ὀσμὴν τοῦ Θεοῦ φύεσθαι πέφυκεν.τέραν εἰδωλολατρίαν ταύτην καιρίως κατονομάζει. Α Αφεὶς γάρ τις τῆς θείας προνοίας ἀφάψαι τῆς ἐλπί· δος τὴν ἄγκυραν, τῶν χρημάτων τῇ συλλογῇ ἐπε- ρείδεται. Ταῦτα τιθεὶς πρὸ τοῦ κρείττονος, ὡς ἀθάν κατα βιωσόμενος, καὶ ὡς θάλασσα οὐκ ἐμπιπλώμενος, κἂν ὅ τι πλεῖστοι χρυσοῦ ποταμοὶ εἱσρέωσί τε καὶ μέγιστοι, οὐχ εἷλετο τούτους ὁ νῦν εὐφημούμενος, ἀλλ' ἀπωσάμενος ἅπαντα, αὐχεῖν πατρίδα εὐκλεᾶ καὶ περίοπτον· τὴν ᾿Αντιόχου λέγω, καὶ τῆς ἑώας δεδεγ- μένην τοὺς οἴακας· γένος καὶ αἷμα περίβλεπτον, χρυσόν, ἄργυρον, λίθους πολυτελεῖς, ἐσθῆτες ὅσον μαλακὸν καὶ περίδοξον ἄλλοις παραχωρήσας, πρὸς δὲ καὶ λόγου κλέος καὶ δυναστείαν. η'. Φοιτᾷ πρὸς Μελέτιον τῆς Ἀντιοχέων Εκκλη σίας τὸν πρόεδρον, ἄνδρα πλείστοις θείοις κομῶντα χαρίσμασι, βίῳ καὶ λόγῳ παντὶ περιηχούμενον· δς Β τοῦτον δεξάμενος ἔτος που ὀκτὼ καὶ δέκατον ἄγοντα, ἐραστής τε τοῦ κάλλους τῆς αὐτοῦ καρδίας γενόμε- νος, ὡς προβλεπτικῷ ὄμματι τὴν τοῦ νέου θεώμενος Εκβασιν, τοῖς τε τῆς εὐσεβείας στοιχειώσας δόγμασιν, ηθός τε καὶ τρόπον ἱκανῶς ἀποσεμνύνας, καὶ προ γράψας τὸ κάλλος τῆς ἀληθείας, οὕτω διὰ λουτρού παλιγγενεσίας μορφοὶ ἐν αὐτῷ Χριστὸν τὸν ὡραῖον παρὰ τοὺς υἱοὺς τῶν ἀνθρώπων, ὡς κάλλει ἐκλάμ ποντὰ τῆς θεότητος. Ετῶν ἦν ὡς τριάκοντα καὶ οὕ τως ἅμα ἐν τῇ τελειότητι τῆς τε σωματικῆς καὶ πνευματικῆς ἡλικίας γενόμενος, καὶ τῶν θείων λό- γων ἀναγνώστης προαχθεὶς ὁμοῦ καὶ διδάσκαλος, βύμῃ θείου έρωτος πρὸς τὴν ἔρημον μετανίσταται, σφριγῶσαν τὴν σάρκα καὶ φλοιδοῦσαν τοῖς πάθεσι καταμαράναι βουλόμενος, ὡς ἂν μὴ τὸ κρεῖττον δου- λωθείη τῷ χείρονι. Αμφω γὰρ κατ' ἀλλήλων ἐπιθυ- μεῖ, καὶ ἡ φθορὰ τοῦ σκηνώματος εἰκότως τῇ ψυχῇ τὴν ἐπικράτειαν δίδωσι· καὶ τοῖς πέλας προσομιλή σας όρεσιν, ὁδηγεῖται πρός τινα πρεσβύτην, Σύρον μὲν τὴν διάλεκτον, τὴν δὲ γνῶσιν οὐκ ἰδιώτην, ἄκραν φιλοσοφοῦντα ἐγκράτειαν, καὶ τούτου τὴν σκληραγωγίαν τέτρασιν ἀποσμηξάμενος ἔτεσιν, καὶ πάσης ἡδυπαθείας ῥᾷον περιγενόμενος, λόγον ἔχων τῷ πόνῳ συναμιλλώμενον, τῆς ἀδηλίας γλιχόμενος, ἐσχατιᾶς τινος ἐγένετο πάροικοι, ἄντρον αὐχῶν κατα- γώγιον ὡς ἀρετῆς παλαίστραν καὶ κονιστήριον. Ενθα πόσους μὲν ἄθλους ὑποστὰς κατὰ τὸ πλῆθος τῶν ἐδυνῶν τὴν τοῦ Πνεύματος παράκλησιν ἀντελάμ- βανε ; πόσας δὲ ἀναβάσεις ἐν τῇ καρδίᾳ θέμενος τῷ Πνεύματι κατειργάζετο ; ἐκ δυνάμεως προβαίνων εἰς δύναμιν, καὶ δι' ἀμφοῖν πράξεώς τε καὶ θεωρίας, ἅπαν Αιγύπτιον νόημα τῆς ψυχῆς ἐξορίζων καὶ σώ ματος. θ. Μωϋσῆς τις ἄλλος τῷ βίῳ δεδωρημένος, τὴν Αιγύπτου καταλελοίπει τὴν τῇδε βίον, καὶ τὰ τοῦ βίου, καὶ τρόπον τινὰ ἔξω τοῦ βίου γενόμενος, είδε Θεῖν ὡς ἐν βάτῳ τῷ τραχεῖ τοῦ βίου ἐκλάμποντα· καὶ ὥσπερ ἐξ ἀκάνθης τὸ ῥόδον, οὕτως ἐκ πόνων ἀρετῆς φυτὸν εὐῶδες εἰς ὀσμὴν τοῦ Θεοῦ φύεσθαι πέφυκεν. Οὕτω λυθεὶς τῶν χαμαιζήλων ἐννοιῶν, καὶ ἀφεὶς δίκην πηδίλων τὰ γήϊνα ἐν τόπῳ Θεοῦ, τῷ " LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. appellat alteram idolorum servitutem 1. Nam quisquis B C D Ephes. v, 5. Psal. XLIV, 3. divinæ providentiæ apprehendere ancoram non cu- rat, hic congestis divitiis nititur, quas anteponit Numini, ceu æternum victurus sit : sed ne is maris instar impletur, tametsi compiura ingentiaque auri flumina in ipsum confluant. Hæc non elegit ille, cujus nunc laudes celebramus; sed spretis omnibus patriam exornat, illustrem et inclytam (Antiochiam dico, cujus regimini Oriens parebat), genus sangui- nemque conspicuum, aurum, argentum, pretiosos lapides, mollem vestitum splendidumque relinquit aliis, imo et elegantiam vinque sermonis. tistitem, divinis compluribus nitentem donis, vita doctrinaque ubique celebrem : qui Joannem decem el octo circiter annos natum suscipit, cordis ejus amore perculsus, ceu juvenis exitum præscio con- tuitu cerneret. Hunc sinceræ pietatis documentis instituens, moribus ejus ad honestatis regulas com- positis, veritatis in eo pulchritudinem delineavit. Hoc modo Christum in eo per lavacrum regenera- tionis figurat; speciosum, inquam, illum præ filiis hominum propter effulgentem Deitatis decorem. Triginta annis natus, cum perfectam corporis et animi ætatem esset assecutus, ad divinorum elo- quiorum lectoris, imo et magisterii promotus gra- dum, divini amoris impulsu in desertum migral, luxuriantis ebullientisque carnis perturbationum compescendarum studio, ne pars potior ignobiliori subjecta fieret. Ambæ siquidem adversus se invi- ceni concupiscunt, destructioque tabernaculi im- perium in animam transfert. Igitur in proximis montibus cum versaretur, ad quemdam senem du- citur, qui Syra quidem dialecto uteretur, sed scien- tia imperitus non erat, supremæque continentiæ apicem excoluerat. Hujus austeritatein annos qua- tuor cum expressisset, omnigenæque delectationis superior evasit, ratione cum laboribus suis conspi- rante, obscuritatis desiderio, extremæ cujusdam oræ colonus efficitur, antrum habere gestiens in diversorium, veluti palæstram stadiumque virtu- tis. Quot vero illic certamina obiit, ut tantumdem secundum multitudinem dolorum, consolationum Spiritus perciperet? quot in corde ascensiones po- nens, Spiritu perficiebatur? de virtute in virtutem progrediebatur, ut per utramque, actionem dico et contemplationem, Ægyptiacam omnem animi cor- porisque exsulare cogitationem cogeret. pro eximio munere datus, Ægyptum reliquisset, hanc utique vitam, quæque ad ipsam pertineul, ac modo quodam vitæ hujus exsors effectus esset, Deum vidit in hujusce sæculi asperitate velut in rubo splendescentem. Quemadmodum enim rosam ex spinis, sic ex laboribus suaveolentem virtutis plantam in Dei odorem germinare comparatum est. 8. Ad Meletium pergit Antiochenæ Ecclesiæ an- 9. Cum vero, ceu Moyses alter huicce mundo
Οὕτω λυθεὶς τῶν χαμαιζήλων ἐννοιῶν, καὶ ἀφεὶς δίκην πεδίλων τὰ γήϊνα ἐν τόπῳ Θεοῦ, τῷ ἰδίῳ νῷ γίνεται, καὶ ὁρᾷ Θεὸν ὡς ἰδεῖν δυνατὸν, καὶ πάλιν εἰς Αἴγυπτον παραγίνεται, πλήθη πολλά τε καὶ ἄπειρα ἐξ Αἰγύπτου, καὶ τῆς πικρᾶς τυραννίδος Φαραὼ τοῦ κοσμοκράτορος, καὶ πρὸς τὴν ἄνω γῆν τῆς ἐπαγγελίας μεταστησόμενός τε, καὶ μεταστήσων διὰ θαλάττης Ἐρυθρᾶς τοῦ θείου ὕδατός τε καὶ αἵματος, ἐν ἐρήμῳ τῶν παθῶν πολιτευσαμένους, καὶ Ἀμαλὴκ ἐκκλίναντας χειρῶν ἐκτάσει ἐπαιρομένων σταυροειδῶς πρὸς τὸν ἐν σταυρῷ τὰς χεῖρας δι’ ἡμᾶς ἐκτείναντα, ἐξ αὐτοῦ τε τὴν τροπαιοῦχον δεδεγμένους δύναμιν. Ἐν τῷ σπηλαίῳ τοίνυν διττὸν ἔτος διατρίψας, καὶ ἄγρυπνον τὴν ψυχὴν ἅμα καὶ τὸ σῶμα διαφυλάξας, οἷον ἄσαρκος τῇ μελέτῃ τῶν θείων λογίων ἐνασχολούμενος, πᾶσαν ἐξωστράκισεν ἄγνοιαν, τὸ φῶς τῆς ἀληθοῦς εἰσοικισάμενος γνώσεως. Εἰ δὲ καὶ ὕπνου μεταλαχεῖν ἔδει πρὸς τὴν τῆς φύσεως ἀνάκτησιν καὶ ἀνάῤῥωσιν, ἔστω τὴν λειτουργίαν ἐτέλει τῆς φύσεως, ὡς τὸ διττὸν ἔτος οὐδ’ ὅλως ἀνακλιθῆναι, οὐ νύκτωρ, οὐ μεθ’ ἡμέραν.τέραν εἰδωλολατρίαν ταύτην καιρίως κατονομάζει. Α Αφεὶς γάρ τις τῆς θείας προνοίας ἀφάψαι τῆς ἐλπί· δος τὴν ἄγκυραν, τῶν χρημάτων τῇ συλλογῇ ἐπε- ρείδεται. Ταῦτα τιθεὶς πρὸ τοῦ κρείττονος, ὡς ἀθάν κατα βιωσόμενος, καὶ ὡς θάλασσα οὐκ ἐμπιπλώμενος, κἂν ὅ τι πλεῖστοι χρυσοῦ ποταμοὶ εἱσρέωσί τε καὶ μέγιστοι, οὐχ εἷλετο τούτους ὁ νῦν εὐφημούμενος, ἀλλ' ἀπωσάμενος ἅπαντα, αὐχεῖν πατρίδα εὐκλεᾶ καὶ περίοπτον· τὴν ᾿Αντιόχου λέγω, καὶ τῆς ἑώας δεδεγ- μένην τοὺς οἴακας· γένος καὶ αἷμα περίβλεπτον, χρυσόν, ἄργυρον, λίθους πολυτελεῖς, ἐσθῆτες ὅσον μαλακὸν καὶ περίδοξον ἄλλοις παραχωρήσας, πρὸς δὲ καὶ λόγου κλέος καὶ δυναστείαν. η'. Φοιτᾷ πρὸς Μελέτιον τῆς Ἀντιοχέων Εκκλη σίας τὸν πρόεδρον, ἄνδρα πλείστοις θείοις κομῶντα χαρίσμασι, βίῳ καὶ λόγῳ παντὶ περιηχούμενον· δς Β τοῦτον δεξάμενος ἔτος που ὀκτὼ καὶ δέκατον ἄγοντα, ἐραστής τε τοῦ κάλλους τῆς αὐτοῦ καρδίας γενόμε- νος, ὡς προβλεπτικῷ ὄμματι τὴν τοῦ νέου θεώμενος Εκβασιν, τοῖς τε τῆς εὐσεβείας στοιχειώσας δόγμασιν, ηθός τε καὶ τρόπον ἱκανῶς ἀποσεμνύνας, καὶ προ γράψας τὸ κάλλος τῆς ἀληθείας, οὕτω διὰ λουτρού παλιγγενεσίας μορφοὶ ἐν αὐτῷ Χριστὸν τὸν ὡραῖον παρὰ τοὺς υἱοὺς τῶν ἀνθρώπων, ὡς κάλλει ἐκλάμ ποντὰ τῆς θεότητος. Ετῶν ἦν ὡς τριάκοντα καὶ οὕ τως ἅμα ἐν τῇ τελειότητι τῆς τε σωματικῆς καὶ πνευματικῆς ἡλικίας γενόμενος, καὶ τῶν θείων λό- γων ἀναγνώστης προαχθεὶς ὁμοῦ καὶ διδάσκαλος, βύμῃ θείου έρωτος πρὸς τὴν ἔρημον μετανίσταται, σφριγῶσαν τὴν σάρκα καὶ φλοιδοῦσαν τοῖς πάθεσι καταμαράναι βουλόμενος, ὡς ἂν μὴ τὸ κρεῖττον δου- λωθείη τῷ χείρονι. Αμφω γὰρ κατ' ἀλλήλων ἐπιθυ- μεῖ, καὶ ἡ φθορὰ τοῦ σκηνώματος εἰκότως τῇ ψυχῇ τὴν ἐπικράτειαν δίδωσι· καὶ τοῖς πέλας προσομιλή σας όρεσιν, ὁδηγεῖται πρός τινα πρεσβύτην, Σύρον μὲν τὴν διάλεκτον, τὴν δὲ γνῶσιν οὐκ ἰδιώτην, ἄκραν φιλοσοφοῦντα ἐγκράτειαν, καὶ τούτου τὴν σκληραγωγίαν τέτρασιν ἀποσμηξάμενος ἔτεσιν, καὶ πάσης ἡδυπαθείας ῥᾷον περιγενόμενος, λόγον ἔχων τῷ πόνῳ συναμιλλώμενον, τῆς ἀδηλίας γλιχόμενος, ἐσχατιᾶς τινος ἐγένετο πάροικοι, ἄντρον αὐχῶν κατα- γώγιον ὡς ἀρετῆς παλαίστραν καὶ κονιστήριον. Ενθα πόσους μὲν ἄθλους ὑποστὰς κατὰ τὸ πλῆθος τῶν ἐδυνῶν τὴν τοῦ Πνεύματος παράκλησιν ἀντελάμ- βανε ; πόσας δὲ ἀναβάσεις ἐν τῇ καρδίᾳ θέμενος τῷ Πνεύματι κατειργάζετο ; ἐκ δυνάμεως προβαίνων εἰς δύναμιν, καὶ δι' ἀμφοῖν πράξεώς τε καὶ θεωρίας, ἅπαν Αιγύπτιον νόημα τῆς ψυχῆς ἐξορίζων καὶ σώ ματος. θ. Μωϋσῆς τις ἄλλος τῷ βίῳ δεδωρημένος, τὴν Αιγύπτου καταλελοίπει τὴν τῇδε βίον, καὶ τὰ τοῦ βίου, καὶ τρόπον τινὰ ἔξω τοῦ βίου γενόμενος, είδε Θεῖν ὡς ἐν βάτῳ τῷ τραχεῖ τοῦ βίου ἐκλάμποντα· καὶ ὥσπερ ἐξ ἀκάνθης τὸ ῥόδον, οὕτως ἐκ πόνων ἀρετῆς φυτὸν εὐῶδες εἰς ὀσμὴν τοῦ Θεοῦ φύεσθαι πέφυκεν. Οὕτω λυθεὶς τῶν χαμαιζήλων ἐννοιῶν, καὶ ἀφεὶς δίκην πηδίλων τὰ γήϊνα ἐν τόπῳ Θεοῦ, τῷ " LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. appellat alteram idolorum servitutem 1. Nam quisquis B C D Ephes. v, 5. Psal. XLIV, 3. divinæ providentiæ apprehendere ancoram non cu- rat, hic congestis divitiis nititur, quas anteponit Numini, ceu æternum victurus sit : sed ne is maris instar impletur, tametsi compiura ingentiaque auri flumina in ipsum confluant. Hæc non elegit ille, cujus nunc laudes celebramus; sed spretis omnibus patriam exornat, illustrem et inclytam (Antiochiam dico, cujus regimini Oriens parebat), genus sangui- nemque conspicuum, aurum, argentum, pretiosos lapides, mollem vestitum splendidumque relinquit aliis, imo et elegantiam vinque sermonis. tistitem, divinis compluribus nitentem donis, vita doctrinaque ubique celebrem : qui Joannem decem el octo circiter annos natum suscipit, cordis ejus amore perculsus, ceu juvenis exitum præscio con- tuitu cerneret. Hunc sinceræ pietatis documentis instituens, moribus ejus ad honestatis regulas com- positis, veritatis in eo pulchritudinem delineavit. Hoc modo Christum in eo per lavacrum regenera- tionis figurat; speciosum, inquam, illum præ filiis hominum propter effulgentem Deitatis decorem. Triginta annis natus, cum perfectam corporis et animi ætatem esset assecutus, ad divinorum elo- quiorum lectoris, imo et magisterii promotus gra- dum, divini amoris impulsu in desertum migral, luxuriantis ebullientisque carnis perturbationum compescendarum studio, ne pars potior ignobiliori subjecta fieret. Ambæ siquidem adversus se invi- ceni concupiscunt, destructioque tabernaculi im- perium in animam transfert. Igitur in proximis montibus cum versaretur, ad quemdam senem du- citur, qui Syra quidem dialecto uteretur, sed scien- tia imperitus non erat, supremæque continentiæ apicem excoluerat. Hujus austeritatein annos qua- tuor cum expressisset, omnigenæque delectationis superior evasit, ratione cum laboribus suis conspi- rante, obscuritatis desiderio, extremæ cujusdam oræ colonus efficitur, antrum habere gestiens in diversorium, veluti palæstram stadiumque virtu- tis. Quot vero illic certamina obiit, ut tantumdem secundum multitudinem dolorum, consolationum Spiritus perciperet? quot in corde ascensiones po- nens, Spiritu perficiebatur? de virtute in virtutem progrediebatur, ut per utramque, actionem dico et contemplationem, Ægyptiacam omnem animi cor- porisque exsulare cogitationem cogeret. pro eximio munere datus, Ægyptum reliquisset, hanc utique vitam, quæque ad ipsam pertineul, ac modo quodam vitæ hujus exsors effectus esset, Deum vidit in hujusce sæculi asperitate velut in rubo splendescentem. Quemadmodum enim rosam ex spinis, sic ex laboribus suaveolentem virtutis plantam in Dei odorem germinare comparatum est. 8. Ad Meletium pergit Antiochenæ Ecclesiæ an- 9. Cum vero, ceu Moyses alter huicce mundo
PG 96:771Οὕτω νεκροῦται τὰ ὑπογάστρια, καὶ τῶν νεφρῶν τὰς δυνάμεις ἐκλύεται, καὶ τῶν ἐπ’ ὀμφαλοῦ γαστρὸς τὴν πύρωσιν παρασβέννυται, καὶ ἄτονος πρὸς τὸ ἑαυτῷ χρησιμεύειν γίνεται. ι. Αὖθίς τε πρὸς τὴν πατρίδα παλινοστήσας, καὶ τῆς Ἐκκλησίας ἐν πρεσβυτέρου τάξει γινόμενος, καὶ ταύτῃ ὡς εὐγνώμων παῖς τῇ τιθηνῷ μητρὶ ἀποτίσας τὰ θρέπτρα, θείᾳ προνοίᾳ πρὸς τὴν ἁλουργίδα τῶν πόλεων μετατάττεται, καὶ τὴν θυγατέρα τοῦ μεγάλου ἀρχιερέως νυμφεύεται. Οὐ γὰρ ὑπὸ μόδιον κρύπτεςθαι ὅσιον φωστῆρα τοιόνδε, ἐφ’ ᾧ τὸ ἄχρονον καὶ ἀί̈διον φῶς ἀναπέπαυται, ἀλλ’ ἐπὶ λυχνίαν ὑψηλὴν καὶ περίοπτον ἀνατίθεσθαι, ἵν’ ὡς ἐξ ἀπόπτου καὶ μεσαιτάτης περιωπῆς σάλπιγξ οἷα χρυσήλατος πάντα περιηχήσῃ τὰ πέρατα. Τίς οὕτως Ἐκκλησίαν ἴθυνέ τε καὶ ἔταξε, καὶ χθαμαλὸν ἐπεδείξατο φρόνημα, ἐν ὑψηλῷ τοῦ ἀξιώματος προτερήματι; τίς οὕτως ὀργὴν καὶ θυμὸν ἡνιόχησεν, ὡς ἔννομον πρᾳότητα κτήσασθαι, ἀποστυγοῦσαν μὲν πᾶν ὅ τι τῆς ἀρετῆς ἀντίθετον, καὶ διεκδικοῦσαν δὲ ἐξ ἀδίκων τὸν δίκαιον; τίς ἀγάπην τοσοῦτος, ἐξ ἧς ἔλεος φύεται; οὗ τῆς ἀρετῆς μέχρι νῦν ἔμψυχοι στῆλαι τὰ σύμβολα φέρουσι.ἰδίῳ τῷ γίνεται, καὶ ὁρᾷ Θεὸν ὡς ἰδεῖν δυνατὸν, καὶ πάλιν εἰς Αἴγυπτον παραγίνεται, πλήθη πολλά τε καὶ ἄπειρα ἐξ Αἰγύπτου, καὶ τῆς πικρᾶς τυραννίδος Φαραὼ τοῦ κοσμοκράτορος, καὶ πρὸς τὴν ἄνω γῆν τῆς ἐπαγγελίας μεταστησόμενός τε, καὶ μεταστήσων διὰ θαλάττης Ερυθρᾶς τοῦ θείου ὕδατός τε καὶ αἵματος, ἐν ἐρήμῳ τῶν παθῶν πολιτευσαμένους, καὶ Αμαλήκ ἐκκλίναντας χειρῶν ἐκτάσει επαιρομένων σταυροειδῶς πρὸς τὸν ἐν σταυρῷ τὰς χεῖρας δι' ἡμᾶς ἐκτείναντα, ἐξ αὐτοῦ τε τὴν τροπαιούχον δε δεγμένους δύναμιν. Ἐν τῷ σπηλαίῳ τοίνυν διστὸν Έτος διατρίψας, καὶ ἄγρυπνον τὴν ψυχὴν ἅμα καὶ τὸ σῶμα διαφυλάξας, οἷον ἄπαρχος τῇ μελέτῃ τῶν θείων λογίων ἐνασχολούμενος, πᾶσαν ἐξωστράκισεν ἄγνοιαν, τὸ φῶς τῆς ἀληθοῦς εἰσοικισάμενος γνώ σεως. Εἰ δὲ καὶ ὕπνου μεταλαχεῖν ἔδει πρὸς τὴν τῆς φύσεως ἀνάκτησιν· καὶ ἀνάρρωσιν, ἔστω την λει τουργίαν ετέλει τῆς φύσεως, ὡς τὸ διττὸν ἔτος οὐδ' ὅλως ἀνακλιθῆναι, οὐ νύκτωρ, οὐ μεθ' ἡμέραν. Οὕτω νεκροῦται τὰ ὑπογάστρια, καὶ τῶν νεφρῶν τὰς δυνάμεις εκλύεται, καὶ τῶν ἐπ' ὀμφαλοῦ γαστρός τὴν πύρωσιν παρασβέννυται, καὶ ἄτονος πρὸς τὸ ἑαυτῷ χρησιμεύειν γίνεται. ια΄. Ανθίς τε πρὸς τὴν πατρίδα παλινοστήσας, καὶ · τῆς Ἐκκλησίας ἐν πρεσβυτέρου τάξει γινόμενος, καὶ ταύτῃ ὡς εὐγνώμων παῖς τῇ τιθηνῷ μητρὶ ἀποτίσας τὰ θρέπτρα, θείᾳ προνοίᾳ πρὸς τὴν ἀλουργίδα των πόλεων μετατάττεται, καὶ τὴν θυγατέρα τοῦ μεγάλου ἀρχιερέως νυμφεύεται. Οὐ γὰρ ὑπὸ μόδιον κρύπτεσ θαι ὅσιον φωστῆρα τοιόνδε, ἐφ᾽ ᾧ τὰ ἄχρονον καὶ ἀΐδιον φῶς ἀναπέπαυται, ἀλλ' ἐπὶ λυχνίαν ὑψηλὴν καὶ περίοπτον ἀνατίθεσθαι, ἵν' ὡς ἐξ ἀπόπτου καὶ μεσαιτάτης περιωπής σάλπιγξ οἷα χρυσήλατος πάντα περιηχήσῃ τὰ πέρατα. Τίς οὕτως Ἐκκλησίαν ιθυνε τε καὶ ἔταξε, καὶ χθαμαλὸν ἐπεδείξατο φρόνημα, ἐν ὑψηλῷ τοῦ ἀξιώματος προτερήματι ; τίς οὕτως όρο γὴν καὶ θυμὸν ἡνιόχησεν, ὡς ἔννομον πραότητα κτήσασθαι, ἀποστυγοῦσαν μὲν πᾶν ὅ τι τῆς ἀρετῆς ἀντίθετον, καὶ διεκδικοῦσαν δὲ ἐξ ἀδίκων τὸν δίκαιον ; τίς ἀγάπην τοσοῦτος, ἐξ ἧς ἔλεος φύεται; οὗ τῆς ἀρετῆς μέχρι νῦν ἔμψυχοι στήλαι τὰ σύμβολα φέρουσι. Λόγος γὰρ πᾶς αὐτῷ ἐλέου ὑπῆρχεν ὑπό θεσις, ὡς εἰς ἕξιν εληλακέναι συμπαθείας καὶ μετα- δόσεως τοὺς τῶν ἐκείνου ἐπαίοντας λόγων. Έπεισε γὰρ Θεῷ τὰ οἰκεία κιχρᾷν, φθαρτά διδόντας καὶ ῥέοντα ἀντιμετρεῖν τὰ ἑστῶτα, καὶ ἄφθαρτα, καὶ θησαυρίζειν ἐν οὐρανοῖς τῆς συμπαθείας τὸν ἔρανον, οὐ δαπανώμενον. Οὐδὲ κλέπτῃ συλώμενον, ἐλεημο σύναις τὰς ἁμαρτίας καθαίρειν, καὶ τὰς ἀδικίας ἐν οἰκτιρμοίς πενήτων· πεινῶσι διαθρύπτειν τὸν ἄρτον εὐαγγελικῶς, καὶ διψῶσι διδόναι ποτήριον· γυμνών περιστέλλειν τὴν γύμνωσιν, καὶ ἀμφιάζειν ἀνείμο- νας, καὶ ἀστέγους ὑπαιθρίους σκέπειν· ποιεῖσθαι νοσούντων ἐπίσκεψιν, καὶ πρὸς φρουρὰν τὸν πόδα προίεσθαι, καρποῦσθαι τῷ ἐλέῳ τὸν ἔλεον. S. JOANNIS DAMASCENI Abjectis itaque cogitationibus exemplus, terrenis A que rebus calceamentorum instar positis, in locum Dei occurrit (mente sua scilicet) ubi Deum intuetur quantum intueri possibile est. Rursum vero in Ægy- plam remeal, populum multum nec nunerari faci- lem, ex illa, et ex'amara Pharaonis principis orbis serviune translaturus ad excelsam terram promis- sionis, ut traducat eos per mare Rubrum aquæ di- vinæ et sanguinis, in deserto perturbationum va- cuo versantes, ubi exacto Amalec, expansis in cru- cis modum manibus, ad instar ilius qui aestri gratia manns expandit in cruce, victricem ex illo virtutem obtineant. Duobus igitur annis in specu moratus, coercitis per vigilias anima et corpore, ceu jam carne liber esset, divinorum eloquiorum stul- clio et meditatione ignorantiam omnem pepulit, veræ scientiae lumine in semet recepto. Sin vero indulgere somno opus erat, quo natura recreare- tur sustentaretorque, ·hoc officium-naturæ sic præ- stabat, ut illo' biennio, nec nocte, nec die recuba- ret. Hac ratione inferioris › partis libidines ·eneea- bantur, hımborum · virtutes· solvebantur, umbilici exstinguebatur gestas, ut nihil virium haberet, quibus juvari posset. dum accipit. Cumque tanquam grati animi filius nurici matri nutricationis præmnia rependisset, Deo providente ad urbium principem transfertur, ma- gnique pontificis filiam ducit uxorem. Æquum si- quidem non erat, ut insignis adeo religionis lu- cerna, in qua lumen tempori nullo obnoxium el æternum requiescebat, sub modio occultaretur, sed super candelabrum excelsum omnibusque conspi- cuum statueretur, ut ex alta positaque in theditul- No specula, ceu tuba ex euro ductili, ad universi extrema, quæque, personaret. Quis Ecclesiam sic rexit ordinavitque, et humilem nihilominus seusum præ se tulit? quis iram animique vebementiam sic compescuit, ut mansuetudinem ad justitiae leges exactam consecutus esset; qua quidquid obstaret virtuti, refugeret, justumque ab injusļis vindica- ret? quis charitate illa, ex qua misericordia na- scitur, eximius adeo fuit; cujus virtutis mionu- menta animati cippi hodieque gestant? Omuis sermo illius de misericordia erat, quique eumi verbifacientein audisset, ad habitum continuo com- miserationis liberalitatisque provehebatur. Suade- bat sua Deo feuerari, corruptibilia et caduca largiendo illi, qui permanentia et incorrupta vicis- sim daret, ac recondere in cœlis miserationis penu quod non consumeretur, nec predationi furum pa- Leret : ut peccata eleemosynis purgarent, et iui- quitates misericordia erga egenos: frangerent pau- peribus panem secundum præscriptum Evangelii, sitientibusque poculum darent; nudorum nuditatem tegerent, vestibus destitutos induerent, sub dio agentes colligerent, visitarent infirmos, ad custodias lucrarentur. B C conferrent pedem, et misericordiam misericordia 3D 10. In patriam itaque rediens, presbyterii gra-
Λόγος γὰρ πᾶς αὐτῷ ἐλέου ὑπῆρχεν ὑπόθεσις, ὡς εἰς ἕξιν ἐληλακέναι συμπαθείας καὶ μεταδόσεως τοὺς τῶν ἐκείνου ἐπαίοντας λόγων. Ἔπεισε γὰρ Θεῷ τὰ οἰκεῖα κιχρᾷν, φθαρτὰ διδόντας καὶ ῥέοντα ἀντιμετρεῖν τὰ ἑστῶτα, καὶ ἄφθαρτα, καὶ θησαυρίζειν ἐν οὐρανοῖς τῆς συμπαθείας τὸν ἔρανον, οὐ δαπανώμενον. Οὐδὲ κλέπτῃ συλώμενον, ἐλεημοσύναις τὰς ἁμαρτίας καθαίρειν, καὶ τὰς ἀδικίας ἐν οἰκτιρμοῖς πενήτων· πεινῶσι διαθρύπτειν τὸν ἄρτον εὐαγγελικῶς, καὶ διψῶσι διδόναι ποτήριον· γυμνῶν περιστέλλειν τὴν γύμνωσιν, καὶ ἀμφιάζειν ἀνείμονας, καὶ ἀστέγους ὑπαιθρίους σκέπειν· ποιεῖσθαι νοσούντων ἐπίσκεψιν, καὶ πρὸς φρουρὰν τὸν πόδα προίεσθαι, καρποῦσθαι τῷ ἐλέῳ τὸν ἔλεον. ια. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρμῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ὡς γὰρ ἐποίησας, ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησομένῳ. Ἀφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκολουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρισιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον· ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον.ἰδίῳ τῷ γίνεται, καὶ ὁρᾷ Θεὸν ὡς ἰδεῖν δυνατὸν, καὶ πάλιν εἰς Αἴγυπτον παραγίνεται, πλήθη πολλά τε καὶ ἄπειρα ἐξ Αἰγύπτου, καὶ τῆς πικρᾶς τυραννίδος Φαραὼ τοῦ κοσμοκράτορος, καὶ πρὸς τὴν ἄνω γῆν τῆς ἐπαγγελίας μεταστησόμενός τε, καὶ μεταστήσων διὰ θαλάττης Ερυθρᾶς τοῦ θείου ὕδατός τε καὶ αἵματος, ἐν ἐρήμῳ τῶν παθῶν πολιτευσαμένους, καὶ Αμαλήκ ἐκκλίναντας χειρῶν ἐκτάσει επαιρομένων σταυροειδῶς πρὸς τὸν ἐν σταυρῷ τὰς χεῖρας δι' ἡμᾶς ἐκτείναντα, ἐξ αὐτοῦ τε τὴν τροπαιούχον δε δεγμένους δύναμιν. Ἐν τῷ σπηλαίῳ τοίνυν διστὸν Έτος διατρίψας, καὶ ἄγρυπνον τὴν ψυχὴν ἅμα καὶ τὸ σῶμα διαφυλάξας, οἷον ἄπαρχος τῇ μελέτῃ τῶν θείων λογίων ἐνασχολούμενος, πᾶσαν ἐξωστράκισεν ἄγνοιαν, τὸ φῶς τῆς ἀληθοῦς εἰσοικισάμενος γνώ σεως. Εἰ δὲ καὶ ὕπνου μεταλαχεῖν ἔδει πρὸς τὴν τῆς φύσεως ἀνάκτησιν· καὶ ἀνάρρωσιν, ἔστω την λει τουργίαν ετέλει τῆς φύσεως, ὡς τὸ διττὸν ἔτος οὐδ' ὅλως ἀνακλιθῆναι, οὐ νύκτωρ, οὐ μεθ' ἡμέραν. Οὕτω νεκροῦται τὰ ὑπογάστρια, καὶ τῶν νεφρῶν τὰς δυνάμεις εκλύεται, καὶ τῶν ἐπ' ὀμφαλοῦ γαστρός τὴν πύρωσιν παρασβέννυται, καὶ ἄτονος πρὸς τὸ ἑαυτῷ χρησιμεύειν γίνεται. ια΄. Ανθίς τε πρὸς τὴν πατρίδα παλινοστήσας, καὶ · τῆς Ἐκκλησίας ἐν πρεσβυτέρου τάξει γινόμενος, καὶ ταύτῃ ὡς εὐγνώμων παῖς τῇ τιθηνῷ μητρὶ ἀποτίσας τὰ θρέπτρα, θείᾳ προνοίᾳ πρὸς τὴν ἀλουργίδα των πόλεων μετατάττεται, καὶ τὴν θυγατέρα τοῦ μεγάλου ἀρχιερέως νυμφεύεται. Οὐ γὰρ ὑπὸ μόδιον κρύπτεσ θαι ὅσιον φωστῆρα τοιόνδε, ἐφ᾽ ᾧ τὰ ἄχρονον καὶ ἀΐδιον φῶς ἀναπέπαυται, ἀλλ' ἐπὶ λυχνίαν ὑψηλὴν καὶ περίοπτον ἀνατίθεσθαι, ἵν' ὡς ἐξ ἀπόπτου καὶ μεσαιτάτης περιωπής σάλπιγξ οἷα χρυσήλατος πάντα περιηχήσῃ τὰ πέρατα. Τίς οὕτως Ἐκκλησίαν ιθυνε τε καὶ ἔταξε, καὶ χθαμαλὸν ἐπεδείξατο φρόνημα, ἐν ὑψηλῷ τοῦ ἀξιώματος προτερήματι ; τίς οὕτως όρο γὴν καὶ θυμὸν ἡνιόχησεν, ὡς ἔννομον πραότητα κτήσασθαι, ἀποστυγοῦσαν μὲν πᾶν ὅ τι τῆς ἀρετῆς ἀντίθετον, καὶ διεκδικοῦσαν δὲ ἐξ ἀδίκων τὸν δίκαιον ; τίς ἀγάπην τοσοῦτος, ἐξ ἧς ἔλεος φύεται; οὗ τῆς ἀρετῆς μέχρι νῦν ἔμψυχοι στήλαι τὰ σύμβολα φέρουσι. Λόγος γὰρ πᾶς αὐτῷ ἐλέου ὑπῆρχεν ὑπό θεσις, ὡς εἰς ἕξιν εληλακέναι συμπαθείας καὶ μετα- δόσεως τοὺς τῶν ἐκείνου ἐπαίοντας λόγων. Έπεισε γὰρ Θεῷ τὰ οἰκεία κιχρᾷν, φθαρτά διδόντας καὶ ῥέοντα ἀντιμετρεῖν τὰ ἑστῶτα, καὶ ἄφθαρτα, καὶ θησαυρίζειν ἐν οὐρανοῖς τῆς συμπαθείας τὸν ἔρανον, οὐ δαπανώμενον. Οὐδὲ κλέπτῃ συλώμενον, ἐλεημο σύναις τὰς ἁμαρτίας καθαίρειν, καὶ τὰς ἀδικίας ἐν οἰκτιρμοίς πενήτων· πεινῶσι διαθρύπτειν τὸν ἄρτον εὐαγγελικῶς, καὶ διψῶσι διδόναι ποτήριον· γυμνών περιστέλλειν τὴν γύμνωσιν, καὶ ἀμφιάζειν ἀνείμο- νας, καὶ ἀστέγους ὑπαιθρίους σκέπειν· ποιεῖσθαι νοσούντων ἐπίσκεψιν, καὶ πρὸς φρουρὰν τὸν πόδα προίεσθαι, καρποῦσθαι τῷ ἐλέῳ τὸν ἔλεον. S. JOANNIS DAMASCENI Abjectis itaque cogitationibus exemplus, terrenis A que rebus calceamentorum instar positis, in locum Dei occurrit (mente sua scilicet) ubi Deum intuetur quantum intueri possibile est. Rursum vero in Ægy- plam remeal, populum multum nec nunerari faci- lem, ex illa, et ex'amara Pharaonis principis orbis serviune translaturus ad excelsam terram promis- sionis, ut traducat eos per mare Rubrum aquæ di- vinæ et sanguinis, in deserto perturbationum va- cuo versantes, ubi exacto Amalec, expansis in cru- cis modum manibus, ad instar ilius qui aestri gratia manns expandit in cruce, victricem ex illo virtutem obtineant. Duobus igitur annis in specu moratus, coercitis per vigilias anima et corpore, ceu jam carne liber esset, divinorum eloquiorum stul- clio et meditatione ignorantiam omnem pepulit, veræ scientiae lumine in semet recepto. Sin vero indulgere somno opus erat, quo natura recreare- tur sustentaretorque, ·hoc officium-naturæ sic præ- stabat, ut illo' biennio, nec nocte, nec die recuba- ret. Hac ratione inferioris › partis libidines ·eneea- bantur, hımborum · virtutes· solvebantur, umbilici exstinguebatur gestas, ut nihil virium haberet, quibus juvari posset. dum accipit. Cumque tanquam grati animi filius nurici matri nutricationis præmnia rependisset, Deo providente ad urbium principem transfertur, ma- gnique pontificis filiam ducit uxorem. Æquum si- quidem non erat, ut insignis adeo religionis lu- cerna, in qua lumen tempori nullo obnoxium el æternum requiescebat, sub modio occultaretur, sed super candelabrum excelsum omnibusque conspi- cuum statueretur, ut ex alta positaque in theditul- No specula, ceu tuba ex euro ductili, ad universi extrema, quæque, personaret. Quis Ecclesiam sic rexit ordinavitque, et humilem nihilominus seusum præ se tulit? quis iram animique vebementiam sic compescuit, ut mansuetudinem ad justitiae leges exactam consecutus esset; qua quidquid obstaret virtuti, refugeret, justumque ab injusļis vindica- ret? quis charitate illa, ex qua misericordia na- scitur, eximius adeo fuit; cujus virtutis mionu- menta animati cippi hodieque gestant? Omuis sermo illius de misericordia erat, quique eumi verbifacientein audisset, ad habitum continuo com- miserationis liberalitatisque provehebatur. Suade- bat sua Deo feuerari, corruptibilia et caduca largiendo illi, qui permanentia et incorrupta vicis- sim daret, ac recondere in cœlis miserationis penu quod non consumeretur, nec predationi furum pa- Leret : ut peccata eleemosynis purgarent, et iui- quitates misericordia erga egenos: frangerent pau- peribus panem secundum præscriptum Evangelii, sitientibusque poculum darent; nudorum nuditatem tegerent, vestibus destitutos induerent, sub dio agentes colligerent, visitarent infirmos, ad custodias lucrarentur. B C conferrent pedem, et misericordiam misericordia 3D 10. In patriam itaque rediens, presbyterii gra-
PG 96:773Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχίστῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλλοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυνόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτὴς, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Ἄφετε, εὐαγγελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε τὴν θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀποτυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στερήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος ὄντως καὶ ἄρδην εὐδόκιμος. Οὐ γάρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Οἵα τοίνυν ἡ ἔφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ἡ λύπη·Β τα'. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ Α ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρ- μῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ως γὰρ ἐποίησας (73), ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησο - μένῳ. Αφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκο λουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρι- σιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον; ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον. Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχί- στῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλ- λοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυ- νόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτής, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Αφετε, εὐαγ γελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε την θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀπο- τυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στε- ρήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος όντως καὶ ἄρδην (74) εὐδόκιμος. Οὐ γὰρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Ολα τοί- νυν ή έφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ή λύπη ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, άλλως ἔχουσα. - Αρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ακηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου ; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾷ- θυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναξῇ θάνατος ἐπ' αὐτάς. Εt ιβ'. “Ερευνᾶν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτής τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύ ματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύ ματος, καὶ διαρρήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμ μα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. δει γάρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυ μαινόμενον. Τιθραν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβά- νουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ** LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. B C 77% abigere persuasit, qua divina misericordiæ viscera iis qui ea sunt perciti, clauduntur ? Nam quemad- modum feceris aliis, accidet tibi, inquit 's ; et qua mensura mensus fueris, remetientur tibi. Ei quippe qui dimiserit, dimittetur. ex consequenti iterum clamavit: non dimittendum esse illi qui non dimittit. Ecquis invidentiam odiumque sic con- demnet, ut qui condemnare alterum docuit ? Invi- dentiæ objectum esse res optima est, quia bonum omne invidentiæ obnoxium est. Ast invidentia præ- ter dedecus seipsa damnabilis est, omnium pertur- bationum iniquissima, misericordiæ hostis : si nempe misericordia in hoc sita est, ut alienorum malorum aliquem doleat, invidentia vero bonorum, non sui ipsius causa, sed ejus qui iis afcitur: atque hoc insuper praestat, ut alterius bonorum accretione invidi, labes et languor augescat. Adeo ut prior ille vindicetur, qui auctus bonis fuerit. Ad haec conservum non judicare monuit, ne justis solius ju- dicis illius calculis judicemur, a quo judiciorum redduntur vices, nec Domini jura usurpemus. Dimittite, evangelico more clamabat, et dimittetur vobis 18. Moerorem qui ad peccatum ducit, dolo- reînque docuit, quo lætitia paritur. Quorum bic quidem salutaris luctus est ob peccatum quo aber- ratum fuit a Deo, quia peccare excidere est, quem- admodum harum rerum periti produnt: ille vero una cum oblectationum privatione, conficit animun, estque prorsus illaudabilis. Nullo quippe pacto deri possit accidere moerorem, nisi frustrato desi- derio. Cujusmodi itaque desiderium est, ejusmodi quoque mœror non obtentæ rei desideratæ : quæ si bona est, is est optimus : sin aliter habeat, genus alterum spectat. Desideriorum unum opti- mum est, quod ad illud vergit quod solum opti- mum sit. Contrariorum porro desideria opposita quoque sunt. Nunquid non mortis recordatione ace- diæ seu torporis imbecillitatem recreavit? quam pellere docuit, ceu virtutis animæ pervos exciden- tem, ei substituendo Dei timorem, populumque ar- ea peccatuin ascendat. ad dentius excitando, tum ut rationibus darent operam, tum ut excusso ex animis torpore, omnibus viribus corda custodiamus, ne per sensus velut per fenestras in D Matth. vii, 2. Luc. vi, 37. 12: Scrutari Scripturas docuit, quarum enarrator doctorque factus cum fuerit, prophetico spiritų areanas Spiritus profunditates rimando, scisso litte- ræ velo, reconditam elegantiam exprompsit, atque isthæc omnia modesto nihilque superbo sensu. No- verat siquidem, noverat inanem gloriolam pra- culcare, qna laborum pretium supprimitur, et virtutum marcescit decor. Solet enim virtutum con- ceptaculum haud secus atque dolium perforare, in- fuxumque effuxu excipiens, vas nihilominus vacuum relinquit, infructuosos labores præbendo, efficien- doque ut labor nihil emolumenti percipiat. Ei quippe 11. Quis autem iracundiam sic alegit, gregique (73) Lego, ἔσται, αναμετρηθήσεταί σοι. (74) Lego, ἀδόκιμος.
ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, ἄλλως ἔχουσα. Ἀρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ἀκηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾳθυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναβῇ θάνατος ἐπ’ αὐτάς. ιβ. Ἐρευνᾷν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτὴς τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύματος, καὶ διαῤῥήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμμα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. Ἤδει γὰρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυμαινόμενον. Τιθρᾷν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβάνουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ἐπικαρπίας ἀμέτοχον.Β τα'. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ Α ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρ- μῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ως γὰρ ἐποίησας (73), ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησο - μένῳ. Αφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκο λουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρι- σιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον; ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον. Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχί- στῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλ- λοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυ- νόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτής, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Αφετε, εὐαγ γελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε την θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀπο- τυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στε- ρήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος όντως καὶ ἄρδην (74) εὐδόκιμος. Οὐ γὰρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Ολα τοί- νυν ή έφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ή λύπη ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, άλλως ἔχουσα. - Αρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ακηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου ; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾷ- θυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναξῇ θάνατος ἐπ' αὐτάς. Εt ιβ'. “Ερευνᾶν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτής τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύ ματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύ ματος, καὶ διαρρήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμ μα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. δει γάρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυ μαινόμενον. Τιθραν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβά- νουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ** LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. B C 77% abigere persuasit, qua divina misericordiæ viscera iis qui ea sunt perciti, clauduntur ? Nam quemad- modum feceris aliis, accidet tibi, inquit 's ; et qua mensura mensus fueris, remetientur tibi. Ei quippe qui dimiserit, dimittetur. ex consequenti iterum clamavit: non dimittendum esse illi qui non dimittit. Ecquis invidentiam odiumque sic con- demnet, ut qui condemnare alterum docuit ? Invi- dentiæ objectum esse res optima est, quia bonum omne invidentiæ obnoxium est. Ast invidentia præ- ter dedecus seipsa damnabilis est, omnium pertur- bationum iniquissima, misericordiæ hostis : si nempe misericordia in hoc sita est, ut alienorum malorum aliquem doleat, invidentia vero bonorum, non sui ipsius causa, sed ejus qui iis afcitur: atque hoc insuper praestat, ut alterius bonorum accretione invidi, labes et languor augescat. Adeo ut prior ille vindicetur, qui auctus bonis fuerit. Ad haec conservum non judicare monuit, ne justis solius ju- dicis illius calculis judicemur, a quo judiciorum redduntur vices, nec Domini jura usurpemus. Dimittite, evangelico more clamabat, et dimittetur vobis 18. Moerorem qui ad peccatum ducit, dolo- reînque docuit, quo lætitia paritur. Quorum bic quidem salutaris luctus est ob peccatum quo aber- ratum fuit a Deo, quia peccare excidere est, quem- admodum harum rerum periti produnt: ille vero una cum oblectationum privatione, conficit animun, estque prorsus illaudabilis. Nullo quippe pacto deri possit accidere moerorem, nisi frustrato desi- derio. Cujusmodi itaque desiderium est, ejusmodi quoque mœror non obtentæ rei desideratæ : quæ si bona est, is est optimus : sin aliter habeat, genus alterum spectat. Desideriorum unum opti- mum est, quod ad illud vergit quod solum opti- mum sit. Contrariorum porro desideria opposita quoque sunt. Nunquid non mortis recordatione ace- diæ seu torporis imbecillitatem recreavit? quam pellere docuit, ceu virtutis animæ pervos exciden- tem, ei substituendo Dei timorem, populumque ar- ea peccatuin ascendat. ad dentius excitando, tum ut rationibus darent operam, tum ut excusso ex animis torpore, omnibus viribus corda custodiamus, ne per sensus velut per fenestras in D Matth. vii, 2. Luc. vi, 37. 12: Scrutari Scripturas docuit, quarum enarrator doctorque factus cum fuerit, prophetico spiritų areanas Spiritus profunditates rimando, scisso litte- ræ velo, reconditam elegantiam exprompsit, atque isthæc omnia modesto nihilque superbo sensu. No- verat siquidem, noverat inanem gloriolam pra- culcare, qna laborum pretium supprimitur, et virtutum marcescit decor. Solet enim virtutum con- ceptaculum haud secus atque dolium perforare, in- fuxumque effuxu excipiens, vas nihilominus vacuum relinquit, infructuosos labores præbendo, efficien- doque ut labor nihil emolumenti percipiat. Ei quippe 11. Quis autem iracundiam sic alegit, gregique (73) Lego, ἔσται, αναμετρηθήσεταί σοι. (74) Lego, ἀδόκιμος.
PG 96:775Πρέπειν γὰρ ᾔδει, Θεῷ μὲν πᾶν κλέος καὶ ἔπαρμα, ἀνθρώπῳ δὲ τὴν ταπείνωσιν, ὁδὸν ἀρίστῳ γινομένην ὑψώσεως, καὶ Ἰσραὴλ κλίματα, πρὸς Θεὸν μὲν ἀναβιβάζουσαν ἄνθρωπον, καὶ Θεὸν καρδίας τελοῦσαν ἐφέστιον. ιγ. Ἐταπεινοῦτο πάσῃ τῇ κτίσει διὰ τὸν κτίσαντα Κύριον, ᾗ μόνον οὐ Χριστὸς ἠτιμάζετο, καὶ νόμος θεῖος παρεωρᾶτο καὶ ἀνετρέπετο. Ἀπηνῄνατο σοβαρὸν ἅπαν καὶ βλοσυρὸν, καὶ ὑπεροφρυβλέφαρον· μειλίχιον μὲν τὸ ὄμμα τοῖς ὁμιλοῦσι διδοὺς, λόγον δὲ ἤπιον καὶ θεῖον ἠρτυμένον ἅλατι. Τὸ ἦθος μὲν χαρίεν, ἀστεῖον δὲ τὸ τοῦ προσώπου μειδίαμα, οὐ πρὸς ἔκλυτον διαχεόμενον γέλωτα. Εἰδὼς γὰρ ὡς ταῖς ἀρεταῖς αἱ κακίαι παραπεπήγασι, καί εἰσί πως ἀγχίθυροι, τῷ ἄριστα διακελευομένῳ πειθόμενος, προσεῖχεν ἑαυτῷ, τραπεζίτης εὐκρινὴς γινόμενος·Β τα'. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ Α ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρ- μῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ως γὰρ ἐποίησας (73), ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησο - μένῳ. Αφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκο λουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρι- σιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον; ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον. Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχί- στῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλ- λοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυ- νόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτής, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Αφετε, εὐαγ γελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε την θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀπο- τυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στε- ρήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος όντως καὶ ἄρδην (74) εὐδόκιμος. Οὐ γὰρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Ολα τοί- νυν ή έφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ή λύπη ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, άλλως ἔχουσα. - Αρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ακηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου ; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾷ- θυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναξῇ θάνατος ἐπ' αὐτάς. Εt ιβ'. “Ερευνᾶν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτής τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύ ματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύ ματος, καὶ διαρρήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμ μα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. δει γάρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυ μαινόμενον. Τιθραν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβά- νουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ** LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. B C 77% abigere persuasit, qua divina misericordiæ viscera iis qui ea sunt perciti, clauduntur ? Nam quemad- modum feceris aliis, accidet tibi, inquit 's ; et qua mensura mensus fueris, remetientur tibi. Ei quippe qui dimiserit, dimittetur. ex consequenti iterum clamavit: non dimittendum esse illi qui non dimittit. Ecquis invidentiam odiumque sic con- demnet, ut qui condemnare alterum docuit ? Invi- dentiæ objectum esse res optima est, quia bonum omne invidentiæ obnoxium est. Ast invidentia præ- ter dedecus seipsa damnabilis est, omnium pertur- bationum iniquissima, misericordiæ hostis : si nempe misericordia in hoc sita est, ut alienorum malorum aliquem doleat, invidentia vero bonorum, non sui ipsius causa, sed ejus qui iis afcitur: atque hoc insuper praestat, ut alterius bonorum accretione invidi, labes et languor augescat. Adeo ut prior ille vindicetur, qui auctus bonis fuerit. Ad haec conservum non judicare monuit, ne justis solius ju- dicis illius calculis judicemur, a quo judiciorum redduntur vices, nec Domini jura usurpemus. Dimittite, evangelico more clamabat, et dimittetur vobis 18. Moerorem qui ad peccatum ducit, dolo- reînque docuit, quo lætitia paritur. Quorum bic quidem salutaris luctus est ob peccatum quo aber- ratum fuit a Deo, quia peccare excidere est, quem- admodum harum rerum periti produnt: ille vero una cum oblectationum privatione, conficit animun, estque prorsus illaudabilis. Nullo quippe pacto deri possit accidere moerorem, nisi frustrato desi- derio. Cujusmodi itaque desiderium est, ejusmodi quoque mœror non obtentæ rei desideratæ : quæ si bona est, is est optimus : sin aliter habeat, genus alterum spectat. Desideriorum unum opti- mum est, quod ad illud vergit quod solum opti- mum sit. Contrariorum porro desideria opposita quoque sunt. Nunquid non mortis recordatione ace- diæ seu torporis imbecillitatem recreavit? quam pellere docuit, ceu virtutis animæ pervos exciden- tem, ei substituendo Dei timorem, populumque ar- ea peccatuin ascendat. ad dentius excitando, tum ut rationibus darent operam, tum ut excusso ex animis torpore, omnibus viribus corda custodiamus, ne per sensus velut per fenestras in D Matth. vii, 2. Luc. vi, 37. 12: Scrutari Scripturas docuit, quarum enarrator doctorque factus cum fuerit, prophetico spiritų areanas Spiritus profunditates rimando, scisso litte- ræ velo, reconditam elegantiam exprompsit, atque isthæc omnia modesto nihilque superbo sensu. No- verat siquidem, noverat inanem gloriolam pra- culcare, qna laborum pretium supprimitur, et virtutum marcescit decor. Solet enim virtutum con- ceptaculum haud secus atque dolium perforare, in- fuxumque effuxu excipiens, vas nihilominus vacuum relinquit, infructuosos labores præbendo, efficien- doque ut labor nihil emolumenti percipiat. Ei quippe 11. Quis autem iracundiam sic alegit, gregique (73) Lego, ἔσται, αναμετρηθήσεταί σοι. (74) Lego, ἀδόκιμος.
κίβδηλον μὲν ἅπαν ἀποπεμπόμενος χάραγμα, τῆς δὲ βασιλικῆς εἰκόνος τὴν δραχμὴν προσιέμενος, κακίας μὲν ἅπαν εἶδος, ὡς χοῦν ἐκρίπτων τῆς ἑαυτοῦ καρδίας ῥύμῃ θείου Πνεύματος, ταῖς ἀντιθέτοις δὲ τῶν κακιῶν ἀρεταῖς ἀρδευόμενός τε καὶ πιαινόμενος, καὶ ὡσεὶ ἐλαία κατάκαρπος ἐν οἴκῳ Θεοῦ τῇ Ἐκκλησίᾳ ἀειθαλὴς γινωσκόμενος, καὶ Θεῷ φέρων καρπὸν ὡραῖον τὴν τῶν δι’ αὐτοῦ σωζομένων πληθύν· ἢ ὡς φοίνιξ τις τῶν ἀρίστων ἐλέγχων σφραττόμενος σκόλοψι. Καὶ διελέγχων ἄριστα τοὺς οἰκίαν πρὸς οἰκίαν συνάπτοντας, καὶ Ναβουθαὶ διαρπάζειν ἐπειγομένους τὸν ἀμπελῶνα, ὡς οὐκ ὄντος Ἠλιοῦ τοῦ διελέγξοντος. Ἀλλ’ ἤγειρεν αὖθις Ἠλίαν τὸ Πνεῦμα τὸ ἅγιον, ἐμφιλοχωροῦν ἐν δικαίων ψυχαῖς. Κατὰ γενεὰν καὶ γενεὰν προφήτας ἀνίστησι, ζηλωτὰς ἔργων ἀγαθῶν, ἀποστυγοῦντας μὲν ὅ τι φαῦλον καὶ ἄτοπον, εἰσοικιζομένους δὲ καὶ ἀντεισάγοντας πᾶν ἔννομόν τε καὶ δίκαιον. ιδ. Οὕτως οὗτος ὁ θεῖος ἀνὴρ κριτὴς τῆς ἀδικίας ἐγίνετο· οὐ ταύτῃ κρίνων, ἄπαγε· πῶς γάρ; ἀλλὰ κατακρίνων, καὶ δεικνὺς ταύτην ἀπόβλητον, καὶ τῶν θείων περιβόλων ἀπείργων, ποιοῦντας τὰ ἄδικα.Β τα'. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ Α ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρ- μῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ως γὰρ ἐποίησας (73), ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησο - μένῳ. Αφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκο λουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρι- σιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον; ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον. Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχί- στῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλ- λοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυ- νόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτής, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Αφετε, εὐαγ γελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε την θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀπο- τυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στε- ρήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος όντως καὶ ἄρδην (74) εὐδόκιμος. Οὐ γὰρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Ολα τοί- νυν ή έφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ή λύπη ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, άλλως ἔχουσα. - Αρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ακηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου ; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾷ- θυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναξῇ θάνατος ἐπ' αὐτάς. Εt ιβ'. “Ερευνᾶν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτής τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύ ματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύ ματος, καὶ διαρρήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμ μα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. δει γάρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυ μαινόμενον. Τιθραν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβά- νουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ** LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. B C 77% abigere persuasit, qua divina misericordiæ viscera iis qui ea sunt perciti, clauduntur ? Nam quemad- modum feceris aliis, accidet tibi, inquit 's ; et qua mensura mensus fueris, remetientur tibi. Ei quippe qui dimiserit, dimittetur. ex consequenti iterum clamavit: non dimittendum esse illi qui non dimittit. Ecquis invidentiam odiumque sic con- demnet, ut qui condemnare alterum docuit ? Invi- dentiæ objectum esse res optima est, quia bonum omne invidentiæ obnoxium est. Ast invidentia præ- ter dedecus seipsa damnabilis est, omnium pertur- bationum iniquissima, misericordiæ hostis : si nempe misericordia in hoc sita est, ut alienorum malorum aliquem doleat, invidentia vero bonorum, non sui ipsius causa, sed ejus qui iis afcitur: atque hoc insuper praestat, ut alterius bonorum accretione invidi, labes et languor augescat. Adeo ut prior ille vindicetur, qui auctus bonis fuerit. Ad haec conservum non judicare monuit, ne justis solius ju- dicis illius calculis judicemur, a quo judiciorum redduntur vices, nec Domini jura usurpemus. Dimittite, evangelico more clamabat, et dimittetur vobis 18. Moerorem qui ad peccatum ducit, dolo- reînque docuit, quo lætitia paritur. Quorum bic quidem salutaris luctus est ob peccatum quo aber- ratum fuit a Deo, quia peccare excidere est, quem- admodum harum rerum periti produnt: ille vero una cum oblectationum privatione, conficit animun, estque prorsus illaudabilis. Nullo quippe pacto deri possit accidere moerorem, nisi frustrato desi- derio. Cujusmodi itaque desiderium est, ejusmodi quoque mœror non obtentæ rei desideratæ : quæ si bona est, is est optimus : sin aliter habeat, genus alterum spectat. Desideriorum unum opti- mum est, quod ad illud vergit quod solum opti- mum sit. Contrariorum porro desideria opposita quoque sunt. Nunquid non mortis recordatione ace- diæ seu torporis imbecillitatem recreavit? quam pellere docuit, ceu virtutis animæ pervos exciden- tem, ei substituendo Dei timorem, populumque ar- ea peccatuin ascendat. ad dentius excitando, tum ut rationibus darent operam, tum ut excusso ex animis torpore, omnibus viribus corda custodiamus, ne per sensus velut per fenestras in D Matth. vii, 2. Luc. vi, 37. 12: Scrutari Scripturas docuit, quarum enarrator doctorque factus cum fuerit, prophetico spiritų areanas Spiritus profunditates rimando, scisso litte- ræ velo, reconditam elegantiam exprompsit, atque isthæc omnia modesto nihilque superbo sensu. No- verat siquidem, noverat inanem gloriolam pra- culcare, qna laborum pretium supprimitur, et virtutum marcescit decor. Solet enim virtutum con- ceptaculum haud secus atque dolium perforare, in- fuxumque effuxu excipiens, vas nihilominus vacuum relinquit, infructuosos labores præbendo, efficien- doque ut labor nihil emolumenti percipiat. Ei quippe 11. Quis autem iracundiam sic alegit, gregique (73) Lego, ἔσται, αναμετρηθήσεταί σοι. (74) Lego, ἀδόκιμος.
Χήρα γὰρ αὐτὸν ὑπεπίαζε θαμινὰ παρενοχλοῦσα, τρυχομένη τὴν καρδίαν τῷ ἀδικήματι. Καταφύγιον ὥσπερ ὀχυρόν τι καὶ ἀκαθαίρετον τουτονὶ καταλαμβάνει τὸν τοῦ Θεοῦ ἄνθρωπον, ἀσφαλῶς οὐχ ἥκιστα βεβουλευομένη. Τίνα γὰρ ἂν ἕτερον εὕρατο τοῦ πάθους ἀντιληψόμενον; ἄρχοντα; ἀλλ’ ἦρχε τῶν ἀρχόντων ἡ ταῦτα ἐπηρεάζουσα. Βασιλέα; ἀλλὰ τῇ τοῦ μέλους προσπαθείᾳ τὴν γνώμην κατεθηλύνετο. Σὰρξ γὰρ ἦν ἐκ τῆς σαρκὸς αὐτοῦ ὀστοῦν αὐτοῦ κεχρημάτικεν ἡ δρῶσα τὸ βίαιον. Καὶ ἣν ἔδει τοὺς ἀδικοῦντας ἐπιστομίζειν, ἀδικεῖν ἠπείγετο. Τί δρᾷς ὦ παράνομον γύναιον; ἁλουργίδα περίκεισαι, οἷα νόμου φύλαξ προβεβλημένη, καὶ νόμον καταπατεῖς; ὢ τῆς ἀῤῥήτου σοφίας τοῦ φήσαντος· Μὴ δότε τὰ ἅγια τοῖς κυσὶ, μηδὲ ῥίπτετε τοὺς μαργαρίτας ἔμπροσθεν τῶν χοίρων Αὕτη γὰρ τὸν θεῖον νόμον καταπατήσασα τὸν ἅγιον, τὸν μαργαρίτην δηλαδὴ τὸν πολύτιμον, στραφεῖσα τὴν πενιχρὰν χήραν ἔῤῥηξε, τὴν ταύτης ἐφήμερον βιοτὴν διαρπάσασα. Τί πράττει, ὢ ἄπληστον καὶ ἀχάριστον γύναιον; γῆν τε καὶ θάλασσαν δωροφοροῦσαν ἔχουσα, χήρας ἀπόρου κατατρέχεις τοῦ πενιχροῦ κτήματος, ἧς σε δίκαιον ἦν ἀνταλλάξασθαι βίον;Β τα'. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ Α ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρ- μῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ως γὰρ ἐποίησας (73), ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησο - μένῳ. Αφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκο λουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρι- σιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον; ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον. Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχί- στῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλ- λοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυ- νόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτής, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Αφετε, εὐαγ γελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε την θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀπο- τυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στε- ρήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος όντως καὶ ἄρδην (74) εὐδόκιμος. Οὐ γὰρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Ολα τοί- νυν ή έφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ή λύπη ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, άλλως ἔχουσα. - Αρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ακηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου ; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾷ- θυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναξῇ θάνατος ἐπ' αὐτάς. Εt ιβ'. “Ερευνᾶν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτής τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύ ματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύ ματος, καὶ διαρρήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμ μα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. δει γάρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυ μαινόμενον. Τιθραν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβά- νουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ** LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. B C 77% abigere persuasit, qua divina misericordiæ viscera iis qui ea sunt perciti, clauduntur ? Nam quemad- modum feceris aliis, accidet tibi, inquit 's ; et qua mensura mensus fueris, remetientur tibi. Ei quippe qui dimiserit, dimittetur. ex consequenti iterum clamavit: non dimittendum esse illi qui non dimittit. Ecquis invidentiam odiumque sic con- demnet, ut qui condemnare alterum docuit ? Invi- dentiæ objectum esse res optima est, quia bonum omne invidentiæ obnoxium est. Ast invidentia præ- ter dedecus seipsa damnabilis est, omnium pertur- bationum iniquissima, misericordiæ hostis : si nempe misericordia in hoc sita est, ut alienorum malorum aliquem doleat, invidentia vero bonorum, non sui ipsius causa, sed ejus qui iis afcitur: atque hoc insuper praestat, ut alterius bonorum accretione invidi, labes et languor augescat. Adeo ut prior ille vindicetur, qui auctus bonis fuerit. Ad haec conservum non judicare monuit, ne justis solius ju- dicis illius calculis judicemur, a quo judiciorum redduntur vices, nec Domini jura usurpemus. Dimittite, evangelico more clamabat, et dimittetur vobis 18. Moerorem qui ad peccatum ducit, dolo- reînque docuit, quo lætitia paritur. Quorum bic quidem salutaris luctus est ob peccatum quo aber- ratum fuit a Deo, quia peccare excidere est, quem- admodum harum rerum periti produnt: ille vero una cum oblectationum privatione, conficit animun, estque prorsus illaudabilis. Nullo quippe pacto deri possit accidere moerorem, nisi frustrato desi- derio. Cujusmodi itaque desiderium est, ejusmodi quoque mœror non obtentæ rei desideratæ : quæ si bona est, is est optimus : sin aliter habeat, genus alterum spectat. Desideriorum unum opti- mum est, quod ad illud vergit quod solum opti- mum sit. Contrariorum porro desideria opposita quoque sunt. Nunquid non mortis recordatione ace- diæ seu torporis imbecillitatem recreavit? quam pellere docuit, ceu virtutis animæ pervos exciden- tem, ei substituendo Dei timorem, populumque ar- ea peccatuin ascendat. ad dentius excitando, tum ut rationibus darent operam, tum ut excusso ex animis torpore, omnibus viribus corda custodiamus, ne per sensus velut per fenestras in D Matth. vii, 2. Luc. vi, 37. 12: Scrutari Scripturas docuit, quarum enarrator doctorque factus cum fuerit, prophetico spiritų areanas Spiritus profunditates rimando, scisso litte- ræ velo, reconditam elegantiam exprompsit, atque isthæc omnia modesto nihilque superbo sensu. No- verat siquidem, noverat inanem gloriolam pra- culcare, qna laborum pretium supprimitur, et virtutum marcescit decor. Solet enim virtutum con- ceptaculum haud secus atque dolium perforare, in- fuxumque effuxu excipiens, vas nihilominus vacuum relinquit, infructuosos labores præbendo, efficien- doque ut labor nihil emolumenti percipiat. Ei quippe 11. Quis autem iracundiam sic alegit, gregique (73) Lego, ἔσται, αναμετρηθήσεταί σοι. (74) Lego, ἀδόκιμος.
λόγῳ δὲ βεβαιοῦσα τὸν νόμον, ἔργῳ τοῦτον δρᾷς ἀποκήρυκτον; οὐκ ᾐδέσθης τὸν πατέρα τῶν ὀρφανῶν καὶ κριτὴν τῶν χηρῶν; ἀλλ’ ἤκουσεν ὄντως ὁ τοῖς θείοις λόγοις ἀεὶ τρεφόμενος τῆς θεοπνεύστου ῥήσεως· Κρίνατε ὀρφανὸν, καὶ δικαιώσατε χήραν· καὶ Ἠλίαν ἔχων τοῦ ζήλου ποδηγὸν τὸν πυρίπνοον, Ἰωάννου μιμεῖται τὴν παῤῥησίαν, οὐκ ἔξεστί σοι λέγων ἔχειν τὸν ἀμπελῶνα τῆς ἀδελφῆς σου. Οἴει γὰρ τὴν φύσιν ἐκβεβηκέναι, εἰ καὶ τὴν ἀξίαν ὑπερέβης τῷ τυραννικῷ ἀξιώματι; Ἀρχὴ γὰρ νόμῳ τυπουμένη βασιλεία καθίσταται, παρανομίᾳ δὲ στοιχειουμένη, τυραννὶς οὐκ ἀδίκως κατονομάζεται. Οὐκ ἀνέγνως Ἰεζαβὲλ τὸ δραματούργημα; τί τουτονὶ τὸν θεῖον εἰσέρχῃ σηκόν; ἄπαγε πόῤῥω τῶν θείων ἀνακτόρων. Λουτὴρ ὑπάρχει ὁ θεῖος ναὸς, ἀποῤῥίπτων τὰ ἁμαρτήματα. Οὐ τελώνης τὸν Ἰησοῦν ἐφέστιον εἰσδεξάμενος καλῶς διεσκόρπισεν, ἃ κακῶς ἐτελώνησε; καὶ σὺ θύγατερ (ἔτι γάρ σε μέλος οὖσαν, εἰ καὶ δύσχρηστον περιέδω ἐλπίδι τῆς σωτηρίας, σωτηρία δὲ μετανοίας δίχα, τῶν ἀνυπάρκτων καθέστηκεν)· ἀπόδος καλῶς, ἃ κακῶς διήρπασας. ιε. Ταῦτα λέγων, οὐκ ἔπειθεν.Β τα'. Μῆνιν δὲ τίς ἀπώσατο, καὶ ἀπωθεῖσθαι τὸ Α ποίμνιον πέπεικε, τὴν τὰ θεῖα σπλάγχνα τῶν οἰκτιρ- μῶν τοῖς ἔχουσι κλείουσαν; Ως γὰρ ἐποίησας (73), ἔστω σοι, φησίν· ᾧ μέτρῳ μετρεῖς, ἀντιμετρηθησο - μένῳ. Αφέντι γὰρ ἀφεθήσεται. Καὶ ἔμπαλιν ἀκο λουθία πεφώνηκεν· οὐκ ἀφεθήσεται γὰρ οὐκ ἀφιέντι. Τίς φθόνον, καὶ βασκανίαν κατέκρινε, καὶ κατάκρι- σιν διδάξας; τὸ φθονεῖσθαι ἄριστον; ἀγαθὸν γὰρ ἅπαν ἐπίφθονον. Αὐτοκατάκριτον δὲ πρὸς τῷ αἰσχί- στῳ τὸ βάσκανον τὸ πάντων τῶν παθῶν ἀδικώτατον καὶ εἰκαιότατον τὸ τοῦ ἐλέους ἀντίπαλον· εἴπερ ἔλεος μὲν ἀλλοτρίοις κακοῖς ἐπαλγύνεσθαι, ἀγαθοῖς δὲ τὸ βάσκανον, οὐχ ἑαυτοῦ ἕνεκα, τοῦ δὲ πάσχοντος· καὶ αὔξησιν ποιεῖσθαι τῆς τηκεδόνος τῆς ἑαυτοῦ τῶν ἀλ- λοτρίων καλῶν τὴν ἐπαύξησιν, τὸν κεκτημένον ἀμυ- νόμενον πρότερον. Καὶ παιδεύσας μὴ κρίνειν τὸν σύνδουλον, ὡς ἂν μὴ κριθείημεν δικαίοις σταθμοῖς τοῦ μόνου κριτοῦ τὴν δίκην ἡμῖν ταλαντεύοντος· μηδὲ ἁρπάζειν τὸ τοῦ δεσπότου ἀξίωμα. Εἷς γὰρ κριτής, ὃς οὐ κρίνεσθαι πέφυκεν, ὡς μόνος ἁμαρτίας ἐλεύθερος, δεσπόζων, οὐ δεσποζόμενος. Αφετε, εὐαγ γελικῶς ἐβόα, καὶ ἀφεθήσεσθε. Τίς λύπην ἀπώσατο τὴν πρὸς θάνατον ἄγουσαν καὶ λύπην ἐδίδαξε την θυμηδίας πρόξενον; ὧν ἡ μὲν ὡς πένθος τῆς ἐκ Θεοῦ ἁμαρτίας, σωτήριος· εἴπερ ἁμαρτάνειν τὸ ἀπο- τυγχάνειν οἱ ταῦτα δεινοὶ διειλήφασιν· ἡ δὲ τῇ στε- ρήσει τῶν ἡδονῶν ἐπισυμβαίνουσα, θυμόφθορος όντως καὶ ἄρδην (74) εὐδόκιμος. Οὐ γὰρ ἐστιν, οὐκ ἔστι λύπην συμβῆναι, ἢ ἐπὶ στερήσει ἐφέσεως. Ολα τοί- νυν ή έφεσις, τοιάδε καὶ τῆς ἀστοχίας ή λύπη ἀγαθῆς μὲν ἀρίστη, ἄλλως δὲ ἐχούσης, άλλως ἔχουσα. - Αρίστη δὲ τῶν ἐφέσεων μία πρὸς τὸ μόνον ἄριστον νεύουσα. Τῶν ἐναντίων δὲ καὶ αἱ ἐφέσεις ἀντίθετοι. Ακηδίας δὲ τὸ ἄτονον οὐκ ἐτόνωσε μνήμῃ θανάτου ; διδάξας αὐτῆς τῆς ψυχῆς νευροτομοῦσαν τὴν δύναμιν ἀποσείεσθαι, καὶ ταύτην ἀντεισοικίσας θεῖον φόβον, καὶ πόθῳ τὸν λαὸν παροτρύνας πρὸς εὐχὰς, καὶ ῥᾷ- θυμίαν ἄρδην τῶν ψυχῶν ἐκτινάττεσθαι, καὶ παντὶ σθένει τὰς ἑαυτῶν καρδίας τηρεῖν, ὡς ἂν μὴ ὡς διὰ θυρίδων τινῶν τῶν αἰσθήσεων ἀναξῇ θάνατος ἐπ' αὐτάς. Εt ιβ'. “Ερευνᾶν τὰς Γραφὰς ἐδίδαξεν, ἐξηγητὴς καὶ παιδευτής τούτων γενόμενος, καὶ προφητικῷ πνεύ ματι τὰ κεκρυμμένα βάθη διερευνήσας τοῦ Πνεύ ματος, καὶ διαρρήξας τοῦ γράμματος τὸ προκάλυμ μα, καὶ τὸ κάλλος δημοσιεύσας τὸ ἐναπόθετον· καὶ ταῦτα πάντα ἀτύφῳ, καὶ ἀκενοδόξῳ τῷ φρονήματι. δει γάρ, ᾔδει καταπατεῖν τὸ κενὸν δοξάριον, τὸ κενὸν τῶν πόνων ἀνάλωμα, τὸ τῶν ἀρετῶν λήϊον λυ μαινόμενον. Τιθραν γὰρ οἶδεν, οἷα πίθον, τὸ ψυχικὸν δοχεῖον τῶν ἀρετῶν, καὶ τῇ ἐκροῇ εἰσροὴν ἐκλαμβά- νουσα, οὐδὲν ἧττον κενὸν τὸ δοχεῖον καθίστησιν, ἀκερδεῖς ἱδρῶτας χαριζομένη, καὶ πόνον προξενοῦσα ** LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. B C 77% abigere persuasit, qua divina misericordiæ viscera iis qui ea sunt perciti, clauduntur ? Nam quemad- modum feceris aliis, accidet tibi, inquit 's ; et qua mensura mensus fueris, remetientur tibi. Ei quippe qui dimiserit, dimittetur. ex consequenti iterum clamavit: non dimittendum esse illi qui non dimittit. Ecquis invidentiam odiumque sic con- demnet, ut qui condemnare alterum docuit ? Invi- dentiæ objectum esse res optima est, quia bonum omne invidentiæ obnoxium est. Ast invidentia præ- ter dedecus seipsa damnabilis est, omnium pertur- bationum iniquissima, misericordiæ hostis : si nempe misericordia in hoc sita est, ut alienorum malorum aliquem doleat, invidentia vero bonorum, non sui ipsius causa, sed ejus qui iis afcitur: atque hoc insuper praestat, ut alterius bonorum accretione invidi, labes et languor augescat. Adeo ut prior ille vindicetur, qui auctus bonis fuerit. Ad haec conservum non judicare monuit, ne justis solius ju- dicis illius calculis judicemur, a quo judiciorum redduntur vices, nec Domini jura usurpemus. Dimittite, evangelico more clamabat, et dimittetur vobis 18. Moerorem qui ad peccatum ducit, dolo- reînque docuit, quo lætitia paritur. Quorum bic quidem salutaris luctus est ob peccatum quo aber- ratum fuit a Deo, quia peccare excidere est, quem- admodum harum rerum periti produnt: ille vero una cum oblectationum privatione, conficit animun, estque prorsus illaudabilis. Nullo quippe pacto deri possit accidere moerorem, nisi frustrato desi- derio. Cujusmodi itaque desiderium est, ejusmodi quoque mœror non obtentæ rei desideratæ : quæ si bona est, is est optimus : sin aliter habeat, genus alterum spectat. Desideriorum unum opti- mum est, quod ad illud vergit quod solum opti- mum sit. Contrariorum porro desideria opposita quoque sunt. Nunquid non mortis recordatione ace- diæ seu torporis imbecillitatem recreavit? quam pellere docuit, ceu virtutis animæ pervos exciden- tem, ei substituendo Dei timorem, populumque ar- ea peccatuin ascendat. ad dentius excitando, tum ut rationibus darent operam, tum ut excusso ex animis torpore, omnibus viribus corda custodiamus, ne per sensus velut per fenestras in D Matth. vii, 2. Luc. vi, 37. 12: Scrutari Scripturas docuit, quarum enarrator doctorque factus cum fuerit, prophetico spiritų areanas Spiritus profunditates rimando, scisso litte- ræ velo, reconditam elegantiam exprompsit, atque isthæc omnia modesto nihilque superbo sensu. No- verat siquidem, noverat inanem gloriolam pra- culcare, qna laborum pretium supprimitur, et virtutum marcescit decor. Solet enim virtutum con- ceptaculum haud secus atque dolium perforare, in- fuxumque effuxu excipiens, vas nihilominus vacuum relinquit, infructuosos labores præbendo, efficien- doque ut labor nihil emolumenti percipiat. Ei quippe 11. Quis autem iracundiam sic alegit, gregique (73) Lego, ἔσται, αναμετρηθήσεταί σοι. (74) Lego, ἀδόκιμος.
PG 96:777Ἔβυσε γὰρ τὴν ἀκοὴν ὡσεὶ ἀσπὶς, οὐκ ἐπαίουσα τοῦ φιλοθέως καὶ σοφῶς φαρμακεύοντος. Ἐπεὶ δὲ τὸ πάθος ἑώρα πάμπαν ἀνίατον, ἐξωθεῖ τοῦ ἱεροῦ θαλάμου τὴν ἔνδυμα γάμου μὴ ἔχουσαν. Εἶτα τί; ἡ Ἰεζαβὲλ πάλιν τοῦ προφήτου κατεξανίσταται, καὶ φεύγει μὲν οὐδαμῶς ὁ κήρυξ τῆς ἀληθείας, οὐδὲ φρουρᾷ παραδίδοται, οἷα φωνὴ βοῶντος, ἀλλ’ ὑπερορίαν καταδικάζεται. Ὢ τοῦ ἀτόπου φρονήματος πάλιν τὸ τοῦ ὄφεως θέλγητρον τῆς Ἐκκλησίας τὸν τοῦ Θεοῦ ἄνθρωπον ἐξορίζειν ἐπείγεται, καὶ τῆς ἐφέσεως οὐ διήμαρτε. Μικρὸν ὅσον τοῦ θείου μακροθύμως ἐπινυστάξαντος βλέμματος, τοῦ βασιλικοῦ ἐξορίζεται ἄστεος, μᾶλλον δὲ προμηθείᾳ Θεοῦ τοῦ θριαμβεύσαντος τῶν αὐτοῦ φιλῶν θεραπευτῶν τὸ ἀῤῥενωπὸν φρόνημα, καὶ πᾶσαν Θεοῦ οἷα Θεοῦ ὣν ἐν αὐτῷ, καὶ σὺν αὐτῷ περιῄει, σὺν Ἀβραὰμ πρὸς ἀλλοδαπὴν καλούμενος, σὺν Μωϋσῇ τῶν βασιλείων φυγαδευόμενος, σὺν Ἠλίᾳ πρὸς τὸ ἄντρον Χωρὴβ ἀποτρέχων, σὺν Ἰησοῦ τῷ Θεῷ φεύγων εἰς Αἴγυπτον, ὡς ἂν ἐν τοῖς ἄθλοις ἡ ἀνδρεία γνωσθείη, καὶ κατάλληλα τὰ ἔπαθλα δρέψοιτο. Ὡς ἂν τρόπον τινὰ τὸν Ἰὼβ ἐκμιμήσηται, καὶ πρὸς αὐτὸν ἐρεῖ Θεός.χήραν ἔῤῥηξε, τὴν ταύτης εφήμερον βιοτήν διαρπά- σασα. Τί πράττεις, ἢ ἄπληστον καὶ ἀχάριστον γύ- ναιον; γῆν τε καὶ θάλασσαν δωροφοροῦσαν ἔχουσα, χήρας ἀπόρου κατατρέχεις τοῦ πενιχρού κτήματος, ἧς σε δίκαιον ἦν ἀνταλλάξασθαι βίον; λόγῳ δὲ βε- βαιοῦσα τὸν νόμον, ἔργῳ τοῦτον δρᾷς ἀποκήρυκτον; οὐκ ἠδέσθης τὸν πατέρα τῶν ὀρφανῶν καὶ κριτὴν τῶν χηρῶν ; ἀλλ᾽ ἤκουσεν ὄντως ὁ τοῖς θείοις λόγοις ἀεὶ τρεφόμενος τῆς θεοπνεύστου ρήσεως. Κρίνατε ὀρφανὸν, καὶ δικαιώσατε χήραν· καὶ Ἠλίαν ἔχων τοῦ ζήλου ποδηγὸν τὸν πυρίπνοον, Ἰωάννου μιμεῖται τὴν παρρησίαν, οὐκ ἔξεστί σοι λέγων ἔχειν τὴν ἀμ- πελῶνα τῆς ἀδελφῆς σου. Οἴει γὰρ τὴν φύσιν ἐκδε- - σηκέναι, εἰ καὶ τὴν ἀξίαν ὑπερέβης τῷ τυραννικῷ ἀξιώματι; Αρχὴ γὰρ νόμῳ τυπουμένη βασιλεία καθίσταται, παρανομίᾳ δὲ στοιχειουμένη, τυραννίς " οὐκ ἀδίκως κατονομάζεται. Οὐκ ἀνέγνως Ιεζαβέλ τὸ δραματούργημα; τί τουτονὶ τὸν θεῖον εἰσέρχῃ σηκόν ; ἄπαγε πόρρω τῶν θείων ἀνακτόρων. Λουτήρ ὑπάρχει ὁ θεῖος ναός, ἀποῤῥίπτων τὰ ἁμαρτήματα. Οὐ τελώνης τὸν Ἰησοῦν ἐφέστιον εἰσδεξάμενος καλῶς διεσκόρπισεν, ἃ κακῶς ἐτελώνησε ; καὶ σὺ θύγατερ (έτι γάρ σε μέλος οὖσαν, εἰ καὶ δύσχρηστον (75) περι ἐδω ἐλπίδι τῆς σωτηρίας, σωτηρία δὲ μετανοίας δίχα, τῶν ἀνυπάρκτων καθέστηκεν), ἀπόδος καλῶς, ἃ και πῶς διήρπασας. ιεʹ. Ταῦτα λέγων, οὐκ ἔπειθεν. Ἔβυσε γὰρ τὴν ἀκοὴν ὡσεὶ ἀσπὶς, οὐκ ἐπαίουσα τοῦ φιλοθέως καὶ σοφῶς φαρμακεύοντος. Ἐπεὶ δὲ τὸ πάθος ἑώρα πάμ- παν ἀνίατον, ἐξωθεῖ τοῦ ἱεροῦ θαλάμου τὴν ἔνδυμα γάμου μὴ ἔχουσαν. Εἶτα τί; ἡ Ιεζαβέλ πάλιν τοῦ προφήτου κατεξανίσταται, καὶ φεύγει μὲν οὐδαμῶς ὁ κήρυξ τῆς ἀληθείας, οὐδὲ φρουρά παραδίδοται, οἷα φωνὴ βοῶντος, ἀλλ᾽ ὑπερορίαν καταδικάζεται. Ο τοῦ ἀτόπου φρονήματος! πάλιν τὸ τοῦ όφεως θέλγητρον τῆς Ἐκκλησίας τὸν τοῦ Θεοῦ ἄνθρωπον ἐξορίζειν ἐπείγεται, καὶ τῆς ἐφέσεως οὐ διήμαρτε. Μικρὸν ὅσον τοῦ θείου μακροθύμως ἐπινυστάξαντος βλέμματος, τοῦ βασιλικοῦ ἐξορίζεται άστεος, μᾶλλον δὲ προμη Θεία Θεοῦ τοῦ θριαμβεύσαντος τῶν αὐτοῦ φίλων θε ραπευτῶν τὸ ἀῤῥενωπον φρόνημα, καὶ πᾶσαν (76) Θεοῦ οἷα Θεοῦ ὢν ἐν αὐτῷ, καὶ σὺν αὐτῷ περιῄει, σὺν Ἀβραὰμ πρὸς ἀλλοδαπήν καλούμενος, σὺν Μωϋσῇ τῶν βασιλείων φυγαδευόμενος, σὺν Ηλία πρὸς τὸ ἄντρον Χωρὴν ἀποτρέχων, σὺν Ἰησοῦ τῷ Θεῷ φεύ γων εἰς Αἴγυπτον, ὡς ἂν ἐν τοῖς ἄθλοις ἡ ἀνδρεία γνωσθείη, καὶ κατάλληλα τὰ ἔπαθλα δρέψοιτο. Ὡς ἂν τρόπον τινὰ τὸν Ἰὼβ ἐκμιμήσηται, καὶ πρὸς αὐτὸν ἐρεῖ Θεό; Η οίει με άλλως κεχρηματικέναι σοι, ἢ Ένα δίκαιος ἀναφανῇς; ὡς ἂν καὶ ἄλλοις κηρύξῃ τὸ Εὐαγγέλιον. ις'. Εἰ δὲ καὶ τινες ἕτεροι τῆς παρανόμου ταύτης ὑπερορίας συλλήπτορες γεγόνασι, σιγῇ τιμῶμεν αι- δοῦ τῶν Πατέρων, ὡς ἂν μὴ τοῦ Χὰμ ἀπενεγκώμεθα ** • LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. A cala, pretiosissima scilicet illa margarita, pauperem viduam conversa diffregit, in quotidianum victum ejus invadendo. Quid agis, o insatiabilis ingrataque mulier ? tu cuf terra et mare munera afferunt, in egentis viduæ pauperculam possessionem irruis, cu- jus vitam ipsa redimere debueras ? quæ verbis te- nns legem firmas, hanc actione tua irritam facts? annon reveritus es patrem orphanorum, judicemque viduarum ? Plane qui verbo Dei alitur, prolatanu a Deo vocem hanc audivit : Judicate pupillum, et viduam justificate ". Qui igne spirantem Eliam zeli ducem habet, hic Joannis libertatem aemulatur. Nou licet tibi, inquit, sororis tuæ vineam occupare. Videris tibi natura termninos excessisse, quia tyrannico apparatu dignitatem ejus exsuperasti. Nam princi- palus, qui lege formatur, imperium est: qui vero injustitia instituitur, is non immerito tyrannis apele letur. Annon quæ circa Jezabelem gesta sunt, le- gistt? Curnam divinum istud delubrum ingrederis ? Esto procul a sacris istis ædibus. Dei templuin pelvis es, quo peccata eluuntur. Nonne publicanus, qui Jesum hospitio suscepit, rite dispersit quæ telo- nio male lucratus erat? Tu vero, filia (nam te, quia membrum es, quanlibet inutile et norium, foveo, dum spes adest salutis : salutem vero absque pœ- nitentia obtineri impossibile est), redde bene, quae male rapuisti. B siquidem tanquam aspis aures obturaverat, ne C religiosi sapientisque incantatoris vocem exaudiret, Psal. LIVII, 6. Psal. Lxxxi, 3. PATROL. GR. XCVI. D Job XL, 8. Quamobrem, cum sanari morbum non posse per- spiceret, sacro eam thalamo pellit, quæ nuptialem vestein non haberet. Deinde vero quid? Jezabel ite- runi contra prophetam insurgit. Ast nequaquan) fugit veritatis præco, neque custodiæ mancipatur veluti vox clamantis ; sed multatur exsilio. O male sanum consilium denuo serpentis mulcedo Eccle- sia pellere hominem Dei conatur. Nec optatis ex- cidit. Dei tantillum velut dormitante patienter oculo, regia civitate exsulare vir sanctus cogitur; imo Dei providente numine, ut virilis dilectorum sibi servo- rum animi triumphum exhiberet, omnemque Dei ut qui Dei esset, ceu in quo, et quicum adesset Deus, cum Abraham circuibat ad extraneam regionem vo- catus : regiis adibus cum Moyse expulsus, cum Elia in antrum Horeb excurrens, cum Deo Jesu in Ægy- plum fugiens, ut in certaminibus fortitudo ejus comperta fieret, carperetque merita præmia: ut, inquam, Jobuin modo quodam imitaretur, ceu Deus bis ipsum verbis compellaret: Non putas me alia de causa tibi respondisse, nisi ut justus appareas Quinimo, ut aliis etiam prædicares Evangelium. injusto buicce exsilio suffragati sint: at silentio rem transigere libet, propter honorem Patrum, ne 15. Hæc autem cum diceret, nihil suadebat. Illa (75) Lege περιέχω. 16. Tametsi vero quidam etiam ex præsulibus alii (76) Hic deest aliquid.
Ἢ οἴει με ἄλλως κεχρηματικέναι σοι, ἢ ἵνα δίκαιος ἀναφανῇς, ὡς ἂν καὶ ἄλλοις κηρύξῃ τὸ Εὐαγγέλιον. ι. Εἰ δὲ καί τινες ἕτεροι τῆς παρανόμου ταύτης ὑπερορίας συλλήπτορες γεγόνασι, σιγῇ τιμῶμεν αἰδοῖ τῶν Πατέρων, ὡς ἂν μὴ τοῦ Χὰμ ἀπενεγκώμεθα πρόστιμον, τοῖς Πατράσιν ἐπιτωθάζοντες. Πολύτροπος γὰρ ἡ περὶ τούτου διήγησις, τῶν μὲν ἐπισκόπων ἐπιχεόντων τὸ ἄτοπον, τῶν δὲ τουτὶ πάντῃ ἀπαναινομένων, καὶ τῆς βασιλίδος καταψηφιζομένων, ἀπειλούσης τὴν τῶν ἑλληνικῶν τημένων ἀνακαίνισιν, ἤδη καθαιρεθέντων ἄρτι, εἴ γε μὴ σύμψηφοι πρὸς τὴν θείου ἀνδρὸς γένοιντο δίωξιν. Καὶ νικάτω τὸ εὔφημον· οὐκ ἀγαθὸν γὰρ Πατέρας συγκρίνειν, ὡς ἂν μὴ τούτων ὑφ’ ἑαυτῶν κριταὶ κατασταίημεν. ιζ. Εἴτε οὖν οὕτως, εἴτε ἐκείνως, ἀφαιρεῖται τῆς Ἐκκλησίας ὁ πρόεδρος, ἡ κεφαλή τε τοῦ σώματος, καὶ χηρεύει τὸ ποίμνιον τοῦ καλοῦ ποιμένος τοῦ χριστομιμήτως ἀεὶ τὴν ψυχὴν τιθέντος τὴν ἑαυτοῦ ὑπὲρ τῶν προβάτων. Καὶ ἐπόθει ἡ Ἐκκλησία τὸν κήρυκα, τὸν νομέα, τὰ πρόβατα, καὶ τὴν σύριγγα· οἱ τοῦ Χριστοῦ ὑπερασπισταὶ τὸν ταξίαρχον, καὶ τὴν σάλπιγγα κατ’ ἐχθρῶν νοητῶν ταράττουσαν, τὸν προασπιστὴν αἱ χῆραι·χήραν ἔῤῥηξε, τὴν ταύτης εφήμερον βιοτήν διαρπά- σασα. Τί πράττεις, ἢ ἄπληστον καὶ ἀχάριστον γύ- ναιον; γῆν τε καὶ θάλασσαν δωροφοροῦσαν ἔχουσα, χήρας ἀπόρου κατατρέχεις τοῦ πενιχρού κτήματος, ἧς σε δίκαιον ἦν ἀνταλλάξασθαι βίον; λόγῳ δὲ βε- βαιοῦσα τὸν νόμον, ἔργῳ τοῦτον δρᾷς ἀποκήρυκτον; οὐκ ἠδέσθης τὸν πατέρα τῶν ὀρφανῶν καὶ κριτὴν τῶν χηρῶν ; ἀλλ᾽ ἤκουσεν ὄντως ὁ τοῖς θείοις λόγοις ἀεὶ τρεφόμενος τῆς θεοπνεύστου ρήσεως. Κρίνατε ὀρφανὸν, καὶ δικαιώσατε χήραν· καὶ Ἠλίαν ἔχων τοῦ ζήλου ποδηγὸν τὸν πυρίπνοον, Ἰωάννου μιμεῖται τὴν παρρησίαν, οὐκ ἔξεστί σοι λέγων ἔχειν τὴν ἀμ- πελῶνα τῆς ἀδελφῆς σου. Οἴει γὰρ τὴν φύσιν ἐκδε- - σηκέναι, εἰ καὶ τὴν ἀξίαν ὑπερέβης τῷ τυραννικῷ ἀξιώματι; Αρχὴ γὰρ νόμῳ τυπουμένη βασιλεία καθίσταται, παρανομίᾳ δὲ στοιχειουμένη, τυραννίς " οὐκ ἀδίκως κατονομάζεται. Οὐκ ἀνέγνως Ιεζαβέλ τὸ δραματούργημα; τί τουτονὶ τὸν θεῖον εἰσέρχῃ σηκόν ; ἄπαγε πόρρω τῶν θείων ἀνακτόρων. Λουτήρ ὑπάρχει ὁ θεῖος ναός, ἀποῤῥίπτων τὰ ἁμαρτήματα. Οὐ τελώνης τὸν Ἰησοῦν ἐφέστιον εἰσδεξάμενος καλῶς διεσκόρπισεν, ἃ κακῶς ἐτελώνησε ; καὶ σὺ θύγατερ (έτι γάρ σε μέλος οὖσαν, εἰ καὶ δύσχρηστον (75) περι ἐδω ἐλπίδι τῆς σωτηρίας, σωτηρία δὲ μετανοίας δίχα, τῶν ἀνυπάρκτων καθέστηκεν), ἀπόδος καλῶς, ἃ και πῶς διήρπασας. ιεʹ. Ταῦτα λέγων, οὐκ ἔπειθεν. Ἔβυσε γὰρ τὴν ἀκοὴν ὡσεὶ ἀσπὶς, οὐκ ἐπαίουσα τοῦ φιλοθέως καὶ σοφῶς φαρμακεύοντος. Ἐπεὶ δὲ τὸ πάθος ἑώρα πάμ- παν ἀνίατον, ἐξωθεῖ τοῦ ἱεροῦ θαλάμου τὴν ἔνδυμα γάμου μὴ ἔχουσαν. Εἶτα τί; ἡ Ιεζαβέλ πάλιν τοῦ προφήτου κατεξανίσταται, καὶ φεύγει μὲν οὐδαμῶς ὁ κήρυξ τῆς ἀληθείας, οὐδὲ φρουρά παραδίδοται, οἷα φωνὴ βοῶντος, ἀλλ᾽ ὑπερορίαν καταδικάζεται. Ο τοῦ ἀτόπου φρονήματος! πάλιν τὸ τοῦ όφεως θέλγητρον τῆς Ἐκκλησίας τὸν τοῦ Θεοῦ ἄνθρωπον ἐξορίζειν ἐπείγεται, καὶ τῆς ἐφέσεως οὐ διήμαρτε. Μικρὸν ὅσον τοῦ θείου μακροθύμως ἐπινυστάξαντος βλέμματος, τοῦ βασιλικοῦ ἐξορίζεται άστεος, μᾶλλον δὲ προμη Θεία Θεοῦ τοῦ θριαμβεύσαντος τῶν αὐτοῦ φίλων θε ραπευτῶν τὸ ἀῤῥενωπον φρόνημα, καὶ πᾶσαν (76) Θεοῦ οἷα Θεοῦ ὢν ἐν αὐτῷ, καὶ σὺν αὐτῷ περιῄει, σὺν Ἀβραὰμ πρὸς ἀλλοδαπήν καλούμενος, σὺν Μωϋσῇ τῶν βασιλείων φυγαδευόμενος, σὺν Ηλία πρὸς τὸ ἄντρον Χωρὴν ἀποτρέχων, σὺν Ἰησοῦ τῷ Θεῷ φεύ γων εἰς Αἴγυπτον, ὡς ἂν ἐν τοῖς ἄθλοις ἡ ἀνδρεία γνωσθείη, καὶ κατάλληλα τὰ ἔπαθλα δρέψοιτο. Ὡς ἂν τρόπον τινὰ τὸν Ἰὼβ ἐκμιμήσηται, καὶ πρὸς αὐτὸν ἐρεῖ Θεό; Η οίει με άλλως κεχρηματικέναι σοι, ἢ Ένα δίκαιος ἀναφανῇς; ὡς ἂν καὶ ἄλλοις κηρύξῃ τὸ Εὐαγγέλιον. ις'. Εἰ δὲ καὶ τινες ἕτεροι τῆς παρανόμου ταύτης ὑπερορίας συλλήπτορες γεγόνασι, σιγῇ τιμῶμεν αι- δοῦ τῶν Πατέρων, ὡς ἂν μὴ τοῦ Χὰμ ἀπενεγκώμεθα ** • LAUDATIO S. JOAN. CHRYSOSTOMI. A cala, pretiosissima scilicet illa margarita, pauperem viduam conversa diffregit, in quotidianum victum ejus invadendo. Quid agis, o insatiabilis ingrataque mulier ? tu cuf terra et mare munera afferunt, in egentis viduæ pauperculam possessionem irruis, cu- jus vitam ipsa redimere debueras ? quæ verbis te- nns legem firmas, hanc actione tua irritam facts? annon reveritus es patrem orphanorum, judicemque viduarum ? Plane qui verbo Dei alitur, prolatanu a Deo vocem hanc audivit : Judicate pupillum, et viduam justificate ". Qui igne spirantem Eliam zeli ducem habet, hic Joannis libertatem aemulatur. Nou licet tibi, inquit, sororis tuæ vineam occupare. Videris tibi natura termninos excessisse, quia tyrannico apparatu dignitatem ejus exsuperasti. Nam princi- palus, qui lege formatur, imperium est: qui vero injustitia instituitur, is non immerito tyrannis apele letur. Annon quæ circa Jezabelem gesta sunt, le- gistt? Curnam divinum istud delubrum ingrederis ? Esto procul a sacris istis ædibus. Dei templuin pelvis es, quo peccata eluuntur. Nonne publicanus, qui Jesum hospitio suscepit, rite dispersit quæ telo- nio male lucratus erat? Tu vero, filia (nam te, quia membrum es, quanlibet inutile et norium, foveo, dum spes adest salutis : salutem vero absque pœ- nitentia obtineri impossibile est), redde bene, quae male rapuisti. B siquidem tanquam aspis aures obturaverat, ne C religiosi sapientisque incantatoris vocem exaudiret, Psal. LIVII, 6. Psal. Lxxxi, 3. PATROL. GR. XCVI. D Job XL, 8. Quamobrem, cum sanari morbum non posse per- spiceret, sacro eam thalamo pellit, quæ nuptialem vestein non haberet. Deinde vero quid? Jezabel ite- runi contra prophetam insurgit. Ast nequaquan) fugit veritatis præco, neque custodiæ mancipatur veluti vox clamantis ; sed multatur exsilio. O male sanum consilium denuo serpentis mulcedo Eccle- sia pellere hominem Dei conatur. Nec optatis ex- cidit. Dei tantillum velut dormitante patienter oculo, regia civitate exsulare vir sanctus cogitur; imo Dei providente numine, ut virilis dilectorum sibi servo- rum animi triumphum exhiberet, omnemque Dei ut qui Dei esset, ceu in quo, et quicum adesset Deus, cum Abraham circuibat ad extraneam regionem vo- catus : regiis adibus cum Moyse expulsus, cum Elia in antrum Horeb excurrens, cum Deo Jesu in Ægy- plum fugiens, ut in certaminibus fortitudo ejus comperta fieret, carperetque merita præmia: ut, inquam, Jobuin modo quodam imitaretur, ceu Deus bis ipsum verbis compellaret: Non putas me alia de causa tibi respondisse, nisi ut justus appareas Quinimo, ut aliis etiam prædicares Evangelium. injusto buicce exsilio suffragati sint: at silentio rem transigere libet, propter honorem Patrum, ne 15. Hæc autem cum diceret, nihil suadebat. Illa (75) Lege περιέχω. 16. Tametsi vero quidam etiam ex præsulibus alii (76) Hic deest aliquid.
PG 96:779οἱ ὀρφανοὶ τὸν πατέρα· οἱ νοσοῦντες τὸν κομιστὴν, οἱ ξένοι ξεναγωγόν· ἡ τῶν πόλεων ἁλουργὶς τὸν χρυσὸν τὸν ἀκίβδηλον κοσμοῦντα δι’ ἑαυτοῦ, καὶ ἐπικιρνῶντα τὴν βασιλείαν τῇ ἱερωσύνῃ, καὶ τῇ τοῦ πατρὸς ὥρᾳ χαριτοῦντα τὸ σκῆπτρον, καὶ τὸ διάδημα· αἱ φιλόθεοι ἀκοαὶ τὸν χρυσολόγον καὶ χρυσόστομον. Καὶ εἰ μὴ τολμηρὸν φάναι, συνεξῄει Χριστὸς ὃν ἔφερεν ἔνοιστον. Ὢ πῶς ἀδακρυτὶ τὴν ἀνήκεστον ἐκτραγῳδήσαιμι συμφοράν; οὐδὲ λιθίνη γὰρ καρδία μὴ δακρύειν ἐπὶ ταύτῃ δυνήσεται, ἐπεὶ καὶ λίθος ῥάβδῳ Μωσαϊκῇ ῥαπιζομένη ἐξέχεε νάματα, καὶ καρδία στεῤῥὰ τῷ μεγέθει πληγεῖσα τῆς τραγῳδίας, ποταμηδὸν ἐκχεῖ δακρύων κρουνούς. ιη. Ἀλλ’ ἄφνω τὰ βασίλεια θραύεται, καὶ Φαραὼ πάλιν τὸν θεόπτην ἐπιβοᾷ τὰ πρὸς τὴν τῆς μάστιγος ἄμυναν· ὃ δὴ καὶ γίνεται. Ἅμα γὰρ Ἰωάννης βασιλικῷ παλινοστεῖ προστάγματι, καὶ ἐκόπασεν ἡ θραῦσις. Οὕτως οἶδε Θεὸς τιμᾷν τοὺς ὄντας αὐτοῦ· Ζῶ γὰρ ἐγὼ, λέγει Κύριος, ἀλλ’ ἢ τοὺς δοξάζοντάς με δοξάσω. Πάλιν τοίνυν ἐν εὐθυμίᾳ τὸ Χριστοῦ ποίμνιον.πος γὰρ ἡ περὶ τούτου διήγησις, τῶν μὲν ἐπισκό των επιχεόντων τὸ ἄτοπον, τῶν δὲ τουτὶ πάντῃ ἀπαναινομένων, καὶ τῆς βασιλίδος καταψηφιζομέ- νων, ἀπειλούσης τὴν τῶν ἑλληνικῶν τεμενῶν ἀνα- καίνισιν, ἤδη καθαιρεθέντων ἄρτι, εἴ γε μὴ σύμψη φοι πρὸς τὴν θείου ἀνδρὸς γένοιντο δίωξιν. Καὶ νι- κάτω τὸ εὔφημον· οὐκ ἀγαθὸν γὰρ Πατέρας συγκρί νειν, ὡς ἂν μὴ τούτων ὑφ' ἑαυτῶν κριταὶ κατασταίη- μεν. Α πρόστιμον, τοῖς Πατράσιν ἐπιτωθάζοντες. Πολύτρο Ο Β ιζ'. Εἴτε οὖν οὕτως, εἴτε ἐκείνως, ἀφαιρεῖται τῆς Ἐκκλησίας ὁ πρόεδρος, ή κεφαλή τε τοῦ σώματος, καὶ χηρεύει τὸ ποίμνιον τοῦ καλοῦ ποιμένος τοῦ χρι στομιμήτως ἀεὶ τὴν ψυχὴν τιθέντος τὴν ἑαυτοῦ ὑπὲρ τῶν προβάτων. Καὶ ἐπόθει ἡ Ἐκκλησία τὸν κήρυκα, τὸν νομέα, τὰ πρόβατα, καὶ τὴν σύριγγα· οἱ τοῦ Χριστοῦ ὑπερασπισταὶ τὸν ταξίαρχον, καὶ τὴν σάλ πιγγα κατ' ἐχθρῶν νοητῶν ταράττουσαν, τὸν προς ασπιστὴν αἱ χῆραι· οἱ ὀρφανοὶ τὸν πατέρα· οἱ νο σοῦντες τὸν κομιστήν, οι ξένοι ξεναγωγόν· ἡ τῶν πόλεων ἁλουργὶς τὸν χρυσὸν τὸν ἀκίβδηλον κοσμοῦντα δι' ἑαυτοῦ, καὶ ἐπικιρνῶντα τὴν βασιλείαν τῇ ἱερω σύνῃ, καὶ τῇ τοῦ πατρὸς ὥρᾳ χαριτοῦντα τὸ σκῆ- πτρον, καὶ τὸ διάδημα· αἱ φιλόθεοι ἀκοαὶ τὸν χρυ σολόγον καὶ χρυσόστομον. Καὶ εἰ μὴ τολμηρὸν φάναι, συνεξῄει Χριστὸς ὃν ἔφερεν ἔνοιστον. Ο πῶς ἀδακρυτὶ τὴν ἀνήκεστον ἐκτραγῳδήσαι με συμφοράν ; οὐδὲ λιθίνη γὰρ καρδία μὴ δακρύειν ἐπὶ ταύτῃ δυνήσεται, ἐπεὶ καὶ λίθος ράβδῳ Μωσαϊκῇ ραπιζομένη εξέχεε νά- ματα, καὶ καρδία στερρὰ τῷ μεγέθει πληγείσα τῆς τραγῳδίας, ποταμηδὸν ἐκχεῖ δακρύων κρουνούς. ιη. Αλλ' ἄφνω τὰ βασίλεια θραύεται, καὶ Φαραὼ πάλιν τὸν θεόπτην ἐπιβοᾷ τὰ πρὸς τὴν τῆς μάστιγος ἄμυναν· ὁ δὴ καὶ γίνεται. Αμα γὰρ Ιωάννης βασι- λικῷ παλινοστεί προστάγματι, καὶ ἐκόπασεν ἡ θραῦσις. Οὕτως οἶδε Θεὸς τιμᾷν τοὺς ὄντας αὐτοῦ· Ζῷ γὰρ ἐγώ, λέγει Κύριος, ἀλλ' ἢ τοὺς δοξάζον τάς με δοξάσω. Πάλιν τοίνυν ἐν εὐθυμίᾳ τὸ Χριστοῦ ποίμνιον. Πᾶσι γὰρ ἀποδίδοται ὁ τὰ πάντα πᾶσι για νόμενος, καὶ χαίρει μὲν ἅπαν Χριστοῦ τὸ ὑπήκοον, καὶ πιαίνεται, καὶ αὔξει ἐν ἀγαθῇ γῇ τῆς καρδίας, ὡς σπόρον τοῦ πνεύματος τοὺς Ἰωάννου λόγους δε χόμενος. Ὁ δὲ διάβολος τραυματίζεται, καὶ πάλιν 'Ο τοῦ κήρυκος συνήθως κατεξανίσταται, καὶ ἐξαιτεῖται ὁ ἀδρανὴς τὸν ἀνδρεῖον τῆς Ἐκκλησίας πρόβολον, καταλύειν πειρώμενος, καὶ τὸν πλοῦτον λαφυραγω γεῖν τὴν ἀσύλητον· καὶ λαμβάνει μὲν τὴν ἐξουσίαν τοῦ σώματος, ὡς ποτε τοῦ Ἰὼβ ὁ τούτου μὴ φέρων πρότερον τὸ ἐμβρίμημα. Καὶ πάλιν ὁ δίκαιος αἵρε ται, ὁ νυμφίος τῶν θαλάμων ἐξοστρακίζεται, καὶ τὸν νυμφικὸν ἡ Ἐκκλησία περιαιρείται κόσμον, καὶ τὴν κεφαλὴν περικείρεται, τοῦτον οὐκ ἔχουσα. Πῦρ γὰρ ἐκ τοῦ θρόνου, οἷα σκηπτός θεήλατος τὴν Ἐκκλησίαν δ S. JOANNIS DAMASCENI Clami multae damus obnoxii, illudendo Patribus. Multifarie siquidem narrantur ista; ut nempe epi- scoporum quidem alii nequissimo huic facinori as- sensi sint : alii autem penitus abnuerint : insperatrice condemnata, quamlibet minitaretur geutilium fanorum, quæ pridem eversa erant, in- staurationem, nisi simul omnes concordes fièrent ad virum sanctum episcopatu exagitandum. Vincat itaque, potiusque illud habeatur, quo meliori fanræ consulitur. Haudquaquam enim æquum fuerit Pa- tres inter se committere, ne nos a nobisipsis eorum judices constituamus. ex Ecclesia praesul avellitur, caput ex corpore, grexque viduatur optimo pastore, qui Christum amulandi studio, animam semper suam pro ovibus posuit. Ecclesia concionatoris sui desiderio augeba tur; oves, opilionis et fistula ; Christi satellites, praelecti militiae et tubæ qua spirituales hostes per- cellebantur; protectorem viduæ exoptabant, patrem pupilli, agri sollicitum curatorem, peregrini susce- ptorem, civitatum regina aurum sincerum quo decorabatur ; eum inquam, qui imperium cum sacerdotio miscuerat, sceptrumque et diadema pa- ternæ venustati largiebatur; religiosæ aures, ser- moneni osque aureum. Quinimo, nisi audaciuscule loqui videar una cum illo Christus egressus est, quem in se manentem gestaret. qua ratione siccis oculia acerbissimam hane calamitatem enarravero ? Nequaquam enim cor, quamlibet saxeum Angatur, temperare a lacrymis possit. Nam petra virga Moy sis percussa latices effuderat, atque ex corde, quam- libet duorum sit, si tragica hac narratione verle- ratur, ob immanitatem facinoris largi lacrymarum fontes emittuntur. , Pharao rursus eum qui divino conspectu donatur, clamoribus accersit, ut inflictam plagam compescat : id quod statim evenit. Vix enim Joannes imperato- ris jussu pedem retulerat, cum cessavit treinor. Sic nempe Deus novit eos honorare qui sunt ipsius: Vivo enim ego, ait Dominus, quia illos qui me glo- rificant glorificabo ". Rursum igitur grex Christi jucunditatem recipit. Omnibus siquidem restituitur, qui factus omnibus omnia fuerat, l:elaturque uni- versa plebs Christo subdita, pingnescit, augescit, in optimo pectoris solo, Joannis sermones uti fructum spiritus excipientes. At infligitur diabolo vulnus, iterumque consueto more suo contra præconem ex- surgit : et cum nihil virium habeat, forte validum- que Ecclesia vallum exposcit, ut evertat, et opes raptoribus impervias diripiat. Accipit quidem in corpus illius potestatem, ut quondanı in Job, ille qui prius nec indignationis ejus nutum ferre pote- rat. Horum tollitur justus: sponsus e thalamo ex- truditur : nuptiali ornatu Ecclesia spoliatur; eoque sibi ablato, nudatur capillitio caput. Enimvero ignis Reg. 11, 30. C y 17. Sive itaque hoc, sive alio modo res gesta sit, 18. At vero repentino motu regia quatitur. Nam
Πᾶσι γὰρ ἀποδίδοται ὁ τὰ πάντα πᾶσι γινόμενος, καὶ χαίρει μὲν ἅπαν Χριστοῦ τὸ ὑπήκοον, καὶ πιαίνεται, καὶ αὔξει ἐν ἀγαθῇ γῇ τῆς καρδίας, ὡς σπόρον τοῦ πνεύματος τοὺς Ἰωάννου λόγους δεχόμενος. Ὁ δὲ διάβολος θραυματίζεται, καὶ πάλιν τοῦ κήρυκος συνήθως κατεξανίσταται, καὶ ἐξαιτεῖται ὁ ἀδρανὴς τὸν ἀνδρεῖον τῆς Ἐκκλησίας πρόβολον, καταλύειν πειρώμενος, καὶ τὸν πλοῦτον λαφυραγωγεῖν τὴν ἀσύλητον· καὶ λαμβάνει μὲν τὴν ἐξουσίαν τοῦ σώματος, ὥς ποτε τοῦ Ἰὼβ ὁ τούτου μὴ φέρων πρότερον τὸ ἐμβρίμημα. Καὶ πάλιν ὁ δίκαιος αἴρεται, ὁ νυμφίος τῶν θαλάμων ἐξοστρακίζεται, καὶ τὸν νυμφικὸν ἡ Ἐκκλησία περιαιρεῖται κόσμον, καὶ τὴν κεφαλὴν περικείρεται, τοῦτον οὐκ ἔχουσα. Πῦρ γὰρ ἐκ τοῦ θρόνου, οἷα σκηπτὸς θεήλατος τὴν Ἐκκλησίαν ἅμα καὶ τὴν σύγκλητον κατανέμεται. Καὶ πάλιν οἰμωγαί τε καὶ δάκρυα, συνεκδημεῖν πλήθους ἢ ἐνδημεῖν ἐφιεμένου, καὶ ἦν αὐτοῖς ὁ θάνατος αἱρετώτερος τῆς Ἰωάννου στερήσεως. Ἀλλὰ φευκτῶν κακῶν Θεοῦ παραχωροῦντος ἐπικρατούντων, οἷς ἐπίσταται, κρίμασιν. ιθ. Οὕτω γὰρ πάλιν ἀμείβων, ἐξ ἄστεος ἐκ χώρας εἰς χώραν μεθιστάμενος, ὃν ἐπόθει διώξας κατέλαβε·πος γὰρ ἡ περὶ τούτου διήγησις, τῶν μὲν ἐπισκό των επιχεόντων τὸ ἄτοπον, τῶν δὲ τουτὶ πάντῃ ἀπαναινομένων, καὶ τῆς βασιλίδος καταψηφιζομέ- νων, ἀπειλούσης τὴν τῶν ἑλληνικῶν τεμενῶν ἀνα- καίνισιν, ἤδη καθαιρεθέντων ἄρτι, εἴ γε μὴ σύμψη φοι πρὸς τὴν θείου ἀνδρὸς γένοιντο δίωξιν. Καὶ νι- κάτω τὸ εὔφημον· οὐκ ἀγαθὸν γὰρ Πατέρας συγκρί νειν, ὡς ἂν μὴ τούτων ὑφ' ἑαυτῶν κριταὶ κατασταίη- μεν. Α πρόστιμον, τοῖς Πατράσιν ἐπιτωθάζοντες. Πολύτρο Ο Β ιζ'. Εἴτε οὖν οὕτως, εἴτε ἐκείνως, ἀφαιρεῖται τῆς Ἐκκλησίας ὁ πρόεδρος, ή κεφαλή τε τοῦ σώματος, καὶ χηρεύει τὸ ποίμνιον τοῦ καλοῦ ποιμένος τοῦ χρι στομιμήτως ἀεὶ τὴν ψυχὴν τιθέντος τὴν ἑαυτοῦ ὑπὲρ τῶν προβάτων. Καὶ ἐπόθει ἡ Ἐκκλησία τὸν κήρυκα, τὸν νομέα, τὰ πρόβατα, καὶ τὴν σύριγγα· οἱ τοῦ Χριστοῦ ὑπερασπισταὶ τὸν ταξίαρχον, καὶ τὴν σάλ πιγγα κατ' ἐχθρῶν νοητῶν ταράττουσαν, τὸν προς ασπιστὴν αἱ χῆραι· οἱ ὀρφανοὶ τὸν πατέρα· οἱ νο σοῦντες τὸν κομιστήν, οι ξένοι ξεναγωγόν· ἡ τῶν πόλεων ἁλουργὶς τὸν χρυσὸν τὸν ἀκίβδηλον κοσμοῦντα δι' ἑαυτοῦ, καὶ ἐπικιρνῶντα τὴν βασιλείαν τῇ ἱερω σύνῃ, καὶ τῇ τοῦ πατρὸς ὥρᾳ χαριτοῦντα τὸ σκῆ- πτρον, καὶ τὸ διάδημα· αἱ φιλόθεοι ἀκοαὶ τὸν χρυ σολόγον καὶ χρυσόστομον. Καὶ εἰ μὴ τολμηρὸν φάναι, συνεξῄει Χριστὸς ὃν ἔφερεν ἔνοιστον. Ο πῶς ἀδακρυτὶ τὴν ἀνήκεστον ἐκτραγῳδήσαι με συμφοράν ; οὐδὲ λιθίνη γὰρ καρδία μὴ δακρύειν ἐπὶ ταύτῃ δυνήσεται, ἐπεὶ καὶ λίθος ράβδῳ Μωσαϊκῇ ραπιζομένη εξέχεε νά- ματα, καὶ καρδία στερρὰ τῷ μεγέθει πληγείσα τῆς τραγῳδίας, ποταμηδὸν ἐκχεῖ δακρύων κρουνούς. ιη. Αλλ' ἄφνω τὰ βασίλεια θραύεται, καὶ Φαραὼ πάλιν τὸν θεόπτην ἐπιβοᾷ τὰ πρὸς τὴν τῆς μάστιγος ἄμυναν· ὁ δὴ καὶ γίνεται. Αμα γὰρ Ιωάννης βασι- λικῷ παλινοστεί προστάγματι, καὶ ἐκόπασεν ἡ θραῦσις. Οὕτως οἶδε Θεὸς τιμᾷν τοὺς ὄντας αὐτοῦ· Ζῷ γὰρ ἐγώ, λέγει Κύριος, ἀλλ' ἢ τοὺς δοξάζον τάς με δοξάσω. Πάλιν τοίνυν ἐν εὐθυμίᾳ τὸ Χριστοῦ ποίμνιον. Πᾶσι γὰρ ἀποδίδοται ὁ τὰ πάντα πᾶσι για νόμενος, καὶ χαίρει μὲν ἅπαν Χριστοῦ τὸ ὑπήκοον, καὶ πιαίνεται, καὶ αὔξει ἐν ἀγαθῇ γῇ τῆς καρδίας, ὡς σπόρον τοῦ πνεύματος τοὺς Ἰωάννου λόγους δε χόμενος. Ὁ δὲ διάβολος τραυματίζεται, καὶ πάλιν 'Ο τοῦ κήρυκος συνήθως κατεξανίσταται, καὶ ἐξαιτεῖται ὁ ἀδρανὴς τὸν ἀνδρεῖον τῆς Ἐκκλησίας πρόβολον, καταλύειν πειρώμενος, καὶ τὸν πλοῦτον λαφυραγω γεῖν τὴν ἀσύλητον· καὶ λαμβάνει μὲν τὴν ἐξουσίαν τοῦ σώματος, ὡς ποτε τοῦ Ἰὼβ ὁ τούτου μὴ φέρων πρότερον τὸ ἐμβρίμημα. Καὶ πάλιν ὁ δίκαιος αἵρε ται, ὁ νυμφίος τῶν θαλάμων ἐξοστρακίζεται, καὶ τὸν νυμφικὸν ἡ Ἐκκλησία περιαιρείται κόσμον, καὶ τὴν κεφαλὴν περικείρεται, τοῦτον οὐκ ἔχουσα. Πῦρ γὰρ ἐκ τοῦ θρόνου, οἷα σκηπτός θεήλατος τὴν Ἐκκλησίαν δ S. JOANNIS DAMASCENI Clami multae damus obnoxii, illudendo Patribus. Multifarie siquidem narrantur ista; ut nempe epi- scoporum quidem alii nequissimo huic facinori as- sensi sint : alii autem penitus abnuerint : insperatrice condemnata, quamlibet minitaretur geutilium fanorum, quæ pridem eversa erant, in- staurationem, nisi simul omnes concordes fièrent ad virum sanctum episcopatu exagitandum. Vincat itaque, potiusque illud habeatur, quo meliori fanræ consulitur. Haudquaquam enim æquum fuerit Pa- tres inter se committere, ne nos a nobisipsis eorum judices constituamus. ex Ecclesia praesul avellitur, caput ex corpore, grexque viduatur optimo pastore, qui Christum amulandi studio, animam semper suam pro ovibus posuit. Ecclesia concionatoris sui desiderio augeba tur; oves, opilionis et fistula ; Christi satellites, praelecti militiae et tubæ qua spirituales hostes per- cellebantur; protectorem viduæ exoptabant, patrem pupilli, agri sollicitum curatorem, peregrini susce- ptorem, civitatum regina aurum sincerum quo decorabatur ; eum inquam, qui imperium cum sacerdotio miscuerat, sceptrumque et diadema pa- ternæ venustati largiebatur; religiosæ aures, ser- moneni osque aureum. Quinimo, nisi audaciuscule loqui videar una cum illo Christus egressus est, quem in se manentem gestaret. qua ratione siccis oculia acerbissimam hane calamitatem enarravero ? Nequaquam enim cor, quamlibet saxeum Angatur, temperare a lacrymis possit. Nam petra virga Moy sis percussa latices effuderat, atque ex corde, quam- libet duorum sit, si tragica hac narratione verle- ratur, ob immanitatem facinoris largi lacrymarum fontes emittuntur. , Pharao rursus eum qui divino conspectu donatur, clamoribus accersit, ut inflictam plagam compescat : id quod statim evenit. Vix enim Joannes imperato- ris jussu pedem retulerat, cum cessavit treinor. Sic nempe Deus novit eos honorare qui sunt ipsius: Vivo enim ego, ait Dominus, quia illos qui me glo- rificant glorificabo ". Rursum igitur grex Christi jucunditatem recipit. Omnibus siquidem restituitur, qui factus omnibus omnia fuerat, l:elaturque uni- versa plebs Christo subdita, pingnescit, augescit, in optimo pectoris solo, Joannis sermones uti fructum spiritus excipientes. At infligitur diabolo vulnus, iterumque consueto more suo contra præconem ex- surgit : et cum nihil virium habeat, forte validum- que Ecclesia vallum exposcit, ut evertat, et opes raptoribus impervias diripiat. Accipit quidem in corpus illius potestatem, ut quondanı in Job, ille qui prius nec indignationis ejus nutum ferre pote- rat. Horum tollitur justus: sponsus e thalamo ex- truditur : nuptiali ornatu Ecclesia spoliatur; eoque sibi ablato, nudatur capillitio caput. Enimvero ignis Reg. 11, 30. C y 17. Sive itaque hoc, sive alio modo res gesta sit, 18. At vero repentino motu regia quatitur. Nam
τὸ ζῇν χρηστὸν λογισάμενος, καὶ κέρδος τὸν θάνατον, τὸν ἀγῶνα τὸν καλὸν ἀγωνισάμενος, τὴν πίστιν τηρήσας, καὶ τὸν δρόμον τελέσας, καὶ κομισάμενος τῶν ἄθλων τὰ ἔπαθλα, τῆς δικαιοσύνης τὸν στέφανον. Ἀλλ’ οὐκ εἴασε καὶ θανὼν τὴν νύμφην τὴν ἑαυτοῦ ὁ φιλούμενος, φιλόνυμφος, καὶ φιλότεκνος, οὔτε μὴν τοὺς παῖδας τοὺς ἑαυτοῦ τῆς οἰκείας ἐστερημένους χάριτος, ἀλλὰ θείᾳ Προνοίᾳ καὶ κρίσει καταλλήλως πρὸς τὰ βασίλεια φέρεται, τὸ μὲν σῶμα πρὸς τὰ ὁρώμενα, τὸ δὲ πνεῦμα πρὸς τὰ ἀθέατα· καὶ κήρυξ τῶν θείων λογίων διαμένει, μέχρις Χριστὸς αὖθις παραγενήσεται, μεθ’ οὗ δοξασθήσεται, τῆς αὐτοῦ κατατρυφῶν χαρᾶς τε καὶ ὡραιότητος. Ταῦτά μοι, ὦ Πάτερ Πατέρων, πρός σε τὰ ψελλίσματα· ἀλλ’ ἐποπτεύοις ἡμᾶς τοὺς ὁμωνύμους, καὶ ἀντιδοίης τῆς πρὸς τὸν Κτίστην οἰκείωσιν, ὅς ἐστι Χριστὸς, εὐφροσύνη αἰώνιος· ᾧ ἡ δόξα, καὶ τὸ κράτος, πάντοτε, νῦν, καὶ ἀεὶ, καὶ εἰς τοὺς ἀτελευτήτους αἰῶνας τῶν αἰώνων. Ἀμήν.πος γὰρ ἡ περὶ τούτου διήγησις, τῶν μὲν ἐπισκό των επιχεόντων τὸ ἄτοπον, τῶν δὲ τουτὶ πάντῃ ἀπαναινομένων, καὶ τῆς βασιλίδος καταψηφιζομέ- νων, ἀπειλούσης τὴν τῶν ἑλληνικῶν τεμενῶν ἀνα- καίνισιν, ἤδη καθαιρεθέντων ἄρτι, εἴ γε μὴ σύμψη φοι πρὸς τὴν θείου ἀνδρὸς γένοιντο δίωξιν. Καὶ νι- κάτω τὸ εὔφημον· οὐκ ἀγαθὸν γὰρ Πατέρας συγκρί νειν, ὡς ἂν μὴ τούτων ὑφ' ἑαυτῶν κριταὶ κατασταίη- μεν. Α πρόστιμον, τοῖς Πατράσιν ἐπιτωθάζοντες. Πολύτρο Ο Β ιζ'. Εἴτε οὖν οὕτως, εἴτε ἐκείνως, ἀφαιρεῖται τῆς Ἐκκλησίας ὁ πρόεδρος, ή κεφαλή τε τοῦ σώματος, καὶ χηρεύει τὸ ποίμνιον τοῦ καλοῦ ποιμένος τοῦ χρι στομιμήτως ἀεὶ τὴν ψυχὴν τιθέντος τὴν ἑαυτοῦ ὑπὲρ τῶν προβάτων. Καὶ ἐπόθει ἡ Ἐκκλησία τὸν κήρυκα, τὸν νομέα, τὰ πρόβατα, καὶ τὴν σύριγγα· οἱ τοῦ Χριστοῦ ὑπερασπισταὶ τὸν ταξίαρχον, καὶ τὴν σάλ πιγγα κατ' ἐχθρῶν νοητῶν ταράττουσαν, τὸν προς ασπιστὴν αἱ χῆραι· οἱ ὀρφανοὶ τὸν πατέρα· οἱ νο σοῦντες τὸν κομιστήν, οι ξένοι ξεναγωγόν· ἡ τῶν πόλεων ἁλουργὶς τὸν χρυσὸν τὸν ἀκίβδηλον κοσμοῦντα δι' ἑαυτοῦ, καὶ ἐπικιρνῶντα τὴν βασιλείαν τῇ ἱερω σύνῃ, καὶ τῇ τοῦ πατρὸς ὥρᾳ χαριτοῦντα τὸ σκῆ- πτρον, καὶ τὸ διάδημα· αἱ φιλόθεοι ἀκοαὶ τὸν χρυ σολόγον καὶ χρυσόστομον. Καὶ εἰ μὴ τολμηρὸν φάναι, συνεξῄει Χριστὸς ὃν ἔφερεν ἔνοιστον. Ο πῶς ἀδακρυτὶ τὴν ἀνήκεστον ἐκτραγῳδήσαι με συμφοράν ; οὐδὲ λιθίνη γὰρ καρδία μὴ δακρύειν ἐπὶ ταύτῃ δυνήσεται, ἐπεὶ καὶ λίθος ράβδῳ Μωσαϊκῇ ραπιζομένη εξέχεε νά- ματα, καὶ καρδία στερρὰ τῷ μεγέθει πληγείσα τῆς τραγῳδίας, ποταμηδὸν ἐκχεῖ δακρύων κρουνούς. ιη. Αλλ' ἄφνω τὰ βασίλεια θραύεται, καὶ Φαραὼ πάλιν τὸν θεόπτην ἐπιβοᾷ τὰ πρὸς τὴν τῆς μάστιγος ἄμυναν· ὁ δὴ καὶ γίνεται. Αμα γὰρ Ιωάννης βασι- λικῷ παλινοστεί προστάγματι, καὶ ἐκόπασεν ἡ θραῦσις. Οὕτως οἶδε Θεὸς τιμᾷν τοὺς ὄντας αὐτοῦ· Ζῷ γὰρ ἐγώ, λέγει Κύριος, ἀλλ' ἢ τοὺς δοξάζον τάς με δοξάσω. Πάλιν τοίνυν ἐν εὐθυμίᾳ τὸ Χριστοῦ ποίμνιον. Πᾶσι γὰρ ἀποδίδοται ὁ τὰ πάντα πᾶσι για νόμενος, καὶ χαίρει μὲν ἅπαν Χριστοῦ τὸ ὑπήκοον, καὶ πιαίνεται, καὶ αὔξει ἐν ἀγαθῇ γῇ τῆς καρδίας, ὡς σπόρον τοῦ πνεύματος τοὺς Ἰωάννου λόγους δε χόμενος. Ὁ δὲ διάβολος τραυματίζεται, καὶ πάλιν 'Ο τοῦ κήρυκος συνήθως κατεξανίσταται, καὶ ἐξαιτεῖται ὁ ἀδρανὴς τὸν ἀνδρεῖον τῆς Ἐκκλησίας πρόβολον, καταλύειν πειρώμενος, καὶ τὸν πλοῦτον λαφυραγω γεῖν τὴν ἀσύλητον· καὶ λαμβάνει μὲν τὴν ἐξουσίαν τοῦ σώματος, ὡς ποτε τοῦ Ἰὼβ ὁ τούτου μὴ φέρων πρότερον τὸ ἐμβρίμημα. Καὶ πάλιν ὁ δίκαιος αἵρε ται, ὁ νυμφίος τῶν θαλάμων ἐξοστρακίζεται, καὶ τὸν νυμφικὸν ἡ Ἐκκλησία περιαιρείται κόσμον, καὶ τὴν κεφαλὴν περικείρεται, τοῦτον οὐκ ἔχουσα. Πῦρ γὰρ ἐκ τοῦ θρόνου, οἷα σκηπτός θεήλατος τὴν Ἐκκλησίαν δ S. JOANNIS DAMASCENI Clami multae damus obnoxii, illudendo Patribus. Multifarie siquidem narrantur ista; ut nempe epi- scoporum quidem alii nequissimo huic facinori as- sensi sint : alii autem penitus abnuerint : insperatrice condemnata, quamlibet minitaretur geutilium fanorum, quæ pridem eversa erant, in- staurationem, nisi simul omnes concordes fièrent ad virum sanctum episcopatu exagitandum. Vincat itaque, potiusque illud habeatur, quo meliori fanræ consulitur. Haudquaquam enim æquum fuerit Pa- tres inter se committere, ne nos a nobisipsis eorum judices constituamus. ex Ecclesia praesul avellitur, caput ex corpore, grexque viduatur optimo pastore, qui Christum amulandi studio, animam semper suam pro ovibus posuit. Ecclesia concionatoris sui desiderio augeba tur; oves, opilionis et fistula ; Christi satellites, praelecti militiae et tubæ qua spirituales hostes per- cellebantur; protectorem viduæ exoptabant, patrem pupilli, agri sollicitum curatorem, peregrini susce- ptorem, civitatum regina aurum sincerum quo decorabatur ; eum inquam, qui imperium cum sacerdotio miscuerat, sceptrumque et diadema pa- ternæ venustati largiebatur; religiosæ aures, ser- moneni osque aureum. Quinimo, nisi audaciuscule loqui videar una cum illo Christus egressus est, quem in se manentem gestaret. qua ratione siccis oculia acerbissimam hane calamitatem enarravero ? Nequaquam enim cor, quamlibet saxeum Angatur, temperare a lacrymis possit. Nam petra virga Moy sis percussa latices effuderat, atque ex corde, quam- libet duorum sit, si tragica hac narratione verle- ratur, ob immanitatem facinoris largi lacrymarum fontes emittuntur. , Pharao rursus eum qui divino conspectu donatur, clamoribus accersit, ut inflictam plagam compescat : id quod statim evenit. Vix enim Joannes imperato- ris jussu pedem retulerat, cum cessavit treinor. Sic nempe Deus novit eos honorare qui sunt ipsius: Vivo enim ego, ait Dominus, quia illos qui me glo- rificant glorificabo ". Rursum igitur grex Christi jucunditatem recipit. Omnibus siquidem restituitur, qui factus omnibus omnia fuerat, l:elaturque uni- versa plebs Christo subdita, pingnescit, augescit, in optimo pectoris solo, Joannis sermones uti fructum spiritus excipientes. At infligitur diabolo vulnus, iterumque consueto more suo contra præconem ex- surgit : et cum nihil virium habeat, forte validum- que Ecclesia vallum exposcit, ut evertat, et opes raptoribus impervias diripiat. Accipit quidem in corpus illius potestatem, ut quondanı in Job, ille qui prius nec indignationis ejus nutum ferre pote- rat. Horum tollitur justus: sponsus e thalamo ex- truditur : nuptiali ornatu Ecclesia spoliatur; eoque sibi ablato, nudatur capillitio caput. Enimvero ignis Reg. 11, 30. C y 17. Sive itaque hoc, sive alio modo res gesta sit, 18. At vero repentino motu regia quatitur. Nam