Diplomatic text · TLG-E clean (diplomatic Greek; primary witness) — PG column chips mark the printed columns.
ProemProoemium
Clean text (TLG). Diplomatic Greek text; the machine OCR of the Migne page is kept in the OCR and Page views.
PG 77:.
PG 77:1110Ἀνοηταίνουσι δὲ καὶ οἱ λέγοντες τὸν Υἱὸν ἑτεροφυᾶ καὶ ἀλλότριον τῆς τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς οὐσίας· ἀμήχανον γὰρ τὸν ἐκ Θεοῦ κατὰ φύσιν, κτιστὸν εἶναι καὶ γενητόν· εἰ γὰρ πᾶν ὃ πέφυκε τίκτειν, ὁμοούσιον ἑαυτῷ γεννᾷ, γεγέννηκε δὲ κατὰ ἀλήθειαν τὸν Υἱὸν ὁ Πατὴρ, πάντως που καὶ ὁμοούσιον ἑαυτῷ γεγέννηκεν. ἢ γὰρ οὐκ ἄτοπον ἐξ ἀνθρώπου μὲν οὐχ ἑτεροειδὲς τίκτεσθαι ζῷον, καὶ μὴν ἐκ βοός γε καὶ ἵππου· τίκτει γὰρ ἕκαστον τὸ κατὰ φύσιν ὅμοιον ἑαυτῷ· τὴν δέ γε θείαν καὶ ἀνωτάτω φύσιν, μηδὲ ἐν τούτοις εἶναι νομίζειν ἐν οἷς ἐστιν ἡ κτίσις; οὐκοῦν εἰ κτίσμα τὸ γεννηθὲν, κτιστὸς ἄρα καὶ ὁ τεκών· ἀλλ’ ἔστιν ἀγένητος ὁ Πατὴρ, οὐ γὰρ γέγονε παρά τινος, ἀγένητος ἄρα καὶ ὁ Υἱός· καὶ εἰ χαρακτήρ ἐστι τῆς ὑποστάσεως τοῦ γεγεννηκότος, Θεὸς δὲ κατὰ ἀλήθειάν ἐστιν ὁ τεκὼν, Θεὸς ἄρα καὶ ὁ χαρακτὴρ αὐτοῦ· χαρακτηρίζει γὰρ, Θεὸν μὲν Θεὸς, κτίσιν δὲ κτίσις. ὥσπερ γὰρ εἴ τις βούλοιτο τὴν γενητὴν καὶ πεποιημένην κτίσιν καταδεῖξαί τισιν, οὐ δύναται λέγειν Ὅρα μοι τὴν τῆς θεότητος φύσιν, καὶ ἐκ ταύτης νοήσεις ἐκείνην· ὀφθήσεται γὰρ ἀμαθὴς ὁ τοῦτο λέγων·
σεῖς καὶ ἀκαθάρτους· οὗτοι γὰρ τοιαύτην ἐξάγιστον ζωὴν προτιμήσαντες καὶ ποθήσαντες, ὅσον ἧκεν ἐπ' αὐτοῖς, πόλεις μὲν ἠφάνισαν, τὸν σπερματικὸν τῆς φύσεως λόγον παραφθείροντες καὶ φθειρόμενοι· εὐ- ανδροῦσαν δὲ ῥώμην ἀνδρὸς καὶ ἡλικίαν καὶ τὴν ἀῤ- ῥενοπρεπῆ καὶ γενναίαν ἰσχὺν δεινῶς ἐξανάλωσαν· καὶ ἁπλῶς τὴν σύντονον καὶ σφριγῶσαν ἀκμὴν τῆς νεότητος λυμηνάμενοι φανερῶς, ἀθλίους καὶ κατα- γελάστους ἐποίησαν τοὺς ἁλόντας, οὓς γε φευκτέον προτροπάδην καὶ βδελυκτέον ἐνδίκως, ὡς ψυχοκτά- νους καὶ σωματοφθόρους, καὶ ἐναγεῖς ὄντως καὶ τῆς φύσεως παραχρῶντας· οὐδὲν γὰρ ἀληθῶς μυσαρώτε ρον ἢ ἀκαθαρτώτερον τῶν οὕτω πορνευομένων τε καὶ πορνευόντων. Ειώθασι γὰρ, ὡς ἀληθῶς καὶ ἀκρι- βῶς μεμαθήκαμεν, οὐ μόνον οἱ σπάδοντες, καὶ τὰ μόρια τῆς αἰσχρουργίας ποσῶς ἔχοντες ἀσελγαίνειν Β ἀμέτρως, καὶ ἀκολασταίνειν ἀκορέστως, ἀλλὰ καὶ οἱ τέλεον ἀπόκοποι καὶ ἐκτετμημένοι, καθάπερ οὖν καὶ οἱ ἐκ γεννητῆς ἐστερημένοι τούτων (φεῦ τῆς ἐσχάτης ἀτοπίας καὶ φρενοβλαβείας!), διὰ χειρὸς καὶ δακτύλου φθείρειν τὰς ἀθλίας γυναῖκας, καὶ τὴν ἀνοσιουργίαν οὕτως ἐμμανῶς οἱ ἀνόσιοι κατεργάζεσθαι· καὶ τοῦτο δηλῶν ὁ Σοφὸς ἀριδήλως ἔφη· • Μακάριος εὐνοῦχος ὁ μὴ ἐργασάμενος ἐν χειρὶ ἀνομίαν, καὶ παρθένος ἥτις οὐκ ἔγνω κοίτην ἐν παραπτώματι· ἡ εἰκότως οὖν ἄθηλοι, ἄνανδροι ἄνανδρες], ἀνδρόγυνοι, σιδηροκατάδικοι, καὶ γυναικομανεῖς προσηγορεύθη σαν. ᾿Ακουέτωσαν τοίνυν οἱ καθαροὺς καὶ σώφρονας τούτους ὑποτοπάζοντες μάτην, καὶ μὴ πιστευέτω- σαν τῷ ψεύδει καὶ τῇ κατεσχηματισμένῃ καθαρότητι . καὶ σωφροσύνῃ · ἀπὸ γὰρ ἀκαθάρτου τί καθαρισθή- " σεται, καὶ ἀπὸ ψεύδους τί ἀληθεύσει ; Κ. Τοῦ αὐτοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρώτης ομι λίας τῆς ὅτι οὐ χρὴ λέγειν ἄνθρωπον θεοφό ρον (1), ἀλλὰ Θεὸν ἐνανθρωπήσαντα (2). Μέγας ἦν ὄντως ὁ μακάριος Μωϋσῆς· ἤκουσε γὰρ Θεοῦ λέγοντος· οἶδά σε παρὰ πάντας, καὶ χάριν εὗρες παρ' ἐμοί· ἀλλ᾽ ἦν ὡς οἰκέτης ἐν οἴκῳ πιστός· άξι- άγαστος ἦν ὁ προφήτης Σαμουήλ, ἀλλ᾽ ἦν ἐναρίθμιος τοῖς ἐπικαλουμένοις τὸν τῶν ὅλων Θεόν· ἅγιοι γεγό- νασιν οἱ μακάριοι προφῆται, πλὴν ὁμολογοῦσι τὸ τῆς δουλείας μέτρον, καὶ τὴν οἰκέταις πρέπουσαν ἀνεπλήρουν οἰκονομίαν, τοὺς ἄνωθεν καὶ παρὰ Θεοῦ λόγους τοῖς τηνικάδε διαπορθμεύοντες, μᾶλλον δὲ καὶ ἡμῖν αὐτοῖς· διακεκράγασι γὰρ ἀεί· Τάδε λέγει Κύ ριος· ἔφη δέ που καὶ αὐτὸς ὁ Χριστὸς περὶ τοῦ μα· καρίου Βαπτιστοῦ· ὁ δὲ, καίτοι κατὰ τὴν ἀψευδῆ 'Ο πολιτικός νόμος τους ἑαυτοὺς ἢ ἑτέρους ευνουχίζοντας διαφόρως τιμωρεῖ ται, ποτὲ μὲν κεφαλικῶς, ΧΧ. HOMILLE DIVERSE. B A Quippe hi, tali electo sponte nefario vitæ genere, quantum in ipsis est, civitates delent, seminalem natura rationem activo passivoque modo corrun- punt, virique vigescens robur atque staturam, ma sculasque vires et generosas, tetre pessumdant : atque omnino validum et turgescentem juventutis vigorem, ut palam apparet, labefactantes, miseros ac deridiculos faciunt eos quos ita irretiverunt. Pro- fecto hi velis remisque fugiendi sunt, meritoque detestandi, ceu animarum peremptores, corporum corruptores, et sceleste prorsus natura abutentes. Nihil enim reapse flagitiosius est et impurius his vel scordis vel scortantibus. Quippe solent, ut vere ac- curateque didicimus, non solum spadones, qui pu- denda quomodolibet habent, immodice lascivire, et insatiabiliter libidinari ; verum etiam mutilati pror- sus et excisi, necnon qui a nativitate his membris carent (proh summam absurditatem atque insaniam!) manu digitoque miseras violare mulieres, et sic la- gitium furiose impieque peragere. Quod ut perspi- cue significaret, Sapiens aiebat : « Beatus eunuchus qui non est operatus manu iniquitatem, et virgo quæ nescivit torum cum delicto 1!, Merito itaque hi neque feminæ sunt neque viri : sed androgyni, gladio animadvertendi (1), et mulierum amore in- [cod. al. sanientes dicti fuerunt. Audiant itaque illi qui ho- mines hujusmodi temere arbitrantur puros esse et continentes : nec mendacio simulatæque castimo- niæ aut continentia credant. Etenim ab immundo quidnam mundabitur, et a falsitate quidnam veri exspectandum est ? Sap. III, 14. • Exod. XXXI, 12. aliquando capite miseri aut scefesti hujusmodi. Syntagnia Photii, p. : etc. Utrum vero impudici eunuchi adulteris etiam sint accensendi, quæritur in jure Græco. Mai. C Sancti ejusdem Cyrilli, ex prima homilia, cujus argu- mentum est, quod non sit dicendus homo theopho- rus, sed Deus humanatus. Magnus revera erat beatus Moyses; audierat enim Deum dicentem: « Novi te præ omnibus, et gratiam apud me nactus es ". . Nihilominus fuit tanquan famulus in domo fidelis. Admirandus erat propheta Samuel, sed tamen unus ex eorum numero qui universalem Deum invocabant. Sancti fuerunt beati prophetæ, simul tamen confitentur servilem suam conditionem, servisque congruo fungebantur officio, D traditum sibi superne a Deo sermonem viventibus tunc hominibus, imo et nobis ipsis, communicantes. Laudavit aliquando Christus ipse beatum Baptistam ; hic tamen, quanquam juxta verax Servatoris oracu- cum Nestorio. Mai. (Hujusce editionis novæ Operum Cyrilli tom. IX.) p. b. Hoc fragmentum acceptum refer: Maius clar. Bencinio, Richardianæ bibliotheca in Floren- tina urbe præsidi. Vide Mai Monitum ad fragmen- tum libri dogmatici De Synagogæ defectu quod ex- stat sub finem tomi superíoris. (1) Quasi monstra scilicet. Reapse plexi fuerunt (2) Recole dicta nobis ad titulum dialogi S. Cyrilli (3) Ex Laurentiano Niceta Choniate codice,
οὐ γὰρ ἡ τῆς θεότητος φύσις ἐφ’ ἑαυτῇ καταδείξει τὴν γενητὴν οὐσίαν· οὕτως εἴ τις βούλοιτο τὴν ἄκτιστον φύσιν ἰδεῖν, οὐκ ἂν ἴδοι ταύτην ὡς ἐν εἰκόνι τῇ κτίσει· διὸ ἔλεγε τῷ Φιλίππῳ ὁ Κύριος Ὁ ἑωρακὼς ἐμὲ ἑώρακε τὸν Πατέρα· φυσικὴ δὲ πάντως ἡ ὁμοιότης Υἱῷ πρὸς τὸν Πατέρα καὶ οὐσιώδης ὁ χαρακτήρ. ι.
σεῖς καὶ ἀκαθάρτους· οὗτοι γὰρ τοιαύτην ἐξάγιστον ζωὴν προτιμήσαντες καὶ ποθήσαντες, ὅσον ἧκεν ἐπ' αὐτοῖς, πόλεις μὲν ἠφάνισαν, τὸν σπερματικὸν τῆς φύσεως λόγον παραφθείροντες καὶ φθειρόμενοι· εὐ- ανδροῦσαν δὲ ῥώμην ἀνδρὸς καὶ ἡλικίαν καὶ τὴν ἀῤ- ῥενοπρεπῆ καὶ γενναίαν ἰσχὺν δεινῶς ἐξανάλωσαν· καὶ ἁπλῶς τὴν σύντονον καὶ σφριγῶσαν ἀκμὴν τῆς νεότητος λυμηνάμενοι φανερῶς, ἀθλίους καὶ κατα- γελάστους ἐποίησαν τοὺς ἁλόντας, οὓς γε φευκτέον προτροπάδην καὶ βδελυκτέον ἐνδίκως, ὡς ψυχοκτά- νους καὶ σωματοφθόρους, καὶ ἐναγεῖς ὄντως καὶ τῆς φύσεως παραχρῶντας· οὐδὲν γὰρ ἀληθῶς μυσαρώτε ρον ἢ ἀκαθαρτώτερον τῶν οὕτω πορνευομένων τε καὶ πορνευόντων. Ειώθασι γὰρ, ὡς ἀληθῶς καὶ ἀκρι- βῶς μεμαθήκαμεν, οὐ μόνον οἱ σπάδοντες, καὶ τὰ μόρια τῆς αἰσχρουργίας ποσῶς ἔχοντες ἀσελγαίνειν Β ἀμέτρως, καὶ ἀκολασταίνειν ἀκορέστως, ἀλλὰ καὶ οἱ τέλεον ἀπόκοποι καὶ ἐκτετμημένοι, καθάπερ οὖν καὶ οἱ ἐκ γεννητῆς ἐστερημένοι τούτων (φεῦ τῆς ἐσχάτης ἀτοπίας καὶ φρενοβλαβείας!), διὰ χειρὸς καὶ δακτύλου φθείρειν τὰς ἀθλίας γυναῖκας, καὶ τὴν ἀνοσιουργίαν οὕτως ἐμμανῶς οἱ ἀνόσιοι κατεργάζεσθαι· καὶ τοῦτο δηλῶν ὁ Σοφὸς ἀριδήλως ἔφη· • Μακάριος εὐνοῦχος ὁ μὴ ἐργασάμενος ἐν χειρὶ ἀνομίαν, καὶ παρθένος ἥτις οὐκ ἔγνω κοίτην ἐν παραπτώματι· ἡ εἰκότως οὖν ἄθηλοι, ἄνανδροι ἄνανδρες], ἀνδρόγυνοι, σιδηροκατάδικοι, καὶ γυναικομανεῖς προσηγορεύθη σαν. ᾿Ακουέτωσαν τοίνυν οἱ καθαροὺς καὶ σώφρονας τούτους ὑποτοπάζοντες μάτην, καὶ μὴ πιστευέτω- σαν τῷ ψεύδει καὶ τῇ κατεσχηματισμένῃ καθαρότητι . καὶ σωφροσύνῃ · ἀπὸ γὰρ ἀκαθάρτου τί καθαρισθή- " σεται, καὶ ἀπὸ ψεύδους τί ἀληθεύσει ; Κ. Τοῦ αὐτοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρώτης ομι λίας τῆς ὅτι οὐ χρὴ λέγειν ἄνθρωπον θεοφό ρον (1), ἀλλὰ Θεὸν ἐνανθρωπήσαντα (2). Μέγας ἦν ὄντως ὁ μακάριος Μωϋσῆς· ἤκουσε γὰρ Θεοῦ λέγοντος· οἶδά σε παρὰ πάντας, καὶ χάριν εὗρες παρ' ἐμοί· ἀλλ᾽ ἦν ὡς οἰκέτης ἐν οἴκῳ πιστός· άξι- άγαστος ἦν ὁ προφήτης Σαμουήλ, ἀλλ᾽ ἦν ἐναρίθμιος τοῖς ἐπικαλουμένοις τὸν τῶν ὅλων Θεόν· ἅγιοι γεγό- νασιν οἱ μακάριοι προφῆται, πλὴν ὁμολογοῦσι τὸ τῆς δουλείας μέτρον, καὶ τὴν οἰκέταις πρέπουσαν ἀνεπλήρουν οἰκονομίαν, τοὺς ἄνωθεν καὶ παρὰ Θεοῦ λόγους τοῖς τηνικάδε διαπορθμεύοντες, μᾶλλον δὲ καὶ ἡμῖν αὐτοῖς· διακεκράγασι γὰρ ἀεί· Τάδε λέγει Κύ ριος· ἔφη δέ που καὶ αὐτὸς ὁ Χριστὸς περὶ τοῦ μα· καρίου Βαπτιστοῦ· ὁ δὲ, καίτοι κατὰ τὴν ἀψευδῆ 'Ο πολιτικός νόμος τους ἑαυτοὺς ἢ ἑτέρους ευνουχίζοντας διαφόρως τιμωρεῖ ται, ποτὲ μὲν κεφαλικῶς, ΧΧ. HOMILLE DIVERSE. B A Quippe hi, tali electo sponte nefario vitæ genere, quantum in ipsis est, civitates delent, seminalem natura rationem activo passivoque modo corrun- punt, virique vigescens robur atque staturam, ma sculasque vires et generosas, tetre pessumdant : atque omnino validum et turgescentem juventutis vigorem, ut palam apparet, labefactantes, miseros ac deridiculos faciunt eos quos ita irretiverunt. Pro- fecto hi velis remisque fugiendi sunt, meritoque detestandi, ceu animarum peremptores, corporum corruptores, et sceleste prorsus natura abutentes. Nihil enim reapse flagitiosius est et impurius his vel scordis vel scortantibus. Quippe solent, ut vere ac- curateque didicimus, non solum spadones, qui pu- denda quomodolibet habent, immodice lascivire, et insatiabiliter libidinari ; verum etiam mutilati pror- sus et excisi, necnon qui a nativitate his membris carent (proh summam absurditatem atque insaniam!) manu digitoque miseras violare mulieres, et sic la- gitium furiose impieque peragere. Quod ut perspi- cue significaret, Sapiens aiebat : « Beatus eunuchus qui non est operatus manu iniquitatem, et virgo quæ nescivit torum cum delicto 1!, Merito itaque hi neque feminæ sunt neque viri : sed androgyni, gladio animadvertendi (1), et mulierum amore in- [cod. al. sanientes dicti fuerunt. Audiant itaque illi qui ho- mines hujusmodi temere arbitrantur puros esse et continentes : nec mendacio simulatæque castimo- niæ aut continentia credant. Etenim ab immundo quidnam mundabitur, et a falsitate quidnam veri exspectandum est ? Sap. III, 14. • Exod. XXXI, 12. aliquando capite miseri aut scefesti hujusmodi. Syntagnia Photii, p. : etc. Utrum vero impudici eunuchi adulteris etiam sint accensendi, quæritur in jure Græco. Mai. C Sancti ejusdem Cyrilli, ex prima homilia, cujus argu- mentum est, quod non sit dicendus homo theopho- rus, sed Deus humanatus. Magnus revera erat beatus Moyses; audierat enim Deum dicentem: « Novi te præ omnibus, et gratiam apud me nactus es ". . Nihilominus fuit tanquan famulus in domo fidelis. Admirandus erat propheta Samuel, sed tamen unus ex eorum numero qui universalem Deum invocabant. Sancti fuerunt beati prophetæ, simul tamen confitentur servilem suam conditionem, servisque congruo fungebantur officio, D traditum sibi superne a Deo sermonem viventibus tunc hominibus, imo et nobis ipsis, communicantes. Laudavit aliquando Christus ipse beatum Baptistam ; hic tamen, quanquam juxta verax Servatoris oracu- cum Nestorio. Mai. (Hujusce editionis novæ Operum Cyrilli tom. IX.) p. b. Hoc fragmentum acceptum refer: Maius clar. Bencinio, Richardianæ bibliotheca in Floren- tina urbe præsidi. Vide Mai Monitum ad fragmen- tum libri dogmatici De Synagogæ defectu quod ex- stat sub finem tomi superíoris. (1) Quasi monstra scilicet. Reapse plexi fuerunt (2) Recole dicta nobis ad titulum dialogi S. Cyrilli (3) Ex Laurentiano Niceta Choniate codice,
Do you see that God is anointed by God?Ὁρᾷς ὅτι Θεὸς χρίεται παρὰ Θεοῦ; ὅτε γὰρ…
Clean text (TLG). Diplomatic Greek text; the machine OCR of the Migne page is kept in the OCR and Page views.
Ὁρᾷς ὅτι Θεὸς χρίεται παρὰ Θεοῦ; ὅτε γὰρ γέγονεν ἄνθρωπος μεμενηκὼς ὅπερ ἦν, τότε καὶ καθ’ ἡμᾶς ἀνθρωπίνως χρίεται πρὸς ἀποστολήν· χρίεται γὰρ ἡ ἀνθρωπότης τῷ θείῳ Πνεύματι, οὐκ ἐνεργεῖται καθάπερ ἐπὶ τῶν ψιλῶν ἀνθρώπων, οἷον προφητῶν πατριαρχῶν· χρίσις δέ ἐστιν οἷον ὅλη τοῦ χρίοντος ἡ παρουσία· χρίεται δὲ ὁ Υἱὸς ὅτε εἰς τὴν οἰκουμένην εἰσήχθη, τουτέστιν ὅτε ἐσαρκώθη· τότε γὰρ ἐκοινώνησε τῇ κτίσει, ἑνώσας ἑαυτῷ τὸ κτιστὸν, καὶ χρίσας τὴν ἀνθρωπότητα τῇ θεότητι, ὥστε ποιῆσαι τὰ ἀμφότερα ἕν. ιι. Ὁ πολλοὺς υἱοὺς εἰς δόξαν ἀγαγὼν οὐκ ἂν ὀλισθήσειε τοῦ εἶναι κατὰ ἀλήθειαν Υἱός· οὐ γὰρ ἠμέλησε τοῦ εἶναι ὅ ἐστιν, ὅπερ οὐκ ἦν γεγονὼς, μένει δὲ Κύριος ἐν τῇ τοῦ δούλου μορφῇ. ιιι. Νοοῖτο δ’ ἂν πρὸς ἡμῶν ὁ παραπλησίως ἡμῖν μετεσχηκὼς αἵματος καὶ σαρκὸς, ὡς ἕτερος ὢν παρ’ ἡμᾶς κατὰ φύσιν·
σεῖς καὶ ἀκαθάρτους· οὗτοι γὰρ τοιαύτην ἐξάγιστον ζωὴν προτιμήσαντες καὶ ποθήσαντες, ὅσον ἧκεν ἐπ' αὐτοῖς, πόλεις μὲν ἠφάνισαν, τὸν σπερματικὸν τῆς φύσεως λόγον παραφθείροντες καὶ φθειρόμενοι· εὐ- ανδροῦσαν δὲ ῥώμην ἀνδρὸς καὶ ἡλικίαν καὶ τὴν ἀῤ- ῥενοπρεπῆ καὶ γενναίαν ἰσχὺν δεινῶς ἐξανάλωσαν· καὶ ἁπλῶς τὴν σύντονον καὶ σφριγῶσαν ἀκμὴν τῆς νεότητος λυμηνάμενοι φανερῶς, ἀθλίους καὶ κατα- γελάστους ἐποίησαν τοὺς ἁλόντας, οὓς γε φευκτέον προτροπάδην καὶ βδελυκτέον ἐνδίκως, ὡς ψυχοκτά- νους καὶ σωματοφθόρους, καὶ ἐναγεῖς ὄντως καὶ τῆς φύσεως παραχρῶντας· οὐδὲν γὰρ ἀληθῶς μυσαρώτε ρον ἢ ἀκαθαρτώτερον τῶν οὕτω πορνευομένων τε καὶ πορνευόντων. Ειώθασι γὰρ, ὡς ἀληθῶς καὶ ἀκρι- βῶς μεμαθήκαμεν, οὐ μόνον οἱ σπάδοντες, καὶ τὰ μόρια τῆς αἰσχρουργίας ποσῶς ἔχοντες ἀσελγαίνειν Β ἀμέτρως, καὶ ἀκολασταίνειν ἀκορέστως, ἀλλὰ καὶ οἱ τέλεον ἀπόκοποι καὶ ἐκτετμημένοι, καθάπερ οὖν καὶ οἱ ἐκ γεννητῆς ἐστερημένοι τούτων (φεῦ τῆς ἐσχάτης ἀτοπίας καὶ φρενοβλαβείας!), διὰ χειρὸς καὶ δακτύλου φθείρειν τὰς ἀθλίας γυναῖκας, καὶ τὴν ἀνοσιουργίαν οὕτως ἐμμανῶς οἱ ἀνόσιοι κατεργάζεσθαι· καὶ τοῦτο δηλῶν ὁ Σοφὸς ἀριδήλως ἔφη· • Μακάριος εὐνοῦχος ὁ μὴ ἐργασάμενος ἐν χειρὶ ἀνομίαν, καὶ παρθένος ἥτις οὐκ ἔγνω κοίτην ἐν παραπτώματι· ἡ εἰκότως οὖν ἄθηλοι, ἄνανδροι ἄνανδρες], ἀνδρόγυνοι, σιδηροκατάδικοι, καὶ γυναικομανεῖς προσηγορεύθη σαν. ᾿Ακουέτωσαν τοίνυν οἱ καθαροὺς καὶ σώφρονας τούτους ὑποτοπάζοντες μάτην, καὶ μὴ πιστευέτω- σαν τῷ ψεύδει καὶ τῇ κατεσχηματισμένῃ καθαρότητι . καὶ σωφροσύνῃ · ἀπὸ γὰρ ἀκαθάρτου τί καθαρισθή- " σεται, καὶ ἀπὸ ψεύδους τί ἀληθεύσει ; Κ. Τοῦ αὐτοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρώτης ομι λίας τῆς ὅτι οὐ χρὴ λέγειν ἄνθρωπον θεοφό ρον (1), ἀλλὰ Θεὸν ἐνανθρωπήσαντα (2). Μέγας ἦν ὄντως ὁ μακάριος Μωϋσῆς· ἤκουσε γὰρ Θεοῦ λέγοντος· οἶδά σε παρὰ πάντας, καὶ χάριν εὗρες παρ' ἐμοί· ἀλλ᾽ ἦν ὡς οἰκέτης ἐν οἴκῳ πιστός· άξι- άγαστος ἦν ὁ προφήτης Σαμουήλ, ἀλλ᾽ ἦν ἐναρίθμιος τοῖς ἐπικαλουμένοις τὸν τῶν ὅλων Θεόν· ἅγιοι γεγό- νασιν οἱ μακάριοι προφῆται, πλὴν ὁμολογοῦσι τὸ τῆς δουλείας μέτρον, καὶ τὴν οἰκέταις πρέπουσαν ἀνεπλήρουν οἰκονομίαν, τοὺς ἄνωθεν καὶ παρὰ Θεοῦ λόγους τοῖς τηνικάδε διαπορθμεύοντες, μᾶλλον δὲ καὶ ἡμῖν αὐτοῖς· διακεκράγασι γὰρ ἀεί· Τάδε λέγει Κύ ριος· ἔφη δέ που καὶ αὐτὸς ὁ Χριστὸς περὶ τοῦ μα· καρίου Βαπτιστοῦ· ὁ δὲ, καίτοι κατὰ τὴν ἀψευδῆ 'Ο πολιτικός νόμος τους ἑαυτοὺς ἢ ἑτέρους ευνουχίζοντας διαφόρως τιμωρεῖ ται, ποτὲ μὲν κεφαλικῶς, ΧΧ. HOMILLE DIVERSE. B A Quippe hi, tali electo sponte nefario vitæ genere, quantum in ipsis est, civitates delent, seminalem natura rationem activo passivoque modo corrun- punt, virique vigescens robur atque staturam, ma sculasque vires et generosas, tetre pessumdant : atque omnino validum et turgescentem juventutis vigorem, ut palam apparet, labefactantes, miseros ac deridiculos faciunt eos quos ita irretiverunt. Pro- fecto hi velis remisque fugiendi sunt, meritoque detestandi, ceu animarum peremptores, corporum corruptores, et sceleste prorsus natura abutentes. Nihil enim reapse flagitiosius est et impurius his vel scordis vel scortantibus. Quippe solent, ut vere ac- curateque didicimus, non solum spadones, qui pu- denda quomodolibet habent, immodice lascivire, et insatiabiliter libidinari ; verum etiam mutilati pror- sus et excisi, necnon qui a nativitate his membris carent (proh summam absurditatem atque insaniam!) manu digitoque miseras violare mulieres, et sic la- gitium furiose impieque peragere. Quod ut perspi- cue significaret, Sapiens aiebat : « Beatus eunuchus qui non est operatus manu iniquitatem, et virgo quæ nescivit torum cum delicto 1!, Merito itaque hi neque feminæ sunt neque viri : sed androgyni, gladio animadvertendi (1), et mulierum amore in- [cod. al. sanientes dicti fuerunt. Audiant itaque illi qui ho- mines hujusmodi temere arbitrantur puros esse et continentes : nec mendacio simulatæque castimo- niæ aut continentia credant. Etenim ab immundo quidnam mundabitur, et a falsitate quidnam veri exspectandum est ? Sap. III, 14. • Exod. XXXI, 12. aliquando capite miseri aut scefesti hujusmodi. Syntagnia Photii, p. : etc. Utrum vero impudici eunuchi adulteris etiam sint accensendi, quæritur in jure Græco. Mai. C Sancti ejusdem Cyrilli, ex prima homilia, cujus argu- mentum est, quod non sit dicendus homo theopho- rus, sed Deus humanatus. Magnus revera erat beatus Moyses; audierat enim Deum dicentem: « Novi te præ omnibus, et gratiam apud me nactus es ". . Nihilominus fuit tanquan famulus in domo fidelis. Admirandus erat propheta Samuel, sed tamen unus ex eorum numero qui universalem Deum invocabant. Sancti fuerunt beati prophetæ, simul tamen confitentur servilem suam conditionem, servisque congruo fungebantur officio, D traditum sibi superne a Deo sermonem viventibus tunc hominibus, imo et nobis ipsis, communicantes. Laudavit aliquando Christus ipse beatum Baptistam ; hic tamen, quanquam juxta verax Servatoris oracu- cum Nestorio. Mai. (Hujusce editionis novæ Operum Cyrilli tom. IX.) p. b. Hoc fragmentum acceptum refer: Maius clar. Bencinio, Richardianæ bibliotheca in Floren- tina urbe præsidi. Vide Mai Monitum ad fragmen- tum libri dogmatici De Synagogæ defectu quod ex- stat sub finem tomi superíoris. (1) Quasi monstra scilicet. Reapse plexi fuerunt (2) Recole dicta nobis ad titulum dialogi S. Cyrilli (3) Ex Laurentiano Niceta Choniate codice,
PG 77:1111οὐ γάρ τοι φαίη τις ἂν ἀνθρώπῳ πρέπειν τὸ ἀνθρωπότητος μετασχεῖν· ὃ γάρ ἐστι κατὰ φύσιν, πῶς ἄν τις νοοῖτο λαβὼν ὡς ἕτερον ὤν τι παρ’ ὅπερ ἐστί; τί δέ ἐστι Παραπλησίως μετέσχε τῶν αὐτῶν, ἢ ἐκεῖνό που πάντως, ὅτι γέγονε καθ’ ἡμᾶς ἐν αἵματι καὶ σαρκὶ, σῶμα λαβὼν ἐκ τῆς ἁγίας παρθένου, οὐκ ἄψυχον, καθάπερ ἔδοξέ τισι τῶν αἱρετικῶν, ἐψυχωμένον δὲ ψυχῇ λογικῇ· καὶ οὕτω προῆλθεν ἄνθρωπος ἐκ γυναικὸς, οὐκ ὀλιγωρήσας τοῦ εἶναι Θεὸς, ἀλλὰ καὶ ἐν προςλήψει σαρκὸς, μεμενηκὼς ὅπερ ἦν ἀεί; ἐπειδὴ δὲ βαθὺς ὁ λόγος, πρόσεχε διεγηγερμένῳ νοὶ̈ πῶς ἡμεῖς κεκοινωνήκαμεν αἵματος καὶ σαρκός· ἑτεροφυὴς μὲν γὰρ ἡ ψυχὴ πρὸς αἷμα καὶ σάρκα, ἀλλ’ εἰς ἄνθρωπον ἕνα δι’ ἀμφοῖν συντεθείμεθα, ταῖς τοῦ πλάσαντος ἡμᾶς εὐτεχνίαις, εἰς ἄφραστόν τινα συνδεδραμηκότων ἑνότητα τῶν ἀλλήλοις ἐναντίων κατὰ τὴν φύσιν. βούλει καθά φησιν Ἡσαί̈ας, μετρήσωμεν τῇ χειρὶ τὸ ὕδωρ, καὶ τὸν οὐρανὸν σπιθαμῇ, καὶ πᾶσαν τὴν γῆν δρακί; βούλει τὰ ὑπὲρ ἡμᾶς ἴδωμεν ἐκ τῶν καθ’ ἡμᾶς; οὐκοῦν παραθέντες εἰς παράδειγμα βραχὺ τὸν ἐκ ψυχῆς καὶ σώματος ἄνθρωπον, ἀναπηδήσωμεν εἰς ἐννοίας τὰς ἐπὶ Χριστῷ·
S. CYRILLI ALEXANDRINI ARCHIEP. Α τοῦ Σωτῆρος φωνὴν τὴν ἄνω τάξιν ἐν δικτιοσύνῃ Β λαχών, οὐκ ἠγνόησε τὴν ὑπεροχήν, ὡμολόγησε τὸν Δεσπότην, παρεχώρησε τὸ νικᾶν τῇ δόξῃ Χριστοῦ· ἔφη γὰρ ἐναργώς· « Οὗτος ἦν περὶ οὗ εἶπον ἐγώ· Οπίσω μου ἔρχεται ἀνὴρ, οὗ οὐκ εἰμὶ ἄξιος λύ σαι τὸν ἐμάντα τῶν ὑποδημάτων αὐτοῦ· ἡ πλείστων οὖν ἁγίων ἐν ἑαυτοῖς ἐσχηκότων τὸν τοῦ Θεοῦ λόγον, περὶ οὐδενὸς ἐκείνων γέγραπται ὅτι, « Ο Λόγος σάρξ ἐγένετο καὶ ἐσκήνωσεν ἐν ἡμῖν, » ἐπ' οὐδενὶ τὰς ἄνω δυνάμεις χορευούσας εὑρήσομεν· τίνος γὰρ, εἰπέ μοι, γεννηθέντος, πλῆθος οὐρανίου στρατιᾶς τὰς ὑπὲρ ἡμῶν ἐποιήσατο χαριστηρίους ᾠδάς; Ἐπὶ μόνῳ τῷ Ἐμμανουὴλ εἰρήκασι· · Δόξα ἐν ὑψίστοις Θεῷ, καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη, ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία. Εν πολλοῖς οὖν, ὡς ἔφην, ἁγίοις κατοικήσαντος τοῦ Θεοῦ, ἀπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων ὁ τοῦ Θεοῦ Λόγος ἐπιδη μῆσαι λέγεται· ἅπαξ γέγονεν ἄνθρωπος· καὶ περὶ ἑνὸς ὁ προφήτης φησίν· « Ιδού ἡ Παρθένος ἐν γα στρὶ ἕξει καὶ τέξεται Υἱὸν, καὶ καλέσουσι τὸ ὄνομα αὐτοῦ Ἐμμανουήλ. » Εἰς ἡμᾶς καὶ μόνος ἐξηγόρασεν ἐκ τῆς κατάρας τοῦ νόμου, γενόμενος ὑπὲρ ἡμῶν κατάρα· ἕνα δέδωκεν Υἱὸν ὑπὲρ ἡμῶν ὁ Πατήρ· εἷς Υἱὸς τέθεικεν ὑπὲρ ἡμῶν τὴν ἰδίαν ψυχήν· εἷς ἐσταυ ρώθη καὶ ἀνεβίω, τοῦ θανάτου πατήσας τὸ κράτος οὐκοῦν ἐν σαρκί γεγονότα κατὰ ἀλήθειαν, ήγουν ἑνωθέντα τῇ σαρκὶ τὸν τοῦ Θεοῦ Λόγον ἐπιγινώσκο μεν· καὶ οὐκ ἄνθρωπον εἶναί φαμεν θεοφόρον τὴν Ἐμμανουήλ· ὁμολογοῦμεν δὲ ὅτι Θεὸς ὢν φύσει, μορφὴν δούλου λαβών, γέγονε καὶ υἱὸς ἀνθρώπου καὶ ἔστιν ὁ αὐτὸς Θεός τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπος. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τοῦ πρὸς Ἀλεξανδρέας προσφωνητικοῦ λόγου περὶ πίστεως (1). α'. Ἐγὼ τὸ συγκεκραμμένον οὐ καταδέχομαι· ἀλ λότριον γάρ ἐστι τῆς ἀποστολικῆς πίστεως καὶ τῆς τοῦ Θεοῦ ὀρθῆς παραδόσεως. Ἡ γὰρ σύγκρασις ἀφα νισμὸν τῶν φύσεων ἐργάζεται. Ἡ δὲ ἄῤῥητος ἔνωσις παρὰ τῶν ὀρθῶς φρονούντων ὁμολογουμένη ἀμφοτέ ρας σώζει ἀσυγχύτους τὰς φύσεις, καὶ ἕνα ἀποτελεῖ καὶ ἐξ ἀμφοῖν τὸν ὀφθέντα Χριστόν Θεόν τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπον γενόμενον τὸν αὐτὸν, καὶ οὐ δύο χριστοὺς, ἕνα δὲ μόνον ἐνωθέντα καὶ οὐ κεκραμμένον. Εἰ γὰρ κέ κρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίξιν μίαν,ἑτεροούσιοι τυγχά- νουσαι, οὐδὲ ἀποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγκ χυθεῖσαι ἠφανίσθησαν. Καὶ οὔτε χωρισμὸν ἀπ' ἀλλή λων ἢ διαίρεσιν ἐπιδέχονται κεκραμμέναι· διηρέθησαν δὲ τῷ καιρῷ τοῦ θανάτου καὶ ἐχωρίσθησαν· καὶ ψυχή ἀπὸ σώματος εἰς ᾅδου μετὰ τῆς θεότητος κατελ- θοῦσα, καὶ σῶμα ἀπὸ ψυχῆς ἐν μνήματι καινῷ ἀπο- τεθὲν κατὰ τὰς ἀψευδεῖς τοῦ Χριστοῦ φωνὰς, τὰς λεγούσας· « Αύσατε τὸν ναὸν τοῦτον, καὶ ἐν τρισὶν ἡμέραις ἐγερῶ αὐτόν. » Καὶ λύεται μὲν ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ, καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτὸν, καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ΙΙ, 14. Jum, sublimem ordinem in justitia virtute tenebat, altamen illum majorem se esse non ignoravit, Do- minum confessus est, potiores partes Christi gloriæ concessit. Aperte enim ait : « Hic est de quo dixi : Venit post me vir, cujus ego non sum dignus corri- giam calceamentorum solvere*. › Igitur cum sancti plurimi verbum Domini apud se habuerint, de ne- mine tamen dictum fuit quod Verbum caro factum sit, et in nobis habitaverit. » Nullius illorum causa coelestes potestates choream agitasse comperiemus. Nam quonam alio, dic mihi, nato multitudo cœlestis exercitus, eucharisticos pro nobis hymnos cecinit? De solo Emmanuele dixerunt: ‹ Gloria in altissimis Deo, in terra pax, in hominibus bona voluntas *. Ergo postquam in multis, ut dixi, sanctis hominibus Labitaverat Deus, semel in fine sæculorum Verbum Dei advenisse dicitur; semel factum est homo ; de- que uno dicit propheta: ‹ Ecce virgo in utero ha- bebit et pariet filium, et vocabunt nomen ejus Em- manuelem . -‹ Unus nos solusque ex maledicto legis redemit, factus pro nobis maledictum ' : ) uum tradidit Filium pro nobis Pater : unus Filius propriam animam pro nobis posuit : unus cruci- fixus est et revixit, mortis potentiam calcans ⁹. Ergo in carne revera exsistens, id est carni unitum Dei Verbum agnoscimus, non autem theophorum hominem dicimus esse Emmanuelem: sed confite- mnr, eum qui est suapte natura Deus, servi forma assumpta, filium quoque hominis esse factum, eumdemque et Deum simul esse et hominem. XXI. Sancti Cyrilli ex sermone prosphonetico ad Alexandri- nos de fide. dit enim sententia hæc ab apostolica fide et recta Dei traditione. Etenim concretio destructionem na- turarum efficit. Verum ineffabilis unio inconfusas servat naturas, unumque constituit ex ambabus vi- sibilem Christum, Deum simul eumdem et hominem; non duos, inquam, christos, sed unum, unitum, non concretum. Nam si duæ coagulentur naturæ in unam permistionem, cum diversæ substantiæ sint, neutra manet incolumis, sed ambæ confusa pereunt. Neque tamen separationem patientur aut divisionem, post- quam copulatae fuerunt. Utique humanæ duæ sub- stantiæ mortis tempore separatæ discesserunt : namque anima a corpore ad inferos eum deitate descendit; corpus ab anima separatum in monumento novo depositum fuit, secundum veridica Christi verba dicentis: Solvite templum hoc, et in tribus diebus excitabo illud ". » Solutum ergo templum fuit triduanæ sepulturæ tempore, volente ipso; rursusque illud excitavit eidemque unita fuit inefta- bili arcanoque modo deitas, haud cup eo concreta, . C D KA'. Luc. vit, 23. * Joan. 1, 27. * Luc. 1, 14. • Isa. vII, 14; Matth. 1, 23. * Galat. m, 13. * [ Joan. III, Hebr. Joan. 1, 19. 16. ° 1. Ego concretam substantiam non admitto, disce- (1) Bibl. nova Patrum, II, 486, ex Leontio et Anastasio in Script. vet. to:n. VII, p. 7, 132.
ἕνωσιν ἀληθῆ γενέσθαι φαμὲν προσλαβόντος τοῦ Λόγου τὸ ἀνθρώπινον· ἴδιον γὰρ ἐποιήσατο τὸ σῶμα τὸ ἐκ τῆς ἁγίας παρθένου, ἴδιον δὲ ὡσανεὶ λέγοιτο τυχὸν καὶ ἡμῶν ἑκάστου τὸ αὐτοῦ· καὶ τοῦτο οἶμαι δηλοῦν τὸ γενέσθαι σάρκα αὐτὸν, οὐ κατὰ τροπὴν ἢ μετάστασιν· ἄτρεπτος γὰρ ἡ θεία φύσις· ἀλλ’ ὅτι τῇ θείᾳ γραφῇ σύνηθές πως ἀεὶ καὶ ὅλον ἔσθ’ ὅτε τὸν ἄνθρωπον, τὸν ἐκ ψυχῆς δὴ λέγω καὶ σώματος, καὶ ὡς ἀπὸ μόνης καταδηλοῦν τῆς σαρκὸς, οἷόν ἐστι τό Ἐκχεῶ ἀπὸ τοῦ πνεύματός μου ἐπὶ πᾶσαν σάρκα. ἕνα τοίνυν ὁμολογοῦμεν Υἱὸν, γεννηθέντα μὲν θεϊκῶς ἐκ Πατρὸς, καθὸ νοεῖται καὶ ἔστι Λόγος, ἀποτεχθέντα δὲ τὸν αὐτὸν ἐκ γυναικὸς κατὰ σάρκα· νοηθήσεται γὰρ οὕτω, κεκοινωνηκὼς αἵματος καὶ σαρκὸς παραπλησίως ἡμῖν, ἵνα διὰ τοῦ οἰκείου θανάτου καταργήσῃ τὸν διάβολον, οὗ φθόνῳ θάνατος εἰς τὸν κόσμον εἰσῆλθε· ῥίζα γὰρ ὥσπερ ζωῆς ὁ Χριστοῦ γέγονε θάνατος, καὶ φθορᾶς ἀναίρεσις, καὶ ἁμαρτίας ἀποτροπὴ καὶ πέρας ὀργῆς· γεγόναμεν ἐπάρατοι, καὶ ὑπὸ θανάτου δίκην ἐν Ἀδὰμ, ἀλλὰ κεχρημάτικεν ὁ Λόγος, ὁ μὴ εἰδὼς ἁμαρτίαν, υἱὸς Ἀδὰμ, καὶ λέλυται δι’ αὐτοῦ τῆς τοῦ πρώτου παραβάσεως τὰ ἐγκλήματα·
S. CYRILLI ALEXANDRINI ARCHIEP. Α τοῦ Σωτῆρος φωνὴν τὴν ἄνω τάξιν ἐν δικτιοσύνῃ Β λαχών, οὐκ ἠγνόησε τὴν ὑπεροχήν, ὡμολόγησε τὸν Δεσπότην, παρεχώρησε τὸ νικᾶν τῇ δόξῃ Χριστοῦ· ἔφη γὰρ ἐναργώς· « Οὗτος ἦν περὶ οὗ εἶπον ἐγώ· Οπίσω μου ἔρχεται ἀνὴρ, οὗ οὐκ εἰμὶ ἄξιος λύ σαι τὸν ἐμάντα τῶν ὑποδημάτων αὐτοῦ· ἡ πλείστων οὖν ἁγίων ἐν ἑαυτοῖς ἐσχηκότων τὸν τοῦ Θεοῦ λόγον, περὶ οὐδενὸς ἐκείνων γέγραπται ὅτι, « Ο Λόγος σάρξ ἐγένετο καὶ ἐσκήνωσεν ἐν ἡμῖν, » ἐπ' οὐδενὶ τὰς ἄνω δυνάμεις χορευούσας εὑρήσομεν· τίνος γὰρ, εἰπέ μοι, γεννηθέντος, πλῆθος οὐρανίου στρατιᾶς τὰς ὑπὲρ ἡμῶν ἐποιήσατο χαριστηρίους ᾠδάς; Ἐπὶ μόνῳ τῷ Ἐμμανουὴλ εἰρήκασι· · Δόξα ἐν ὑψίστοις Θεῷ, καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη, ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία. Εν πολλοῖς οὖν, ὡς ἔφην, ἁγίοις κατοικήσαντος τοῦ Θεοῦ, ἀπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων ὁ τοῦ Θεοῦ Λόγος ἐπιδη μῆσαι λέγεται· ἅπαξ γέγονεν ἄνθρωπος· καὶ περὶ ἑνὸς ὁ προφήτης φησίν· « Ιδού ἡ Παρθένος ἐν γα στρὶ ἕξει καὶ τέξεται Υἱὸν, καὶ καλέσουσι τὸ ὄνομα αὐτοῦ Ἐμμανουήλ. » Εἰς ἡμᾶς καὶ μόνος ἐξηγόρασεν ἐκ τῆς κατάρας τοῦ νόμου, γενόμενος ὑπὲρ ἡμῶν κατάρα· ἕνα δέδωκεν Υἱὸν ὑπὲρ ἡμῶν ὁ Πατήρ· εἷς Υἱὸς τέθεικεν ὑπὲρ ἡμῶν τὴν ἰδίαν ψυχήν· εἷς ἐσταυ ρώθη καὶ ἀνεβίω, τοῦ θανάτου πατήσας τὸ κράτος οὐκοῦν ἐν σαρκί γεγονότα κατὰ ἀλήθειαν, ήγουν ἑνωθέντα τῇ σαρκὶ τὸν τοῦ Θεοῦ Λόγον ἐπιγινώσκο μεν· καὶ οὐκ ἄνθρωπον εἶναί φαμεν θεοφόρον τὴν Ἐμμανουήλ· ὁμολογοῦμεν δὲ ὅτι Θεὸς ὢν φύσει, μορφὴν δούλου λαβών, γέγονε καὶ υἱὸς ἀνθρώπου καὶ ἔστιν ὁ αὐτὸς Θεός τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπος. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τοῦ πρὸς Ἀλεξανδρέας προσφωνητικοῦ λόγου περὶ πίστεως (1). α'. Ἐγὼ τὸ συγκεκραμμένον οὐ καταδέχομαι· ἀλ λότριον γάρ ἐστι τῆς ἀποστολικῆς πίστεως καὶ τῆς τοῦ Θεοῦ ὀρθῆς παραδόσεως. Ἡ γὰρ σύγκρασις ἀφα νισμὸν τῶν φύσεων ἐργάζεται. Ἡ δὲ ἄῤῥητος ἔνωσις παρὰ τῶν ὀρθῶς φρονούντων ὁμολογουμένη ἀμφοτέ ρας σώζει ἀσυγχύτους τὰς φύσεις, καὶ ἕνα ἀποτελεῖ καὶ ἐξ ἀμφοῖν τὸν ὀφθέντα Χριστόν Θεόν τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπον γενόμενον τὸν αὐτὸν, καὶ οὐ δύο χριστοὺς, ἕνα δὲ μόνον ἐνωθέντα καὶ οὐ κεκραμμένον. Εἰ γὰρ κέ κρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίξιν μίαν,ἑτεροούσιοι τυγχά- νουσαι, οὐδὲ ἀποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγκ χυθεῖσαι ἠφανίσθησαν. Καὶ οὔτε χωρισμὸν ἀπ' ἀλλή λων ἢ διαίρεσιν ἐπιδέχονται κεκραμμέναι· διηρέθησαν δὲ τῷ καιρῷ τοῦ θανάτου καὶ ἐχωρίσθησαν· καὶ ψυχή ἀπὸ σώματος εἰς ᾅδου μετὰ τῆς θεότητος κατελ- θοῦσα, καὶ σῶμα ἀπὸ ψυχῆς ἐν μνήματι καινῷ ἀπο- τεθὲν κατὰ τὰς ἀψευδεῖς τοῦ Χριστοῦ φωνὰς, τὰς λεγούσας· « Αύσατε τὸν ναὸν τοῦτον, καὶ ἐν τρισὶν ἡμέραις ἐγερῶ αὐτόν. » Καὶ λύεται μὲν ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ, καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτὸν, καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ΙΙ, 14. Jum, sublimem ordinem in justitia virtute tenebat, altamen illum majorem se esse non ignoravit, Do- minum confessus est, potiores partes Christi gloriæ concessit. Aperte enim ait : « Hic est de quo dixi : Venit post me vir, cujus ego non sum dignus corri- giam calceamentorum solvere*. › Igitur cum sancti plurimi verbum Domini apud se habuerint, de ne- mine tamen dictum fuit quod Verbum caro factum sit, et in nobis habitaverit. » Nullius illorum causa coelestes potestates choream agitasse comperiemus. Nam quonam alio, dic mihi, nato multitudo cœlestis exercitus, eucharisticos pro nobis hymnos cecinit? De solo Emmanuele dixerunt: ‹ Gloria in altissimis Deo, in terra pax, in hominibus bona voluntas *. Ergo postquam in multis, ut dixi, sanctis hominibus Labitaverat Deus, semel in fine sæculorum Verbum Dei advenisse dicitur; semel factum est homo ; de- que uno dicit propheta: ‹ Ecce virgo in utero ha- bebit et pariet filium, et vocabunt nomen ejus Em- manuelem . -‹ Unus nos solusque ex maledicto legis redemit, factus pro nobis maledictum ' : ) uum tradidit Filium pro nobis Pater : unus Filius propriam animam pro nobis posuit : unus cruci- fixus est et revixit, mortis potentiam calcans ⁹. Ergo in carne revera exsistens, id est carni unitum Dei Verbum agnoscimus, non autem theophorum hominem dicimus esse Emmanuelem: sed confite- mnr, eum qui est suapte natura Deus, servi forma assumpta, filium quoque hominis esse factum, eumdemque et Deum simul esse et hominem. XXI. Sancti Cyrilli ex sermone prosphonetico ad Alexandri- nos de fide. dit enim sententia hæc ab apostolica fide et recta Dei traditione. Etenim concretio destructionem na- turarum efficit. Verum ineffabilis unio inconfusas servat naturas, unumque constituit ex ambabus vi- sibilem Christum, Deum simul eumdem et hominem; non duos, inquam, christos, sed unum, unitum, non concretum. Nam si duæ coagulentur naturæ in unam permistionem, cum diversæ substantiæ sint, neutra manet incolumis, sed ambæ confusa pereunt. Neque tamen separationem patientur aut divisionem, post- quam copulatae fuerunt. Utique humanæ duæ sub- stantiæ mortis tempore separatæ discesserunt : namque anima a corpore ad inferos eum deitate descendit; corpus ab anima separatum in monumento novo depositum fuit, secundum veridica Christi verba dicentis: Solvite templum hoc, et in tribus diebus excitabo illud ". » Solutum ergo templum fuit triduanæ sepulturæ tempore, volente ipso; rursusque illud excitavit eidemque unita fuit inefta- bili arcanoque modo deitas, haud cup eo concreta, . C D KA'. Luc. vit, 23. * Joan. 1, 27. * Luc. 1, 14. • Isa. vII, 14; Matth. 1, 23. * Galat. m, 13. * [ Joan. III, Hebr. Joan. 1, 19. 16. ° 1. Ego concretam substantiam non admitto, disce- (1) Bibl. nova Patrum, II, 486, ex Leontio et Anastasio in Script. vet. to:n. VII, p. 7, 132.
PG 77:1112ὤφθη γὰρ ἡ ἀνθρώπου φύσις ἐν Χριστῷ ὑγιῶς ἔχουσα τὸ ἀπλημμελὲς, τοῦτο σέσωκε τοὺς ἐπὶ γῆς. ιχ. Οὐκ αὐτῇ μέντοι τῇ τοῦ Λόγου φύσει, τό Ἀρχιερέα κεκλῆσθαι καὶ τὰ τοιάδε τῶν ὀνομάτων, ἀλλὰ τῇ μετὰ σαρκὸς οἰκονομίᾳ καὶ μέτροις τοῖς καθ’ ἡμᾶς. καὶ φέρε πρῶτον ἐκεῖνο ζητήσωμεν, τίς ἦν ὁ δυνάμενος μὲν καὶ ἐξουσίαν ἔχων ἐπιλαβέσθαι ἀγγέλων, εἰ τοῦτο χρήσιμον ἦν, οὐκ ἐπιλαβόμενος δὲ μᾶλλον ἐκείνων, ἀλλὰ σπέρματος Ἁβραάμ; εἰ μὲν οὖν οἴονταί τινες περὶ ἀνθρώπου ταῦτα λέγεσθαι κοινοῦ, πῶς ἐνεδέχετο τὸν οὔπω γεγεννημένον μηδὲ ὑπάρχοντα, φύσεως ἐπιλαβέσθαι τῆς τῶν ἁγίων ἀγγέλων, εἴπερ ἤθελε τοῦτο δρᾶν, ἀλλ’ ἐκεῖνο μὲν οὐ πεποιηκότα, ἐπιλαβόμενον δὲ μᾶλλον σπέρματος Ἁβραάμ; ἄλλως τε, κἀκεῖνο γὰρ οἶμαι κατιδεῖν ἀναγκαῖον, τὸ λέγειν ἄνθρωπον ἀνθρωπότητος ἐπιλαβέσθαι, ἀσύνετον παντελῶς. οὐκοῦν ὁ ἔξω τῆς ἀνθρώπου φύσεως ὢν ὡς Θεὸς, ἐπιλαμβάνεται σπέρματος Ἁβραάμ· σῶμα γὰρ οὕτω λαβὼν ἔμψυχόν τε καὶ ἔννουν ἐκ τῆς ἁγίας καὶ θεοτόκου Μαρίας, ὡμοιώθη τοῖς ἀδελφοῖς κατὰ πάντα, τουτέστιν ἡμῖν· τότε γέγονεν ἐφ’ ἡμᾶς ἀρχιερεὺς ἐλεήμων, καὶ πρός γε τούτῳ πιστός. πῶς οὖν γέγονεν, ἀκόλουθον ἰδεῖν·
S. CYRILLI ALEXANDRINI ARCHIEP. Α τοῦ Σωτῆρος φωνὴν τὴν ἄνω τάξιν ἐν δικτιοσύνῃ Β λαχών, οὐκ ἠγνόησε τὴν ὑπεροχήν, ὡμολόγησε τὸν Δεσπότην, παρεχώρησε τὸ νικᾶν τῇ δόξῃ Χριστοῦ· ἔφη γὰρ ἐναργώς· « Οὗτος ἦν περὶ οὗ εἶπον ἐγώ· Οπίσω μου ἔρχεται ἀνὴρ, οὗ οὐκ εἰμὶ ἄξιος λύ σαι τὸν ἐμάντα τῶν ὑποδημάτων αὐτοῦ· ἡ πλείστων οὖν ἁγίων ἐν ἑαυτοῖς ἐσχηκότων τὸν τοῦ Θεοῦ λόγον, περὶ οὐδενὸς ἐκείνων γέγραπται ὅτι, « Ο Λόγος σάρξ ἐγένετο καὶ ἐσκήνωσεν ἐν ἡμῖν, » ἐπ' οὐδενὶ τὰς ἄνω δυνάμεις χορευούσας εὑρήσομεν· τίνος γὰρ, εἰπέ μοι, γεννηθέντος, πλῆθος οὐρανίου στρατιᾶς τὰς ὑπὲρ ἡμῶν ἐποιήσατο χαριστηρίους ᾠδάς; Ἐπὶ μόνῳ τῷ Ἐμμανουὴλ εἰρήκασι· · Δόξα ἐν ὑψίστοις Θεῷ, καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη, ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία. Εν πολλοῖς οὖν, ὡς ἔφην, ἁγίοις κατοικήσαντος τοῦ Θεοῦ, ἀπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων ὁ τοῦ Θεοῦ Λόγος ἐπιδη μῆσαι λέγεται· ἅπαξ γέγονεν ἄνθρωπος· καὶ περὶ ἑνὸς ὁ προφήτης φησίν· « Ιδού ἡ Παρθένος ἐν γα στρὶ ἕξει καὶ τέξεται Υἱὸν, καὶ καλέσουσι τὸ ὄνομα αὐτοῦ Ἐμμανουήλ. » Εἰς ἡμᾶς καὶ μόνος ἐξηγόρασεν ἐκ τῆς κατάρας τοῦ νόμου, γενόμενος ὑπὲρ ἡμῶν κατάρα· ἕνα δέδωκεν Υἱὸν ὑπὲρ ἡμῶν ὁ Πατήρ· εἷς Υἱὸς τέθεικεν ὑπὲρ ἡμῶν τὴν ἰδίαν ψυχήν· εἷς ἐσταυ ρώθη καὶ ἀνεβίω, τοῦ θανάτου πατήσας τὸ κράτος οὐκοῦν ἐν σαρκί γεγονότα κατὰ ἀλήθειαν, ήγουν ἑνωθέντα τῇ σαρκὶ τὸν τοῦ Θεοῦ Λόγον ἐπιγινώσκο μεν· καὶ οὐκ ἄνθρωπον εἶναί φαμεν θεοφόρον τὴν Ἐμμανουήλ· ὁμολογοῦμεν δὲ ὅτι Θεὸς ὢν φύσει, μορφὴν δούλου λαβών, γέγονε καὶ υἱὸς ἀνθρώπου καὶ ἔστιν ὁ αὐτὸς Θεός τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπος. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τοῦ πρὸς Ἀλεξανδρέας προσφωνητικοῦ λόγου περὶ πίστεως (1). α'. Ἐγὼ τὸ συγκεκραμμένον οὐ καταδέχομαι· ἀλ λότριον γάρ ἐστι τῆς ἀποστολικῆς πίστεως καὶ τῆς τοῦ Θεοῦ ὀρθῆς παραδόσεως. Ἡ γὰρ σύγκρασις ἀφα νισμὸν τῶν φύσεων ἐργάζεται. Ἡ δὲ ἄῤῥητος ἔνωσις παρὰ τῶν ὀρθῶς φρονούντων ὁμολογουμένη ἀμφοτέ ρας σώζει ἀσυγχύτους τὰς φύσεις, καὶ ἕνα ἀποτελεῖ καὶ ἐξ ἀμφοῖν τὸν ὀφθέντα Χριστόν Θεόν τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπον γενόμενον τὸν αὐτὸν, καὶ οὐ δύο χριστοὺς, ἕνα δὲ μόνον ἐνωθέντα καὶ οὐ κεκραμμένον. Εἰ γὰρ κέ κρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίξιν μίαν,ἑτεροούσιοι τυγχά- νουσαι, οὐδὲ ἀποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγκ χυθεῖσαι ἠφανίσθησαν. Καὶ οὔτε χωρισμὸν ἀπ' ἀλλή λων ἢ διαίρεσιν ἐπιδέχονται κεκραμμέναι· διηρέθησαν δὲ τῷ καιρῷ τοῦ θανάτου καὶ ἐχωρίσθησαν· καὶ ψυχή ἀπὸ σώματος εἰς ᾅδου μετὰ τῆς θεότητος κατελ- θοῦσα, καὶ σῶμα ἀπὸ ψυχῆς ἐν μνήματι καινῷ ἀπο- τεθὲν κατὰ τὰς ἀψευδεῖς τοῦ Χριστοῦ φωνὰς, τὰς λεγούσας· « Αύσατε τὸν ναὸν τοῦτον, καὶ ἐν τρισὶν ἡμέραις ἐγερῶ αὐτόν. » Καὶ λύεται μὲν ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ, καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτὸν, καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ΙΙ, 14. Jum, sublimem ordinem in justitia virtute tenebat, altamen illum majorem se esse non ignoravit, Do- minum confessus est, potiores partes Christi gloriæ concessit. Aperte enim ait : « Hic est de quo dixi : Venit post me vir, cujus ego non sum dignus corri- giam calceamentorum solvere*. › Igitur cum sancti plurimi verbum Domini apud se habuerint, de ne- mine tamen dictum fuit quod Verbum caro factum sit, et in nobis habitaverit. » Nullius illorum causa coelestes potestates choream agitasse comperiemus. Nam quonam alio, dic mihi, nato multitudo cœlestis exercitus, eucharisticos pro nobis hymnos cecinit? De solo Emmanuele dixerunt: ‹ Gloria in altissimis Deo, in terra pax, in hominibus bona voluntas *. Ergo postquam in multis, ut dixi, sanctis hominibus Labitaverat Deus, semel in fine sæculorum Verbum Dei advenisse dicitur; semel factum est homo ; de- que uno dicit propheta: ‹ Ecce virgo in utero ha- bebit et pariet filium, et vocabunt nomen ejus Em- manuelem . -‹ Unus nos solusque ex maledicto legis redemit, factus pro nobis maledictum ' : ) uum tradidit Filium pro nobis Pater : unus Filius propriam animam pro nobis posuit : unus cruci- fixus est et revixit, mortis potentiam calcans ⁹. Ergo in carne revera exsistens, id est carni unitum Dei Verbum agnoscimus, non autem theophorum hominem dicimus esse Emmanuelem: sed confite- mnr, eum qui est suapte natura Deus, servi forma assumpta, filium quoque hominis esse factum, eumdemque et Deum simul esse et hominem. XXI. Sancti Cyrilli ex sermone prosphonetico ad Alexandri- nos de fide. dit enim sententia hæc ab apostolica fide et recta Dei traditione. Etenim concretio destructionem na- turarum efficit. Verum ineffabilis unio inconfusas servat naturas, unumque constituit ex ambabus vi- sibilem Christum, Deum simul eumdem et hominem; non duos, inquam, christos, sed unum, unitum, non concretum. Nam si duæ coagulentur naturæ in unam permistionem, cum diversæ substantiæ sint, neutra manet incolumis, sed ambæ confusa pereunt. Neque tamen separationem patientur aut divisionem, post- quam copulatae fuerunt. Utique humanæ duæ sub- stantiæ mortis tempore separatæ discesserunt : namque anima a corpore ad inferos eum deitate descendit; corpus ab anima separatum in monumento novo depositum fuit, secundum veridica Christi verba dicentis: Solvite templum hoc, et in tribus diebus excitabo illud ". » Solutum ergo templum fuit triduanæ sepulturæ tempore, volente ipso; rursusque illud excitavit eidemque unita fuit inefta- bili arcanoque modo deitas, haud cup eo concreta, . C D KA'. Luc. vit, 23. * Joan. 1, 27. * Luc. 1, 14. • Isa. vII, 14; Matth. 1, 23. * Galat. m, 13. * [ Joan. III, Hebr. Joan. 1, 19. 16. ° 1. Ego concretam substantiam non admitto, disce- (1) Bibl. nova Patrum, II, 486, ex Leontio et Anastasio in Script. vet. to:n. VII, p. 7, 132.
οὐ γὰρ ἦν ἐλεήμων καὶ πρὶν γένηται καθ’ ἡμᾶς; οὐκ ἦν ἀγαθὸς ὡς ἐξ ἀγαθοῦ Πατρὸς, ἀλλ’ ὅτε γέγονεν ἄνθρωπος, τότε καὶ ἐλεήμων; προέκοψεν οὖν ὁ ἐκ Θεοῦ Πατρὸς Λόγος, καὶ κρείττων ἑαυτοῦ γέγονεν, ὅτε σπέρματος Ἁβραὰμ ἐπελάβετο· οὐκοῦν ὅπερ οὐκ ἦν ἐγένετο, καὶ ὠφέληται μᾶλλον γενόμενος ἄνθρωπος· πῶς οὖν ἄτρεπτος ἔτι κατὰ φύσιν, εἰ γέγονεν ὅπερ οὐκ ἦν; πῶς μεμένηκεν ὁ αὐτός; ποῦ δὲ κεκένωκε καὶ καθῆκεν ἑαυτὸν εἰς ταπείνωσιν, εἰ γέγονεν ἑαυτοῦ καλλίων; ἀλλ’ οὐχ οὕτω ταῦτ’ ἔχει, μὴ γένοιτο· ἦν γὰρ ἐλεήμων καὶ ἔστιν ἀεί· καὶ ἐπειδὴ τοῦτό ἐστιν, ἐπελάβετο σπέρματος Ἁβραὰμ, ἵν’ εἰς ἡμᾶς ἱερεὺς ἐλεήμων γένηται· καὶ τίνα τρόπον, ἐρῶ· οὐκ ἦν ἐν νόμῳ δικαιωθῆναι τὸν ἄνθρωπον, οὐκ ἦν παραβῆναι τὴν δοθεῖσαν ἐντολὴν, καὶ μὴ δίκας ὑποσχεῖν παραχρῆμα καὶ μέχρι θανάτου· πιστώσεται δὲ γράφων ὁ Παῦλος Ἀθετήσας τις νόμον Μωϋσέως χωρὶς οἰκτιρμῶν ἐπὶ δυσὶν ἢ τρισὶν μάρτυσιν ἀποθνήσκει. ἵνα τοίνυν ἀπαλλάξῃ ἡμᾶς τῆς ἐν νόμῳ δίκης καὶ ἀρᾶς καὶ ἀποτομίας, κεχρημάτικεν ἡμῶν ἱερεὺς, οὐ δίκας αἰτῶν τῶν ἡμαρτημένων, οὐκ ἐνόχους τῇ κρίσει καθιστὰς τοὺς ἐξ ἀσθενείας ἀνθρωπίνης πεπλημμεληκότας·
S. CYRILLI ALEXANDRINI ARCHIEP. Α τοῦ Σωτῆρος φωνὴν τὴν ἄνω τάξιν ἐν δικτιοσύνῃ Β λαχών, οὐκ ἠγνόησε τὴν ὑπεροχήν, ὡμολόγησε τὸν Δεσπότην, παρεχώρησε τὸ νικᾶν τῇ δόξῃ Χριστοῦ· ἔφη γὰρ ἐναργώς· « Οὗτος ἦν περὶ οὗ εἶπον ἐγώ· Οπίσω μου ἔρχεται ἀνὴρ, οὗ οὐκ εἰμὶ ἄξιος λύ σαι τὸν ἐμάντα τῶν ὑποδημάτων αὐτοῦ· ἡ πλείστων οὖν ἁγίων ἐν ἑαυτοῖς ἐσχηκότων τὸν τοῦ Θεοῦ λόγον, περὶ οὐδενὸς ἐκείνων γέγραπται ὅτι, « Ο Λόγος σάρξ ἐγένετο καὶ ἐσκήνωσεν ἐν ἡμῖν, » ἐπ' οὐδενὶ τὰς ἄνω δυνάμεις χορευούσας εὑρήσομεν· τίνος γὰρ, εἰπέ μοι, γεννηθέντος, πλῆθος οὐρανίου στρατιᾶς τὰς ὑπὲρ ἡμῶν ἐποιήσατο χαριστηρίους ᾠδάς; Ἐπὶ μόνῳ τῷ Ἐμμανουὴλ εἰρήκασι· · Δόξα ἐν ὑψίστοις Θεῷ, καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη, ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία. Εν πολλοῖς οὖν, ὡς ἔφην, ἁγίοις κατοικήσαντος τοῦ Θεοῦ, ἀπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων ὁ τοῦ Θεοῦ Λόγος ἐπιδη μῆσαι λέγεται· ἅπαξ γέγονεν ἄνθρωπος· καὶ περὶ ἑνὸς ὁ προφήτης φησίν· « Ιδού ἡ Παρθένος ἐν γα στρὶ ἕξει καὶ τέξεται Υἱὸν, καὶ καλέσουσι τὸ ὄνομα αὐτοῦ Ἐμμανουήλ. » Εἰς ἡμᾶς καὶ μόνος ἐξηγόρασεν ἐκ τῆς κατάρας τοῦ νόμου, γενόμενος ὑπὲρ ἡμῶν κατάρα· ἕνα δέδωκεν Υἱὸν ὑπὲρ ἡμῶν ὁ Πατήρ· εἷς Υἱὸς τέθεικεν ὑπὲρ ἡμῶν τὴν ἰδίαν ψυχήν· εἷς ἐσταυ ρώθη καὶ ἀνεβίω, τοῦ θανάτου πατήσας τὸ κράτος οὐκοῦν ἐν σαρκί γεγονότα κατὰ ἀλήθειαν, ήγουν ἑνωθέντα τῇ σαρκὶ τὸν τοῦ Θεοῦ Λόγον ἐπιγινώσκο μεν· καὶ οὐκ ἄνθρωπον εἶναί φαμεν θεοφόρον τὴν Ἐμμανουήλ· ὁμολογοῦμεν δὲ ὅτι Θεὸς ὢν φύσει, μορφὴν δούλου λαβών, γέγονε καὶ υἱὸς ἀνθρώπου καὶ ἔστιν ὁ αὐτὸς Θεός τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπος. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τοῦ πρὸς Ἀλεξανδρέας προσφωνητικοῦ λόγου περὶ πίστεως (1). α'. Ἐγὼ τὸ συγκεκραμμένον οὐ καταδέχομαι· ἀλ λότριον γάρ ἐστι τῆς ἀποστολικῆς πίστεως καὶ τῆς τοῦ Θεοῦ ὀρθῆς παραδόσεως. Ἡ γὰρ σύγκρασις ἀφα νισμὸν τῶν φύσεων ἐργάζεται. Ἡ δὲ ἄῤῥητος ἔνωσις παρὰ τῶν ὀρθῶς φρονούντων ὁμολογουμένη ἀμφοτέ ρας σώζει ἀσυγχύτους τὰς φύσεις, καὶ ἕνα ἀποτελεῖ καὶ ἐξ ἀμφοῖν τὸν ὀφθέντα Χριστόν Θεόν τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπον γενόμενον τὸν αὐτὸν, καὶ οὐ δύο χριστοὺς, ἕνα δὲ μόνον ἐνωθέντα καὶ οὐ κεκραμμένον. Εἰ γὰρ κέ κρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίξιν μίαν,ἑτεροούσιοι τυγχά- νουσαι, οὐδὲ ἀποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγκ χυθεῖσαι ἠφανίσθησαν. Καὶ οὔτε χωρισμὸν ἀπ' ἀλλή λων ἢ διαίρεσιν ἐπιδέχονται κεκραμμέναι· διηρέθησαν δὲ τῷ καιρῷ τοῦ θανάτου καὶ ἐχωρίσθησαν· καὶ ψυχή ἀπὸ σώματος εἰς ᾅδου μετὰ τῆς θεότητος κατελ- θοῦσα, καὶ σῶμα ἀπὸ ψυχῆς ἐν μνήματι καινῷ ἀπο- τεθὲν κατὰ τὰς ἀψευδεῖς τοῦ Χριστοῦ φωνὰς, τὰς λεγούσας· « Αύσατε τὸν ναὸν τοῦτον, καὶ ἐν τρισὶν ἡμέραις ἐγερῶ αὐτόν. » Καὶ λύεται μὲν ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ, καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτὸν, καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ΙΙ, 14. Jum, sublimem ordinem in justitia virtute tenebat, altamen illum majorem se esse non ignoravit, Do- minum confessus est, potiores partes Christi gloriæ concessit. Aperte enim ait : « Hic est de quo dixi : Venit post me vir, cujus ego non sum dignus corri- giam calceamentorum solvere*. › Igitur cum sancti plurimi verbum Domini apud se habuerint, de ne- mine tamen dictum fuit quod Verbum caro factum sit, et in nobis habitaverit. » Nullius illorum causa coelestes potestates choream agitasse comperiemus. Nam quonam alio, dic mihi, nato multitudo cœlestis exercitus, eucharisticos pro nobis hymnos cecinit? De solo Emmanuele dixerunt: ‹ Gloria in altissimis Deo, in terra pax, in hominibus bona voluntas *. Ergo postquam in multis, ut dixi, sanctis hominibus Labitaverat Deus, semel in fine sæculorum Verbum Dei advenisse dicitur; semel factum est homo ; de- que uno dicit propheta: ‹ Ecce virgo in utero ha- bebit et pariet filium, et vocabunt nomen ejus Em- manuelem . -‹ Unus nos solusque ex maledicto legis redemit, factus pro nobis maledictum ' : ) uum tradidit Filium pro nobis Pater : unus Filius propriam animam pro nobis posuit : unus cruci- fixus est et revixit, mortis potentiam calcans ⁹. Ergo in carne revera exsistens, id est carni unitum Dei Verbum agnoscimus, non autem theophorum hominem dicimus esse Emmanuelem: sed confite- mnr, eum qui est suapte natura Deus, servi forma assumpta, filium quoque hominis esse factum, eumdemque et Deum simul esse et hominem. XXI. Sancti Cyrilli ex sermone prosphonetico ad Alexandri- nos de fide. dit enim sententia hæc ab apostolica fide et recta Dei traditione. Etenim concretio destructionem na- turarum efficit. Verum ineffabilis unio inconfusas servat naturas, unumque constituit ex ambabus vi- sibilem Christum, Deum simul eumdem et hominem; non duos, inquam, christos, sed unum, unitum, non concretum. Nam si duæ coagulentur naturæ in unam permistionem, cum diversæ substantiæ sint, neutra manet incolumis, sed ambæ confusa pereunt. Neque tamen separationem patientur aut divisionem, post- quam copulatae fuerunt. Utique humanæ duæ sub- stantiæ mortis tempore separatæ discesserunt : namque anima a corpore ad inferos eum deitate descendit; corpus ab anima separatum in monumento novo depositum fuit, secundum veridica Christi verba dicentis: Solvite templum hoc, et in tribus diebus excitabo illud ". » Solutum ergo templum fuit triduanæ sepulturæ tempore, volente ipso; rursusque illud excitavit eidemque unita fuit inefta- bili arcanoque modo deitas, haud cup eo concreta, . C D KA'. Luc. vit, 23. * Joan. 1, 27. * Luc. 1, 14. • Isa. vII, 14; Matth. 1, 23. * Galat. m, 13. * [ Joan. III, Hebr. Joan. 1, 19. 16. ° 1. Ego concretam substantiam non admitto, disce- (1) Bibl. nova Patrum, II, 486, ex Leontio et Anastasio in Script. vet. to:n. VII, p. 7, 132.
δικαιῶν δὲ μᾶλλον τῇ πίστει καὶ ἐγκλημάτων ἀνιεὶς καὶ ἁγίους ἀποφαίνων καὶ τῆς ἑαυτοῦ φύσεως κοινωνοὺς, οὕτω τε συνάπτων δι’ ἑαυτοῦ τῷ Θεῷ καὶ Πατρί· ἐλεήμων γὰρ ἀρχιερεὺς εἰς ἡμᾶς γέγονεν ὁ Χριστὸς, οὐκέτι ταῖς νομικαῖς ἀποτομίαις κρατεῖν ἐπιτρέπων, ἀνιεὶς δὲ μᾶλλον τῶν ἀρχαίων αἰτιαμάτων τοὺς ἠσθενηκότας· πιστὸς δὲ, ὅτι μόνιμος καὶ διηνεκὴς, καὶ ἀξιόχρεως εἰς πίστιν τῶν ἐπηγγελμένων, καὶ ἀπαράβατον ἔχων τὴν ἱερωσύνην· ἐλεήμων τοίνυν καὶ πιστὸς, τουτέστιν ἀεὶ μένων γέγονεν ἱερεὺς ὅτε σπέρματος Ἁβραὰμ ἐπελάβετο, Θεὸς ὢν ὁ Λόγος, καὶ ἐν μορφῇ καὶ ἰσότητι τοῦ Πατρός· τί τοίνυν συκοφαντοῦσι τὴν ἀλήθειαν; τί παραιτοῦνται τὸν Υἱὸν τοῦ εἶναι ὅ ἐστι, διὰ τὴν εἰς ἡμᾶς ἀγάπην; χ.
S. CYRILLI ALEXANDRINI ARCHIEP. Α τοῦ Σωτῆρος φωνὴν τὴν ἄνω τάξιν ἐν δικτιοσύνῃ Β λαχών, οὐκ ἠγνόησε τὴν ὑπεροχήν, ὡμολόγησε τὸν Δεσπότην, παρεχώρησε τὸ νικᾶν τῇ δόξῃ Χριστοῦ· ἔφη γὰρ ἐναργώς· « Οὗτος ἦν περὶ οὗ εἶπον ἐγώ· Οπίσω μου ἔρχεται ἀνὴρ, οὗ οὐκ εἰμὶ ἄξιος λύ σαι τὸν ἐμάντα τῶν ὑποδημάτων αὐτοῦ· ἡ πλείστων οὖν ἁγίων ἐν ἑαυτοῖς ἐσχηκότων τὸν τοῦ Θεοῦ λόγον, περὶ οὐδενὸς ἐκείνων γέγραπται ὅτι, « Ο Λόγος σάρξ ἐγένετο καὶ ἐσκήνωσεν ἐν ἡμῖν, » ἐπ' οὐδενὶ τὰς ἄνω δυνάμεις χορευούσας εὑρήσομεν· τίνος γὰρ, εἰπέ μοι, γεννηθέντος, πλῆθος οὐρανίου στρατιᾶς τὰς ὑπὲρ ἡμῶν ἐποιήσατο χαριστηρίους ᾠδάς; Ἐπὶ μόνῳ τῷ Ἐμμανουὴλ εἰρήκασι· · Δόξα ἐν ὑψίστοις Θεῷ, καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη, ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία. Εν πολλοῖς οὖν, ὡς ἔφην, ἁγίοις κατοικήσαντος τοῦ Θεοῦ, ἀπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων ὁ τοῦ Θεοῦ Λόγος ἐπιδη μῆσαι λέγεται· ἅπαξ γέγονεν ἄνθρωπος· καὶ περὶ ἑνὸς ὁ προφήτης φησίν· « Ιδού ἡ Παρθένος ἐν γα στρὶ ἕξει καὶ τέξεται Υἱὸν, καὶ καλέσουσι τὸ ὄνομα αὐτοῦ Ἐμμανουήλ. » Εἰς ἡμᾶς καὶ μόνος ἐξηγόρασεν ἐκ τῆς κατάρας τοῦ νόμου, γενόμενος ὑπὲρ ἡμῶν κατάρα· ἕνα δέδωκεν Υἱὸν ὑπὲρ ἡμῶν ὁ Πατήρ· εἷς Υἱὸς τέθεικεν ὑπὲρ ἡμῶν τὴν ἰδίαν ψυχήν· εἷς ἐσταυ ρώθη καὶ ἀνεβίω, τοῦ θανάτου πατήσας τὸ κράτος οὐκοῦν ἐν σαρκί γεγονότα κατὰ ἀλήθειαν, ήγουν ἑνωθέντα τῇ σαρκὶ τὸν τοῦ Θεοῦ Λόγον ἐπιγινώσκο μεν· καὶ οὐκ ἄνθρωπον εἶναί φαμεν θεοφόρον τὴν Ἐμμανουήλ· ὁμολογοῦμεν δὲ ὅτι Θεὸς ὢν φύσει, μορφὴν δούλου λαβών, γέγονε καὶ υἱὸς ἀνθρώπου καὶ ἔστιν ὁ αὐτὸς Θεός τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπος. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τοῦ πρὸς Ἀλεξανδρέας προσφωνητικοῦ λόγου περὶ πίστεως (1). α'. Ἐγὼ τὸ συγκεκραμμένον οὐ καταδέχομαι· ἀλ λότριον γάρ ἐστι τῆς ἀποστολικῆς πίστεως καὶ τῆς τοῦ Θεοῦ ὀρθῆς παραδόσεως. Ἡ γὰρ σύγκρασις ἀφα νισμὸν τῶν φύσεων ἐργάζεται. Ἡ δὲ ἄῤῥητος ἔνωσις παρὰ τῶν ὀρθῶς φρονούντων ὁμολογουμένη ἀμφοτέ ρας σώζει ἀσυγχύτους τὰς φύσεις, καὶ ἕνα ἀποτελεῖ καὶ ἐξ ἀμφοῖν τὸν ὀφθέντα Χριστόν Θεόν τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπον γενόμενον τὸν αὐτὸν, καὶ οὐ δύο χριστοὺς, ἕνα δὲ μόνον ἐνωθέντα καὶ οὐ κεκραμμένον. Εἰ γὰρ κέ κρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίξιν μίαν,ἑτεροούσιοι τυγχά- νουσαι, οὐδὲ ἀποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγκ χυθεῖσαι ἠφανίσθησαν. Καὶ οὔτε χωρισμὸν ἀπ' ἀλλή λων ἢ διαίρεσιν ἐπιδέχονται κεκραμμέναι· διηρέθησαν δὲ τῷ καιρῷ τοῦ θανάτου καὶ ἐχωρίσθησαν· καὶ ψυχή ἀπὸ σώματος εἰς ᾅδου μετὰ τῆς θεότητος κατελ- θοῦσα, καὶ σῶμα ἀπὸ ψυχῆς ἐν μνήματι καινῷ ἀπο- τεθὲν κατὰ τὰς ἀψευδεῖς τοῦ Χριστοῦ φωνὰς, τὰς λεγούσας· « Αύσατε τὸν ναὸν τοῦτον, καὶ ἐν τρισὶν ἡμέραις ἐγερῶ αὐτόν. » Καὶ λύεται μὲν ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ, καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτὸν, καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ΙΙ, 14. Jum, sublimem ordinem in justitia virtute tenebat, altamen illum majorem se esse non ignoravit, Do- minum confessus est, potiores partes Christi gloriæ concessit. Aperte enim ait : « Hic est de quo dixi : Venit post me vir, cujus ego non sum dignus corri- giam calceamentorum solvere*. › Igitur cum sancti plurimi verbum Domini apud se habuerint, de ne- mine tamen dictum fuit quod Verbum caro factum sit, et in nobis habitaverit. » Nullius illorum causa coelestes potestates choream agitasse comperiemus. Nam quonam alio, dic mihi, nato multitudo cœlestis exercitus, eucharisticos pro nobis hymnos cecinit? De solo Emmanuele dixerunt: ‹ Gloria in altissimis Deo, in terra pax, in hominibus bona voluntas *. Ergo postquam in multis, ut dixi, sanctis hominibus Labitaverat Deus, semel in fine sæculorum Verbum Dei advenisse dicitur; semel factum est homo ; de- que uno dicit propheta: ‹ Ecce virgo in utero ha- bebit et pariet filium, et vocabunt nomen ejus Em- manuelem . -‹ Unus nos solusque ex maledicto legis redemit, factus pro nobis maledictum ' : ) uum tradidit Filium pro nobis Pater : unus Filius propriam animam pro nobis posuit : unus cruci- fixus est et revixit, mortis potentiam calcans ⁹. Ergo in carne revera exsistens, id est carni unitum Dei Verbum agnoscimus, non autem theophorum hominem dicimus esse Emmanuelem: sed confite- mnr, eum qui est suapte natura Deus, servi forma assumpta, filium quoque hominis esse factum, eumdemque et Deum simul esse et hominem. XXI. Sancti Cyrilli ex sermone prosphonetico ad Alexandri- nos de fide. dit enim sententia hæc ab apostolica fide et recta Dei traditione. Etenim concretio destructionem na- turarum efficit. Verum ineffabilis unio inconfusas servat naturas, unumque constituit ex ambabus vi- sibilem Christum, Deum simul eumdem et hominem; non duos, inquam, christos, sed unum, unitum, non concretum. Nam si duæ coagulentur naturæ in unam permistionem, cum diversæ substantiæ sint, neutra manet incolumis, sed ambæ confusa pereunt. Neque tamen separationem patientur aut divisionem, post- quam copulatae fuerunt. Utique humanæ duæ sub- stantiæ mortis tempore separatæ discesserunt : namque anima a corpore ad inferos eum deitate descendit; corpus ab anima separatum in monumento novo depositum fuit, secundum veridica Christi verba dicentis: Solvite templum hoc, et in tribus diebus excitabo illud ". » Solutum ergo templum fuit triduanæ sepulturæ tempore, volente ipso; rursusque illud excitavit eidemque unita fuit inefta- bili arcanoque modo deitas, haud cup eo concreta, . C D KA'. Luc. vit, 23. * Joan. 1, 27. * Luc. 1, 14. • Isa. vII, 14; Matth. 1, 23. * Galat. m, 13. * [ Joan. III, Hebr. Joan. 1, 19. 16. ° 1. Ego concretam substantiam non admitto, disce- (1) Bibl. nova Patrum, II, 486, ex Leontio et Anastasio in Script. vet. to:n. VII, p. 7, 132.
But the Christ-fighters, with their cunning inventions...Ἀλλὰ γὰρ οἱ χριστομάχοι τὰ ἐκ πανουργίας εὑρήματα…
Clean text (TLG). Diplomatic Greek text; the machine OCR of the Migne page is kept in the OCR and Page views.
Ἀλλὰ γὰρ οἱ χριστομάχοι τὰ ἐκ πανουργίας εὑρήματα πανταχόθεν ἑαυτοῖς συλλέγοντες εἰς ἐπικουρίαν, καὶ αὐτὰς τὰς θείας συκοφαντοῦσι γραφάς· καὶ δὴ φασὶ τὸν μακάριον Παῦλον, ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα καλέσαι τὸν Ἰησοῦν· ἀποστολὴ δὲ, φασὶ, καὶ ἱερωσύνη λειτουργίας εἰσὶ τρόποι· καὶ γοῦν ἀπεστάλησαν μὲν οἱ μαθηταὶ, ἱεράτευσε δὲ Ἀαρὼν καὶ οἱ υἱοὶ αὐτοῦ·
S. CYRILLI ALEXANDRINI ARCHIEP. Α τοῦ Σωτῆρος φωνὴν τὴν ἄνω τάξιν ἐν δικτιοσύνῃ Β λαχών, οὐκ ἠγνόησε τὴν ὑπεροχήν, ὡμολόγησε τὸν Δεσπότην, παρεχώρησε τὸ νικᾶν τῇ δόξῃ Χριστοῦ· ἔφη γὰρ ἐναργώς· « Οὗτος ἦν περὶ οὗ εἶπον ἐγώ· Οπίσω μου ἔρχεται ἀνὴρ, οὗ οὐκ εἰμὶ ἄξιος λύ σαι τὸν ἐμάντα τῶν ὑποδημάτων αὐτοῦ· ἡ πλείστων οὖν ἁγίων ἐν ἑαυτοῖς ἐσχηκότων τὸν τοῦ Θεοῦ λόγον, περὶ οὐδενὸς ἐκείνων γέγραπται ὅτι, « Ο Λόγος σάρξ ἐγένετο καὶ ἐσκήνωσεν ἐν ἡμῖν, » ἐπ' οὐδενὶ τὰς ἄνω δυνάμεις χορευούσας εὑρήσομεν· τίνος γὰρ, εἰπέ μοι, γεννηθέντος, πλῆθος οὐρανίου στρατιᾶς τὰς ὑπὲρ ἡμῶν ἐποιήσατο χαριστηρίους ᾠδάς; Ἐπὶ μόνῳ τῷ Ἐμμανουὴλ εἰρήκασι· · Δόξα ἐν ὑψίστοις Θεῷ, καὶ ἐπὶ γῆς εἰρήνη, ἐν ἀνθρώποις εὐδοκία. Εν πολλοῖς οὖν, ὡς ἔφην, ἁγίοις κατοικήσαντος τοῦ Θεοῦ, ἀπαξ ἐπὶ συντελείᾳ τῶν αἰώνων ὁ τοῦ Θεοῦ Λόγος ἐπιδη μῆσαι λέγεται· ἅπαξ γέγονεν ἄνθρωπος· καὶ περὶ ἑνὸς ὁ προφήτης φησίν· « Ιδού ἡ Παρθένος ἐν γα στρὶ ἕξει καὶ τέξεται Υἱὸν, καὶ καλέσουσι τὸ ὄνομα αὐτοῦ Ἐμμανουήλ. » Εἰς ἡμᾶς καὶ μόνος ἐξηγόρασεν ἐκ τῆς κατάρας τοῦ νόμου, γενόμενος ὑπὲρ ἡμῶν κατάρα· ἕνα δέδωκεν Υἱὸν ὑπὲρ ἡμῶν ὁ Πατήρ· εἷς Υἱὸς τέθεικεν ὑπὲρ ἡμῶν τὴν ἰδίαν ψυχήν· εἷς ἐσταυ ρώθη καὶ ἀνεβίω, τοῦ θανάτου πατήσας τὸ κράτος οὐκοῦν ἐν σαρκί γεγονότα κατὰ ἀλήθειαν, ήγουν ἑνωθέντα τῇ σαρκὶ τὸν τοῦ Θεοῦ Λόγον ἐπιγινώσκο μεν· καὶ οὐκ ἄνθρωπον εἶναί φαμεν θεοφόρον τὴν Ἐμμανουήλ· ὁμολογοῦμεν δὲ ὅτι Θεὸς ὢν φύσει, μορφὴν δούλου λαβών, γέγονε καὶ υἱὸς ἀνθρώπου καὶ ἔστιν ὁ αὐτὸς Θεός τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπος. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τοῦ πρὸς Ἀλεξανδρέας προσφωνητικοῦ λόγου περὶ πίστεως (1). α'. Ἐγὼ τὸ συγκεκραμμένον οὐ καταδέχομαι· ἀλ λότριον γάρ ἐστι τῆς ἀποστολικῆς πίστεως καὶ τῆς τοῦ Θεοῦ ὀρθῆς παραδόσεως. Ἡ γὰρ σύγκρασις ἀφα νισμὸν τῶν φύσεων ἐργάζεται. Ἡ δὲ ἄῤῥητος ἔνωσις παρὰ τῶν ὀρθῶς φρονούντων ὁμολογουμένη ἀμφοτέ ρας σώζει ἀσυγχύτους τὰς φύσεις, καὶ ἕνα ἀποτελεῖ καὶ ἐξ ἀμφοῖν τὸν ὀφθέντα Χριστόν Θεόν τε ὁμοῦ καὶ ἄνθρωπον γενόμενον τὸν αὐτὸν, καὶ οὐ δύο χριστοὺς, ἕνα δὲ μόνον ἐνωθέντα καὶ οὐ κεκραμμένον. Εἰ γὰρ κέ κρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίξιν μίαν,ἑτεροούσιοι τυγχά- νουσαι, οὐδὲ ἀποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγκ χυθεῖσαι ἠφανίσθησαν. Καὶ οὔτε χωρισμὸν ἀπ' ἀλλή λων ἢ διαίρεσιν ἐπιδέχονται κεκραμμέναι· διηρέθησαν δὲ τῷ καιρῷ τοῦ θανάτου καὶ ἐχωρίσθησαν· καὶ ψυχή ἀπὸ σώματος εἰς ᾅδου μετὰ τῆς θεότητος κατελ- θοῦσα, καὶ σῶμα ἀπὸ ψυχῆς ἐν μνήματι καινῷ ἀπο- τεθὲν κατὰ τὰς ἀψευδεῖς τοῦ Χριστοῦ φωνὰς, τὰς λεγούσας· « Αύσατε τὸν ναὸν τοῦτον, καὶ ἐν τρισὶν ἡμέραις ἐγερῶ αὐτόν. » Καὶ λύεται μὲν ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ, καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτὸν, καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ΙΙ, 14. Jum, sublimem ordinem in justitia virtute tenebat, altamen illum majorem se esse non ignoravit, Do- minum confessus est, potiores partes Christi gloriæ concessit. Aperte enim ait : « Hic est de quo dixi : Venit post me vir, cujus ego non sum dignus corri- giam calceamentorum solvere*. › Igitur cum sancti plurimi verbum Domini apud se habuerint, de ne- mine tamen dictum fuit quod Verbum caro factum sit, et in nobis habitaverit. » Nullius illorum causa coelestes potestates choream agitasse comperiemus. Nam quonam alio, dic mihi, nato multitudo cœlestis exercitus, eucharisticos pro nobis hymnos cecinit? De solo Emmanuele dixerunt: ‹ Gloria in altissimis Deo, in terra pax, in hominibus bona voluntas *. Ergo postquam in multis, ut dixi, sanctis hominibus Labitaverat Deus, semel in fine sæculorum Verbum Dei advenisse dicitur; semel factum est homo ; de- que uno dicit propheta: ‹ Ecce virgo in utero ha- bebit et pariet filium, et vocabunt nomen ejus Em- manuelem . -‹ Unus nos solusque ex maledicto legis redemit, factus pro nobis maledictum ' : ) uum tradidit Filium pro nobis Pater : unus Filius propriam animam pro nobis posuit : unus cruci- fixus est et revixit, mortis potentiam calcans ⁹. Ergo in carne revera exsistens, id est carni unitum Dei Verbum agnoscimus, non autem theophorum hominem dicimus esse Emmanuelem: sed confite- mnr, eum qui est suapte natura Deus, servi forma assumpta, filium quoque hominis esse factum, eumdemque et Deum simul esse et hominem. XXI. Sancti Cyrilli ex sermone prosphonetico ad Alexandri- nos de fide. dit enim sententia hæc ab apostolica fide et recta Dei traditione. Etenim concretio destructionem na- turarum efficit. Verum ineffabilis unio inconfusas servat naturas, unumque constituit ex ambabus vi- sibilem Christum, Deum simul eumdem et hominem; non duos, inquam, christos, sed unum, unitum, non concretum. Nam si duæ coagulentur naturæ in unam permistionem, cum diversæ substantiæ sint, neutra manet incolumis, sed ambæ confusa pereunt. Neque tamen separationem patientur aut divisionem, post- quam copulatae fuerunt. Utique humanæ duæ sub- stantiæ mortis tempore separatæ discesserunt : namque anima a corpore ad inferos eum deitate descendit; corpus ab anima separatum in monumento novo depositum fuit, secundum veridica Christi verba dicentis: Solvite templum hoc, et in tribus diebus excitabo illud ". » Solutum ergo templum fuit triduanæ sepulturæ tempore, volente ipso; rursusque illud excitavit eidemque unita fuit inefta- bili arcanoque modo deitas, haud cup eo concreta, . C D KA'. Luc. vit, 23. * Joan. 1, 27. * Luc. 1, 14. • Isa. vII, 14; Matth. 1, 23. * Galat. m, 13. * [ Joan. III, Hebr. Joan. 1, 19. 16. ° 1. Ego concretam substantiam non admitto, disce- (1) Bibl. nova Patrum, II, 486, ex Leontio et Anastasio in Script. vet. to:n. VII, p. 7, 132.
PG 77:1113καὶ εἴπερ ἐν τούτοις ἐστί φασι τὸ τοῦ Υἱοῦ μέτρον, πῶς ὁμοούσιος εἶναι δύναται τῷ Θεῷ καὶ Πατρί; ὢ πολλῆς δυστροπίας· ἀποπροσποιοῦνται τὸ εἰδέναι τὴν ἀλήθειαν, καὶ σκοπὸς αὐτοῖς μηδὲν ὑγιὲς φρονεῖν ἢ λέγειν· ὁμολογοῦντες γὰρ μεθ’ ἡμῶν, ὅτι καίπερ ὑπάρχων ἐν μορφῇ τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ὁ Υἱὸς, κεκένωκεν ἑαυτὸν ἑκὼν, οὐκ ἐπαινοῦσι τῆς μετὰ σαρκὸς οἰκονομίας τὸ μυστήριον, ἀκούοντες δὲ τοῦ ἀποστόλου λέγοντος Ἀρχιερέα καὶ ἀπόστολον Ἰησοῦν· οὐκ εἰσδέχονται κατὰ νοῦν ὅτι γεγονὼς καθ’ ἡμᾶς ὁ Μονογενὴς, ὠνόμασται τότε καὶ Ἰησοῦς διὰ τῆς τοῦ ἀγγέλου φωνῆς· τότε κεχρημάτικε καὶ ἀπόστολος καὶ ἀρχιερεύς. οὐκοῦν ἢ ἀρνείσθωσαν ἐναργῶς ὅτι γέγονε σὰρξ ὁ Λόγος, τουτέστιν ἄνθρωπος, ἐμψυχωμένον τε καὶ ἔννουν σῶμα λαβὼν, καὶ τότε πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ γεγραμμένα περιαγέτωσαν εἰς τὸν οἰκεῖον σκοπόν· ἢ εἰ φοβοῦνται τὸ ἀρνεῖσθαι τὸ μυστήριον, θαυμαζέτωσαν μεθ’ ἡμῶν τὸν δι’ ἡμᾶς ἐν τοῖς καθ’ ἡμᾶς γεγονότα, μεμενηκότα δὲ καὶ οὕτω Θεόν· τότε γὰρ τὸ τῆς κενώσεως πολυπραγμονοῦντες μέτρον, τὸν αὐτὸν εὑρήσουσι καὶ ἀπόστολον ἀνθρωπίνως, καὶ κηρυσσόμενον θεϊκῶς παρὰ τῶν ἀπεσταλμένων·
ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε σαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολ λυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τρο τήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτε ροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κε κραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε- diσαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροτήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτεροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν· καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. 2. καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε "Δύο φύσεων τῶν ἑτεροου"σίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ "Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, "καὶ μήτε συγχεομένων, "μήτε ἀπολλυμένων ἢ "διαιρεθεισῶν." ὡμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἐνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροπὴν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυσιν, οὐ κατ' ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, οὐ κατὰ ἀφανισμὸν ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥητον καὶ ἀνέκφραστον, καὶ ἀνεκδιήγητον, τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἐν ἑνὶ Ἰησοῦ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων καὶ μήτε συγκεχυμένων μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. Κυρίλλου ἐκ τοῦ περὶ πίστεως λόγου. Ἀλλὰ γὰρ ναὸν ἑαυτῷ ἔμψυχον καὶ τέλειον κατεσκεύασεν ἐν τῇ ἁγίᾳ παρθενικῇ μήτρᾳ· καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. καὶ εἴπερ ἐν τούτοις ἐστί φασι τὸ τοῦ Υἱοῦ μέτρον, πῶς ὁμοούσιος εἶναι δύναται τῷ Θεῷ καὶ Πατρί; ὢ πολλῆς δυστροπίας· ἀποπροσποιοῦνται τὸ εἰδέναι τὴν ἀλήθειαν, καὶ σκοπὸς αὐτοῖς μηδὲν ὑγιὲς φρονεῖν ἢ λέγειν· ὁμολογοῦντες γὰρ μεθ’ ἡμῶν, ὅτι καίπερ ὑπάρχων ἐν μορφῇ τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ὁ Υἱὸς, κεκένωκεν ἑαυτὸν ἑκὼν, οὐκ ἐπαινοῦσι τῆς μετὰ σαρκὸς οἰκονομίας τὸ μυστήριον, ἀκούοντες δὲ τοῦ ἀποστόλου λέγοντος Ἀρχιερέα καὶ ἀπόστολον Ἰησοῦν· οὐκ εἰσδέχονται κατὰ νοῦν ὅτι γεγονὼς καθ’ ἡμᾶς ὁ Μονογενὴς, ὠνόμασται τότε καὶ Ἰησοῦς διὰ τῆς τοῦ ἀγγέλου φωνῆς· τότε κεχρημάτικε καὶ ἀπόστολος καὶ ἀρχιερεύς. οὐκοῦν ἢ ἀρνείσθωσαν ἐναργῶς ὅτι γέγονε σὰρξ ὁ Λόγος, τουτέστιν ἄνθρωπος, ἐμψυχωμένον τε καὶ ἔννουν σῶμα λαβὼν, καὶ τότε πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ γεγραμμένα περιαγέτωσαν εἰς τὸν οἰκεῖον σκοπόν· ἢ εἰ φοβοῦνται τὸ ἀρνεῖσθαι τὸ μυστήριον, θαυμαζέτωσαν μεθ’ ἡμῶν τὸν δι’ ἡμᾶς ἐν τοῖς καθ’ ἡμᾶς γεγονότα, μεμενηκότα δὲ καὶ οὕτω Θεόν· τότε γὰρ τὸ τῆς κενώσεως πολυπραγμονοῦντες μέτρον, τὸν αὐτὸν εὑρήσουσι καὶ ἀπόστολον ἀνθρωπίνως, καὶ κηρυσσόμενον θεϊκῶς παρὰ τῶν ἀπεσταλμένων· τίνα γὰρ ἐκήρυττον τοῖς ἔθνεσιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ, καὶ τοῦτο ὡς Θεὸν ἀληθινόν; ἆρ’ οὐχὶ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν τὸν Χριστόν; οὐκ ἀπόστολον διὰ τὸ ἀνθρώπινον; οὐκ αὐτὸν ὄντα Θεὸν, ὅτι Λόγος ἦν τοῦ Πατρός; πῶς αὐτὸν ἀρχιερέα γεγονότα θεωρήσομεν; ἆρα κατὰ τὸν Ἀαρών; ἆρα κατὰ τὸν Μωσέως νόμον, τοὺς ἐξ ἀγέλης ἀμνοὺς καταθύοντα τῷ Θεῷ; ἆρα τρυγόνας προσάγοντα καὶ περιστερὰς καὶ σεμίδαλιν ἐλαιοβραχῆ; καίτοι τῶν τοιούτων οὐδὲν πέπραχεν ὁ Ἐμμανουήλ· ἱερατεύει γὰρ ὑπὲρ νόμον· αὐτὸς ἦν τὸ θῦμα, ὁ ἀμνὸς ὁ ἀληθινὸς, ὁ αὐτὸς ὁ ἄμωμός τε καὶ ἄκακος ἀρχιερεὺς, οὐχ ὑπὲρ ἰδίων πλημμελημάτων ἱερουργῶν, κρείσσων γὰρ ἦν ἁμαρτίας ὡς Θεὸς, ἀλλ’ ἵνα λύσῃ τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου· γέγονε τοίνυν αὐτὸς τῆς ἰδίας προσφορᾶς ἱερουργός· οὐ γὰρ ἔδει κοινὸν ἄνθρωπον τὴν ὑπὲρ τῆς τοῦ κόσμου ζωῆς θυσίαν προσενεγκεῖν. Ἄλλως δὲ τί φησιν ὁ μακάριος Παῦλος, δοκιμάσωμεν ἀκριβέστερον Κατανοήσατε τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν, τουτέστι τὸ ῥῆμα τῆς πίστεως ὃ κηρύσσομεν· τί τοίνυν ἱερουργεῖ ἑαυτῷ καὶ τῷ Πατρί; HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo 2. Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone.
τίνα γὰρ ἐκήρυττον τοῖς ἔθνεσιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ, καὶ τοῦτο ὡς Θεὸν ἀληθινόν; ἆρ’ οὐχὶ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν τὸν Χριστόν; οὐκ ἀπόστολον διὰ τὸ ἀνθρώπινον; οὐκ αὐτὸν ὄντα Θεὸν, ὅτι Λόγος ἦν τοῦ Πατρός; πῶς αὐτὸν ἀρχιερέα γεγονότα θεωρήσομεν; ἆρα κατὰ τὸν Ἀαρών; ἆρα κατὰ τὸν Μωσέως νόμον, τοὺς ἐξ ἀγέλης ἀμνοὺς καταθύοντα τῷ Θεῷ; ἆρα τρυγόνας προσάγοντα καὶ περιστερὰς καὶ σεμίδαλιν ἐλαιοβραχῆ; καίτοι τῶν τοιούτων οὐδὲν πέπραχεν ὁ Ἐμμανουήλ· ἱερατεύει γὰρ ὑπὲρ νόμον· αὐτὸς ἦν τὸ θῦμα, ὁ ἀμνὸς ὁ ἀληθινὸς, ὁ αὐτὸς ὁ ἄμωμός τε καὶ ἄκακος ἀρχιερεὺς, οὐχ ὑπὲρ ἰδίων πλημμελημάτων ἱερουργῶν, κρείσσων γὰρ ἦν ἁμαρτίας ὡς Θεὸς, ἀλλ’ ἵνα λύσῃ τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου· γέγονε τοίνυν αὐτὸς τῆς ἰδίας προσφορᾶς ἱερουργός· οὐ γὰρ ἔδει κοινὸν ἄνθρωπον τὴν ὑπὲρ τῆς τοῦ κόσμου ζωῆς θυσίαν προσενεγκεῖν. Ἄλλως δὲ τί φησιν ὁ μακάριος Παῦλος, δοκιμάσωμεν ἀκριβέστερον Κατανοήσατε
ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε σαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολ λυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τρο τήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτε ροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κε κραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε- diσαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροτήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτεροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν· καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. 2. καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε "Δύο φύσεων τῶν ἑτεροου"σίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ "Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, "καὶ μήτε συγχεομένων, "μήτε ἀπολλυμένων ἢ "διαιρεθεισῶν." ὡμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἐνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροπὴν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυσιν, οὐ κατ' ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, οὐ κατὰ ἀφανισμὸν ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥητον καὶ ἀνέκφραστον, καὶ ἀνεκδιήγητον, τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἐν ἑνὶ Ἰησοῦ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων καὶ μήτε συγκεχυμένων μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. Κυρίλλου ἐκ τοῦ περὶ πίστεως λόγου. Ἀλλὰ γὰρ ναὸν ἑαυτῷ ἔμψυχον καὶ τέλειον κατεσκεύασεν ἐν τῇ ἁγίᾳ παρθενικῇ μήτρᾳ· καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. καὶ εἴπερ ἐν τούτοις ἐστί φασι τὸ τοῦ Υἱοῦ μέτρον, πῶς ὁμοούσιος εἶναι δύναται τῷ Θεῷ καὶ Πατρί; ὢ πολλῆς δυστροπίας· ἀποπροσποιοῦνται τὸ εἰδέναι τὴν ἀλήθειαν, καὶ σκοπὸς αὐτοῖς μηδὲν ὑγιὲς φρονεῖν ἢ λέγειν· ὁμολογοῦντες γὰρ μεθ’ ἡμῶν, ὅτι καίπερ ὑπάρχων ἐν μορφῇ τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ὁ Υἱὸς, κεκένωκεν ἑαυτὸν ἑκὼν, οὐκ ἐπαινοῦσι τῆς μετὰ σαρκὸς οἰκονομίας τὸ μυστήριον, ἀκούοντες δὲ τοῦ ἀποστόλου λέγοντος Ἀρχιερέα καὶ ἀπόστολον Ἰησοῦν· οὐκ εἰσδέχονται κατὰ νοῦν ὅτι γεγονὼς καθ’ ἡμᾶς ὁ Μονογενὴς, ὠνόμασται τότε καὶ Ἰησοῦς διὰ τῆς τοῦ ἀγγέλου φωνῆς· τότε κεχρημάτικε καὶ ἀπόστολος καὶ ἀρχιερεύς. οὐκοῦν ἢ ἀρνείσθωσαν ἐναργῶς ὅτι γέγονε σὰρξ ὁ Λόγος, τουτέστιν ἄνθρωπος, ἐμψυχωμένον τε καὶ ἔννουν σῶμα λαβὼν, καὶ τότε πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ γεγραμμένα περιαγέτωσαν εἰς τὸν οἰκεῖον σκοπόν· ἢ εἰ φοβοῦνται τὸ ἀρνεῖσθαι τὸ μυστήριον, θαυμαζέτωσαν μεθ’ ἡμῶν τὸν δι’ ἡμᾶς ἐν τοῖς καθ’ ἡμᾶς γεγονότα, μεμενηκότα δὲ καὶ οὕτω Θεόν· τότε γὰρ τὸ τῆς κενώσεως πολυπραγμονοῦντες μέτρον, τὸν αὐτὸν εὑρήσουσι καὶ ἀπόστολον ἀνθρωπίνως, καὶ κηρυσσόμενον θεϊκῶς παρὰ τῶν ἀπεσταλμένων· τίνα γὰρ ἐκήρυττον τοῖς ἔθνεσιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ, καὶ τοῦτο ὡς Θεὸν ἀληθινόν; ἆρ’ οὐχὶ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν τὸν Χριστόν; οὐκ ἀπόστολον διὰ τὸ ἀνθρώπινον; οὐκ αὐτὸν ὄντα Θεὸν, ὅτι Λόγος ἦν τοῦ Πατρός; πῶς αὐτὸν ἀρχιερέα γεγονότα θεωρήσομεν; ἆρα κατὰ τὸν Ἀαρών; ἆρα κατὰ τὸν Μωσέως νόμον, τοὺς ἐξ ἀγέλης ἀμνοὺς καταθύοντα τῷ Θεῷ; ἆρα τρυγόνας προσάγοντα καὶ περιστερὰς καὶ σεμίδαλιν ἐλαιοβραχῆ; καίτοι τῶν τοιούτων οὐδὲν πέπραχεν ὁ Ἐμμανουήλ· ἱερατεύει γὰρ ὑπὲρ νόμον· αὐτὸς ἦν τὸ θῦμα, ὁ ἀμνὸς ὁ ἀληθινὸς, ὁ αὐτὸς ὁ ἄμωμός τε καὶ ἄκακος ἀρχιερεὺς, οὐχ ὑπὲρ ἰδίων πλημμελημάτων ἱερουργῶν, κρείσσων γὰρ ἦν ἁμαρτίας ὡς Θεὸς, ἀλλ’ ἵνα λύσῃ τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου· γέγονε τοίνυν αὐτὸς τῆς ἰδίας προσφορᾶς ἱερουργός· οὐ γὰρ ἔδει κοινὸν ἄνθρωπον τὴν ὑπὲρ τῆς τοῦ κόσμου ζωῆς θυσίαν προσενεγκεῖν. Ἄλλως δὲ τί φησιν ὁ μακάριος Παῦλος, δοκιμάσωμεν ἀκριβέστερον Κατανοήσατε τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν, τουτέστι τὸ ῥῆμα τῆς πίστεως ὃ κηρύσσομεν· τί τοίνυν ἱερουργεῖ ἑαυτῷ καὶ τῷ Πατρί; HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo 2. Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone.
The apostle and high priest of our confession, Jesus...τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν Ἰησοῦν,…
Clean text (TLG). Diplomatic Greek text; the machine OCR of the Migne page is kept in the OCR and Page views.
τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν, τουτέστι τὸ ῥῆμα τῆς πίστεως ὃ κηρύσσομεν· τί τοίνυν ἱερουργεῖ ἑαυτῷ καὶ τῷ Πατρί;
ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε σαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολ λυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τρο τήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτε ροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κε κραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε- diσαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροτήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτεροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν· καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. 2. καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε "Δύο φύσεων τῶν ἑτεροου"σίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ "Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, "καὶ μήτε συγχεομένων, "μήτε ἀπολλυμένων ἢ "διαιρεθεισῶν." ὡμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἐνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροπὴν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυσιν, οὐ κατ' ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, οὐ κατὰ ἀφανισμὸν ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥητον καὶ ἀνέκφραστον, καὶ ἀνεκδιήγητον, τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἐν ἑνὶ Ἰησοῦ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων καὶ μήτε συγκεχυμένων μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. Κυρίλλου ἐκ τοῦ περὶ πίστεως λόγου. Ἀλλὰ γὰρ ναὸν ἑαυτῷ ἔμψυχον καὶ τέλειον κατεσκεύασεν ἐν τῇ ἁγίᾳ παρθενικῇ μήτρᾳ· καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. καὶ εἴπερ ἐν τούτοις ἐστί φασι τὸ τοῦ Υἱοῦ μέτρον, πῶς ὁμοούσιος εἶναι δύναται τῷ Θεῷ καὶ Πατρί; ὢ πολλῆς δυστροπίας· ἀποπροσποιοῦνται τὸ εἰδέναι τὴν ἀλήθειαν, καὶ σκοπὸς αὐτοῖς μηδὲν ὑγιὲς φρονεῖν ἢ λέγειν· ὁμολογοῦντες γὰρ μεθ’ ἡμῶν, ὅτι καίπερ ὑπάρχων ἐν μορφῇ τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ὁ Υἱὸς, κεκένωκεν ἑαυτὸν ἑκὼν, οὐκ ἐπαινοῦσι τῆς μετὰ σαρκὸς οἰκονομίας τὸ μυστήριον, ἀκούοντες δὲ τοῦ ἀποστόλου λέγοντος Ἀρχιερέα καὶ ἀπόστολον Ἰησοῦν· οὐκ εἰσδέχονται κατὰ νοῦν ὅτι γεγονὼς καθ’ ἡμᾶς ὁ Μονογενὴς, ὠνόμασται τότε καὶ Ἰησοῦς διὰ τῆς τοῦ ἀγγέλου φωνῆς· τότε κεχρημάτικε καὶ ἀπόστολος καὶ ἀρχιερεύς. οὐκοῦν ἢ ἀρνείσθωσαν ἐναργῶς ὅτι γέγονε σὰρξ ὁ Λόγος, τουτέστιν ἄνθρωπος, ἐμψυχωμένον τε καὶ ἔννουν σῶμα λαβὼν, καὶ τότε πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ γεγραμμένα περιαγέτωσαν εἰς τὸν οἰκεῖον σκοπόν· ἢ εἰ φοβοῦνται τὸ ἀρνεῖσθαι τὸ μυστήριον, θαυμαζέτωσαν μεθ’ ἡμῶν τὸν δι’ ἡμᾶς ἐν τοῖς καθ’ ἡμᾶς γεγονότα, μεμενηκότα δὲ καὶ οὕτω Θεόν· τότε γὰρ τὸ τῆς κενώσεως πολυπραγμονοῦντες μέτρον, τὸν αὐτὸν εὑρήσουσι καὶ ἀπόστολον ἀνθρωπίνως, καὶ κηρυσσόμενον θεϊκῶς παρὰ τῶν ἀπεσταλμένων· τίνα γὰρ ἐκήρυττον τοῖς ἔθνεσιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ, καὶ τοῦτο ὡς Θεὸν ἀληθινόν; ἆρ’ οὐχὶ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν τὸν Χριστόν; οὐκ ἀπόστολον διὰ τὸ ἀνθρώπινον; οὐκ αὐτὸν ὄντα Θεὸν, ὅτι Λόγος ἦν τοῦ Πατρός; πῶς αὐτὸν ἀρχιερέα γεγονότα θεωρήσομεν; ἆρα κατὰ τὸν Ἀαρών; ἆρα κατὰ τὸν Μωσέως νόμον, τοὺς ἐξ ἀγέλης ἀμνοὺς καταθύοντα τῷ Θεῷ; ἆρα τρυγόνας προσάγοντα καὶ περιστερὰς καὶ σεμίδαλιν ἐλαιοβραχῆ; καίτοι τῶν τοιούτων οὐδὲν πέπραχεν ὁ Ἐμμανουήλ· ἱερατεύει γὰρ ὑπὲρ νόμον· αὐτὸς ἦν τὸ θῦμα, ὁ ἀμνὸς ὁ ἀληθινὸς, ὁ αὐτὸς ὁ ἄμωμός τε καὶ ἄκακος ἀρχιερεὺς, οὐχ ὑπὲρ ἰδίων πλημμελημάτων ἱερουργῶν, κρείσσων γὰρ ἦν ἁμαρτίας ὡς Θεὸς, ἀλλ’ ἵνα λύσῃ τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου· γέγονε τοίνυν αὐτὸς τῆς ἰδίας προσφορᾶς ἱερουργός· οὐ γὰρ ἔδει κοινὸν ἄνθρωπον τὴν ὑπὲρ τῆς τοῦ κόσμου ζωῆς θυσίαν προσενεγκεῖν. Ἄλλως δὲ τί φησιν ὁ μακάριος Παῦλος, δοκιμάσωμεν ἀκριβέστερον Κατανοήσατε τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν, τουτέστι τὸ ῥῆμα τῆς πίστεως ὃ κηρύσσομεν· τί τοίνυν ἱερουργεῖ ἑαυτῷ καὶ τῷ Πατρί; HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo 2. Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone.
PG 77:1114Πιστεύομεν γὰρ εἰς ἕνα Θεὸν Πατέρα παντοκράτορα, πάντων ὁρατῶν τε καὶ ἀοράτων ποιητὴν καὶ εἰς ἕνα κύριον Ἰησοῦν Χριστὸν τὸν αὐτοῦ Υἱόν. οὐκοῦν οἱ λέγοντες ὅτι γέγονεν ἱερεὺς, διά τε τοῦτο σκανδαλιζόμενοι, διδασκέτωσαν ἡμᾶς ποῖος ἱερεὺς ἑαυτῷ ποιεῖται τὴν ἱερουργίαν, ἑαυτῷ προσφέρει τὴν θυσίαν; ποῖος ἱερεὺς ἐν ἴσῃ τάξει καὶ ἐν δόξῃ φαίνεται τῷ παρ’ αὐτοῦ δεχομένῳ τὴν λειτουργίαν; ἀλλὰ καίτοι γεγονὼς ἀρχιερεὺς ὁ Υἱὸς διὰ τὸ ἀνθρώπινον, ἑαυτῷ προσκεκόμικε, καὶ δι’ ἑαυτοῦ τῷ Πατρὶ τὴν ὁμολογίαν ἡμῶν, καὶ ἐν τοῖς τῆς θεότητος ὁρᾶται θρόνοις· καὶ πιστώσεται γράφων ὁ Παῦλος Κεφάλαιον δὲ ἐπὶ τοῖς εἰρημένοις, τοιοῦτον ἔχομεν ἀρχιερέα ὃς ἐκάθισεν ἐν δεξιᾷ τοῦ θρόνου τῆς μεγαλωσύνης ἐν τοῖς οὐρανοῖς, τῶν ἁγίων λειτουργὸς, καὶ τῆς σκηνῆς τῆς ἀληθινῆς ἣν ἔπηξεν ὁ Κύριος καὶ οὐκ ἄνθρωπος. οὐκοῦν ἱερατεύει μὲν ἀνθρωπίνως ὅτι γέγονεν ἄνθρωπος, συνεδρεύει δὲ θεϊκῶς ὅτι μεμένηκε Λόγος. χι. Θεὸν μέντοι ζῶντά φησι τὸν Χριστὸν, οὗ πάντη τε καὶ πάντως ἀφίστανται τῶν τῆς ἀληθείας δογμάτων ἀποπηδῶντές τινες· ἀλλὰ τί φησιν ὁ αὐτοῦ μαθητής;
ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε σαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολ λυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τρο τήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτε ροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κε κραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε- diσαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροτήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτεροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν· καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. 2. καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε "Δύο φύσεων τῶν ἑτεροου"σίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ "Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, "καὶ μήτε συγχεομένων, "μήτε ἀπολλυμένων ἢ "διαιρεθεισῶν." ὡμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἐνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροπὴν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυσιν, οὐ κατ' ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, οὐ κατὰ ἀφανισμὸν ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥητον καὶ ἀνέκφραστον, καὶ ἀνεκδιήγητον, τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἐν ἑνὶ Ἰησοῦ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων καὶ μήτε συγκεχυμένων μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. Κυρίλλου ἐκ τοῦ περὶ πίστεως λόγου. Ἀλλὰ γὰρ ναὸν ἑαυτῷ ἔμψυχον καὶ τέλειον κατεσκεύασεν ἐν τῇ ἁγίᾳ παρθενικῇ μήτρᾳ· καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. καὶ εἴπερ ἐν τούτοις ἐστί φασι τὸ τοῦ Υἱοῦ μέτρον, πῶς ὁμοούσιος εἶναι δύναται τῷ Θεῷ καὶ Πατρί; ὢ πολλῆς δυστροπίας· ἀποπροσποιοῦνται τὸ εἰδέναι τὴν ἀλήθειαν, καὶ σκοπὸς αὐτοῖς μηδὲν ὑγιὲς φρονεῖν ἢ λέγειν· ὁμολογοῦντες γὰρ μεθ’ ἡμῶν, ὅτι καίπερ ὑπάρχων ἐν μορφῇ τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ὁ Υἱὸς, κεκένωκεν ἑαυτὸν ἑκὼν, οὐκ ἐπαινοῦσι τῆς μετὰ σαρκὸς οἰκονομίας τὸ μυστήριον, ἀκούοντες δὲ τοῦ ἀποστόλου λέγοντος Ἀρχιερέα καὶ ἀπόστολον Ἰησοῦν· οὐκ εἰσδέχονται κατὰ νοῦν ὅτι γεγονὼς καθ’ ἡμᾶς ὁ Μονογενὴς, ὠνόμασται τότε καὶ Ἰησοῦς διὰ τῆς τοῦ ἀγγέλου φωνῆς· τότε κεχρημάτικε καὶ ἀπόστολος καὶ ἀρχιερεύς. οὐκοῦν ἢ ἀρνείσθωσαν ἐναργῶς ὅτι γέγονε σὰρξ ὁ Λόγος, τουτέστιν ἄνθρωπος, ἐμψυχωμένον τε καὶ ἔννουν σῶμα λαβὼν, καὶ τότε πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ γεγραμμένα περιαγέτωσαν εἰς τὸν οἰκεῖον σκοπόν· ἢ εἰ φοβοῦνται τὸ ἀρνεῖσθαι τὸ μυστήριον, θαυμαζέτωσαν μεθ’ ἡμῶν τὸν δι’ ἡμᾶς ἐν τοῖς καθ’ ἡμᾶς γεγονότα, μεμενηκότα δὲ καὶ οὕτω Θεόν· τότε γὰρ τὸ τῆς κενώσεως πολυπραγμονοῦντες μέτρον, τὸν αὐτὸν εὑρήσουσι καὶ ἀπόστολον ἀνθρωπίνως, καὶ κηρυσσόμενον θεϊκῶς παρὰ τῶν ἀπεσταλμένων· τίνα γὰρ ἐκήρυττον τοῖς ἔθνεσιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ, καὶ τοῦτο ὡς Θεὸν ἀληθινόν; ἆρ’ οὐχὶ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν τὸν Χριστόν; οὐκ ἀπόστολον διὰ τὸ ἀνθρώπινον; οὐκ αὐτὸν ὄντα Θεὸν, ὅτι Λόγος ἦν τοῦ Πατρός; πῶς αὐτὸν ἀρχιερέα γεγονότα θεωρήσομεν; ἆρα κατὰ τὸν Ἀαρών; ἆρα κατὰ τὸν Μωσέως νόμον, τοὺς ἐξ ἀγέλης ἀμνοὺς καταθύοντα τῷ Θεῷ; ἆρα τρυγόνας προσάγοντα καὶ περιστερὰς καὶ σεμίδαλιν ἐλαιοβραχῆ; καίτοι τῶν τοιούτων οὐδὲν πέπραχεν ὁ Ἐμμανουήλ· ἱερατεύει γὰρ ὑπὲρ νόμον· αὐτὸς ἦν τὸ θῦμα, ὁ ἀμνὸς ὁ ἀληθινὸς, ὁ αὐτὸς ὁ ἄμωμός τε καὶ ἄκακος ἀρχιερεὺς, οὐχ ὑπὲρ ἰδίων πλημμελημάτων ἱερουργῶν, κρείσσων γὰρ ἦν ἁμαρτίας ὡς Θεὸς, ἀλλ’ ἵνα λύσῃ τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου· γέγονε τοίνυν αὐτὸς τῆς ἰδίας προσφορᾶς ἱερουργός· οὐ γὰρ ἔδει κοινὸν ἄνθρωπον τὴν ὑπὲρ τῆς τοῦ κόσμου ζωῆς θυσίαν προσενεγκεῖν. Ἄλλως δὲ τί φησιν ὁ μακάριος Παῦλος, δοκιμάσωμεν ἀκριβέστερον Κατανοήσατε τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν, τουτέστι τὸ ῥῆμα τῆς πίστεως ὃ κηρύσσομεν· τί τοίνυν ἱερουργεῖ ἑαυτῷ καὶ τῷ Πατρί; HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo 2. Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone.
Ὡς οὖν παρελάβετε τὸν Χριστὸν Ἰησοῦν Κύριον, ἐν αὐτῷ περιπατεῖτε. παρελάβομεν δὲ ζῶντα Θεὸν καὶ Κύριον ἀληθῶς τὸν Χριστόν. χιιι. Τούτους προανετύπου μὲν ὁ νόμος, προεκήρυξαν δὲ καὶ προφῆται. γέγραπται γοῦν ἐν Μωσαϊκῷ βιβλίῳ Καὶ λήψεσθε σεμίδαλιν καὶ ποιήσετε αὐτὴν δώδεκα ἄρτους καὶ ἐπιθήσετε αὐτοὺς δύο θέματα ἐπὶ τὴν τράπεζαν τὴν καθαρὰν ἔναντι Κυρίου καὶ ἐπιθήσετε ἐπὶ τὸ θέμα λίβανον καὶ ἅλας καὶ ἔσονται εἰς ἄρτους εἰς ἀνάμνησιν προκείμενα τῷ Κυρίῳ. ἄρτος μὲν γὰρ ὁ ἐξ οὐρανοῦ κατελθὼν καὶ ζωὴν διδοὺς τῷ κόσμῳ, τίς ἂν ἕτερος εἴη παρὰ τὸν τῶν ὅλων Σωτῆρα Χριστόν; κατὰ μίμησιν δὲ τὴν πρὸς αὐτὸν, ἄρτοι κέκληνται καὶ οἱ μακάριοι μαθηταί· μέτοχοι γὰρ γεγονότες τοῦ τρέφοντος ἡμᾶς εἰς ζωὴν αἰώνιον, τρέφουσι καὶ αὐτοὶ διὰ τῶν ἰδίων συγγραμμάτων τοὺς πεινῶντας καὶ διψῶντας τὴν δικαιοσύνην. ὥσπερ δὲ φῶς ὑπάρχων τὸ ἀληθινὸν ὁ Σωτὴρ, φῶς ὠνόμασε καὶ τοὺς μαθητάς· Ὑμεῖς γάρ ἐστε τὸ φῶς τοῦ κόσμου· οὕτως καὶ αὐτὸς ὢν ὁ ἄρτος τῆς ζωῆς ἐχαρίσατο τοῖς ἑαυτοῦ μαθηταῖς τὸ ἐν τάξει νοεῖσθαι τῶν ἄρτων. καί μοι βλέπε τοῦ νόμου τὸ εὐτεχνές· ἐπιθήσετε γάρ φησιν ἐπὶ τοὺς ἄρτους λίβανον καὶ ἅλας·
ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε σαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολ λυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τρο τήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτε ροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κε κραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμμένος ἐν αὐτῷ, ἢ ἀποσε- diσαρκωμένος, ἀλλ᾽ ἀποσώζων ἐν ἑαυτῷ τῶν φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἀσυγχύτους τὰς ἰδιότητας. Οὐ γὰρ δήπου ἐκράθησαν αἱ φύσεις. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυ ρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε· «Δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγχεομένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν.» Καὶ μεθ᾿ ἕτερα· Ωμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα, χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης, ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἑνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροτήν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυ σιν, οὐ κατ᾽ ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, ἢ κατ' ἀφανισμὸν, ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥη τον καὶ ἀνέκφραστον. β'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Η μὲν σύγκρασις ἀφανισμὸν τῶν φύσεων ἐργά ζεται· ἡ δὲ ἄῤῥητος ἕνωσις, παρὰ τῶν ὀρθῶς φρο νούντων ὁμολογουμένη, ἀμφοτέρας ἀσυγχύτως σώζει τὰς φύσεις. γ. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτερουσίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων, καὶ μήτε συγκεχυ μένων, μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. δ'. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. Εἰ γὰρ κέκρανται αἱ δύο φύσεις εἰς μίαν, έτεροούσιαι τυγχάνουσαι, οὐδ᾽ ὁποτέρα σώζεται, ἀλλ' ἀμφότεραι συγχυθεῖσαι ηφανίσθησαν. Καὶ λέλυται ὁ ναὸς ἐν τῷ καιρῷ τῆς τριημέρου ταφῆς, βουλομένου αὐτοῦ· καὶ πάλιν ἀνέστησεν αὐτόν· καὶ ἡνώθη αὐτῷ ἀῤῥήτῳ καὶ ἀφράστῳ λόγῳ, οὐ κεκραμένος ἐν αὐτῷ ἢ ἀποσεσαρκωμένος, ἀλλ' ὑποσών ζων ἐν ἑαυτῷ τῶν ἑτερουσίων ἀσύγχυτον τὴν ἰδια τητα. 2. καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. Εἶτα ἐπάγεται μαρτυρίαν τοῦ ἐν ἁγίοις Ἀθανασίου αὐτὸς τήνδε "Δύο φύσεων τῶν ἑτεροου"σίων ἐν ἑνὶ Χριστῷ τῷ "Υἱῷ τοῦ Θεοῦ σωζομένων, "καὶ μήτε συγχεομένων, "μήτε ἀπολλυμένων ἢ "διαιρεθεισῶν." ὡμοιώθη γὰρ ἡμῖν κατὰ πάντα χωρὶς ἁμαρτίας· οὐ τῆς θεϊκῆς φύσεως τραπείσης ἢ συγκραθείσης τῇ ἀνθρωπίνῃ φύσει, ἐνωθείσης δὲ αὐτῇ οὐ κατὰ τροπὴν, οὐ κατὰ κράσιν, οὐ κατὰ μίξιν, οὐ κατὰ σύγχυσιν, οὐ κατ' ἀλλοίωσιν, οὐ κατὰ μεταβολὴν, οὐ κατὰ ἀφανισμὸν ἢ ἀποσάρκωσιν, ἀλλὰ καθ' ἕνωσιν ἄῤῥητον καὶ ἀνέκφραστον, καὶ ἀνεκδιήγητον, τῶν δύο φύσεων τῶν ἑτεροουσίων ἐν ἑνὶ Ἰησοῦ Χριστῷ Υἱῷ ὄντι τοῦ Θεοῦ σωζομένων καὶ μήτε συγκεχυμένων μήτε ἀπολλυμένων ἢ διαιρεθεισῶν. Κυρίλλου ἐκ τοῦ περὶ πίστεως λόγου. Ἀλλὰ γὰρ ναὸν ἑαυτῷ ἔμψυχον καὶ τέλειον κατεσκεύασεν ἐν τῇ ἁγίᾳ παρθενικῇ μήτρᾳ· καὶ ἐνδυσάμενος αὐτὸν καὶ ἐνωθεὶς αὐτῷ ἀῤῥήτῳ λόγῳ, σωζομένων δὲ ἀμφοτέρων τῶν φύσεων καὶ οὐ κεκραμμένων, προῆλθε φαινόμενος μὲν ἄνθρωπος, νοούμενος δὲ Θεὸς Ἰησοῦς Χριστός. καὶ εἴπερ ἐν τούτοις ἐστί φασι τὸ τοῦ Υἱοῦ μέτρον, πῶς ὁμοούσιος εἶναι δύναται τῷ Θεῷ καὶ Πατρί; ὢ πολλῆς δυστροπίας· ἀποπροσποιοῦνται τὸ εἰδέναι τὴν ἀλήθειαν, καὶ σκοπὸς αὐτοῖς μηδὲν ὑγιὲς φρονεῖν ἢ λέγειν· ὁμολογοῦντες γὰρ μεθ’ ἡμῶν, ὅτι καίπερ ὑπάρχων ἐν μορφῇ τοῦ Θεοῦ καὶ Πατρὸς ὁ Υἱὸς, κεκένωκεν ἑαυτὸν ἑκὼν, οὐκ ἐπαινοῦσι τῆς μετὰ σαρκὸς οἰκονομίας τὸ μυστήριον, ἀκούοντες δὲ τοῦ ἀποστόλου λέγοντος Ἀρχιερέα καὶ ἀπόστολον Ἰησοῦν· οὐκ εἰσδέχονται κατὰ νοῦν ὅτι γεγονὼς καθ’ ἡμᾶς ὁ Μονογενὴς, ὠνόμασται τότε καὶ Ἰησοῦς διὰ τῆς τοῦ ἀγγέλου φωνῆς· τότε κεχρημάτικε καὶ ἀπόστολος καὶ ἀρχιερεύς. οὐκοῦν ἢ ἀρνείσθωσαν ἐναργῶς ὅτι γέγονε σὰρξ ὁ Λόγος, τουτέστιν ἄνθρωπος, ἐμψυχωμένον τε καὶ ἔννουν σῶμα λαβὼν, καὶ τότε πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ γεγραμμένα περιαγέτωσαν εἰς τὸν οἰκεῖον σκοπόν· ἢ εἰ φοβοῦνται τὸ ἀρνεῖσθαι τὸ μυστήριον, θαυμαζέτωσαν μεθ’ ἡμῶν τὸν δι’ ἡμᾶς ἐν τοῖς καθ’ ἡμᾶς γεγονότα, μεμενηκότα δὲ καὶ οὕτω Θεόν· τότε γὰρ τὸ τῆς κενώσεως πολυπραγμονοῦντες μέτρον, τὸν αὐτὸν εὑρήσουσι καὶ ἀπόστολον ἀνθρωπίνως, καὶ κηρυσσόμενον θεϊκῶς παρὰ τῶν ἀπεσταλμένων· τίνα γὰρ ἐκήρυττον τοῖς ἔθνεσιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ, καὶ τοῦτο ὡς Θεὸν ἀληθινόν; ἆρ’ οὐχὶ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν τὸν Χριστόν; οὐκ ἀπόστολον διὰ τὸ ἀνθρώπινον; οὐκ αὐτὸν ὄντα Θεὸν, ὅτι Λόγος ἦν τοῦ Πατρός; πῶς αὐτὸν ἀρχιερέα γεγονότα θεωρήσομεν; ἆρα κατὰ τὸν Ἀαρών; ἆρα κατὰ τὸν Μωσέως νόμον, τοὺς ἐξ ἀγέλης ἀμνοὺς καταθύοντα τῷ Θεῷ; ἆρα τρυγόνας προσάγοντα καὶ περιστερὰς καὶ σεμίδαλιν ἐλαιοβραχῆ; καίτοι τῶν τοιούτων οὐδὲν πέπραχεν ὁ Ἐμμανουήλ· ἱερατεύει γὰρ ὑπὲρ νόμον· αὐτὸς ἦν τὸ θῦμα, ὁ ἀμνὸς ὁ ἀληθινὸς, ὁ αὐτὸς ὁ ἄμωμός τε καὶ ἄκακος ἀρχιερεὺς, οὐχ ὑπὲρ ἰδίων πλημμελημάτων ἱερουργῶν, κρείσσων γὰρ ἦν ἁμαρτίας ὡς Θεὸς, ἀλλ’ ἵνα λύσῃ τὴν ἁμαρτίαν τοῦ κόσμου· γέγονε τοίνυν αὐτὸς τῆς ἰδίας προσφορᾶς ἱερουργός· οὐ γὰρ ἔδει κοινὸν ἄνθρωπον τὴν ὑπὲρ τῆς τοῦ κόσμου ζωῆς θυσίαν προσενεγκεῖν. Ἄλλως δὲ τί φησιν ὁ μακάριος Παῦλος, δοκιμάσωμεν ἀκριβέστερον Κατανοήσατε τὸν ἀπόστολον καὶ ἀρχιερέα τῆς ὁμολογίας ἡμῶν, τουτέστι τὸ ῥῆμα τῆς πίστεως ὃ κηρύσσομεν· τί τοίνυν ἱερουργεῖ ἑαυτῷ καὶ τῷ Πατρί; HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo 2. Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. HOMILIÆ DIVERSÆ. versarum naturarum inconfusis proprietatibus. Non enim, ut dixi, concretæ natura sunt. Idem mox sancli Athanasii testimonium profert hoc: ‹ Duabus diversis naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, neque confusis aut pereuntibus aut divisis. › Et aliis interjectis: Sinilis nobis factus per omnia, excepto peccato; haud conversa divina natura, neque in humanam naturam concreta, sed huic unita, sine conversione, sine concretione, sine mistura, sine confusione, sine alteratione, sine commutatione, sine destructione, sine in carnem transformatione, sed per unionem tantummodo arcanam et ineffabilem. neque caro effecla, sed conservatis in Christo Ex eodem sermone. Concretio quidem destructionem naturarum efficit. Contra vero ineffabilis unio quam orthodoxi confitentur, ambas inconfuse conservat naturas. Duabus diversæ substantiæ naturis in uno Christo Filio Dei conservatis, non autem confusis, aut pereuntibus, aut divisis. Nam si in unum veluti cinnum coaluissent duæ naturæ, quæ diversa substantia constant, neutra incolumis mansisset, sed utraque confusionis causa periisset. Et dissolutum templum fuit triduanæ sepulturæ, volente ipso; tum et illud rursus excitavit: unitusque templo fuit arcana ineffabilique ratione, non tamen cum eo concretus, neque in carnem conversus; sed diversarum substantiarum inconfusam proprietaten in se conservavit. Cyrilli archiepiscopi Alexandriæ ex sermone de fide, cujus initium hoc proœmium Ego contemperatum non recipio. Alienum namque est ab apostolica fide et recta Dei traditione. Contemperatio enim exterminium operatur naturarum. Ineffabilis vero unitio, quam recte sapientes confitentur, ambas naturas inconfuse servat. Ex codem. Si enim naturæ in unum contemperatæ sunt, mistione quæ sunt ad invicem diversæ substantiæ. Et in fine sic ait: • Solvite templum hoc, et in tribus diebus suscitabo illud.» Et solum quidem est templum triduanæ tempore sepulturæ, ipso volente, et rursus suscitavit illum, et unitus est ei ineffabili ratione post triduum, non temperatus in eo. Nec extra carnem factus est, sed servans in se ipso duarum naturarum, quæ sunt diversæ ab invicem substantiæ, inconfusam proprietatem Nec enim quoquam mistæ sunt aut contemperatæ duæ illæ naturæ, id est, ineffabilis divina natura, et inconfusa humana; sed unitæ sunt inexplicabili et ineffabili modo, qui omnem rationem transcendit. Ejusdem. Numquid siquidem destitit a propria deitate, etsi evacuavit semetipsum, formam servi accipiens propter nos ", amittens formam divinitatis, ut secundum te ad deificandum præpararetur ut homo? Absit. Sed templum sibi componens animatum, et perfectus in sanctæ Virginis vulva, et indutus eo, et unitus ei ineſſabili ratione, in ambabus eisdem naturis, non contemperatus, processit homo apparens, intelligendus autem Deus Jesus Christus. Philipp. 11, 7. Ex synodico adversus tragœdiam Irenæi, cap. 217, Mansi, V, 1008. Haec jam legere est supra num. 5. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone. 8. Ἐκ τοῦ αὐτοῦ λόγου. 3. Ex eadem sermone. 4. Ex eodem sermone. 5. Ex eodem sermone.
PG 77:1115καὶ ὁ μὲν λίβανος εὐωδίας ἐστὶ σύμβολον· οἱ δὲ ἅλες, συνέσεως καὶ φρενῶν. ἐνυπῆρχον δὲ ἄκρως ἀμφότερα τοῖς ἁγίοις ἀποστόλοις. εὐώδης γὰρ ἦν ὁ βίος αὐτοῖς· καὶ γοῦν ἔφασκον ὅτι Χριστοῦ εὐωδία ἐσμὲν τῷ Θεῷ, ἦσαν δὲ πρὸς τούτῳ καὶ πανσύνετοι· διὸ καὶ ἤκουον Ὑμεῖς ἐστε τὸ ἅλας τῆς γῆς. ἀκούω δὲ καὶ τοῦ προφήτου Δαυεὶδ ψάλλοντός τε καὶ λέγοντος περὶ αὐτῶν Ἐκεῖ Βενιαμὶν νεώτερος ἐν ἐκστάσει, ἄρχοντες Ἰούδα ἡγεμόνες αὐτῶν, ἄρχοντες Ζαβουλὼν, ἄρχοντες Νεφθαλείμ. σχεδὸν γὰρ ἐξ ἁπάσης φυλῆς τῆς ἐξ Ἰσραὴλ ἀπόλεκτοι γεγόνασιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ καὶ φωστῆρες ἦσαν οἰκουμενικοὶ λόγον ζωῆς ἐπίσχοντες· καὶ τό γε παράδοξον· εὐγλωττίαν μὲν γὰρ ἔχουσι λαμπρὰν οἱ τῶν ἑλλήνων σοφοὶ καὶ εὐστομοῦσιν ἄγαν· οἱ δέ γε τοῦ Σωτῆρος ἡμῶν μαθηταὶ, ἄνθρωποι γεγόνασι χειροτέχναι καὶ θαλασσουργοὶ καὶ ἰχθυοθῆραι, οὐ κόμπον ἔχοντες λόγων, οὐ λέξεων εὐπορίαν δεδοκιμασμένων· ἀλλ’ ἰδιῶται μὲν τῷ λόγῳ, πλούσιοι δὲ τῇ γνώσει. καὶ σεσίγηται μὲν τὰ ἑλλήνων γράμματα καὶ ἡ τῶν λέξεων εὐκομπία, κατακρατεῖ δὲ τῆς ὑπ’ οὐρανὸν τῶν εὐαγγελικῶν κηρυγμάτων ἡ δύναμις.
ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέ γοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέγοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ 16γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. καὶ ὁ μὲν λίβανος εὐωδίας ἐστὶ σύμβολον· οἱ δὲ ἅλες, συνέσεως καὶ φρενῶν. ἐνυπῆρχον δὲ ἄκρως ἀμφότερα τοῖς ἁγίοις ἀποστόλοις. εὐώδης γὰρ ἦν ὁ βίος αὐτοῖς· καὶ γοῦν ἔφασκον ὅτι Χριστοῦ εὐωδία ἐσμὲν τῷ Θεῷ, ἦσαν δὲ πρὸς τούτῳ καὶ πανσύνετοι· διὸ καὶ ἤκουον Ὑμεῖς ἐστε τὸ ἅλας τῆς γῆς. ἀκούω δὲ καὶ τοῦ προφήτου Δαυεὶδ ψάλλοντός τε καὶ λέγοντος περὶ αὐτῶν Ἐκεῖ Βενιαμὶν νεώτερος ἐν ἐκστάσει, ἄρχοντες Ἰούδα ἡγεμόνες αὐτῶν, ἄρχοντες Ζαβουλὼν, ἄρχοντες Νεφθαλείμ. σχεδὸν γὰρ ἐξ ἁπάσης φυλῆς τῆς ἐξ Ἰσραὴλ ἀπόλεκτοι γεγόνασιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ καὶ φωστῆρες ἦσαν οἰκουμενικοὶ λόγον ζωῆς ἐπίσχοντες· καὶ τό γε παράδοξον· εὐγλωττίαν μὲν γὰρ ἔχουσι λαμπρὰν οἱ τῶν ἑλλήνων σοφοὶ καὶ εὐστομοῦσιν ἄγαν· οἱ δέ γε τοῦ Σωτῆρος ἡμῶν μαθηταὶ, ἄνθρωποι γεγόνασι χειροτέχναι καὶ θαλασσουργοὶ καὶ ἰχθυοθῆραι, οὐ κόμπον ἔχοντες λόγων, οὐ λέξεων εὐπορίαν δεδοκιμασμένων· ἀλλ’ ἰδιῶται μὲν τῷ λόγῳ, πλούσιοι δὲ τῇ γνώσει. καὶ σεσίγηται μὲν τὰ ἑλλήνων γράμματα καὶ ἡ τῶν λέξεων εὐκομπία, κατακρατεῖ δὲ τῆς ὑπ’ οὐρανὸν τῶν εὐαγγελικῶν κηρυγμάτων ἡ δύναμις. τούτων διαμέμνηται Θεὸς καὶ διὰ φωνῆς Ἱερεμίου λέγων περὶ τοῦ πάντων ἐχθροῦ, φημὶ δὴ τοῦ σατανᾶ Οὐαὶ ὁ πληθύνων αὐτῷ τὰ οὐκ ὄντα αὐτοῦ καὶ βαρύνων τὸν κλοιὸν αὐτοῦ στιβαρῶς, ὅτι ἐξαίφνης ἀναστήσονται οἱ δάκνοντες αὐτὸν καὶ ἐκνήψουσιν οἱ ἐπίβουλοί σου καὶ ἔσῃ εἰς διαρπαγὴν αὐτοῖς. ἅπαντας μὲν τοὺς ἐπὶ γῆς ἀνθρώπους οὐκ ὄντας αὐτοῦ συνήγαγεν ὁ σατανᾶς καὶ ἰδίους ἀπέφηνε προσκυνητὰς καταβαρύνων αὐτοῦ τὸν κλοιόν· ἀλλ’ ἐξένηψαν οἱ διαρπάζοντες αὐτοῦ τὰ σκεύη· ἐθήρευσε γὰρ τῆς ἀποστολικῆς μυσταγωγίας τὸ δίκτυον ἅπαντας τοὺς πεπλανημένους καὶ προσεκόμισαν τῷ Θεῷ τὴν ὑπ’ οὐρανόν. χι. Διανέμει καὶ νῦν ὁ Σωτὴρ τάλαντα τοῖς ἰδίοις οἰκέταις κατά γε τὴν ἐν εὐαγγελίοις παραβολήν· οὐκοῦν ἁπλώσατε τὰς καρδίας καὶ ὑποδέξασθε χαίροντες· Δόκιμοι γενέσθε τραπεζῖται· ἐμπορεύσασθε τὸ δοθὲν ἐπιστημόνως· πολυπλασιάσατε ταῖς ἐπιεικείαις, μέγα καὶ ἁγιοπρεπὲς τὸ καύχημα καὶ τοὺς τῆς γνησιότητος ἐπαίνους προξενεῖ, καὶ τί τοῦτο λέγω, τὸ ἔτι μεῖζον ἀφείς; οὐρανοῦ πολίτην ἐργάζεται, εἰς βασιλείαν ἀναφέρει, αὐτῷ συνδοξάζεσθαι ποιεῖ τῷ πάντων ἡμῶν Σωτῆρι Χριστῷ. ἴδωμεν δὲ τοῦτο καὶ ἐξ αὐτῶν τῶν εὐαγγελικῶν γραμμάτων· ὁ τὰ πέντε τάλαντα λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, προσεργασάμενος δὲ καὶ ἕτερα πέντε, τί προσέρχεται λέγων; Κύριε, πέντε τάλαντά μοι ἔδωκας, ἴδε ἐποίησα ἄλλα πέντε. ὁρᾶς ὅσον ἐστὶ τῆς φιλοπονίας τὸ καύχημα; καὶ τί πρὸς αὐτὸν ἔφη Χριστός; Εὖ δοῦλε ἀγαθὲ καὶ πιστὲ, ἐπὶ ὀλίγα ἦς πιστὸς, ἐπὶ πολλῶν σε καταστήσω, εἴσελθε εἰς τὴν χαρὰν τοῦ κυρίου σου. τί τούτου τὸ μεῖζον εἰς δόξαν; τί τὸ αἱρετώτερον εἰς εὐημερίαν; ἔπαινοι παρὰ Χριστοῦ καὶ ψῆφος δεσποτικὴ στεφανοῦσα τὸν φιλεργήσαντα, πιστὸν ὀνομάζει τὸν καρποφορήσαντα νοητῶς· μὴ γὰρ τῷ Δεσπότῃ τὸ κέρδος προσήνεγκε; μὴ γὰρ χρῄζει τινὸς ἐν τοῖς καθ’ ἑαυτόν; αὐτός ἐστι τὸ πάντων πλήρωμα καὶ ὡς ὁ πάνσοφος Ἰωάννης φησίν Ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτοῦ πάντες ἡμεῖς ἐλάβομεν. ἀλλ’ ὅταν ἡμεῖς ἑαυτοὺς κερδάνωμεν, προσωφελῶμεν δὲ καὶ ἑτέρους, τότε χαίρει Χριστὸς, πλοῦτον ἡγεῖται τὴν ἡμῶν εὐδοκίμησιν· καὶ τὸ ἔτι μεῖζον ἐρῶ· τροφὴν ὥσπερ ποιεῖται τὸ πρᾶγμα. ὅτι δέ ἐστιν ἀληθὲς ὅ φημι, πάλιν ἐκ τῶν εὐαγγελικῶν μαθήσῃ γραμμάτων. νενουθέτηκε μὲν γὰρ τὴν ἐκ Σαμαρείας γυναῖκα· S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et
τούτων διαμέμνηται Θεὸς καὶ διὰ φωνῆς Ἱερεμίου λέγων περὶ τοῦ πάντων ἐχθροῦ, φημὶ δὴ τοῦ σατανᾶ Οὐαὶ ὁ πληθύνων αὐτῷ τὰ οὐκ ὄντα αὐτοῦ καὶ βαρύνων τὸν κλοιὸν αὐτοῦ στιβαρῶς, ὅτι ἐξαίφνης ἀναστήσονται οἱ δάκνοντες αὐτὸν καὶ ἐκνήψουσιν οἱ ἐπίβουλοί σου καὶ ἔσῃ εἰς διαρπαγὴν αὐτοῖς. ἅπαντας μὲν τοὺς ἐπὶ γῆς ἀνθρώπους οὐκ ὄντας αὐτοῦ συνήγαγεν ὁ σατανᾶς καὶ ἰδίους ἀπέφηνε προσκυνητὰς καταβαρύνων αὐτοῦ τὸν κλοιόν· ἀλλ’ ἐξένηψαν οἱ διαρπάζοντες αὐτοῦ τὰ σκεύη· ἐθήρευσε γὰρ τῆς ἀποστολικῆς μυσταγωγίας τὸ δίκτυον ἅπαντας τοὺς πεπλανημένους καὶ προσεκόμισαν τῷ Θεῷ τὴν ὑπ’ οὐρανόν. χι. Διανέμει καὶ νῦν ὁ Σωτὴρ τάλαντα τοῖς ἰδίοις οἰκέταις κατά γε τὴν ἐν εὐαγγελίοις παραβολήν· οὐκοῦν ἁπλώσατε τὰς καρδίας καὶ ὑποδέξασθε χαίροντες· Δόκιμοι γενέσθε τραπεζῖται· ἐμπορεύσασθε τὸ δοθὲν ἐπιστημόνως· πολυπλασιάσατε ταῖς ἐπιεικείαις, μέγα καὶ ἁγιοπρεπὲς τὸ καύχημα καὶ τοὺς τῆς γνησιότητος ἐπαίνους προξενεῖ, καὶ τί τοῦτο λέγω, τὸ ἔτι μεῖζον ἀφείς; οὐρανοῦ πολίτην ἐργάζεται, εἰς βασιλείαν ἀναφέρει, αὐτῷ συνδοξάζεσθαι ποιεῖ τῷ πάντων ἡμῶν Σωτῆρι Χριστῷ.
ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέ γοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέγοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ 16γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. καὶ ὁ μὲν λίβανος εὐωδίας ἐστὶ σύμβολον· οἱ δὲ ἅλες, συνέσεως καὶ φρενῶν. ἐνυπῆρχον δὲ ἄκρως ἀμφότερα τοῖς ἁγίοις ἀποστόλοις. εὐώδης γὰρ ἦν ὁ βίος αὐτοῖς· καὶ γοῦν ἔφασκον ὅτι Χριστοῦ εὐωδία ἐσμὲν τῷ Θεῷ, ἦσαν δὲ πρὸς τούτῳ καὶ πανσύνετοι· διὸ καὶ ἤκουον Ὑμεῖς ἐστε τὸ ἅλας τῆς γῆς. ἀκούω δὲ καὶ τοῦ προφήτου Δαυεὶδ ψάλλοντός τε καὶ λέγοντος περὶ αὐτῶν Ἐκεῖ Βενιαμὶν νεώτερος ἐν ἐκστάσει, ἄρχοντες Ἰούδα ἡγεμόνες αὐτῶν, ἄρχοντες Ζαβουλὼν, ἄρχοντες Νεφθαλείμ. σχεδὸν γὰρ ἐξ ἁπάσης φυλῆς τῆς ἐξ Ἰσραὴλ ἀπόλεκτοι γεγόνασιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ καὶ φωστῆρες ἦσαν οἰκουμενικοὶ λόγον ζωῆς ἐπίσχοντες· καὶ τό γε παράδοξον· εὐγλωττίαν μὲν γὰρ ἔχουσι λαμπρὰν οἱ τῶν ἑλλήνων σοφοὶ καὶ εὐστομοῦσιν ἄγαν· οἱ δέ γε τοῦ Σωτῆρος ἡμῶν μαθηταὶ, ἄνθρωποι γεγόνασι χειροτέχναι καὶ θαλασσουργοὶ καὶ ἰχθυοθῆραι, οὐ κόμπον ἔχοντες λόγων, οὐ λέξεων εὐπορίαν δεδοκιμασμένων· ἀλλ’ ἰδιῶται μὲν τῷ λόγῳ, πλούσιοι δὲ τῇ γνώσει. καὶ σεσίγηται μὲν τὰ ἑλλήνων γράμματα καὶ ἡ τῶν λέξεων εὐκομπία, κατακρατεῖ δὲ τῆς ὑπ’ οὐρανὸν τῶν εὐαγγελικῶν κηρυγμάτων ἡ δύναμις. τούτων διαμέμνηται Θεὸς καὶ διὰ φωνῆς Ἱερεμίου λέγων περὶ τοῦ πάντων ἐχθροῦ, φημὶ δὴ τοῦ σατανᾶ Οὐαὶ ὁ πληθύνων αὐτῷ τὰ οὐκ ὄντα αὐτοῦ καὶ βαρύνων τὸν κλοιὸν αὐτοῦ στιβαρῶς, ὅτι ἐξαίφνης ἀναστήσονται οἱ δάκνοντες αὐτὸν καὶ ἐκνήψουσιν οἱ ἐπίβουλοί σου καὶ ἔσῃ εἰς διαρπαγὴν αὐτοῖς. ἅπαντας μὲν τοὺς ἐπὶ γῆς ἀνθρώπους οὐκ ὄντας αὐτοῦ συνήγαγεν ὁ σατανᾶς καὶ ἰδίους ἀπέφηνε προσκυνητὰς καταβαρύνων αὐτοῦ τὸν κλοιόν· ἀλλ’ ἐξένηψαν οἱ διαρπάζοντες αὐτοῦ τὰ σκεύη· ἐθήρευσε γὰρ τῆς ἀποστολικῆς μυσταγωγίας τὸ δίκτυον ἅπαντας τοὺς πεπλανημένους καὶ προσεκόμισαν τῷ Θεῷ τὴν ὑπ’ οὐρανόν. χι. Διανέμει καὶ νῦν ὁ Σωτὴρ τάλαντα τοῖς ἰδίοις οἰκέταις κατά γε τὴν ἐν εὐαγγελίοις παραβολήν· οὐκοῦν ἁπλώσατε τὰς καρδίας καὶ ὑποδέξασθε χαίροντες· Δόκιμοι γενέσθε τραπεζῖται· ἐμπορεύσασθε τὸ δοθὲν ἐπιστημόνως· πολυπλασιάσατε ταῖς ἐπιεικείαις, μέγα καὶ ἁγιοπρεπὲς τὸ καύχημα καὶ τοὺς τῆς γνησιότητος ἐπαίνους προξενεῖ, καὶ τί τοῦτο λέγω, τὸ ἔτι μεῖζον ἀφείς; οὐρανοῦ πολίτην ἐργάζεται, εἰς βασιλείαν ἀναφέρει, αὐτῷ συνδοξάζεσθαι ποιεῖ τῷ πάντων ἡμῶν Σωτῆρι Χριστῷ. ἴδωμεν δὲ τοῦτο καὶ ἐξ αὐτῶν τῶν εὐαγγελικῶν γραμμάτων· ὁ τὰ πέντε τάλαντα λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, προσεργασάμενος δὲ καὶ ἕτερα πέντε, τί προσέρχεται λέγων; Κύριε, πέντε τάλαντά μοι ἔδωκας, ἴδε ἐποίησα ἄλλα πέντε. ὁρᾶς ὅσον ἐστὶ τῆς φιλοπονίας τὸ καύχημα; καὶ τί πρὸς αὐτὸν ἔφη Χριστός; Εὖ δοῦλε ἀγαθὲ καὶ πιστὲ, ἐπὶ ὀλίγα ἦς πιστὸς, ἐπὶ πολλῶν σε καταστήσω, εἴσελθε εἰς τὴν χαρὰν τοῦ κυρίου σου. τί τούτου τὸ μεῖζον εἰς δόξαν; τί τὸ αἱρετώτερον εἰς εὐημερίαν; ἔπαινοι παρὰ Χριστοῦ καὶ ψῆφος δεσποτικὴ στεφανοῦσα τὸν φιλεργήσαντα, πιστὸν ὀνομάζει τὸν καρποφορήσαντα νοητῶς· μὴ γὰρ τῷ Δεσπότῃ τὸ κέρδος προσήνεγκε; μὴ γὰρ χρῄζει τινὸς ἐν τοῖς καθ’ ἑαυτόν; αὐτός ἐστι τὸ πάντων πλήρωμα καὶ ὡς ὁ πάνσοφος Ἰωάννης φησίν Ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτοῦ πάντες ἡμεῖς ἐλάβομεν. ἀλλ’ ὅταν ἡμεῖς ἑαυτοὺς κερδάνωμεν, προσωφελῶμεν δὲ καὶ ἑτέρους, τότε χαίρει Χριστὸς, πλοῦτον ἡγεῖται τὴν ἡμῶν εὐδοκίμησιν· καὶ τὸ ἔτι μεῖζον ἐρῶ· τροφὴν ὥσπερ ποιεῖται τὸ πρᾶγμα. ὅτι δέ ἐστιν ἀληθὲς ὅ φημι, πάλιν ἐκ τῶν εὐαγγελικῶν μαθήσῃ γραμμάτων. νενουθέτηκε μὲν γὰρ τὴν ἐκ Σαμαρείας γυναῖκα· S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et
ἴδωμεν δὲ τοῦτο καὶ ἐξ αὐτῶν τῶν εὐαγγελικῶν γραμμάτων· ὁ τὰ πέντε τάλαντα λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, προσεργασάμενος δὲ καὶ ἕτερα πέντε, τί προσέρχεται λέγων; Κύριε, πέντε τάλαντά μοι ἔδωκας, ἴδε ἐποίησα ἄλλα πέντε. ὁρᾶς ὅσον ἐστὶ τῆς φιλοπονίας τὸ καύχημα; καὶ τί πρὸς αὐτὸν ἔφη Χριστός; Εὖ δοῦλε ἀγαθὲ καὶ πιστὲ, ἐπὶ ὀλίγα ἦς πιστὸς, ἐπὶ πολλῶν σε καταστήσω, εἴσελθε εἰς τὴν χαρὰν τοῦ κυρίου σου. τί τούτου τὸ μεῖζον εἰς δόξαν; τί τὸ αἱρετώτερον εἰς εὐημερίαν; ἔπαινοι παρὰ Χριστοῦ καὶ ψῆφος δεσποτικὴ στεφανοῦσα τὸν φιλεργήσαντα, πιστὸν ὀνομάζει τὸν καρποφορήσαντα νοητῶς· μὴ γὰρ τῷ Δεσπότῃ τὸ κέρδος προσήνεγκε; μὴ γὰρ χρῄζει τινὸς ἐν τοῖς καθ’ ἑαυτόν; αὐτός ἐστι τὸ πάντων πλήρωμα καὶ ὡς ὁ πάνσοφος Ἰωάννης φησίν Ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτοῦ πάντες ἡμεῖς ἐλάβομεν. ἀλλ’ ὅταν ἡμεῖς ἑαυτοὺς κερδάνωμεν, προσωφελῶμεν δὲ καὶ ἑτέρους, τότε χαίρει Χριστὸς, πλοῦτον ἡγεῖται τὴν ἡμῶν εὐδοκίμησιν· καὶ τὸ ἔτι μεῖζον ἐρῶ· τροφὴν ὥσπερ ποιεῖται τὸ πρᾶγμα. ὅτι δέ ἐστιν ἀληθὲς ὅ φημι, πάλιν ἐκ τῶν εὐαγγελικῶν μαθήσῃ γραμμάτων. νενουθέτηκε μὲν γὰρ τὴν ἐκ Σαμαρείας γυναῖκα·
ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέ γοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέγοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ 16γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. καὶ ὁ μὲν λίβανος εὐωδίας ἐστὶ σύμβολον· οἱ δὲ ἅλες, συνέσεως καὶ φρενῶν. ἐνυπῆρχον δὲ ἄκρως ἀμφότερα τοῖς ἁγίοις ἀποστόλοις. εὐώδης γὰρ ἦν ὁ βίος αὐτοῖς· καὶ γοῦν ἔφασκον ὅτι Χριστοῦ εὐωδία ἐσμὲν τῷ Θεῷ, ἦσαν δὲ πρὸς τούτῳ καὶ πανσύνετοι· διὸ καὶ ἤκουον Ὑμεῖς ἐστε τὸ ἅλας τῆς γῆς. ἀκούω δὲ καὶ τοῦ προφήτου Δαυεὶδ ψάλλοντός τε καὶ λέγοντος περὶ αὐτῶν Ἐκεῖ Βενιαμὶν νεώτερος ἐν ἐκστάσει, ἄρχοντες Ἰούδα ἡγεμόνες αὐτῶν, ἄρχοντες Ζαβουλὼν, ἄρχοντες Νεφθαλείμ. σχεδὸν γὰρ ἐξ ἁπάσης φυλῆς τῆς ἐξ Ἰσραὴλ ἀπόλεκτοι γεγόνασιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ καὶ φωστῆρες ἦσαν οἰκουμενικοὶ λόγον ζωῆς ἐπίσχοντες· καὶ τό γε παράδοξον· εὐγλωττίαν μὲν γὰρ ἔχουσι λαμπρὰν οἱ τῶν ἑλλήνων σοφοὶ καὶ εὐστομοῦσιν ἄγαν· οἱ δέ γε τοῦ Σωτῆρος ἡμῶν μαθηταὶ, ἄνθρωποι γεγόνασι χειροτέχναι καὶ θαλασσουργοὶ καὶ ἰχθυοθῆραι, οὐ κόμπον ἔχοντες λόγων, οὐ λέξεων εὐπορίαν δεδοκιμασμένων· ἀλλ’ ἰδιῶται μὲν τῷ λόγῳ, πλούσιοι δὲ τῇ γνώσει. καὶ σεσίγηται μὲν τὰ ἑλλήνων γράμματα καὶ ἡ τῶν λέξεων εὐκομπία, κατακρατεῖ δὲ τῆς ὑπ’ οὐρανὸν τῶν εὐαγγελικῶν κηρυγμάτων ἡ δύναμις. τούτων διαμέμνηται Θεὸς καὶ διὰ φωνῆς Ἱερεμίου λέγων περὶ τοῦ πάντων ἐχθροῦ, φημὶ δὴ τοῦ σατανᾶ Οὐαὶ ὁ πληθύνων αὐτῷ τὰ οὐκ ὄντα αὐτοῦ καὶ βαρύνων τὸν κλοιὸν αὐτοῦ στιβαρῶς, ὅτι ἐξαίφνης ἀναστήσονται οἱ δάκνοντες αὐτὸν καὶ ἐκνήψουσιν οἱ ἐπίβουλοί σου καὶ ἔσῃ εἰς διαρπαγὴν αὐτοῖς. ἅπαντας μὲν τοὺς ἐπὶ γῆς ἀνθρώπους οὐκ ὄντας αὐτοῦ συνήγαγεν ὁ σατανᾶς καὶ ἰδίους ἀπέφηνε προσκυνητὰς καταβαρύνων αὐτοῦ τὸν κλοιόν· ἀλλ’ ἐξένηψαν οἱ διαρπάζοντες αὐτοῦ τὰ σκεύη· ἐθήρευσε γὰρ τῆς ἀποστολικῆς μυσταγωγίας τὸ δίκτυον ἅπαντας τοὺς πεπλανημένους καὶ προσεκόμισαν τῷ Θεῷ τὴν ὑπ’ οὐρανόν. χι. Διανέμει καὶ νῦν ὁ Σωτὴρ τάλαντα τοῖς ἰδίοις οἰκέταις κατά γε τὴν ἐν εὐαγγελίοις παραβολήν· οὐκοῦν ἁπλώσατε τὰς καρδίας καὶ ὑποδέξασθε χαίροντες· Δόκιμοι γενέσθε τραπεζῖται· ἐμπορεύσασθε τὸ δοθὲν ἐπιστημόνως· πολυπλασιάσατε ταῖς ἐπιεικείαις, μέγα καὶ ἁγιοπρεπὲς τὸ καύχημα καὶ τοὺς τῆς γνησιότητος ἐπαίνους προξενεῖ, καὶ τί τοῦτο λέγω, τὸ ἔτι μεῖζον ἀφείς; οὐρανοῦ πολίτην ἐργάζεται, εἰς βασιλείαν ἀναφέρει, αὐτῷ συνδοξάζεσθαι ποιεῖ τῷ πάντων ἡμῶν Σωτῆρι Χριστῷ. ἴδωμεν δὲ τοῦτο καὶ ἐξ αὐτῶν τῶν εὐαγγελικῶν γραμμάτων· ὁ τὰ πέντε τάλαντα λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, προσεργασάμενος δὲ καὶ ἕτερα πέντε, τί προσέρχεται λέγων; Κύριε, πέντε τάλαντά μοι ἔδωκας, ἴδε ἐποίησα ἄλλα πέντε. ὁρᾶς ὅσον ἐστὶ τῆς φιλοπονίας τὸ καύχημα; καὶ τί πρὸς αὐτὸν ἔφη Χριστός; Εὖ δοῦλε ἀγαθὲ καὶ πιστὲ, ἐπὶ ὀλίγα ἦς πιστὸς, ἐπὶ πολλῶν σε καταστήσω, εἴσελθε εἰς τὴν χαρὰν τοῦ κυρίου σου. τί τούτου τὸ μεῖζον εἰς δόξαν; τί τὸ αἱρετώτερον εἰς εὐημερίαν; ἔπαινοι παρὰ Χριστοῦ καὶ ψῆφος δεσποτικὴ στεφανοῦσα τὸν φιλεργήσαντα, πιστὸν ὀνομάζει τὸν καρποφορήσαντα νοητῶς· μὴ γὰρ τῷ Δεσπότῃ τὸ κέρδος προσήνεγκε; μὴ γὰρ χρῄζει τινὸς ἐν τοῖς καθ’ ἑαυτόν; αὐτός ἐστι τὸ πάντων πλήρωμα καὶ ὡς ὁ πάνσοφος Ἰωάννης φησίν Ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτοῦ πάντες ἡμεῖς ἐλάβομεν. ἀλλ’ ὅταν ἡμεῖς ἑαυτοὺς κερδάνωμεν, προσωφελῶμεν δὲ καὶ ἑτέρους, τότε χαίρει Χριστὸς, πλοῦτον ἡγεῖται τὴν ἡμῶν εὐδοκίμησιν· καὶ τὸ ἔτι μεῖζον ἐρῶ· τροφὴν ὥσπερ ποιεῖται τὸ πρᾶγμα. ὅτι δέ ἐστιν ἀληθὲς ὅ φημι, πάλιν ἐκ τῶν εὐαγγελικῶν μαθήσῃ γραμμάτων. νενουθέτηκε μὲν γὰρ τὴν ἐκ Σαμαρείας γυναῖκα· S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et
PG 77:1116εἶτα λεγούσης ἐκείνης Ὅτε ἔλθῃ Μεσίας ἀπαγγελεῖ ἡμῖν πάντα, ἑαυτὸν ἐμφανῆ κατέστησε λέγων Ἐγώ εἰμι ὁ λαλῶν σοι. καὶ τὸ μὲν γύναιον δρόμῳ συντείνεται καὶ τὴν Σαμαρειτῶν μεμυσταγώγηκε πόλιν· εἰδὼς δὲ Χριστὸς ὅτι πολλοὶ πιστεύσουσιν ἐπ’ αὐτὸν, τοῖς ἁγίοις ἔφασκε μαθηταῖς Ἐγὼ βρῶσιν ἔχω φαγεῖν ἣν ὑμεῖς οὐκ οἴδατε, τρέφει γὰρ ὥσπερ τὴν ἡμερωτάτην φύσιν τῶν ἀπολωλότων ἡ σωτηρία. Ὁ μὲν οὖν γνήσιος οἰκέτης· ἀναβήσομαι γὰρ αὖθις ἐπὶ τὸν τοῦ λόγου σκοπόν· τὸν τῆς ἐπιεικείας ἀνεδήσατο στέφανον, εἰσκεκόμισται γὰρ εἰς τὴν χαρὰν τοῦ ἰδίου δεσπότου· ὁ δέ γε λαβὼν τὸ τάλαντον, εἶτα γεγονὼς ὀκνηρὸς, προσεργασάμενος δὲ παντελῶς οὐδὲν, κατακρύψας δὲ μᾶλλον εἰς γῆν αὐτὸ, ταῖς ἐσχάταις περιπέπτωκε δίκαις. φύγωμεν τοίνυν τὴν μίμησιν, ἀποπεμψώμεθα τῆς ἑαυτῶν διανοίας τὸν ἀκερδῆ καὶ ἐπάρατον ὄκνον, τὸν ἐπ’ ἀγαθοῖς δηλονότι σπουδάσμασι, μὴ εἰς ἀργίαν τὴν δοθεῖσαν ἡμῖν παρὰ Χριστοῦ καταχώσωμεν χάριν. φησί που διὰ φωνῆς Ἡσαί̈ου ὁ τῶν ὅλων Θεός Ἱερεῖς λαλήσατε εἰς τὴν καρδίαν Ἱερουσαλήμ·
ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέ γοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέγοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ 16γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. καὶ ὁ μὲν λίβανος εὐωδίας ἐστὶ σύμβολον· οἱ δὲ ἅλες, συνέσεως καὶ φρενῶν. ἐνυπῆρχον δὲ ἄκρως ἀμφότερα τοῖς ἁγίοις ἀποστόλοις. εὐώδης γὰρ ἦν ὁ βίος αὐτοῖς· καὶ γοῦν ἔφασκον ὅτι Χριστοῦ εὐωδία ἐσμὲν τῷ Θεῷ, ἦσαν δὲ πρὸς τούτῳ καὶ πανσύνετοι· διὸ καὶ ἤκουον Ὑμεῖς ἐστε τὸ ἅλας τῆς γῆς. ἀκούω δὲ καὶ τοῦ προφήτου Δαυεὶδ ψάλλοντός τε καὶ λέγοντος περὶ αὐτῶν Ἐκεῖ Βενιαμὶν νεώτερος ἐν ἐκστάσει, ἄρχοντες Ἰούδα ἡγεμόνες αὐτῶν, ἄρχοντες Ζαβουλὼν, ἄρχοντες Νεφθαλείμ. σχεδὸν γὰρ ἐξ ἁπάσης φυλῆς τῆς ἐξ Ἰσραὴλ ἀπόλεκτοι γεγόνασιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ καὶ φωστῆρες ἦσαν οἰκουμενικοὶ λόγον ζωῆς ἐπίσχοντες· καὶ τό γε παράδοξον· εὐγλωττίαν μὲν γὰρ ἔχουσι λαμπρὰν οἱ τῶν ἑλλήνων σοφοὶ καὶ εὐστομοῦσιν ἄγαν· οἱ δέ γε τοῦ Σωτῆρος ἡμῶν μαθηταὶ, ἄνθρωποι γεγόνασι χειροτέχναι καὶ θαλασσουργοὶ καὶ ἰχθυοθῆραι, οὐ κόμπον ἔχοντες λόγων, οὐ λέξεων εὐπορίαν δεδοκιμασμένων· ἀλλ’ ἰδιῶται μὲν τῷ λόγῳ, πλούσιοι δὲ τῇ γνώσει. καὶ σεσίγηται μὲν τὰ ἑλλήνων γράμματα καὶ ἡ τῶν λέξεων εὐκομπία, κατακρατεῖ δὲ τῆς ὑπ’ οὐρανὸν τῶν εὐαγγελικῶν κηρυγμάτων ἡ δύναμις. τούτων διαμέμνηται Θεὸς καὶ διὰ φωνῆς Ἱερεμίου λέγων περὶ τοῦ πάντων ἐχθροῦ, φημὶ δὴ τοῦ σατανᾶ Οὐαὶ ὁ πληθύνων αὐτῷ τὰ οὐκ ὄντα αὐτοῦ καὶ βαρύνων τὸν κλοιὸν αὐτοῦ στιβαρῶς, ὅτι ἐξαίφνης ἀναστήσονται οἱ δάκνοντες αὐτὸν καὶ ἐκνήψουσιν οἱ ἐπίβουλοί σου καὶ ἔσῃ εἰς διαρπαγὴν αὐτοῖς. ἅπαντας μὲν τοὺς ἐπὶ γῆς ἀνθρώπους οὐκ ὄντας αὐτοῦ συνήγαγεν ὁ σατανᾶς καὶ ἰδίους ἀπέφηνε προσκυνητὰς καταβαρύνων αὐτοῦ τὸν κλοιόν· ἀλλ’ ἐξένηψαν οἱ διαρπάζοντες αὐτοῦ τὰ σκεύη· ἐθήρευσε γὰρ τῆς ἀποστολικῆς μυσταγωγίας τὸ δίκτυον ἅπαντας τοὺς πεπλανημένους καὶ προσεκόμισαν τῷ Θεῷ τὴν ὑπ’ οὐρανόν. χι. Διανέμει καὶ νῦν ὁ Σωτὴρ τάλαντα τοῖς ἰδίοις οἰκέταις κατά γε τὴν ἐν εὐαγγελίοις παραβολήν· οὐκοῦν ἁπλώσατε τὰς καρδίας καὶ ὑποδέξασθε χαίροντες· Δόκιμοι γενέσθε τραπεζῖται· ἐμπορεύσασθε τὸ δοθὲν ἐπιστημόνως· πολυπλασιάσατε ταῖς ἐπιεικείαις, μέγα καὶ ἁγιοπρεπὲς τὸ καύχημα καὶ τοὺς τῆς γνησιότητος ἐπαίνους προξενεῖ, καὶ τί τοῦτο λέγω, τὸ ἔτι μεῖζον ἀφείς; οὐρανοῦ πολίτην ἐργάζεται, εἰς βασιλείαν ἀναφέρει, αὐτῷ συνδοξάζεσθαι ποιεῖ τῷ πάντων ἡμῶν Σωτῆρι Χριστῷ. ἴδωμεν δὲ τοῦτο καὶ ἐξ αὐτῶν τῶν εὐαγγελικῶν γραμμάτων· ὁ τὰ πέντε τάλαντα λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, προσεργασάμενος δὲ καὶ ἕτερα πέντε, τί προσέρχεται λέγων; Κύριε, πέντε τάλαντά μοι ἔδωκας, ἴδε ἐποίησα ἄλλα πέντε. ὁρᾶς ὅσον ἐστὶ τῆς φιλοπονίας τὸ καύχημα; καὶ τί πρὸς αὐτὸν ἔφη Χριστός; Εὖ δοῦλε ἀγαθὲ καὶ πιστὲ, ἐπὶ ὀλίγα ἦς πιστὸς, ἐπὶ πολλῶν σε καταστήσω, εἴσελθε εἰς τὴν χαρὰν τοῦ κυρίου σου. τί τούτου τὸ μεῖζον εἰς δόξαν; τί τὸ αἱρετώτερον εἰς εὐημερίαν; ἔπαινοι παρὰ Χριστοῦ καὶ ψῆφος δεσποτικὴ στεφανοῦσα τὸν φιλεργήσαντα, πιστὸν ὀνομάζει τὸν καρποφορήσαντα νοητῶς· μὴ γὰρ τῷ Δεσπότῃ τὸ κέρδος προσήνεγκε; μὴ γὰρ χρῄζει τινὸς ἐν τοῖς καθ’ ἑαυτόν; αὐτός ἐστι τὸ πάντων πλήρωμα καὶ ὡς ὁ πάνσοφος Ἰωάννης φησίν Ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτοῦ πάντες ἡμεῖς ἐλάβομεν. ἀλλ’ ὅταν ἡμεῖς ἑαυτοὺς κερδάνωμεν, προσωφελῶμεν δὲ καὶ ἑτέρους, τότε χαίρει Χριστὸς, πλοῦτον ἡγεῖται τὴν ἡμῶν εὐδοκίμησιν· καὶ τὸ ἔτι μεῖζον ἐρῶ· τροφὴν ὥσπερ ποιεῖται τὸ πρᾶγμα. ὅτι δέ ἐστιν ἀληθὲς ὅ φημι, πάλιν ἐκ τῶν εὐαγγελικῶν μαθήσῃ γραμμάτων. νενουθέτηκε μὲν γὰρ τὴν ἐκ Σαμαρείας γυναῖκα· S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et
τί δὲ εἰ ὁ μὲν διδάσκων τοὺς ὠφελεῖν εἰωθότας ἐξυφαίνοι λόγους τοῖς ἀκροωμένοις, οἱ δὲ οὐκ εἰς νοῦν καὶ καρδίαν ἀποτίθενται τὴν μυσταγωγίαν, ἀλλ’ ἐπικροτήσαντες μόνον καὶ γυμνοῖς ἐπαίνοις ἀμειψάμενοι τὸν μυσταγωγὸν, ἄγευστοι τῶν ἱερῶν ἀπομένουσι διδαγμάτων; ἆρα ὀκνῆσαι προσήκει τὸν μυσταγωγόν; εἶτα ποίους εὑρήσει λόγους ἐπὶ τοῦ θείου βήματος τοὺς ἐπικουροῦντας αὐτῷ ὅταν αἰτιάσηται τῶν ἀκροωμένων τὸ ῥᾴθυμον καὶ εὐάφορμον εἴπῃ διὰ τοῦτο τὸν ὄκνον; κατακριθήσεται γὰρ μᾶλλον ὡς ἔστιν ἰδεῖν ἐκ τῆς εὐαγγελικῆς παραβολῆς· ὁ γάρ τοι τὸ τάλαντον λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, κατέχωσε μὲν εἰς γῆν αὐτὸ καὶ ἀπολυπλασίαστον ἔχων προσεκόμιζε λέγων Κύριε ἴδε ἔχεις τὸ σόν. ἆρ’ οὖν ἐπῃνέθη καὶ γερῶν ἠξίωται, ἢ κατεδικάσθη μᾶλλον ὡς ὀκνηρός; Ἔδει σε γὰρ, φησὶ, καταβαλεῖν τὸ ἀργύριόν μου τοῖς τραπεζίταις, κἀγὼ ἐλθὼν ἐκομισάμην ἂν τὸ ἐμὸν σὺν τόκῳ. οὐκοῦν ὡς τραπεζίταις ὑμῖν ἐπιστήμοσι τὸ δεσποτικὸν ἀργύριον ἐξοδιάζω ἐγώ·
ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέ γοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. ΧΧΗ. ΚΒ. Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου ἐκ τῆς πρὸς ᾿Αλεξανδρείς ομιλίας Ετεκεν ἡμῖν ἡ Παρθένος τὸν Ἐμμανουὴλ, κατά την Θεότητα ὁμοούσιον τῷ Πατρὶ, κατὰ δὲ τὴν ἀν θρωπότητα ἡμῖν ὁμοούσιον· κατὰ τὴν Θεότητα, ἀπαθῆ κατὰ τὴν ἀνθρωπότητα, παθητόν. Εἰ γὰρ καὶ οἱ κειοῦται τοῦ οἰκείου σώματος τὰ πάθη ὁ Θεὸς Λόγος καὶ εἰς ἑαυτὸν ἀναφέρει, αλλά γε αὐτὸς μεμένηκεν ἐν τοῖς τῆς ἀπαθείας ὅροις· κἂν ἀκούσῃς αὐτοῦ λέγοντος· «Έδωκα τὸν νῶτόν μου εἰς μάστιγας, τοὺς δὲ σιαγόνας μου εἰς ῥαπίσματα, τὸ δὲ πρόσωπόν μου οὐκ ἀπέστρεψα ἀπὸ αἰσχύνης ἐμπτυσμάτων, ο μηδὲν αὐτὸν πεπονθέναι εἰς τὴν οἰκείαν φύσιν υπολάβῃς, .οικειώσασθαι δὲ μᾶλλον τοῦ ἰδίου σώματος της μάθ στιγας· οὗ γὰρ Ιδιόν ἐστι τὸ σῶμα, τούτῳ ἂν εἰκό τως προσγράφοιτο καὶ τὰ αὐτοῦ πάντα, δίχα μόνης ἁμαρτίας· οὐκοῦν ἐπειδήπερ ἐνανθρωπήσας ἦν ὁ 16γος, μεμένηκεν μὲν θεϊκῶς ἀπαθής· οἰκειούμενος δὲ ἀναγκαίως τὰ τῆς ἑαυτοῦ σαρκός, παθεῖν λέγεται κατὰ σάρκα, καίτοι τοῦ παθεῖν ἀπείραστος ὤν, καθ' δ νοεῖται Θεός· οὐκ ἐννοοῦσιν οὖν ὅτι τετήρηται μὲν τὸ ἀπαθὲς αὐτῷ, καθ' ὁ Θεός ἐστι· προσγράφεται δὲ καὶ τὸ παθεῖν ὑπὲρ ἡμῶν, κατὰ σάρκα, καθ᾽ ὁ Θεὸς ὢν φύσει, γέγονε σάρξ, ἤτοι τέλειος άνθρωπος. Τις γὰρ ἦν ὁ λέγων πρὸς τὸν ἐν οὐρανοῖς Πατέρα καὶ Θεόν ο Θυσίαν καὶ προσφορὰν οὐκ ἠθέλησας, σῶμα δὲ κατηρτίσω μοι· ὁλοκαυτώματα καὶ περὶ ἁμαρτίας οὐκ ἐζήτησας; Τότε εἶπον· Ἰδοὺ ἤκω τοῦ ποιῆσαι, ὁ Θεὸς, τὸ θέλημά σου.» Ο γὰρ ἔξω σώματος ὡς Θεός, ἑαυτῷ σῶμα κατηρτίσθαι φησίν, ἵνα τοῦτο ὑπὲρ ἡμῶν προσενέγκας, τῷ ἰδίῳ μώλωπι πάντας ἡμᾶς θερα πεύσῃ, κατὰ τὴν τοῦ προφήτου φωνήν. Πατρὸς ἡμῶν. καὶ ὁ μὲν λίβανος εὐωδίας ἐστὶ σύμβολον· οἱ δὲ ἅλες, συνέσεως καὶ φρενῶν. ἐνυπῆρχον δὲ ἄκρως ἀμφότερα τοῖς ἁγίοις ἀποστόλοις. εὐώδης γὰρ ἦν ὁ βίος αὐτοῖς· καὶ γοῦν ἔφασκον ὅτι Χριστοῦ εὐωδία ἐσμὲν τῷ Θεῷ, ἦσαν δὲ πρὸς τούτῳ καὶ πανσύνετοι· διὸ καὶ ἤκουον Ὑμεῖς ἐστε τὸ ἅλας τῆς γῆς. ἀκούω δὲ καὶ τοῦ προφήτου Δαυεὶδ ψάλλοντός τε καὶ λέγοντος περὶ αὐτῶν Ἐκεῖ Βενιαμὶν νεώτερος ἐν ἐκστάσει, ἄρχοντες Ἰούδα ἡγεμόνες αὐτῶν, ἄρχοντες Ζαβουλὼν, ἄρχοντες Νεφθαλείμ. σχεδὸν γὰρ ἐξ ἁπάσης φυλῆς τῆς ἐξ Ἰσραὴλ ἀπόλεκτοι γεγόνασιν οἱ μακάριοι μαθηταὶ καὶ φωστῆρες ἦσαν οἰκουμενικοὶ λόγον ζωῆς ἐπίσχοντες· καὶ τό γε παράδοξον· εὐγλωττίαν μὲν γὰρ ἔχουσι λαμπρὰν οἱ τῶν ἑλλήνων σοφοὶ καὶ εὐστομοῦσιν ἄγαν· οἱ δέ γε τοῦ Σωτῆρος ἡμῶν μαθηταὶ, ἄνθρωποι γεγόνασι χειροτέχναι καὶ θαλασσουργοὶ καὶ ἰχθυοθῆραι, οὐ κόμπον ἔχοντες λόγων, οὐ λέξεων εὐπορίαν δεδοκιμασμένων· ἀλλ’ ἰδιῶται μὲν τῷ λόγῳ, πλούσιοι δὲ τῇ γνώσει. καὶ σεσίγηται μὲν τὰ ἑλλήνων γράμματα καὶ ἡ τῶν λέξεων εὐκομπία, κατακρατεῖ δὲ τῆς ὑπ’ οὐρανὸν τῶν εὐαγγελικῶν κηρυγμάτων ἡ δύναμις. τούτων διαμέμνηται Θεὸς καὶ διὰ φωνῆς Ἱερεμίου λέγων περὶ τοῦ πάντων ἐχθροῦ, φημὶ δὴ τοῦ σατανᾶ Οὐαὶ ὁ πληθύνων αὐτῷ τὰ οὐκ ὄντα αὐτοῦ καὶ βαρύνων τὸν κλοιὸν αὐτοῦ στιβαρῶς, ὅτι ἐξαίφνης ἀναστήσονται οἱ δάκνοντες αὐτὸν καὶ ἐκνήψουσιν οἱ ἐπίβουλοί σου καὶ ἔσῃ εἰς διαρπαγὴν αὐτοῖς. ἅπαντας μὲν τοὺς ἐπὶ γῆς ἀνθρώπους οὐκ ὄντας αὐτοῦ συνήγαγεν ὁ σατανᾶς καὶ ἰδίους ἀπέφηνε προσκυνητὰς καταβαρύνων αὐτοῦ τὸν κλοιόν· ἀλλ’ ἐξένηψαν οἱ διαρπάζοντες αὐτοῦ τὰ σκεύη· ἐθήρευσε γὰρ τῆς ἀποστολικῆς μυσταγωγίας τὸ δίκτυον ἅπαντας τοὺς πεπλανημένους καὶ προσεκόμισαν τῷ Θεῷ τὴν ὑπ’ οὐρανόν. χι. Διανέμει καὶ νῦν ὁ Σωτὴρ τάλαντα τοῖς ἰδίοις οἰκέταις κατά γε τὴν ἐν εὐαγγελίοις παραβολήν· οὐκοῦν ἁπλώσατε τὰς καρδίας καὶ ὑποδέξασθε χαίροντες· Δόκιμοι γενέσθε τραπεζῖται· ἐμπορεύσασθε τὸ δοθὲν ἐπιστημόνως· πολυπλασιάσατε ταῖς ἐπιεικείαις, μέγα καὶ ἁγιοπρεπὲς τὸ καύχημα καὶ τοὺς τῆς γνησιότητος ἐπαίνους προξενεῖ, καὶ τί τοῦτο λέγω, τὸ ἔτι μεῖζον ἀφείς; οὐρανοῦ πολίτην ἐργάζεται, εἰς βασιλείαν ἀναφέρει, αὐτῷ συνδοξάζεσθαι ποιεῖ τῷ πάντων ἡμῶν Σωτῆρι Χριστῷ. ἴδωμεν δὲ τοῦτο καὶ ἐξ αὐτῶν τῶν εὐαγγελικῶν γραμμάτων· ὁ τὰ πέντε τάλαντα λαβὼν παρὰ τοῦ οἰκοδεσπότου, προσεργασάμενος δὲ καὶ ἕτερα πέντε, τί προσέρχεται λέγων; Κύριε, πέντε τάλαντά μοι ἔδωκας, ἴδε ἐποίησα ἄλλα πέντε. ὁρᾶς ὅσον ἐστὶ τῆς φιλοπονίας τὸ καύχημα; καὶ τί πρὸς αὐτὸν ἔφη Χριστός; Εὖ δοῦλε ἀγαθὲ καὶ πιστὲ, ἐπὶ ὀλίγα ἦς πιστὸς, ἐπὶ πολλῶν σε καταστήσω, εἴσελθε εἰς τὴν χαρὰν τοῦ κυρίου σου. τί τούτου τὸ μεῖζον εἰς δόξαν; τί τὸ αἱρετώτερον εἰς εὐημερίαν; ἔπαινοι παρὰ Χριστοῦ καὶ ψῆφος δεσποτικὴ στεφανοῦσα τὸν φιλεργήσαντα, πιστὸν ὀνομάζει τὸν καρποφορήσαντα νοητῶς· μὴ γὰρ τῷ Δεσπότῃ τὸ κέρδος προσήνεγκε; μὴ γὰρ χρῄζει τινὸς ἐν τοῖς καθ’ ἑαυτόν; αὐτός ἐστι τὸ πάντων πλήρωμα καὶ ὡς ὁ πάνσοφος Ἰωάννης φησίν Ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτοῦ πάντες ἡμεῖς ἐλάβομεν. ἀλλ’ ὅταν ἡμεῖς ἑαυτοὺς κερδάνωμεν, προσωφελῶμεν δὲ καὶ ἑτέρους, τότε χαίρει Χριστὸς, πλοῦτον ἡγεῖται τὴν ἡμῶν εὐδοκίμησιν· καὶ τὸ ἔτι μεῖζον ἐρῶ· τροφὴν ὥσπερ ποιεῖται τὸ πρᾶγμα. ὅτι δέ ἐστιν ἀληθὲς ὅ φημι, πάλιν ἐκ τῶν εὐαγγελικῶν μαθήσῃ γραμμάτων. νενουθέτηκε μὲν γὰρ τὴν ἐκ Σαμαρείας γυναῖκα· S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et S. CYRILLI ALEXANDREW ARCHIEP. Sancti Cyrilli ex homilia ad Alexandrinos, Peperit nobis virgo Emmanuelem, secundum Deitatem consubstantialem Patri, secundum vero bumanitatem nobis consubstantialem: Deitate impassibilem, humanitate passibilem. Etiamsi enim proprias sibi facit proprii corporis passiones Deus Verbum, atque ad se refert, nihilo tamen minus manet idem in impassibilitatis suæ finibus. Etiamsi audias ab eo dici: ‹ Dedi dorsum meum ad flagella, et malas meas ad alapas, faciemque meam a sputorum foeditate non averti '';, nihil tamen hujusmodi pertulisse ipsum in propria natura existimes; sed potius sibi fecisse propria corporis proprii verbera. Nam cujus proprium est corpus, huic recte ascribentur quæ sunt corporis propria, excepto peccato. Igitur quanquam Verbum se inhumanavit, mansil tamen divinitus impassibile: sed quia necessario sibi proprias fecit carnis affectiones, passum dicitur secundum carnem, etiamsi immune cruciatuum est, quatenus Deus intelligitur. Non orgo hi considerant, servatam ei esse impassibiktatem, quatenus Deus est; ascribi autem eidem etiam passiones pro nobis, secundum carnem, quatenus nempe qui erat suapte natura Deus, factus est homo perfectus. Nam quis Patri Deo cœlesti dicebat: • Sacrificium et oblationem noluisti, corpus autem aptasti mihi: holocausta el pro peccato non postulasti? Tunc dixi: Ecce venio facere, Deus, voluntatem tuam.» Nam qui extra corpus erat Deus, corpus sibi aptasse dicit, ut hoc pro nobis offerens, proprio livore nos omnes sanaret, ut ait propheta ". "Isa. L, 6. Psal. xxxıx, 7-9; Hebr. x, 5-7. Isa. LIII, 5. Ex codice Vat. 1904, f. 54. Fragmentum_homiliæ sancti Cyrilli apud Euthymii Zygabeni Panopliam tit. xvi, quod ego hoc loco cum aliis ponere debeo, sive exstet, ut puto, in editione Graeca unica Panopliæ Euthymii, Tergobisti in Moldavia olim curata, sive sccus. Mal. MONITUM. Genuinis homillis sancti Cyrilli placet specimen etiam subtexere, ex Vaticano prisco codice, sermonis Cyrillo item Alexandriæ archiepiscopo inscripti; qui tamen neque stylo, multoque minus sententiarum gravitate Cyrillum illum magnum decet. Post exordium quidem, quod nos recitabimus, longa fit deploratio, ipsis prophetarum sæpe verbis, malorum Jerusalem, cujus populus in Babylonicam captivitatem pedestri ærumnosissimo itinere una cum tribus regiis pueris ac Daniele abductus fuit. Exin horum adolescentium res gesta et officia et conciones apud Assyrios narrantur, et flamma cui addicti fuerunt vis innocua. Cumque hi, prater veri Dei notitiam, futurum quoque Servatoris adventum coram impio rege prædicassent, capite truncati, una cum Daniele, dicuntur: quorum corpora Hebræus populus pie in thecis composita, postea ad urbem Jerusalem redux secum gestavit: ubi demum in Christi Domini obitu, cum aliis mortuis, quorum in Evangeliis fil mentio, ad vitam rediisse dicuntur, et in paradisum transisse. (Hæc partim in Menæo quoque Græcorum dicuntur die XVH Decembr.) Sequitur sermonis clausula, quam item nos ascribemus. Et quanquam in ea Cyrillus ipse hunc sibi sermonem tribuere dicitur, nihilo tamen minus abjudicandum prisco illi ac magno Cyrillo sine ulla dubitatione censemus. Cæterum quia sæculo x1 exstitit Alexandria archiepiscopus Jacobila Cyrillus (Orient. Christ.. t. II, p. 482), de hoc si quis cogitare volet, non repugnabimus, imo hunc Cyrillum juniorem sermonis esse auctorem facile annuemus; præsertim quia in titulo desunt verba dyiou et
PG 77:1117ὑμεῖς δὲ λαβόντες, εἰς νοῦν ἀπόθεσθε τὸ δοθὲν καὶ εἰς τὸ βάθος τῆς ἑαυτῶν καρδίας κρύψατε, εὖ εἰδότες ὅτι τὰ εἰς γῆν πεμπόμενα τῶν σπερμάτων ἐγχωννύμενα μὲν ταῖς βώλοις καρποφορεῖ, τὰ δὲ ἀκατάχωστα διαρπάζεται. χ. Πλὴν ἐσπούδασεν ὁ Κύριος μήτε δι’ ὅλου φανερῶσαι τὴν ἑαυτοῦ θεότητα μήτε εἰς τὸ παντελὲς ἀποκρύψαι, τὸ μὲν διὰ τοὺς τότε, τὸ δὲ διὰ τοὺς μετὰ ταῦτα· ὥστε δεῖξαι καὶ τῆς θεότητος αὐτοῦ καὶ τῆς ἀνθρωπότητος τρανὰς τὰς ἐνεργείας, ἵνα μήτε ἡ θεία δύναμις ἀμβλυνθῇ μήτε ἡ ἀνθρωπίνη φύσις ἀπιστηθῇ. ἐπειδὴ γὰρ ἔμελλεν αἵρεσις ἀνακύπτειν ἡ λέγουσα ὅτι φάντασμα ἦν τὸ σῶμα καὶ ἐξ οὐρανοῦ κατῆλθεν· οὐ γὰρ ἂν ἔλαβε τοῦ φθαρτοῦ σώματος σάρκα ἡ ἄφθαρτος φύσις, οὐδ’ ἂν κατεδέξατο ῥύπον ἢ μολυσμὸν ἢ σπῖλον· ἵνα πιστώσηται ὁ Θεὸς τῶν ἀνθρώπων τὸ γένος ὅτι τοῦτο ἐγένετο ὅ ἐσμεν, μένων ὃ ἦν, διὰ τοῦτο συνεχώρησε τῇ σαρκὶ πάσχειν τὰ ἴδια, καὶ ἔδειξε διπλῆν τὴν ἐνέργειαν, πάσχων μὲν ὡς ἄνθρωπος, ἐνεργῶν δὲ ὡς Θεὸς ὁ αὐτός· οὐ γὰρ ἄλλος καὶ ἄλλος, εἰ καὶ ἄλλως καὶ ἄλλως.
ΚΥΡΙΛΛΟΥ ΑΡΧΙΕΠΙΣΚΟΠΟΥ ΑΛΕΞΑΝΔΡΕΙΑΣ ΛΟΓΟΣ ΕΙΣ ΤΗΝ ΤΕΛΕΥΤΗΝ ΤΩΝ ΑΓΙΩΝ ΤΡΙΩΝ ΠΑΙΔΩΝ ΚΑΙ ΤΟΥ ΠΑΝΣΟΦΟΥ ΔΑΝΙΗΛ. Πρόφασις καιρῶν παρέστη, ἀγαπητοί, μαρε ρων ἀγαθῶν ἐνέγκαι μνήμην· αὕτη γὰρ ἡ μνή- μη μιμεῖται τὴν πανήγυριν τῶν οὐρανίων τα γμάτων, ἐπὶ πρεσβείαν καὶ σωτηρίαν τῶν ἡμετέρων ψυχῶν· ὅσοι οὖν τὸν Θεὸν ἐπιγινώσκετε, σήμερον ἐνταῦθα τὰς ἀκοὰς ὑμῶν προτείνατε, ὅπως ἀξιωθῆτε τοῦ βραβείου τῶν ἀρτίως λεγομένων μαρτύρων τούτους γὰρ ἐπαινεῖσθαι καὶ θαυμάζειν χρὴ τοὺς μήπω θεασαμένους ἐνανθρώπησιν Χριστοῦ, καὶ θά- νατον ἀθανάτου, καὶ ἀνάστασιν ἐκ νεκρῶν, καὶ πρὸ τῆς ἐνσάρκου παρουσίας, ὁμολογητὰς καὶ μάρτυρας αὐτοῦ γεγονότας· περὶ τούτων ἡ πρόνοια τῆς ἀχράν- του Τριάδος (1) διὰ τῆς ἀρτίως αναγνωσθείσης προ- φητείας, ἕνεκεν τῶν βασιλικῶν ὁμοφύλων παίδων, Ανανίου, Αζαρίου, καὶ Μισαήλ· περὶ τούτων βού- λομαι τὴν πολιτείαν καὶ συνηγορικὴν ἐπιστήμην καὶ Β συμμαχίαν καὶ τελείωσιν ἐξηγήσασθαι τὴν τοῦ Θεοῦ Ἐκκλησίαν, τὸ πῶς ἀνδραγαθήσαντες ἐτελειώσθη σαν οἱ καλοὶ κλάδοι παῖδες, κ. τ. λ. ο Ταύτην την κατασκευὴν τῆς διαθήκης τῆς ἀγαθῆς ἐγὼ Κύριλλος ἐλάχιστος (2) ἐπίσκοπος τῆς ᾿Αλεξαν δρέων πόλεως, ἔτυχονα τῇ διαθήκῃ τοῦ Δανιήλ· συν εγραψάμην δὲ ὁσίων καὶ ἀμωμήτων παίδων συμβο- λον καὶ πολιτείαν, καὶ τὴν εἰς Χριστὸν τελείωσιν. Γένοιτο δὲ τῇ τοῦ Χριστοῦ χάριτι, καὶ πρεσβείᾳ τῶν ἀρτίως μνημονευθέντων καλλινίκων μαρτύρων, θάλ λειν καὶ προκόπτειν τὴν τοῦ Χριστοῦ Ἐκκλησίαν εὐθηνοῦσαν ἐν καρπῷ δικαιοσύνης· ὅπως οἱ πατέρες καὶ οἱ μητέρες τοιαῦτα βλαστάνοντες φυτεύματα κ μετὰ σωφροσύνης καὶ εὐσεβείας, οι νεανίσκοι καὶ παρθένοι τοιαύτης πολιτείας ἀξιῶνται, τοιαύτης ἀρετῆς συναυξάνωσι. Τελειοῦνται δὲ οἱ ἅγιοι παίδες μην δεκεμβρίῳ ιζ'. ** φυτήματα. Τῆς Τριάδος εἰκόνα προ- ρητικῶς, ἐξ ἄλλων χρωμάτων ἐν τῇ φλογὶ οἱ παῖδες διέγραψαν τῷ καλάμῳ τῆς πίστεως, καὶ τὴν τοῦ Λόγου ἄκραν εἰς γῆν συγκατάβασιν, μυστικῶς κατείδον, καὶ πᾶσιν ἐκήρυξαν. Μπι. εὐτελής, τα πεινὸς, νείατος, HOMILLE DIVERSÆ. CYRILLI ARCHIEPISCOPI ALEXANDRIÆ SERMO DE OBITU SANCTORUM TRIUM PUERORUM NECNON SAPIENTISSIMI DANIELIS. • Opportunum adest, charissimi, tempus praeclaro- rum martyrum commemorationem faciendi. Quippe hæc commemoratio, quæ ob nostrarum animarum salutem impetrandam fit, cœlestium ordinum pane- gyrim imitatur. Quotquot igitur Dei notitia inbusi estis, hodie hoc loco aures vestras intendite, ut martyrum, quos nuper diximus, præmia pariter consequamini. Profecto hos admirari ac laudare oportet, qui neque Christi humanationem, neque immortalis mortem, atque a mortuis resurrectionem conspicati, ante ejus in carne adventum, confes - sores ejusdem martyresque exstiterunt. His consu- luit sancta Trinitas, juxta lectam paulo ante pro- phetiam, regiis videlicet ex una eademque gente pueris, Ananis, Azaris, et Misaeli ". Horum vi- tam, et conspirantem sapientiam, et socialem con- certationem ac finem enarrare a Dei Ecclesia volu- mus, quomodo scilicet hi egregii ipsins surculi, pueri inquam, fortiter consummati fuerint, etc. Prosequitur oratio, quatuordecim adhuc implens grandia latercula: sub cujus finem ita Cyrillus nomen suum dignitatemque revelat, prout fit etiam in titulo ante initium. G Dan. ¡u, 92. • Ita cod. b cod. Hanc boni monumenti constructionem ego Cy- riłłus minimus urbis Alexandriæ episcopus addidi monumento (historia) a Dauiele confecto. Scripsi nempe trium sanctorum et immaculatorum adole- scentium concordem vitam, et pro Christo consum- mationem. Utinam vero contingat, Christi gratia et horum quos hactenus celebravimus triumphalium martyrum intercessione, ut Christi Ecclesia foreat et amplietur, ac justitia fructu exuberet! Ui patri- bus matribusque parem ex se germinantibus sobo- lem cum castitate atque pietate, adolescentes ipso- rum ac virgines, hujusmodi vitæ genus sectentur, eademque virtute concrescant. Consummati vero fuerunt hi sancti pueri mensis Decembris die xvH. Variae lectiones. sanctis pueris scribitur : ris ævi episcopi modeste sibi tribuebant, auget opi- nionem de Cyrillo juniore hujus sermonis verisimili auctore. Videsis hujus generis titulos, constanter in episcoporum subscri- ptionibus quas nos divulgavimus (partim etiam ære cudimus)synodorum Byzantinarum sub Manuele Com neno, Script. vet., t. IV, et Spicil. Rom., t. X. ID. (1) ln Græcorum pariter Menæo die cit. de his (2) Titulus hic minimus episcopus, quem inferio-
Τοῦ ἁγίου Κυρίλλου εἰς τό Πατὲρ εἰς χεῖράς σου παρατίθημι τὸ πνεῦμά μου. Μέγα πάλιν καὶ ἐξαίρετον κατόρθωμα ταῖς ἡμετέραις ψυχαῖς διὰ τοῦ πάντων ἡμῶν Σωτῆρος Χριστοῦ. ἐπειδὴ γὰρ δεδικαιώμεθα διὰ τῆς πίστεως τῆς εἰς αὐτὸν καὶ ἐν αὐτῷ τὸ ἀπλημμελὲς ἡ ἀνθρώπου φύσις εὑρέθη πλουτήσασα, καὶ κεκαινοτόμηκεν ἡμῖν τὸ μηκέτι μὲν εἰς ᾅδου τρέχειν τὰς τῶν σωμάτων ἀπαλλαττομένας ψυχὰς καθὰ καὶ πρώην, πέμπεσθαι δὲ μᾶλλον εἰς χεῖρας Θεοῦ ζῶντος. καὶ τοῦτο εἰδὼς ὁ ἅγιος ἔφη Στέφανος Κύριε Ἰησοῦ δέξαι τὸ πνεῦμά μου· καὶ ὁ μακάριος δὲ γράφει Πέτρος Ὥστε καὶ πάσχοντες κατὰ θέλημα τοῦ Θεοῦ πιστῷ κτίστῃ παρατιθέσθωσαν τὰς ἑαυτῶν ψυχάς.
ΚΥΡΙΛΛΟΥ ΑΡΧΙΕΠΙΣΚΟΠΟΥ ΑΛΕΞΑΝΔΡΕΙΑΣ ΛΟΓΟΣ ΕΙΣ ΤΗΝ ΤΕΛΕΥΤΗΝ ΤΩΝ ΑΓΙΩΝ ΤΡΙΩΝ ΠΑΙΔΩΝ ΚΑΙ ΤΟΥ ΠΑΝΣΟΦΟΥ ΔΑΝΙΗΛ. Πρόφασις καιρῶν παρέστη, ἀγαπητοί, μαρε ρων ἀγαθῶν ἐνέγκαι μνήμην· αὕτη γὰρ ἡ μνή- μη μιμεῖται τὴν πανήγυριν τῶν οὐρανίων τα γμάτων, ἐπὶ πρεσβείαν καὶ σωτηρίαν τῶν ἡμετέρων ψυχῶν· ὅσοι οὖν τὸν Θεὸν ἐπιγινώσκετε, σήμερον ἐνταῦθα τὰς ἀκοὰς ὑμῶν προτείνατε, ὅπως ἀξιωθῆτε τοῦ βραβείου τῶν ἀρτίως λεγομένων μαρτύρων τούτους γὰρ ἐπαινεῖσθαι καὶ θαυμάζειν χρὴ τοὺς μήπω θεασαμένους ἐνανθρώπησιν Χριστοῦ, καὶ θά- νατον ἀθανάτου, καὶ ἀνάστασιν ἐκ νεκρῶν, καὶ πρὸ τῆς ἐνσάρκου παρουσίας, ὁμολογητὰς καὶ μάρτυρας αὐτοῦ γεγονότας· περὶ τούτων ἡ πρόνοια τῆς ἀχράν- του Τριάδος (1) διὰ τῆς ἀρτίως αναγνωσθείσης προ- φητείας, ἕνεκεν τῶν βασιλικῶν ὁμοφύλων παίδων, Ανανίου, Αζαρίου, καὶ Μισαήλ· περὶ τούτων βού- λομαι τὴν πολιτείαν καὶ συνηγορικὴν ἐπιστήμην καὶ Β συμμαχίαν καὶ τελείωσιν ἐξηγήσασθαι τὴν τοῦ Θεοῦ Ἐκκλησίαν, τὸ πῶς ἀνδραγαθήσαντες ἐτελειώσθη σαν οἱ καλοὶ κλάδοι παῖδες, κ. τ. λ. ο Ταύτην την κατασκευὴν τῆς διαθήκης τῆς ἀγαθῆς ἐγὼ Κύριλλος ἐλάχιστος (2) ἐπίσκοπος τῆς ᾿Αλεξαν δρέων πόλεως, ἔτυχονα τῇ διαθήκῃ τοῦ Δανιήλ· συν εγραψάμην δὲ ὁσίων καὶ ἀμωμήτων παίδων συμβο- λον καὶ πολιτείαν, καὶ τὴν εἰς Χριστὸν τελείωσιν. Γένοιτο δὲ τῇ τοῦ Χριστοῦ χάριτι, καὶ πρεσβείᾳ τῶν ἀρτίως μνημονευθέντων καλλινίκων μαρτύρων, θάλ λειν καὶ προκόπτειν τὴν τοῦ Χριστοῦ Ἐκκλησίαν εὐθηνοῦσαν ἐν καρπῷ δικαιοσύνης· ὅπως οἱ πατέρες καὶ οἱ μητέρες τοιαῦτα βλαστάνοντες φυτεύματα κ μετὰ σωφροσύνης καὶ εὐσεβείας, οι νεανίσκοι καὶ παρθένοι τοιαύτης πολιτείας ἀξιῶνται, τοιαύτης ἀρετῆς συναυξάνωσι. Τελειοῦνται δὲ οἱ ἅγιοι παίδες μην δεκεμβρίῳ ιζ'. ** φυτήματα. Τῆς Τριάδος εἰκόνα προ- ρητικῶς, ἐξ ἄλλων χρωμάτων ἐν τῇ φλογὶ οἱ παῖδες διέγραψαν τῷ καλάμῳ τῆς πίστεως, καὶ τὴν τοῦ Λόγου ἄκραν εἰς γῆν συγκατάβασιν, μυστικῶς κατείδον, καὶ πᾶσιν ἐκήρυξαν. Μπι. εὐτελής, τα πεινὸς, νείατος, HOMILLE DIVERSÆ. CYRILLI ARCHIEPISCOPI ALEXANDRIÆ SERMO DE OBITU SANCTORUM TRIUM PUERORUM NECNON SAPIENTISSIMI DANIELIS. • Opportunum adest, charissimi, tempus praeclaro- rum martyrum commemorationem faciendi. Quippe hæc commemoratio, quæ ob nostrarum animarum salutem impetrandam fit, cœlestium ordinum pane- gyrim imitatur. Quotquot igitur Dei notitia inbusi estis, hodie hoc loco aures vestras intendite, ut martyrum, quos nuper diximus, præmia pariter consequamini. Profecto hos admirari ac laudare oportet, qui neque Christi humanationem, neque immortalis mortem, atque a mortuis resurrectionem conspicati, ante ejus in carne adventum, confes - sores ejusdem martyresque exstiterunt. His consu- luit sancta Trinitas, juxta lectam paulo ante pro- phetiam, regiis videlicet ex una eademque gente pueris, Ananis, Azaris, et Misaeli ". Horum vi- tam, et conspirantem sapientiam, et socialem con- certationem ac finem enarrare a Dei Ecclesia volu- mus, quomodo scilicet hi egregii ipsins surculi, pueri inquam, fortiter consummati fuerint, etc. Prosequitur oratio, quatuordecim adhuc implens grandia latercula: sub cujus finem ita Cyrillus nomen suum dignitatemque revelat, prout fit etiam in titulo ante initium. G Dan. ¡u, 92. • Ita cod. b cod. Hanc boni monumenti constructionem ego Cy- riłłus minimus urbis Alexandriæ episcopus addidi monumento (historia) a Dauiele confecto. Scripsi nempe trium sanctorum et immaculatorum adole- scentium concordem vitam, et pro Christo consum- mationem. Utinam vero contingat, Christi gratia et horum quos hactenus celebravimus triumphalium martyrum intercessione, ut Christi Ecclesia foreat et amplietur, ac justitia fructu exuberet! Ui patri- bus matribusque parem ex se germinantibus sobo- lem cum castitate atque pietate, adolescentes ipso- rum ac virgines, hujusmodi vitæ genus sectentur, eademque virtute concrescant. Consummati vero fuerunt hi sancti pueri mensis Decembris die xvH. Variae lectiones. sanctis pueris scribitur : ris ævi episcopi modeste sibi tribuebant, auget opi- nionem de Cyrillo juniore hujus sermonis verisimili auctore. Videsis hujus generis titulos, constanter in episcoporum subscri- ptionibus quas nos divulgavimus (partim etiam ære cudimus)synodorum Byzantinarum sub Manuele Com neno, Script. vet., t. IV, et Spicil. Rom., t. X. ID. (1) ln Græcorum pariter Menæo die cit. de his (2) Titulus hic minimus episcopus, quem inferio-
End of PG 77.≣ read PG 77 as one pagePG 78 begins →