PG 30Basil the Great
Second Homily: On the Structure of Man
Printed pages · scan text
machine OCR · Migne scan
Diplomatic text · TLG-E clean (TLG2017.035, upgraded from OCR floor via verified sweep) — PG column chips mark the printed columns.

Dei majestatem, a se tibi, qui ratione præditus sis, Prorsus igitur quæ dicta sunt memoria teneto. illud quidem formavit, de corpore dictum esse: quod vero fecit, de anima; haud forte a vero sententia hæc abierit. Nam ubi dictum est, Et fecit Deus hominem, subditur, ad Dei imaginem fecit illum: at ubi nobis corporis fabricam narrat ac substantiam, formavit dicit. Porro discrimen ejus quod est facere, et quod formare, docuit nos et Pealmista dicens: Manus tuæ fecerunt me, et formaverunt me 18. Fecit interiorem hominem; formavit eum qui foris est. Ac sane luto quidem formari convenit; fieri vero, ei quod est ad imaginem. Quamobrem caro quidem formata est; factus vero animus. Cum itaque superius de animi substantia dixisset, de corporis nunc formatione nobis disserit. Quin hano quoque habe sententiam. Quænam vero est illa? Nempe partim summatim dicere scripturam; partim modum quo singula quæque facta sint, nobis tradere. Superius igitur etiam fecisse hominem dixit, in modo tamen quo sit factus non hæsit; hic modum quoque tradit quo fecit.Si enim simpliciter eum fecisse dixisset,existimaretur sio fecisse quemadmodum jumenta, quemadmodum bestias, quemadmodum stirpes, quemadmodum fenum. Ut igitur hoo caveas; ne eadem forte atque agrestiora animantia, atque a sensu remotiora corpora habeare, peculiare in te Dei artificis operam Scriptura tradidit: Sumpsit Deus pulverem de terra. Illic dixit quod fecerit, hic vero modum quo fecit. Sumpsit de terra pulverem, et formavit propriis manibus, Alta monte cogita quomodo formatus sis: quæ naturæ officina, animo reputa, Dei scilicet manus est, quæ te est fabricata. Quod itaque Deo auctore formatum est,cave ne per m alitiam polluatur; ne pecceti contagio in diversum mutetur, ne excussus vi a Dei manu te conservante prolabaris. Vas est divinitus formatum, a Deo conditum; lauda eum qui fecit. Neque enim ulla alia ex causa conditus es, quam ut divinæ laudis idoneum organum esses.Etenim mundus hic universus velut liber quidam scriptus tibi est,qui Dei laudem atque gloriam in memoriam revocet; occultam atque oculis inaspeetam ad Dei, qui veritas est, intelligentiam annuntians. 2. Et benedixit eis Deus, et ait: Cruscite et multiplicamini, et replete terram 19. Duplex namque est incrementum: unum corporis, alterum animo. Verum augetur animus, cum disciplinis excolitur ao perfcitur: corpus autem crescit, dum ex parva mole ad justum ac congruentem magnitudinis modum provenit. Crescere igitur quod de omnibus dicatur; brutis quidem animantibus dictum est, ut ad corporis perfectionem instituta natura pervenirent nobis autem in interiori homine posita crescendi lex, profectu illo qui provehit ad Deum; qualis erit Paulus, ad ea quæ a fronte extendens semetipsum, et quæ retro essent obliviscens 20. Hoc nimirum augmentum, piarum contemplationum sensorum10 Psal. CXXII, 73. " Gen. 1, 28. 20 Philipp. 111, 13. At interpres ita vertit, quasi legisset EDIT. PATROL. GR. XXX.

leonem potest alere? Scite nihilominus tamen quod hæc ipsa legi nature obsecuta pridem fructibus vescebantur: postquam autem homo pristinam mutavit vitæ rationem, finesque sibi constitutos excessit, videns Dominus post diluvium homines profusos deliciis, nullaque obstrictos paroimonia,vescendi omnibus facultatem fecit. Cuncta hæc, inquit, comedetis, quasi olera virentia s. Quo concesso, reliqua quoque animantia edendi statim licentiam accepere. 4. Ex illo jam et leo crudivorus: ex illo vultures avida gulositate exspectant cadavera. Neque 340 enim vultures simul acanimalia genita sunt,circumlustrabant terram.Quid enim eorum quæ a Deo creata essent, statim interierat, ut vultures alerentur? Neque enim natura neci dabat; quippe quæ vigens florensque erat; neque venatores disperdebant; nondum enim ars venandi erat: nec bestiæ erant quæ discerperent; nam neque erant crudivera: vulturibus vero ex indole est ut cadaveribus vescantur. Quare nondum erant cadavera; nondum fetor; nondum talis vulturum esca: sed omnia cycnorum more victitabant, cunctaque in pratis pascebantur. Ac sicut videmus canes curationis causa haud raro gramen depascere; non quod sit illis genuinus ex natura conveniens cibus, sed quod naturali quodam instinctu brutæ animantes in id feruntur quod in rem earum conducibile est. Ejusmodi cogita tunc fuisse quæ nunc crudivora sunt animalia, quæ sibi ipsis herbam virentem escam prospicerent, nec sibi mutuo insidias struerent: sed qualis post hæc fr tura est in pristinum restitutio, talis erat prima procreatio. Revertitur autem homo ad pristinum illum statum, pravitate solutus, circaque terrenam hanc ac ærumnosam vitam gravi molestia, nec non curis ac sollicitudinibus erga sæcularia hæc exque vitæ usu, animi serenum turbantia. Hæc igitur omnia qui abdicaverit, ad vitam illam in paradiso olim constitutam postliminio redit; vitam utique carnalibus vitiis nihil obnoxiam, liberam illam, Deo contubernalem, angelis sociam. Hæc porro dicta a nobis sunt, non quod a concesso nobis a Deo ciborum usu arcere velimus; sed ut prisci temporis felicitatem prædicemus; qualis vita hæc erat, ut curis libera, ut frugalis, ut pauca valde ipsaque expedita ad vitam transigendam humano generi conducentia, et ut variis dapibus differtas mensas una nobis invexit peccati causa. Postquam enim a veris illis paradisi deliciis excidimus, adulterinas falsasque nobis delicias adinvenimus: quodque jam amplius lignum vitæ non conspicimus, nec illa nobis pulchritudine placemus et gloriamur, in rem pistores, variaque bellariorum ac suffimentorum (c) G (d) nostram fruendaque vitæ lenia cessere coqui ac genera, ejusque generis alia quædam nostri inde lapsus solatia. Gen. I, Forte EDIT. Forte EDIT. (c) Kal. Hic collocavimus illud xal, quod statim 5. Ut agrotis, qui gravi aliquo morbo conflictantur, cum solitis voluptatibus frui non possint, quaspost positum erat. EDIT.

dam odorum suavitates medici subministrant. Cum enim robustioribus oblectari non liceat, quæ infir mis consentanea sit, exque eorum modo sensibus oblandientes, delinitionem prospiciunt. Quin et nunc quoque, quibus constitutum sit, ut ad ejus, quæ in paradiso erat, vitæ normam rationes nostras instituamus, pinguem hanc lautis dapibus ac Copiosis voluptatem caventes, ad eam vitam, quod licet per facultatem, nos ipsos surrigamus, fructibusque et seminibus et pomis ac nucibus vitæ sustentandæ utentes, quod his amplius est ut minus necessarium respuamus. Non quia abominabilia sint, quippe cum Deo auctore cuncta creata sint, sed quod ob carnis bonam habitudinem nocumento non careant. 6. Et requievit Deus ab omnibus operibus suis die septimo". Dicant igitur arithmetici, et qui talibus studiis incumbunt, ac ceu magnum quid rei hujus ac numerorum jactant scientiam, senarium 841 numerum mundi creationi esse affinem,eo quod longe fecundissimus sit, multas ex se pariens numerorum species, suisque ipse partibus perfectus exsistat, ac quæcunque de senario suis in scholicis disputationibus arithmetici garriunt: ac si forte vacat, per sese esse dicatur. Dicant vero et de septenario, esse in eo quamdam sterilitatis labem, ut qui nec alium ex se numerum gignat, nec ab alio ipse gignatur. Ac ne multiplici rerum tractatione sermonem protrabam, missa quæ ad vos instituta oratio est, ad ea quæ æqua magis ingenuique animi ac necessaria procedamus. Quod si quis etiam iis in rebus versatus est, is noverit harum quoque rerum thesaurum apud nos reconditum esse. Quare si magni facienda est arithmetica, hic sita sunt arithmeticæ semina. Nos vero non in istis animos sumimus, quod e mundi profecta sapientia sint, aut in ejus quæ ex sæculi usu est sapientiæ gratiam, quæ magis spernere ut exigua, nec ad virtutem conducentia, quam ostentare jussi sumus.Nam qui istis studium operampue navant, parvis hinc (ex nostra scilicet doctrina) furtim sublatis, suisque ipsorum lucubrationibus admistir,ita se magnifice jactant. Nos itaque, ut hinc illis liqueat, ea nos despectui habere quæ sic apud ipsos plurimi Bant, silentio transcurramus, qui de illis sermo est. Simul vero, quod ejusmodi rerum consideratio haud ita facilis sit ac pervia publico ac rudi plebi, collectaque concio sit, non quæ artificiosos illos ac sophisticos sermones audire paret, sed quæ ad ædificationem facientia quæsita sibi resolvi atque exponi quærat. 7. Septimus itaque dies honore prælatus est, id est, Sabbatum; indeque septenarius numerus apud Hebræos venerabilis: in quo Tabernaculorum festum Tubæ ac dies Propitiationis: sed et annus septimus apud eos venerabilis, quem Remissionis dicebant. Licebat quippe annis sex excolere ter25 Gen. 11, 22. Forte EDIT.

ram; septimo autem anno,iis contentos esse opor tebat, quæ terra sponte produceret 3,tum scilicet, cum terræ promissæ compotes faoti essent. Annos sex Hebræus serviebat; anno septimo a servitute liberabatur. Anno septuagesimo soluta apud eos captivitas est. Sed nastra quoque videamus. Seplies, innuit, cadet justus, et resurget 30. Sic nos hebdomadem nobis vindicamus.Septimus ab Adamo Enoch mortem non vidit: Ecclesiæ hoc mysterium. Septimus ab Abrahamo Moses legem accepit: mutotio id vitæ, iniquitatis eversio,justitiæ ingresyus, Dei adventus, ordo mundi compositus, ejusque tranquillitatis, eorum quæ agenda sint legislatio. Septuagesima ac septima post Adamum slate Christus apparuit. Novit Petrus septenarii mysterium. Quoties peccabit in me frater meus, et dimittam ei? usque septies 2? Parum noverat mysterium: nondum quod perfectum est didicerat; adhuc namque discipulus erat. At nec rursus doctor a septenario abscessit; dixitque,non quantum discipulus noverat, sed quantum Dominus opulentia majore superabat. Quoties peccabit, et dimittam? Cur non dixit, usque sexies, aut usque octies, sed usque septies? Quidni vero dixit Dominus, Usque centum centies, sed numerum septenarium multiplicavit? Neque Petrus alium quæsivit, noque Dominus a septenarii regula exorbitavit. Observarat Petrus, veterem 843 traditionis regulam esse, atque septenario numero vim quamdam expressionis remissionis peccatorum inesse; signum quietis perfectæ; Sabbatum dies septima est a creatione. Petrus septies; Dominus usque septuagies septies s. Sed et peccata, vetusto ritu,ex numeri hujus ratione vindice pœna plectuntur. Non ita, ait Deus; sed omnis qui oociderit Cain septem ultiones dissolvet. Ne illic quidem octo, sed septem. Sed et Lamech ipse in seipsum dicens sententiam, a septenario numero non recessit. Ait enim: Ex Caino vindicatum est septies, ex Lamech autem septuagies septies 1. Quid ita? Paululum sustine, et invenies mysterium. Primum peccatum septies vindicatur; septuagies vero septies altera a Lamecho patrata cædes. Quoniam ex Caino vindicabitur seplies, ex Lamecho autem septuagies septies. Existimamus itaque, quod Petrus septies dimitti petiit, Caini condonationem inducit: quod vero Dominus septuagies septies, Lamecho septuagies septies ignoscit. Quantum est delictum, tanta est et gratia. Ubi parvum delictum est, parva est dimissio, seu venia. Cui enim parum dimisit, parum et diligit s. Ubi abundavit peccatum, superabundavit gratia *. 8. Quid ergo sibi vult mysterium? Die septimo dicitur ævum hoc complendum; et post hoo venturum judicii diem, ootavum; in quo peccator septies, ao qui exsuperanter peccator, septuagies se * Lovit. LXV, 3. * Prov. xIx, 16. "Matth. xvшu, 21. VII, 42. Rom. v, 20. (a) 'Evdysı. Editi dvdyss. 2 ibid. 22. 80 Gen.1v, 15. 81 ibid.24. ** Luc.

pties plectetur. Vicissimque justus septies, ac qui excellenter justus, septuagies septies præmio afficietur. Dei namque benignitas, nunc quidem per ænigmata, quæ sunt futura obscure significat tune autem in secundo adventu perspicuam ac manifestam exhibiturus est veritatem: tunc enim quibus quisque dignus præmiis sit, ostendet. Septemplicia igitur, quæ nobis peccantibus ultrice pœna debeantur, vita hac Dominus condonabit, dummodo per pœnitentiam ac confessionem a nobis fuerit placatus. Qui itaque tremendum illum diem noverimus, in quo reservata hoc ævo peccantibus justa scelerum retributio æquaquo lance repensio, pœnitentiæ stipendiis quoad vivimus occupantes,peccata diluamus, pro illic multiplicemærumnam atque dolorem ao cruciatum evadere possimus. 9. Hunc itaque diem septimum existimemus eptimo illi diei, consummationis hujus sæculi figura respondere. Dicamus igitur, et requivit Deus die septimo ab omnibus operibus suis; sed et in illo pariter, nulla amplius mundi hujus futura sunt opera. Non erunt ultra nuptiæ, non amplius contractus, non mercatura: agriculturam vero, si quid reliquorum studiorum est ac negotiorum, ne vel animo illic cogitare licet: sed stabit creatura attonita ac tremens; sudorque ex omnibus, quem vis nulla coerceat, metuque perplexi omnes justi quoque apud nos ipsi anxii tunc formidine erunt, utra de illis sententia ferenda sit. Erit et Abrahamus tunc anxius ac sollicitus, non velut qui in gehennam detrusum se iri exspectet, sed in qua justorum classe; prima, sesanda, aut tertia locandus sit. Dominus de cœlo advenit: revelantur coelestes potestates, cœlis diruptis; omnis creatura tremebunda metuque contrahetur; quia et ipsi forsitan angeli astabunt metu perculsi ac pavidi, non ea ratione quod de suis metuant 348 delictis,sed quod gloriosus præpotensque judicis conspectus, cunctis perinde creatis sui ipsius metum immissurus sit.Non audis Isaiam dicentem Si aperueris cœlum, tremor apprehendet ex te monles * 9 quibus diem illum subindicat. ab ejusconspeotu mare conglaciat, res omnes obstupescunt,natura emoritur, ars omnis rhetorica vacat verborumque facultas,ob Dei e cœlis adventum. Tunc enim justi repientur, eorumque currus nubes erunt,ac deducent angeli. Tunc justi quasi stellæ, e terra in co lum recipientur; peccatores vero vincti, peccatorum proprio pondere præpediti ad inferna cadentes jacebunt, ipso conscientiæ præjudicio confusi. 10. Octavus igitur ille dies hocce septimo figuratur. Et requievit Deus die septimo ab omnibus operibus suis. Non jam amplius,quæ sunt hujus sæculi vitæque munera, nec quæ hic carnalia desideria comitantur vota. Illo die consopita erunt juvenilia desideria ac libidines. Nulla jam fœderis nuptiarum attonita vesanaque libido, prolisve suscipiendæ cupido.Nulla jam auri corrogandi cura ac sollicitudo *+ Isa. LXIV, 1.

rapiendi vis ac injuriæ; prædtorum,locuples; gloriæ et claritatis,ambitiosus insane deperiens. Quidquid rerum sæculi est,animo excidit. Exstincta est, quovis tandem modo elatis animo sæculi hisce magnificis dotibus, vana, despicabilis ac conspuenda gloria. Nihil jam molesta ira ad ejus ultionem qui molestia affecit. Cuncta illa tunc animo abscessere uno anima suspensa terrentis metu, una malorum imminentium exspectatione: quem utique Dei timorem, quisquis indeficienten suo animo vita hac inducere potuerit, aut nihil aut quam minimum plane peccabit. Et fecit Deus hominem, sumpto de terra pulvere 35. Cave hunc de hominis structura sermonem resumptam narrationem existimes, tametsi nonnullis ita videtur, sed magis inintercisam a priore, hac de re argumento seriem, ac velut conjunctum jam tum præjactis iisque hærensgestæ rei supplementum. Dicto enim fecisse Deum hominem, et quæ de illo sequuntur, ostensoque absolvisse Deum hominis creatione,quidquid est mundi operum, eidem quoque rursus de homine narrationi, juncta opera immediateque incumbit, veluti enucleatius edisserens tradensque subtilius ejus modum creationis. Nam primum quidem dixerat, Fecit Deus hominem; nunc vero adjungit,quo etiam modo fecerit, sumpto e terra pulvere. Cum itaque pulverem audieris, disce modesti sensum animi; noli de te magna præsumere. Si incesserint cogi tationes quæ animum efferant, ac velut inflammato putrique ulcere inanis gloriæ tumorem, vel ex fortuna absolute, vel ex aliis paclaris dotibus ac Sacculi et arcæ avarus obliviscetur; iniquus raptor, injuriam fecisse, quin potius etiam honore affecisse. Etenim ignobilis ille eque populi fæce, homo est, vel si virtutibus inducant, confestim contra tibi recurrat tuæ formationis memoria. Intellige qua ratione creatus sis: ac quidquid demum es, pulverem esse, terraque feturam, quam tuis subjectam pedibus conculces. Si quid igitur in ea degens præstas operis, vel magnum, vel exiguum, in procinctu est vilitatis tuæ abjectionisque monumentum. Ira si molesta ingruit, forte quod violatus injuria sis, quod quidam ignobilem dixerit: atque ut vicissim injuriam reponas concitat, asperioraque obloquaris, quam ille injuriarum procacitate effuderit, oculos vultumque 344 in terram dejice, atque animo reputa unde processeris, moxque ira furorque exstinctum ibit; cum tecum ipse confestim intelligas, eum qui ignobilem dixit, non usque adeo sermone servus exstiterit; tu vero ex inanimi omnique destituta sensu vere terra tum procreatus es,tum es.Quapropter quod in te dictum est, non injuria, sed magis honor est. * Gen. 11, 7. 11. Rursus ubi carnalis ulla cupiditas tui compos facta fuerit animi, suadeatque, ut cujus desiderio teneris, reipsa efficias, in terram statim verte oculos. Memineris qua ratione ex illa processisti, eadem ipsa in eam haud multo post te resolvendum esse; ac quæ nunc pruriunt membra, brutamque

concupiscentiam, ac carnis titillationem, nec fore in crastinum,membris emortuis ac appetitione celeri volatu elapsa. Atque ita quod jugiter in terram parentem nostram proni aspectemus ac agnoscamus; in causa est,ut a molestis quotidie omnibus, et quæ ægre curationem admittant, obtundentibus vitiis ac pertubationibus nos ipsi abstineamus ac liberemur. Sumpto, inquit, e terra pulvere. Si e cœlo formati fuissemus, quod illud haud semper suspicere possumus, non continue naturæ nostræ memores fuissemus; nunc vero in parato proclive adest inintermissumque vilitatis nostræ et imbecillitatis monumentum, unde incedimus, unde tangimus, unde cernimus, unde alimur, unde jugiler conspurcamur. Quid humo lutoque, unde tu formatus es, abominabilius ac spernendum magis? Quæ major ratio modeste sapiendi, et ut nullo nos dignos existimemus? 12. Cum igitur quempiam videris de se altum sapientem, amano pictoque amictu, splendenti annulo, pallam gestantem ingentis pretii, superfluam trahentem servitii turbam, promissa coma atque soluta, eaque flava ac torta, artisque lenocinio in auras sparsa, aureos circumferentem torques, aurea sella curuli, vultu, sermone majestatis pleno, tollentum animos,præ multitudine deducentium, comitantium, adulatorum, famulorum, quos trahit, turbam submoventem; parasitorum lautis mensis ac splendidis inhiantium: ad faustas acclamationes salutationesque in foro, quas omnes deferunt, alii e subselliis surgentes, alii obviam procedentes,alii deducentes,atque alius aliud quid, ejus honoris laudisque causa exhibentes. Cum hosce magistratus præsidesque videris, præeunte alta voce præcone procedentes, atque alium submoventes, alium cedentes, alium publicantes, alium neci addicentes; ne ea quæ videntur magna putaveris, ne animo concideris, ne pompa fastuque offendaris. Tecum reputa, fecisse Deum hominem sumpto e terra pulvere. Ac si quidem aliud quidpiam est, quod in homine cernitur, time, ac quæ geruntur miraculo habe: sin autem pulvis e terra est, qui se his jactabundus effert, contemne. Εt formavit Deus hominem. Vox ipsa, formavit, artificiosam quamdam Dei circa hominem operationem continuo innuit. Numquid vero sic et ipse nostram arte efinxit formationem, veluti qui figlina effingunt, quive gypsea fabricantur, aut qui ære statuas cudunt, seu aliud quid artis opus efficiunt,quibus ad superficiem 345 usque simulacrum, circumscribitur; siout haud raro videmus, in eum modum efformatum virum, ut externa specie atque indole iram puta ac fortitudinem, seu metum ac formidinem præferat, rursusque mulierem, quæ vel amore insaniat,vel pudibunda exsistat,aut si quid aliud sexui comes ac opportunum in affectibus animi solers plastes effecit? Haud enim vero ejusmodi Dei for Forte Eom.

14. Caput itaque toti corpori eminens, humeris incumbit; non illis immersum, ne obtegatur, sed convenienti fulcimento ac velut sede quadam graduque in exstante cervice locatum. In illo infixa oculorum gemina lumina radiique.Non enim unum satis erat; ut si forte casu alterum concideret,ejus quod immuue a labe esset, solatium non deesset. Præterea vero etiam, ab uno horum profectus obtutus, prorsus imbecilliorest; ex duplici vero fonte confluens rivus, valentior exit. Procedens namque utrinque ex altera alteraque nare obtuendi vis, tum ibi conquiescit, tumque una ad anteriora tendens iisque incumbens, unus alteri copulatur visorius radius, velut ex rivo duplici, ex utraque visoria facultate, quasi ex duplici prodeunte fonte, tum. que brevi aquas commiscente, unus quispiam validior efficitur fluvius; cujus scilicet major vis ac efficacior sit. Remque certo probant viri senes. Ii namque, quæ sunt valde prope,haudquaquam cernunt; quæ vero paulo ab oculis remotiora sunt, clarius contueutur. Idcirco nimirum quod visorio radio dissectis partibus a principio progresso, imbecillior ab utroque obtutus sit: ubi autem ambo confluxerint ac coaluerint, velut multiplici quadam exundantia atque copia, valentior efficaciorque ad perspicienda, quæ in aspectum cadunt, consurgit. Non pauca vero sunt, quibus oculi incolumitati prospicitur. Tunica interior, quæ nec ipsa sufficit. Non enim res ferebat ut erassior strueretur; alio. qui visui incommodasset; necesse autem erat, ut perspicuum leveque esset, quod obtegebat. Altera itaque pellucida, altera tenuior rariorque; illa quidem crystallina, hæc cornea. Obtegendi causa obtenta tunica ac exterior, firmior est atque durior; interior, rarior et tenuior, ne immeantia prohibeat tertia rursus crystallum referens, ut in ea ambæ reliquæ repræsentandi vim ac perspicuitatem 15. Palpebræ projectura sunt, oculi uimirum operimentum ac umbraculum, velutque domicilium. Poterat quidem et manus obtegere; sed interim dum ea admoveretur, haud raro prius oculum oblædi contingeret. Nunc vero prope adjacet quod tueatur. Mox enim ac nocumentum præsentiunt, operimentum obtendunt. Id namque in causa est, ut plerumque pupula oculi, iis, quæ exterius nocumentum afferant, inviolabilis sit, ut quæ sub pal pebrarum tegumento desideat. Unaque fere ex omnibus corporis membris ita servatur, ut contactum omnem respuat. Prominent palpebris et pilorum cuspides. Quid ita? ut nimirum accuratior harum complicatio sit, dum superior palpebra, inferiori per ejusmodi pilos coaptatur ac committitur. Sunt enim pili velut vincula, inter se conserti ac complicati. Accedit quod et minuscula animalia arceant, nec lanugines pupillo propinquare sinant, quæ facile injuriæ obnoxia sit, ac cui quodvis obvium labem afferre queat. Lege Eprr. obtineant.

PG 30:39ΟΜΙΛΙΑ Β ΕΙΣ ΤΟΝ ΑΝΘΡΩΠΟΝ Ὁ μὲν σοφὸς Σολομὼν οὐκ ἐν πειθοῖς σοφίας λόγοις ἀλλ’ ἐν διδακτοῖς πνεύματος ἁγίου σοφισθείς, ἐν τοῖς ἀρτίως ἡμῖν ἀνεγνωσμένοις ἀποσεμνύνων τὸν ἄνθρωπον ἐβόα λέγων· Μέγα ἄνθρωπος καὶ τίμιον ἀνὴρ ἐλεήμων· ἐγὼ δὲ ματαίως κατ’ ἐμαυτὸν ἐσκόπουν ἅ τε εἶχον ἐν τῇ ἐμαυτοῦ διανοίᾳ καὶ ἃ παρὰ τῆς γραφῆς δεδιδαγμένος ἤμην περὶ τοῦ ἀνθρώπου. αὐτὸς μὲν γὰρ ἐλογιζόμην ὅτι πῶς μέγα ἄνθρωπος, τὸ ἐπίκηρον ζῷον τὸ μυρίοις πάθεσιν ὑποκείμενον τὸ ἐκ γενετῆς εἰς γῆρας μυρίων κακῶν ἑσμὸν ἐξαντλοῦν, περὶ οὗ εἴρηται· Κύριε, τί ἐστιν ἄνθρωπος, ὅτι ἐγνώσθης αὐτῷ; καὶ ὁ μὲν ψαλμῳδὸς καταφρονεῖ ὡς εὐτελοῦς τοῦ ζῴου καὶ ἡ παροιμία ἀποσεμνύνει ὡς μέγα τι τὸν ἄνθρωπον. ἀλλά μοι τὴν τοιαύτην διαπόρησιν ἔλυσεν ἡ ἱστορία τῆς γενέσεως τοῦ ἀνθρώπου ἀναγνωσθεῖσα. ἠκούομεν γὰρ νῦν ὅτι Ὁ θεὸς ἔλαβε χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς καὶ ἔπλασε τὸν ἄνθρωπον. εὗρον ἐκ τοῦ ῥήματος τούτου ἀμφότερα, ὅτι οὐδὲν ἄνθρωπος καὶ μέγα ἄνθρωπος· ἐὰν πρὸς τὴν φύσιν μόνον ἀποβλέψῃς, τὸ μηδὲν καὶ τοῦ μηδενὸς ἄξιος, ἐὰν δὲ πρὸς τὴν τιμὴν ἣν ἐτιμήθη, μέγα ἄνθρωπος. ποία; Εἶπεν ὁ θεός Γενηθήτω φῶς, καὶ ἐγένετο φῶς. σύγκρινον ἀνθρώπου γένεσιν καὶ φωτὸς γένεσιν. ἐκεῖ εἶπε· Γενηθήτω στερέωμα. ὁ μέγας οὐρανὸς ἄνωθεν ἡμῖν ὑπερτέταται ῥήματι θεοῦ γενόμενος· ἀστέρες καὶ ἥλιος καὶ σελήνη καὶ πάντα, ὅσα θεωροῦμεν ὀφθαλμῷ καὶ ὅσα νῷ καταλαμβάνομεν [μεγέθη], ῥήματι ἔσχε τὸ εἶναι. θάλασσα καὶ γῆ καὶ ἡ ἐν αὐτοῖς διακόσμησις, ζῴων γένη παντοδαπά, φυτῶν διάφοροι ποικιλίαι, πάντα ταῦτα τῷ ῥήματι γέγονεν. ἄνθρωπος δέ, πῶς; οὐκ ἐλέχθη· γενηθήτω ἄνθρωπος ὡς Γενηθήτω στερέωμα, ἀλλὰ πλεῖόν τι ὁρᾷς ἐν τῷ ἀνθρώπῳ· ὑπὲρ φῶς, ὑπὲρ οὐρανόν, ὑπὲρ φωστῆρας, ὑπὲρ πάντα ἡ ἀνθρώπου γένεσις. Ἔλαβε κύριος ὁ θεός· καταξιοῖ ἰδίᾳ χειρὶ διαπλάσαι τὸ ἡμέτερον σῶμα. οὐ προσέταξεν ἀγγέλῳ, οὐχ ἡ γῆ αὐτομάτως ὥσπερ τοὺς τέττιγας ἡμᾶς ἐξέβρασεν, οὐκ εἶπε τόδε καὶ τόδε ποιῆσαι λειτουργικαῖς δυνάμεσιν, ἀλλ’ ἰδίᾳ χειρὶ φιλοτεχνεῖ. Γῆν ἔλαβεν. ὅταν πρὸς τὸ ληφθὲν ἀπίδῃς, Τί ἐστιν ἄνθρωπος; ὅταν [πρὸς] τὸν πλάσαντα κατανοήσῃς, Μέγα ἄνθρωπος· ὡς καὶ τὸ μηδὲν διὰ τὴν ὕλην καὶ μέγα διὰ τὴν τιμήν. Καὶ ἔλαβεν ὁ θεός. ἀλλὰ πῶς ἐκεῖ ἐν τοῖς κατόπιν· Καὶ ἐποίησεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον, ἐνταῦθα δὲ ἄνωθεν ἀνθρώπου γένεσις; ὡς μηδὲν περὶ ἀνθρώπου δεδιδαγμένων ἡμῶν ἡ ἱστορία λέγει· Καὶ ἔλαβεν ὁ θεὸς χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς καὶ ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον. ἤδη τινὲς ἔφασαν τὸ μὲν Ἔπλασεν ἐπὶ τοῦ σώματος εἰρῆσθαι, τὸ δὲ Ἐποίησεν ἐπὶ τῆς ψυχῆς. ἴσως οὐκ ἔξω τῆς ἀληθείας ὁ λόγος· ὅπου μὲν γὰρ εἴρηται· Καὶ ἐποίησεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον, κατ’ εἰκόνα θεοῦ ἐποίησεν αὐτόν, τὸ Ἐποίησεν εἴρηται· ὅπου δὲ λοιπὸν περὶ τῆς σωματικῆς ὑποστάσεως ἡμῖν διηγεῖται, τὸ Ἔπλασε λέγει. διαφορὰν δὲ ποιήσεως καὶ πλάσεως ὁ ψαλμῳδὸς ἐδίδαξεν εἰπών· Αἱ χεῖρές σου ἐποίησάν με καὶ ἔπλασάν με. ἐποίησε τὸν ἔσω ἄνθρωπον, ἔπλασε τὸν ἔξω. καὶ γὰρ πρέπει ἡ μὲν πλάσις πηλῷ, ἡ δὲ ποίησις τῷ Κατ’ εἰκόνα· ὥστε ἐπλάσθη μὲν ἡ σάρξ, ἐποιήθη δὲ ἡ ψυχή. ἄνω τοίνυν εἰπὼν περὶ ψυχῆς ὑποστάσεως νῦν περὶ τῆς τοῦ σώματος διαπλάσεως ἡμῖν διαλέγεται. ἔχε δὲ καὶ τοῦτον τὸν λόγον. τίς δὲ ἕτερος; ὅτι τὰ μὲν ἐν κεφαλαίῳ λέγεται, τὰ δὲ κατὰ τὸν τρόπον ὃν γέγονεν ἡμῖν παραδίδοται. ἄνωθεν οὖν ὅτι [καὶ] ἐποίησεν, ὧδε καὶ πῶς ἐποίησεν. εἰ γὰρ ἁπλῶς εἶπεν ὅτι ἐποίησεν, ἐνόμισας ἂν ὅτι ἐποίησεν ὡς τὰ κτήνη, ὡς τὰ θηρία, ὡς τὰ φυτά, ὡς τὸν χόρτον. ἵνα οὖν φύγῃς τὴν πρὸς τὰ ἀγριώτερα κοινωνίαν, τὴν ἰδιάζουσαν περὶ σὲ τοῦ θεοῦ φιλοτέχνησιν ὁ λόγος παρέδωκεν. Ἔλαβεν ὁ θεὸς χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς [ἐκεῖ εἶπεν ὅτι ἐποίησεν, ἐνταῦθα πῶς ἐποίησε· χοῦν ἔλαβεν ἀπὸ τῆς γῆς] καὶ ἔπλασε ταῖς ἰδίαις χερσίν. ἐνθυμήθητι πῶς ἐπλάσθης, τὸ ἐργαστήριον τῆς φύσεως λόγισαι· χείρ ἐστιν ἡ δεψαμένη σε θεοῦ. τὸ παρὰ θεοῦ πλασθὲν διὰ πονηρίας μὴ μιανθῇ, δι’ ἁμαρτίας μὴ ἀλλοιωθῇ, μὴ ἐκπέσῃς τῆς χειρὸς τοῦ θεοῦ. σκεῦος εἶ θεόπλαστον παρὰ θεοῦ γενόμενον· δόξαζε τὸν ποιήσαντα. οὐδὲ γὰρ ἄλλου τινὸς ἕνεκεν ἐγένου ἢ ἵνα ὄργανον ᾖς ἐπιτήδειον τῆς δόξης τοῦ θεοῦ·
PG 30:43καὶ ὁ κόσμος οὗτος ὅλος σοι, ὥσπερ τι βιβλίον ἔγγραφον ὑπαγορευόμενον τὴν τοῦ θεοῦ δόξαν τὴν ἀπόκρυφον καὶ ἀόρατον, τοῦ θεοῦ τὴν μεγαλωσύνην δι’ ἑαυτοῦ διαγγέλλων σοι τῷ νοῦν ἔχοντι εἰς κατανόησιν ἀληθείας. πάντως οὖν μέμνησο τῶν εἰρημένων. Καὶ εὐλόγησεν αὐτοὺς ὁ θεὸς καὶ εἶπεν Αὐξάνεσθε καὶ πληθύνεσθε καὶ πληρώσατε τὴν γῆν. διπλῆ αὔξησις, ἡ μὲν σώματος, ἡ δὲ ψυχῆς. ἀλλὰ ψυχῆς αὔξησις ἡ διὰ τῶν μαθημάτων εἰς τελείωσιν προσθήκη, σώματος αὔξησις ἡ ἀπὸ μικροῦ εἰς τὸ καθῆκον μέτρον ἀποκατάστασις. Αὐξάνεσθε τοίνυν τοῖς μὲν ἀλόγοις ζῴοις κατὰ τὴν τοῦ σώματος τελείωσιν, κατὰ τὸν ἀπαρτισμὸν τῆς φύσεως εἴρηται, ἡμῖν δὲ Αὐξάνεσθε κατὰ τὸν ἔσω ἄνθρωπον, κατὰ τὴν προκοπὴν τὴν εἰς θεὸν οὖσαν. οἷος ἦν Παῦλος τοῖς μὲν ἔμπροσθεν ἐπεκτεινόμενος, τῶν δὲ ὄπισθεν ἐπιλανθανόμενος. αὕτη ἐστὶν ἡ αὔξησις τῶν θεωρημάτων, εὐσεβείας ἀνάληψις, ἡ τοῦ πλείονος ἐπέκτασις, τὸ ἐπορέγεσθαι ἡμᾶς ἀεὶ τῶν κρειττόνων, τὸ προγενόμενον μὲν ἀεὶ κατόπιν ἑαυτοῦ ἀφιέναι, τὸ δὲ λεῖπον τῆς εὐσεβείας τοῦτο ὡς ἐνδεῖ ἐπιζητεῖν. οἷος ἦν Ἰσαάκ, περὶ οὗ ἡ μαρτυρία ἐκείνη ἀναγέγραπται ὅτι Προβαίνων ὑψοῦτο μέχρις οὗ μέγας ἐγένετο. οὐ γὰρ ἀπέστη οὐδὲ μικρὸν αὐξηθεὶς ἀπέμεινεν, ἀλλὰ προέβαινεν ἀεὶ διαβήμασι μεγάλοις [διέβαινεν] ἐπὶ τὰ ἔργα τῆς ἀρετῆς· διέβη μεγάλῳ βήματι τὴν σωφροσύνην, ἐπέβη τῇ δικαιοσύνῃ, ἐκεῖθεν ἐπὶ τὴν ἀνδρείαν ἀνέβη. οὕτω διαβαίνων ἐπὶ τὸ ἄκρον τοῦ ὕψους τοῦ ἀγαθοῦ κορυφοῦται ὁ δίκαιος. Αὐξάνεσθε οὖν αὔξησιν τὴν κατὰ θεόν, τελείωσιν τὴν κατὰ τὸν ἔνδον ἄνθρωπον. Πληθύνεσθε· ἐκκλησίας ἡ εὐλογία. μὴ ἐν ἑνὶ περιγραφήτω ἡ θεολογία, ἀλλ’ εἰς πᾶσαν τὴν γῆν κηρυχθήτω τὸ εὐαγγέλιον τῆς σωτηρίας. Πληθύνεσθε. τίνες; οἱ κατὰ τὸ εὐαγγέλιον γενόμενοι. Καὶ πληρώσατε τὴν γῆν. σάρκα τὴν δεδομένην ὑμῖν εἰς ὑπηρεσίαν πληρώσατε ἀγαθῶν ἔργων· ὀφθαλμὸς πλήρης ἔστω τοῦ ὁρᾶν τὰ δέοντα· χεὶρ πλήρης ἔστω τῶν ἀγαθῶν ἔργων· πόδες ἔστωσαν εἰς ἐπίσκεψιν ἀσθενούντων πορευτικοὶ ὄντες ἐφ’ ἃ προσῆκε. πᾶσα ἡ τῶν μελῶν ἡμῶν κατάστασις πλήρης ἔστω τῶν κατὰ τὰς ἐντολὰς ἐργασιῶν· τοῦτό ἐστι Πληρώσατε τὴν γῆν. οὕτω κοιναὶ μὲν αἱ φωναὶ καὶ τοῖς ἀλόγοις, ἰδιάζουσαι δὲ γίνονται, ὅταν τῷ Κατ’ εἰκόνα καὶ ᾧ ἐτιμήθημεν τούτῳ χρησώμεθα. τὰ μὲν γὰρ σωματικῶς αὔξει, ἡμεῖς δὲ πνευματικῶς· καὶ τὰ μὲν πληροῖ τὴν γῆν τῷ πλήθει, ἡμεῖς δὲ πληροῦμεν ταῖς ἀγαθαῖς ἐργασίαις τὴν συνεζευγμένην ἡμῖν γῆν. [τουτέστι τὴν σωματικὴν ὑπηρεσίαν.] Ἰδοὺ δέδωκα ὑμῖν πᾶν ξύλον ὃ ἔχει καρπὸν ἐν ἑαυτῷ· ὑμῖν ἔσται εἰς βρῶσιν. μηδὲν παρατρεχέτω ἡ ἐκκλησία· πάντα νόμιμά ἐστιν. οὐκ εἶπε· δέδωκα ὑμῖν τοὺς ἰχθύας εἰς βρῶσιν, δέδωκα ὑμῖν τὰ κτήνη, τὰ ἑρπετά, τὰ τετράποδα. οὐ γὰρ τούτων ἕνεκεν ἔκτισε, φησίν, ἀλλ’ ἡ πρώτη νομοθεσία καρπῶν ἀπόλαυσιν συνεχώρησεν· ἔτι γὰρ ἐνομιζόμεθα ἄξιοι εἶναι τοῦ παραδείσου. καὶ τί σοί ἐστι τὸ ἐν τῷ λανθάνοντι παρακείμενον μυστήριον; Ὑμῖν καὶ τοῖς θηρίοις καὶ τοῖς πετεινοῖς οἱ καρποί, φησί, καὶ ἡ χλόη καὶ ὁ χόρτος, ὑμῖν εἰς βρῶσιν καὶ τοῖς πετεινοῖς τοῦ οὐρανοῦ καὶ πᾶσι τοῖς θηρίοις τῆς γῆς. καὶ μὴν ὁρῶμεν πολλὰ τῶν θηρίων καρπῷ μὴ τρεφόμενα· ποίῳ δὲ καρπῷ καταδέχεται πάρδαλις τραφῆναι; τίς δὲ καρπὸς δύναται λέοντα θρέψαι; ἀλλ’ ὅμως ταῦτα τῷ νόμῳ τῆς φύσεως ὑποτεταγμένα καρποῖς διετρέφετο. ἐπειδὴ δὲ ὁ ἄνθρωπος ἐξεδιῃτήθη καὶ ἐξέβη τοὺς ὅρους τοὺς δεδομένους αὐτῷ, μετὰ τὸν κατακλυσμὸν ἰδὼν ὁ κύριος ἀφειδεῖς τοὺς ἀνθρώπους ἐπὶ πάντων τὴν ἀπόλαυσιν συνεχώρησε. Ταῦτα πάντα φάγεσθε ὡς λάχανα χόρτου. ταύτῃ τῇ συγχωρήσει καὶ τὰ λοιπὰ ζῷα ἔλαβε τὴν τοῦ ἐσθίειν ἄδειαν. ἐξ ἐκείνου λοιπὸν ὠμοβόρος ὁ λέων, ἐξ ἐκείνου καὶ γῦπες ἀναμένουσι θνησιμαῖα. οὐ δήπου γὰρ καὶ γῦπες ὁμοῦ τῷ γεννηθῆναι ζῷα περιεσκόπουν τὴν γῆν· οὔπω γάρ τι ἀπέθανε τῶν παρὰ θεοῦ [σημαινομένων ἢ] γενομένων, ἵνα γῦπες τραφῶσιν. οὔτε φύσις διεχώριζεν, ἀκμαία γάρ· οὔτε θηραταὶ ἀνάλωσαν, οὔπω γὰρ ἐπιτήδευσις ἀνθρώπων· οὔτε θηρία διέσπα, οὔπω γὰρ ἦν ὠμοβόρα [γυψὶ δὲ σύνηθες ἀπὸ νεκρῶν διαιτᾶσθαι].
PG 30:46ὥστε οὔπω ἦν νεκρά, οὔπω δυσωδία, οὔπω τοιαύτη τροφὴ γυπῶν, ἀλλὰ πάντες τὰ κύκνων διῃτῶντο καὶ πάντα τοὺς λειμῶνας ἐπενέμετο. καὶ οἷα ὁρῶμεν κύνας θεραπείας ἕνεκεν πολλάκις ἄγρωστιν ἐπινεμομένους (οὐκ ἐπειδὴ συμφυὴς αὐτοῖς ἐστιν ἡ τροφή, ἀλλ’ ἐπειδὴ ἀδιδάκτῳ τινὶ φύσεως διδασκαλίᾳ ἐπὶ τὸ συμφέρον ἔρχεται τὰ ἄλογα), τοιαῦτα λόγισαι εἶναι καὶ τότε τὰ ὠμοβόρα τῶν ζῴων, χόρτον ἑαυτοῖς τροφὴν ἐπινοεῖν οὐκ ἀλλήλοις ἐπιβουλεύοντα. ἀλλ’ οἵα μέλλει εἶναι μετὰ ταῦτα ἡ ἀποκατάστασις, τοιαύτη ἦν ἡ πρώτη γένεσις. ἐπανέρχεται δὲ ὁ ἄνθρωπος ἐπὶ τὴν πάλαι αὐτοῦ κατάστασιν τὴν πονηρίαν ἀφέμενος, τὴν πολυμέριμνον ταύτην ζωήν, τὴν περὶ τὰ βιωτικὰ τῆς ψυχῆς δουλείαν, ταῦτα πάντα ἀποθέμενος ἐπὶ τὸν ἐν τῷ παραδείσῳ ὑποστρέφει βίον ἐκεῖνον τὸν ἀδούλωτον τοῖς πάθεσι τῆς σαρκός, τὸν ἐλεύθερον, τὸν θεῷ συνόμιλον, τὸν ἀγγέλοις ὁμοδίαιτον. Ταῦτα τοίνυν εἴρηται ἡμῖν, οὐκ ἐπειδὴ ἀποκλείειν θέλομεν τῆς δεδομένης ἡμῖν παρὰ θεοῦ χρήσεως τῶν βρωμάτων, ἀλλ’ ἵνα τὸν παρελθόντα μακαρίσωμεν χρόνον. οἵα ἦν ἡ ζωή. ὅπως ἀπροσδεής. πῶς ὀλίγων ἐδέοντο πρὸς τὴν τοῦ βίου διαγωγὴν οἱ ἄνθρωποι. πῶς τὸ ποικίλον τῆς διαίτης ἡμῖν ἡ τῆς ἁμαρτίας συνεισήνεγκεν αἰτία. ἐπειδὴ γὰρ τῆς ἀληθινῆς τρυφῆς τῆς ἐν τῷ παραδείσῳ ἐξεπέσαμεν, νενοθευμένας τρυφὰς ἑαυτοῖς ἐπενοήσαμεν· καὶ ἐπειδὴ οὐκέτι βλέπομεν τὸ ξύλον τῆς ζωῆς οὐδὲ τῷ κάλλει ἐκείνου ἐναβρυνόμεθα, ἐδόθησαν ἡμῖν εἰς ἀπόλαυσιν μάγειροι λοιπὸν καὶ ἀρτοποιοὶ καὶ πεμμάτων ποικιλίαι καὶ θυμιαμάτων καὶ τοιαῦτά τινα παραμυθούμενα ἡμῶν τὴν ἐκεῖθεν ἔκπτωσιν. ὥσπερ οἱ ἄρρωστοι, ὅταν καταβληθῶσιν ὑπὸ σφοδρᾶς ἀρρωστίας, οὐ δυνάμενοι μετέχειν τῆς συνήθους ἀπολαύσεως ὀσφραντοῖς καὶ τοιούτοις τισὶ παρὰ τῶν ἰατρῶν λαμβάνουσι δεξιώσεις· ἐπειδὴ γὰρ τῶν ἰσχυροτέρων εἰς ἀπόλαυσιν ἐκπεπτώκασι, τοῖς ἀσθενέσι σύμμετρα οἱ κολακεύοντες αὐτῶν τὰς αἰσθήσεις περινοοῦσιν. πλὴν ἀλλὰ καὶ νῦν κατὰ μίμησιν τῆς ἐν τῷ παραδείσῳ ζωῆς ἑαυτοὺς ἄγειν βουλόμενοι φεύγοντες ταύτην τὴν πολύυλον τῶν βρωμάτων ἀπόλαυσιν ἐπ’ ἐκεῖνον τὸν βίον καθώς ἐστι δυνατὸν ἑαυτοὺς ἄγωμεν καρποῖς καὶ σπέρμασι καὶ τοῖς ἐκ τῶν ἀκροδρύων εἰς διαγωγὴν χρώμενοι, τὸ δὲ περισσὸν τούτων ὡς οὐκ ἀναγκαῖον ἀποπεμπώμεθα. οὐ γὰρ βδελυκτὰ διὰ τὸν κτίσαντα, οὐ μὴν οὐδὲ αἱρετὰ διὰ τὴν τῆς σαρκὸς εὐπάθειαν. Καὶ κατέπαυσεν ὁ θεὸς ἀπὸ πάντων τῶν ἔργων αὐτοῦ τῇ ἡμέρᾳ τῇ ἑβδόμῃ. λεγέτωσαν οὖν ἀριθμητικοὶ καὶ οἱ περὶ τὰ τοιαῦτα ἐσχολακότες καὶ τὴν περὶ τούτων σοφίαν ἀντὶ μεγάλου προβεβλημένοι ὡς μὲν συγγενὴς τῇ τοῦ κόσμου κτίσει ὁ τῶν ἓξ ἀριθμός, ὅτι πολύγονός ἐστι πολλὰ σχήματα ἀριθμῶν ἀφ’ ἑαυτοῦ γεννῶν καὶ τέλειος τοῖς ἑαυτοῦ μέρεσι, καὶ ὅσα περὶ τῆς ἑξάδος ἐν ταῖς σχολικαῖς διαλέξεσιν ἀριθμητικοὶ διηγοῦνται, εἴ τῳ σχολή, καθ’ ἑαυτὸν ἐκλεγέσθω. λεγέτωσαν καὶ περὶ τῆς ἑβδομάδος, ὅτι στείρωσίς τίς ἐστιν ἐν τῷ ἑβδόμῳ· οὔτε γὰρ γεννᾷ ἀφ’ ἑαυτοῦ οὔτε παρ’ ἑτέρου τίκτεται ὁ τῶν ἑπτὰ ἀριθμός. καὶ ἵνα μὴ εἰς πολύυλον καταγάγω τὸν λόγον τὴν διάλεξιν τὴν πρὸς ὑμᾶς παραδραμών, ἐπὶ τὰ εὐγνωμονέστερα χωρήσω. εἰ δέ τις καὶ περὶ ταῦτα ἔχει ἐμπειρίαν τινά, γινωσκέτω ὅτι καὶ τούτων ὁ θησαυρὸς ἀπόκειται παρ’ ἡμῖν· ὥστε εἰ μέγα ἀριθμητική, ἐνταῦθά ἐστι τῆς ἀριθμητικῆς τὰ σπέρματα. ἡμεῖς δὲ οὐ φρονοῦμεν τούτοις τῷ ἐκ τῆς τοῦ κόσμου εἶναι σοφίας μικρὰ ἐνταῦθα κλέψαντες ταῖς πραγματείαις αὐτοὶ ὡς μεγάλαις ἀποσεμνύνεσθαι . ἵνα τοίνυν δείξωμεν αὐτοῖς ὅτι τὰ παρ’ ἐκείνοις περισπούδαστα ἡμῖν ἐστιν εὐκαταφρόνητα, σιωπῇ παραδράμωμεν τὸν περὶ τούτων λόγον· ὁμοῦ δὲ καὶ οὐκ εὔληπτος λαῷ παντὶ ἡ περὶ τούτων θεωρία. πάρεστι δὲ ἡ ἐκκλησία οὐ παραδόξων λόγων ἀκρόασιν ἐκδεχομένη, ἀλλὰ τῶν ἐπ’ οἰκοδομῇ θεωρημάτων ἐπιζητοῦσα τὰς λύσεις. Τετίμηται τοίνυν ἡ ἑβδόμη ἡμέρα, τὸ σάββατον. ὁ ἕβδομος παρὰ Ἰουδαίοις ἀριθμὸς τίμιος, ἐν ᾧ αἱ σκηνοπηγίαι, αἱ σάλπιγγες, ἡ ἡμέρα τοῦ ἱλασμοῦ. ἕβδομος ἐνιαυτὸς παρ’ ἐκείνοις τίμιος ὁ τῆς ἀφέσεως λεγόμενος.
PG 30:50ἐξῆν μὲν γὰρ αὐτοῖς ἓξ ἔτη ἐργάσασθαι τὴν γῆν, τῷ δὲ ἑβδόμῳ ἔτει τοῖς αὐτομάτοις ἀρκεῖσθαι, ὅτε εἶχον τὴν γῆν τῆς ἐπαγγελίας. ἓξ ἔτη ἐδούλευεν ὁ Ἑβραῖος καὶ τῷ ἑβδόμῳ ἀφίετο τῆς δουλείας. ἑβδομηκοστῷ ἔτει ἐλύθη παρ’ αὐτοῖς ἡ αἰχμαλωσία. λοιπὸν δὲ καὶ τὰ ἡμέτερα· Ἑπτάκις, φησί, πεσεῖται ὁ δίκαιος καὶ ἀναστήσεται. οὕτως οἰκειούμεθα ἡμεῖς τὴν ἑβδομάδα. ἕβδομος ἀπὸ γενέσεως οὐκ εἶδε θάνατον, μυστήριον ἐκκλησίας. ἕβδομος ἀπὸ Ἀβραὰμ Μωυσῆς νόμον ἔλαβε· μεταβολὴ βίου, ἀνομίας ἀνάλυσις, δικαιοσύνης εἴσοδος, θεοῦ ἐπιδημία, εὐταξία κόσμου, νομοθέτησις τῶν πρακτέων. ἑβδομηκοστῇ καὶ ἑβδόμῃ γενεᾷ ἀπὸ Ἀδὰμ ὁ Χριστὸς ἐφάνη. οἶδε τὸ μυστήριον τῆς ἑβδομάδος Πέτρος· Ποσάκις ἁμαρτήσει εἰς ἐμὲ ὁ ἀδελφός μου καὶ ἀφήσω αὐτῷ; ἕως ἑπτάκις; ὀλίγα οἶδε· τὸ μυστήριον οὔπω ἔμαθε· μαθητὴς γὰρ ἔτι ἐστίν. Ἕως ἑπτάκις; οὐκ ἀπέστη τοῦ ἑπτὰ ὁ διδάσκων. εἶπεν ὡς ᾔδει ὁ μαθητής, ὑπερέβαλε τῷ πλούτῳ ὁ δεσπότης. Ποσάκις ἁμαρτήσει καὶ ἀφήσω; διὰ τί οὐκ εἶπεν· ἕως ἑξάκις; ἕως ὀκτάκις; ἀλλ’· Ἕως ἑπτάκις; διὰ τί ὁ κύριος οὐκ εἶπεν· ἕως ἑκατοντάκις ἑκατόν, ἀλλὰ τὸν ἑπτὰ ἀριθμὸν ἐπολυπλασίασεν; οὔτε ὁ Πέτρος ἄλλον ἠρώτησεν οὔτε ὁ κύριος ἐξέβη τοῦ κανόνος τοῦ ἑβδοματικοῦ. παρετήρησεν ὁ Πέτρος ὅ τι κανὼν παραδόσεως ἀρχαῖός ἐστι, τὴν ἑβδομάδα ἔμφασιν ἔχειν τινὸς ἀφέσεως ἁμαρτημάτων, ἀναπαύσεως τελείας, οὗ σημεῖον τὸ σάββατόν ἐστιν, ἡ ἑβδόμη ἡμέρα ἀπὸ γενέσεως. Ὁ Πέτρος Ἑπτάκις, ὁ κύριος Ἕως ἑβδομηκοντάκις ἑπτά. αἱ ἁμαρτίαι ἐκδικοῦνται ἑπτάκις· Οὐχ οὕτως· πᾶς ὁ ἀποκτείνας Κάϊν ἑπτὰ ἐκδικούμενα παραλύσει. οὐδὲ ἐκεῖ ὀκτὼ ἀλλ’ Ἑπτά. διὰ τί; μικρὸν ἀνάμεινον καὶ εὑρήσεις τὸ μυστήριον. πρώτη ἁμαρτία ἑπτάκις ἐκδικεῖται· δεύτερος φόνος τοῦ Λάμεχ ἑβδομηκοντάκις ἑπτά· Ὅτι ἐκ Κάϊν ἐκδικεῖται ἑπτάκις, ἐκ δὲ Λάμεχ ἑβδομηκοντάκις ἑπτά. εἰ δὲ ἐκεῖ ἄφεσις παρὰ Πέτρου ἑπτάκις ἀναλογοῦσα τῇ ἐκδικήσει τοῦ Κάϊν, συγχώρησις παρὰ κυρίου ἑβδομηκοντάκις ἑπτὰ ὡς κατάκρισις τοῦ Λάμεχ [ἑβδομηκοντάκις ἑπτά]. ὅσον τὸ παράπτωμα, τοσοῦτον καὶ τὸ χάρισμα· ὅπου ὀλίγη ἡ ἁμαρτία, ὀλίγη καὶ ἡ ἄφεσις· Ὧι γὰρ ἀφῆκεν ὀλίγον, ὀλίγον καὶ ἀγαπᾷ· Οὗ γὰρ ἐπλεόνασεν ἡ ἁμαρτία, ὑπερεπερίσσευσεν ἡ χάρις. Τί οὖν ἐστι τὸ μυστήριον; ἑβδόμη λέγεται ἡμέρα ὁ αἰὼν ὁ τῆς κρίσεως, ἐν ᾧ ὁ ἁμαρτωλὸς ἑπτάκις, ὁ καθ’ ὑπερβολὴν ἑβδομηκοντάκις ἑπτὰ ἐκδικηθήσεται· ὁ δίκαιος ἑπτάκις τιμηθήσεται, ὁ καθ’ ὑπερβολὴν δίκαιος ἑβδομηκοντάκις ἑπτά. ἡ τοῦ θεοῦ φιλανθρωπία νῦν μὲν δι’ αἰνιγμάτων ἡμῖν τὰ μέλλοντα ὑποφαίνει, τότε δὲ ἐπὶ τῆς παρουσίας ἐναργὴς καὶ τετρανωμένη ἔσται ἡ ἀλήθεια. δείξει γὰρ τίς τίνων ἐστὶν ἄξιος. ἑπταπλάσιον τοίνυν ἡμῖν τὴν ἀντίδοσιν χρεωστουμένην τοῖς ἁμαρτωλοῖς συγχωρήσει ὁ κύριος ἐνταῦθα διὰ τῆς ἐξομολογήσεως καὶ μετανοίας ἐξιλεωθεὶς παρ’ ἡμῶν. ὥστε εἰδότες τὴν φοβερὰν ἐκείνην ἡμέραν, τὴν τεταμιευμένην ἀντίδοσιν τοῖς ἡμαρτηκόσι, τὴν πρὸς ἀξίαν τῶν πεπλημμελημένων ἀντιμέτρησιν προλαβόντες διὰ τῆς μετανοίας ἀναλύσωμεν τὰ ἁμαρτήματα, ἵνα ἐκεῖ τὸν πολυπλασιασμὸν τῆς ἀντιδόσεως τὸν ἐπίπονον ἐκφύγωμεν. ἑβδόμη τοίνυν αὕτη ἡ ἡμέρα ἐκείνης τῆς ἑβδόμης τῆς συντελείας τοῦ αἰῶνος τύπωμα. Καὶ κατέπαυσεν ὁ θεὸς ἀπὸ πάντων τῶν ἔργων. οὐκέτι ἔργα τοῦ κόσμου ἐν ἐκείνῃ τῇ ἡμέρᾳ, οὐκέτι γάμοι, οὐκέτι συναλλαγμάτων ἐμπορίαι, γεωργίαι οὐκέτι, ἀλλὰ πᾶσα ἡ γῆ ἐπτοημένη, πᾶσα ἡ κτίσις ἐναγώνιος, ἱδρὼς ἀπαραμύθητος, καὶ οἱ δίκαιοι ἐναγώνιοι, τίς ποτε ἄρα περὶ αὐτῶν ἡ ψῆφος ἐξενεχθήσεται. καὶ Ἀβραὰμ ἀγωνιάσει τότε, οὐχ ἵνα καταδικασθῇ εἰς γέενναν, ἀλλ’ ἐν ποίᾳ τάξει τῶν δικαίων ταχθήσεται· πρώτῃ ἢ δευτέρᾳ ἢ τρίτῃ. κύριος ἐξ οὐρανῶν καὶ οἱ οὐρανοὶ ῥήγνυνται, δύναμις ἀποκαλύπτεται, πᾶσα ἡ κτίσις ἔντρομος. τίς ἄφοβος; οὐδὲ ἄγγελοι. παρίστανται καὶ αὐτοὶ λόγον τῷ θεῷ δοῦναι. [ἀλλ’] ὁμῶς ἡ ἔνδοξος ἐπιφάνεια πᾶσιν ἐμβάλλει τρόμον. οὐκ ἀκούεις τοῦ Ἡσαί̈ου λέγοντος· Ἐὰν ἀνοίξῃς τὸν οὐρανόν, τρόμος λήψεται ἀπὸ σοῦ ὄρη; ἐκείνην λέγει τὴν ἡμέραν ἐν ᾗ ὑποπτήσσει τὰ ὄρη, ἐν ᾗ θάλασσα πέπηγεν, ἐν ᾗ ἡ κτίσις σχολάσει, ἡ φύσις νεκροῦται, πᾶσα μέθοδος διαλόγων ἀργεῖ πρὸς τὴν ἐξ οὐρανῶν ἐπιδημίαν.
PG 30:54τότε ἁρπάζονται οἱ δίκαιοι, τότε ὄχημα τῶν δικαίων νεφέλαι, τότε πομποὶ τῶν δικαίων ἄγγελοι, τότε δίκαιοι μὲν ὡς ἀστέρες ἀπὸ γῆς εἰς οὐρανὸν ἀναλαμβανόμενοι· οἱ δὲ ἁμαρτωλοὶ δέσμιοι, τῷ ἰδίῳ βάρει τῶν ἁμαρτημάτων πεπεδημένοι, κάτω πεσοῦνται δυσσυνείδητοι. ἐκείνη ἡ ἑβδόμη τοίνυν ὑπὸ ταύτης τῆς ἑβδόμης διασχηματίζεται. Καὶ κατέπαυσεν ὁ θεὸς ἀπὸ πάντων τῶν ἔργων. οὐκέτι τὰ τοῦ βίου τούτου ἐν ἐκείνῃ τῇ ἡμέρᾳ. ἐκοιμήθησαν ἐπιθυμίαι νεωτερικαί· οὐκέτι περὶ γάμου πρόθεσις, ἐπιθυμία παιδοποιί̈ας οὐκέτι, οὐ περὶ χρυσοῦ φροντὶς οὐδεμία. ἐπελάθου, ὁ φιλάργυρος, τοῦ βαλλαντίου, ἐπελάθου τῆς γῆς, ὁ πολυκτήμων, ἐπελάθου δόξης, ὁ δοξομανής· πάντα ἐκεῖνα ἐξέπτη τῆς διανοίας. ἡ δὲ ψυχὴ πρὸς τῷ φοβοῦντί ἐστι, πρὸς τῇ προςδοκίᾳ τῶν ἐπηρτημένων δεινῶν. φόβος γὰρ ἐξωθεῖ πᾶσαν τὴν ἐμπολιτευομένην ταῖς ψυχαῖς ἡμῶν ἐμπαθῆ διάνοιαν. ὅπου φόβος θεοῦ, πάντα ἐξελήλαται τὰ τοῦ πάθους σπιλώματα ἐκ τῆς διανοίας ἡμῶν. αὕτη ἡ ἑβδόμη ἐκείνης τῆς ἑβδόμης τύπος. Ἔλαβεν οὖν ὁ θεὸς χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς καὶ ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον. οὐκ ἐτελέσθη ἡ κοσμογένεια, οὐ διεκόπη ἡ ἀκολουθία, ἵνα τὸ ἡμέτερον παρεισαχθῇ διήγημα, ἀλλ’ ἐλέχθη· Ἐποίησεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον, καί· Κατέπαυσεν ἀπὸ πάντων τῶν ἔργων· καὶ ἐπειδὴ σχολὴν ἤγαγε, διδάσκει ἡμᾶς πῶς ἐποίησεν· Ἔλαβεν ὁ θεὸς χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς. ὅταν ἀκούσῃς χοῦν, παιδεύου ἀφοβίαν ἀνθρώπων· Μὴ λάβῃς πρόσωπον. μὴ φρόνει ἐπὶ σεαυτῷ μέγα. ὅταν ἔλθωσί σοι λογισμοί, οἴδημα τῆς καρδίας, φλεγμονὴν ἐμποιοῦντες, εἰσελθέτω σοι ἡ ὑπόμνησις τῆς κτίσεως, πῶς ἐκτίσθης· Ἔλαβεν ὁ θεὸς χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς καὶ ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον. πότε δύνασαι ἐπιλαθέσθαι σεαυτοῦ; τότε ἐπιλαθοῦ σεαυτοῦ, ὅταν ἀναχωρήσῃς τῆς γῆς. εἰ δὲ οὐδέποτε χωρίζῃ τῆς γῆς, ἀλλὰ συμπεφυκὼς εἶ τῇ γῇ, βαδίζεις ἐπὶ τῆς γῆς, ἐπαναπαύῃ ἐπὶ τῆς γῆς, δικάζῃ ἐπὶ τῆς γῆς, πᾶν ὅπερ ἂν ποιῇς εἴτε μέγα εἴτε μικρὸν ἐπὶ τῆς γῆς, ἐγγὺς ἔχεις τὸ ὑπόμνημα τῆς σεαυτοῦ ταπεινώσεως. ὑβρίσθης καὶ θυμώδης εἶ; πόθεν σοι ὁ θυμός; ἐκ τῆς ἀδοξίας. οὐ κατεδέξω ἀκοῦσαι δυσγενής; εὐθὺς ἐπέζεσέ σοι ὁ θυμός; φιλονεικεῖς εἰπεῖν τι χεῖρον ὧν ἤκουσας; κάτω τὸ βλέμμα, καὶ πέπαυται ὁ θυμός. ἰδὲ τὴν γῆν καὶ ἐνθυμήθητι· δυσγενῆ με εἶπε τὸν ἀπὸ γῆς γενόμενον; ἔλαττον εἶπεν οὗ εἰμὶ ἐγώ· οὐ γὰρ εἶπεν ἐκ τῆς γῆς ἀλλ’ ἀπὸ ἀνθρώπου. πόσῳ δὲ τιμιώτερον ἔμψυχος ἄνθρωπος γῆς πατουμένης. [ἐγὼ δὲ τὴν ἀρχαίαν βλέπω μητέρα, τὴν γῆν] ὥστε οὐχ ὕβρις τὸ ἀπὸ δούλου γενέσθαι, ἀλλὰ τιμὴ τὸ ἔμψυχον γεννηθῆναι. ὁ δὲ νομίζων με ὑβρίζειν ἔλαθεν ὃ ὕβρισε πλέον τιμήσας· ἐγὼ γὰρ τῆς ἐμαυτοῦ φύσεως τὴν σύνεσιν ἔχω· οἶδα τίς εἰμι καὶ πόθεν εἰμί. οὕτω τὸ ἀπὸ γῆς μεμνῆσθαι ἡμᾶς γεγενῆσθαι οὐδέποτε συγχωρεῖ τὸν θυμὸν ἐπαγρυπνεῖν. σύμμαχος ἔστω τῷ λογισμῷ ἡ γῆ ἀεὶ παροῦσα καὶ ὑπομιμνήσκουσα. ὅταν ἐπ’ ἐπιθυμίας τρέχῃς, ἐνθυμήθητι πῶς ἀπέρχῃ. ἐὰν ἐνθυμηθῇς ὅτι λυθήσῃ εἰς γῆν, πέπαυται ἡ μανία τῆς ἐπιθυμίας· Γῆ εἶ καὶ εἰς γῆν ἀπελεύσῃ. μνήσθητι ὅτι μετ’ ὀλίγον ταῦτα τὰ νῦν σφύζοντα μέλη ἢ ἡ νῦν αὕτη τῆς σαρκὸς ἐπιθυμία μετ’ ὀλίγον οὐκ ἔσται τῶν μελῶν διαλυθέντων καὶ εἰς γῆν ἀναλυθέντων. μνήσθητι τῆς φύσεως, καὶ λέλυται πᾶσα ὁρμὴ ἡ ἐπὶ τὸ πονηρόν. τοῦτο ἐπὶ πάσης ἁμαρτίας φυλακτήριον ἡμῖν ἔστω τὸ ὑπόμνημα. Ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον, χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς. καλὴ ἡ ταπείνωσις, συμφυὲς τὸ ὑπόμνημα. εἰ εἶπεν ὅτι Ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον ἀπὸ οὐρανοῦ λαβών, πότε ἐβλέπομεν ἐκεῖνον, ἵνα ὑπομνησθῶμεν τῆς φύσεως; ἐκ τῶν προχείρων πάρεστιν ἡμῖν τὸ ὑπόμνημα τῆς ἡμετέρας οὐδενείας, ἐξ ὧν πατοῦμεν. Κατάνευσον ἐπὶ τὴν γῆν καὶ νόησον ὅτι ἐκ τοῦ συγγενοῦς τῆς γῆς τοῦ ἀποβλήτου τῶν ἐν σοὶ ἐξεμορφώθης. τί ἡμῶν εὐκαταφρονητότερον; τί ἡμῶν μᾶλλον ἄξιον τοῦ ἐξουδενοῦν ἑαυτούς; εἶδές τινα μέγα φρονοῦντα, ἐσθῆτα ἀνθινὴν περιβεβλημένον, δακτυλίῳ τὴν χεῖρα περιλαμπόμενον, σφενδόνην τὴν τῶν πολυτίμων φέροντα καὶ ταύτῃ μέγα φρονοῦντα, σηρικῶν νήμασιν ἠμφιεσμένον, οἰκέτας ἔχοντα τὰς κόμας ἀνειμένας καὶ ταύτας ξανθὰς καὶ κατεπιτηδεύμασι σοβοῦντα, μανιάκας χρυσοῦς περιφέροντα, ἐπ’ ἀργυρᾶς καθέδρας καθεζόμενον, μέγα βαδίζοντα, μέγα φρονοῦντα, μέγα φθεγγόμενον ἐπὶ τῷ πλήθει τῶν οἰκετῶν, τῶν κολάκων οὓς ἐπισύρεται, ἐπὶ τῇ τραπέζῃ τῇ πολυτελεῖ, ἐπὶ τοῖς ἀσπασμοῖς οὓς πάντες αὐτῷ προσάγουσιν ἐπὶ τῆς ἀγορᾶς, οἱ ἐξανιστάμενοι τῶν βάθρων, οἱ προαπαντῶντες, οἱ παραπέμποντες, οἱ ῥαβδοῦχοι.
PG 30:57ὅταν ἴδῃς τοὺς ἄρχοντας τούτους τοὺς ὑπὸ κήρυκι ὑψηλῇ τῇ φωνῇ προαγομένους, ὅταν ἴδῃς αὐτοὺς φοβοῦντας τὸν δεῖνα καὶ τὸν δεῖνα ξέοντας, ἄλλον δημεύοντας κἀκεῖνον θανάτῳ παραδιδόντας, μὴ φοβηθῇς τὰ ὁρώμενα, μὴ πτοηθῇς ἐπὶ τοῖς γενομένοις τὸν αὐτὸν προστάσσοντα, μὴ ξενίσῃ σε ἡ φαντασία. ἐνθυμήθητι ὅτι Ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον, χοῦν ἀπὸ τῆς γῆς. εἰ μὲν ἄλλο τί ἐστι, φοβήθητι, εἰ δὲ χοῦς ἀπὸ τῆς γῆς, καταφρόνησον. Καὶ ἔπλασεν ὁ θεὸς τὸν ἄνθρωπον. οὐκ εὐθὺς ἡ φωνὴ τοῦ Ἔπλασε τεχνικήν τινα τοῦ θεοῦ περὶ τὸν ἄνθρωπον ἐνέργειαν ἡμῖν ὑποφαίνει; Ἔπλασεν ὁ θεός. ἆρα οὕτως ἔπλασεν ὡς οἱ τὰ πήλινα πλάσσοντες, ὡς οἱ τὸν χαλκὸν χωνεύοντες; ἀλλ’ ἀνδριάντος μὲν πλάσις καὶ γύψου διάπλασις μέχρις ἐπιφανείας τὴν μίμησιν ἔχει. εἶδες τὸν ἀνδριάντα πῶς ἕστηκε μετά τινος ἤθους; ἢ θυμὸν ἐμφαίνει ὁ τοῦ στρατιώτου ἀνδριὰς ἢ γυναικείαν διάθεσιν ὁ χαλκός, ὅταν εἰς γυναῖκα σχηματισθῇ ἢ τὰ ἄλλα, ὅσα δύναται ἡ τέχνη διὰ τῆς μιμήσεως συνεισάγειν [διὰ] τοῦ ἤθους τῷ χαρακτῆρι. θεοῦ δὲ πλάσις οὐ τοιαύτη, ἀλλ’ Ἔπλασε τὸν ἄνθρωπον, καὶ ἡ δημιουργικὴ αὐτοῦ ἐνέργεια πάντα διωργάνωσεν ἐπὶ τὸ βάθος χωρήσασα ἔνδοθεν. εἴ μοι τοσοῦτον περιῆν σχολῆς, ἵνα σοι δείξω τοῦ ἀνθρώπου τὴν κατασκευήν, καὶ ἔμαθες ἐκ σεαυτοῦ τὴν περὶ σὲ σοφίαν τοῦ θεοῦ, ὅτι κατὰ ἀλήθειαν μικρὸς διάκοσμος ἄνθρωπος καὶ καλῶς ἐποίησαν οἱ τούτῳ τῷ ὀνόματι αὐτὸν ἀποσεμνύναντες. πόσαι περὶ τὸ πρᾶγμα τοῦτο πραγματεῖαι κατηναλώθησαν. αἱ φυσιολογίαι τῶν ἰατρῶν, τῶν γυμναστῶν αἱ παρατηρήσεις, ἢ περὶ ἀναλογίας ἢ περὶ τῶν μελῶν πρὸς ἄλληλα συμμετρίας ἢ περὶ πλήθους πολυσαρκίας· ταῦτα πάντα εἰς τὴν περὶ ἀνθρώπου διάπλασιν εἰσέρχεται. καὶ πόθεν ἐμοὶ λόγος τοσοῦτος, ὥστε δυνηθῆναί με εἰπεῖν μετὰ ἀκριβείας, ὅσα ἐν μιᾷ φωνῇ τοῦ Ἔπλασε περιέχεται; τὰ δὲ πρόχειρα κἂν ἐγὼ μὴ εἴπω, σὺ οἶδας. Ἔπλασεν ὁ θεὸς ὀρθόν. ἐξαίρετον ταύτην σοι τὴν διάπλασιν παρὰ τὰ λοιπὰ ζῷα ἔδωκε. διὰ τί; ἐπειδὴ ἐξαίρετόν σοι καὶ τὴν ἐνέργειαν ἀποδιδόναι ἔμελλε. τὰ μὲν γὰρ ἄλλα βοσκήματά ἐστι καὶ πρὸς ἃ πέφυκε, πρὸς ταῦτα ἔχει τὴν κατασκευήν. ἐγενήθη τὸ πρόβατον νέμεσθαι, κάτω ἔχει τὴν κεφαλὴν συννεύουσαν τῇ γαστρὶ ἐνορᾶν καὶ τοῖς ὑπὸ γαστέρα, ἐπειδὴ τέλος ἐκείνοις εὐδαιμονίας γαστρὸς πλήρωσις καὶ ἡδονῆς ἀπόλαυσις. ἄνθρωπος δὲ οὐκέτι εἰς γαστέρα βλέπει, ἀλλ’ εἰς τὰ ἄνω. κεφαλὴ αὐτῷ ὑψηλή, ἵνα τὴν ἄνω βλέπῃ συγγένειαν, ὀφθαλμοὶ οὐκ εἰς τὴν γῆν νεύοντες. μὴ τοίνυν ποίει σεαυτὸν παρὰ φύσιν, μὴ τὰ γήϊνα περισκόπει, ἀλλὰ τὰ οὐράνια, Οὗ ὁ Χριστός ἐστιν· Εἰ συνηγέρθητε, γάρ φησι, τῷ Χριστῷ, τὰ ἄνω ζητεῖτε, οὗ ὁ Χριστός ἐστιν. οὕτως ἐπλάσθης. αὐτὸ τὸ διάπλασμα διδασκάλιόν ἐστι τοῦ τέλους πρὸς ὃ γέγονας. ἐγένου ἵνα θεὸν βλέπῃς, οὐχ ἵνα ἐπὶ γῆν σύρηταί σου ἡ ζωή, οὐχ ἵνα τὴν κτηνώδη ἔχῃς ἀπόλαυσιν, ἀλλ’ ἵνα τὴν οὐράνιον ἐπιτελῇς πολιτείαν. διὰ τοῦτο Σοφοῦ οἱ ὀφθαλμοὶ ἐν κεφαλῇ αὐτοῦ, ὁ σοφός φησιν Ἐκκλησιαστής. τίνος δὲ οὐκ ἐν κεφαλῇ οἱ ὀφθαλμοί; ἀλλ’ ἐν κεφαλῇ, τουτέστιν ἵνα τὰ ὑψηλὰ σκοπῶσιν. ὁ δὲ εἰς τὰ ὑψηλὰ μὴ βλέπων ἀλλ’ εἰς τὰ γήϊνα, ὀφθαλμοὺς ἔχει εἰς γῆν συρομένους. Ὀφθαλμοὶ τοίνυν κάθηνται κυκλοτερεῖς κεφαλῆς ἐπικειμένης τοῖς ὤμοις. οὐδὲ αὐτὴ ἐνδεδυκυῖα, ἵνα μὴ ταπεινὴ ᾖ, ἀλλ’ ἐρείσματι ἀξιολόγῳ τῷ αὐχένι ἐπίκειται. ἄνω ἡ κεφαλὴ καὶ οἱ ὀφθαλμοὶ δίδυμοι βολαί. οὐκ ἤρκει, εἰπέ μοι, εἷς; ἀλλὰ δύο ὀφθαλμοὶ ἀλλήλων διάδοχοι, ἵνα ἡ τοῦ ἑνὸς διάλυσις τὴν τοῦ ἑτέρου παραμυθίαν ἔχῃ. ἔπειτα καὶ ἀπὸ ἑνὸς προερχόμενον τὸ ὁρατικὸν ἀσθενέστερον, ἐκ δὲ δύο πηγῶν συμβαλλόμενος ὁ ὁλκὸς εὐτονώτερος γίνεται· [προϊοῦσα γὰρ ἡ ὄψις ὁμοῦ μὲν προσαναπαύεται τῷ διατειχίσματι τῆς ῥινός, ὁμοῦ δὲ προκύπτουσα ἑνοῦται.] οἷον γάρ τις ὀχετὸς ἀφ’ ἑκατέρας τῆς ὄψεως πρόεισιν ἐντεῦθεν τὸ ὁρατικὸν τοῦτο κἀκεῖθεν ἐκεῖνο, πόρρωθεν δὲ τῇ συμβολῇ ἑνοῦται, ἑνούμενον δὲ ἰσχυρότερον γίνεται. τίς ἡ ἀπόδειξις ὅτι ἑνοῦται; οὐχ ὁρᾷς τοὺς γέροντας ὅτι πρὸς τὰ μὲν ἐγγὺς οὐ βλέπουσιν; ἐπειδὴ γὰρ ἀσθενές ἐστι τὸ ὁρατικόν, σχιζόμενον τὸ ἐγγὺς οὐχ ὁρᾷ, ὅπου δὲ ἡ συμβολὴ τῆς ὄψεως οἷον [ἐπὶ] πλημμύρας τινὸς κατὰ τὴν ὄψιν γινομένης, εὐτονωτέρα γίνεται τῶν αἰσθητῶν ἡ ἀνάληψις.
PG 30:61Καὶ πόσαι περὶ τὸν ὀφθαλμὸν φυλακαί. χιτὼν ἔνδοθεν, καὶ οὐκ ἀρκεῖ οὗτος. οὐ γὰρ ἠδύνατο εἷς παχὺς εἶναι. εἰ παχὺς ἦν, προκάλυμμα ἂν ἦν τῆς ὄψεως. ἔδει δὲ διαφανὲς εἶναι καὶ ἐλαφρόν. οὐκοῦν εἷς διαυγής, εἷς ἀραιός· [ὁ μὲν κρυσταλλοειδής, ὁ δὲ κερατοειδής·] ὁ προκεκαλυμμένος ἰσχυρότερος, ὁ ἔνδοθεν ἀραιότερος, ἵνα μὴ κωλύῃ τὴν παρείσδυσιν. ὁ τρίτος κρυσταλλοειδής, ἵνα ἐν ἑαυτῷ τὴν ἔμφασιν καὶ τὴν διαύγειαν ἔχῃ. προβολὴ τὸ βλέφαρον· προκάλυμμα τοῦτο καὶ σκέπασμα καὶ οἷον οἰκητήριον καὶ φυλακτήριόν ἐστιν. ἠδύνατο σκεπάζειν ἡ χείρ. ἕως ἤρχετο ἡ χείρ, ἔφθανεν ὁ ὀφθαλμὸς ἀμαυρωθῆναι. νῦν δὲ ἐγγύθεν παράκειται τὸ βλέφαρον, ἄνωθεν ἐπίκειται. ὁμοῦ τε ᾔσθετο τῆς βλάβης καὶ προέβαλε τὸ προκάλυμμα. [διὰ τοῦτο καὶ κόρη ὑπὸ παραπετάσματι καθεζομένη οὐκ ἀεὶ εὐεπιχείρητος.] ἀνέπαφον τοῦτο μόνον τῶν ἐν ἡμῖν μελῶν βούλεται εἶναι ὁ ὀφθαλμὸς ὑπὸ παραπετάσματι τῷ βλεφάρῳ καλυπτόμενος. ἀκίδες τῶν τριχῶν περιβεβλημέναι. διὰ τί; ἵνα ἀκριβεστέρα γένηται ἡ περιπλοκὴ τῶν βλεφάρων τοῦ ἄνω πρὸς τὸ κάτω. οἷον γὰρ σύνδεσμοί εἰσιν ἀλλήλαις περιπλεκόμεναι αἱ τρίχες. εἶτα καὶ τὰ λεπτὰ τῶν ζῴων πόρρωθεν κωλύει καὶ τὰ χνοώδη οὐκ ἐᾷ πλησιάσαι τῇ κόρῃ δυναμένῃ πανταχόθεν ἀμαυροῦσθαι. [οἰκεία τίς ἐστι φυλακὴ περὶ ἡμᾶς περικειμένη διὰ τῶν τριχῶν, ὁμοῦ μὲν τῇ περιγραφῇ εὐπρέπειαν χαριζομένη, ὁμοῦ δὲ τὴν ὠφέλειαν παρεχομένη.] ὀφρῦς ἄνω προβεβλημένη οἰκεῖον προβόλαιον, ἵνα κατευθύνῃ τὸ ὁρατικόν. τίς ἡ ἀπόδειξις; ὅταν βουληθῇς πόρρωθεν σκοπεῦσαι καὶ κοιλάνας τὴν χεῖρα ὑπερτείνῃς τῶν ὀφρύων, διὰ τί τοῦτο γίνεται; ἵνα τὸ ἐπὶ τὸ ἄνω διαφορούμενον τῆς ὄψεως μὴ εἰκῇ σκεδαννύηται κατευθυνόμενον ἐκ τῆς προβολῆς τῆς χειρὸς καὶ ἐπὶ τὸ ἔμπροσθεν ὠθούμενον ἀκριβεστέραν καὶ εὐτονωτέραν ποιῇ τοῦ ὁρατικοῦ τὴν διόρθωσιν [ἥ τε πάροδος τοῦ βλεπτικοῦ κατευθύνεται ὑπὸ τῆς κατὰ τὴν χεῖρα προβολῆς]. διὰ τοῦτο ὀφρύες ὁμοῦ μὲν τὸν ὀφθαλμὸν κατευθύνουσαι, ὁμοῦ δὲ καὶ τὸν ἐκ τῶν πόνων ἱδρῶτα οὐκ ἐῶσαι ἐπιρρέειν καὶ κώλυμα γενέσθαι ταῖς ὄψεσι, διὰ τοῦτο διατειχίζουσιν αἱ ὀφρύες . ποῖος ἀμπελουργὸς οὕτω δύναται καλῶς ἀπαρτῆσαι τὴν ἄμπελον ὀφρύϊ τε περιβαλεῖν, ὡς δυσεπιχείρητον αὐτὴν εἶναι, ὡς μὴ εὐεπίδρομον εἶναι ταῖς παρακειμέναις χαράδραις τὸν χῶρον, ὡς ἐποίησεν ὁ κύριος τὴν τῶν ὀφρύων περιβολήν; ἃς μηνοειδῶς ἡμῖν περιέγραψεν ἀπὸ μιᾶς συμβολῆς τῆς κατὰ ῥῖνα ἐφ’ ἑκάτερα μεριζομένας, ἵνα ὁ ἱδρὼς τῇδε κἀκεῖσε περιρρέων μηδεμίαν ἀσχολίαν παρέχῃ τῷ γεωργῷ μηδὲ ἀπομασσόμενος τὸν ἱδρῶτα τὴν χεῖρα ἀπαγάγῃ τῆς ἀμπέλου, ἀλλ’ ὁμοῦ τε ῥέοι ὁ ἱδρὼς διὰ τῶν ἰδίων ὀχετῶν (πάλαι τοῦ δημιουργοῦ αὐτὸν ἐξοχετεύσαντος ἐπὶ τὰ ἄχρηστα), ὁμοῦ τε ὁ ὀφθαλμὸς τὴν ἰδίαν ἐνέργειαν ἐπιτελοίη. Ἐὰν βουληθῶμεν εἰπεῖν μόνον τῶν περὶ ἡμᾶς τεχνικῶς παρὰ θεοῦ γενομένων, ἐπιλείψει ἡμᾶς ἡ ἡμέρα πᾶσα. ἀλλ’ ἐξ ἑνὸς τούτου πάντων ὑμεῖς λάβετε τὴν ἔννοιαν. ἡμᾶς δὲ ἐπειγομένους ἐπί τινα ὁδὸν ἀναγκαίαν μετ’ εὐχῶν προπέμψατε, ἵνα ἐν τάχει ὑμῖν ἀποσωθέντες καὶ τῶν λειπομένων ἀποδῶμεν τὸ χρέος χάριτι τοῦ πάντα οἰκονομήσαντος περὶ ἡμᾶς κυρίου τοῦ κτίσαντος ἡμᾶς τῇ ἑαυτοῦ χάριτι, ὅτι αὐτῷ ἡ δόξα καὶ τὸ κράτος εἰς τοὺς αἰῶνας τῶν αἰώνων. ἀμήν.
PG 30:41
PG 30:45
PG 30:47
PG 30:49
PG 30:51
PG 30:53
PG 30:55
PG 30:59
Page scan enlarged

Notebook

Full View